Színházi Élet, 1931. május 24–30. (21. évfolyam, 22. szám)

1931-05-24 / 22. szám

LUMLEY: Na, de mamuskám. . . LADY: Hallgass, Lumley. Ezt a dolgot Jimnek meg kell értenie. Se az az állás nem való neki, se az a lány. Mert amilyen ügyetlen, abból az állásból két hét alatt kitennék, az a lány pedig szóba se állna vele. És most gyere gyorsan Lumley fiam, téged is bemutatlak az olaj­királynak. (El Lumleyvel.) JIM (utánuk néz): Hát becsületszavamra mondom, hogy Strindberg nem hiába utálta meg az asszonyokat... (Eldöcög a hordóval a ház mögé.) 8. JELENET Jill és Minnie, majd Inas. (Szinte ugyanebben a pillanatban kívülről autótülökbugás és motorzaj. Egy elegáns kis sportkocsi gurul be a színpadra, a közé­pen megáll.) JILL (kiugrik a kocsiból.) Hát gyere, Minnie, gyere, kérlek, hagyd abba azt a kocsit ... MINERVA: Csak a biztonsági kulcsot... JILL: Bánom is én azt a kulcsot, mikor a szegény papa .. . (Nekiszalad az ajtónak, amelyen e pillanatban jön ki az INas.) INAS: Hova tetszik, kérem? JILL: Engedjen kérem, engedjen a pa­pámhoz .. . MINERVA: Ez a hölgy Jill Kemp... INAS: Az olajkirály leánya? JILL: Igen! Mi van a papámmal, azonnal mondja meg, hogy mi van vele? INAS (mosolyogva): Semmi sincs, kérem, nagyon jól érzi magát, éppen most ment haza ... JILL: Haza? Hogyhogy haza? INAS: Úgy, hogy érte küldtek egy kocsit és beleült . .. JILL: Beleült? A saját lábán ült bele? INAS: Igen, kérem. És­­ hazament. JILL: Hát ez remek! Ez nagyszerű! Ak­kor .. . kérem, akkor telefonáljon haza, hogy én itt vagyok, de már rohanok is haza, mert azonnal látni akarom. INAS: Igenis. (Be a házba.) JILL: Na, gyerünk Minnie, gyerünk . . . MINERVA: Jó, jó, csak ne ráncigálj. Előbb úgyis meg kel beszélni, hogy hogy jutunk haza a kocsival? JILL: Mit kell azon megbeszélni? MINERVA: Úgy látszik, elfelejtetted, hogy az úton ott áll a motorbiciklijével az a rendőr, aki meg akart bennünket állí­tani. JILL: Hát az elég nagy szemtelenség volt tőle. Az ember megy a kocsival tisztessége­sen, húsz kilométeres sebességgel. MINERVA: Én úgy látom, hogy nyolc­vannal mentél. JILL: Az én sebességmérőm­ hatvan kilo­métert siet. Különben is, amikor az ember az apjához igyekszik .. . MINERVA: Akkor sincs joga egy rendőrt az árokba fordítani. JILL: Én nem is fordítottam. Én éppen csak, hogy egy kicsikét meglöktem őt a sárhányóval- és akkor ő egész önállóan for­dult bele az árokba. MINERVA: És a csákóját is beh­orpasz­tottad a francia kulccsal. JILL: Arról se tehetek, mert én nem a csákóját akartam, én a fejét akartam. MINERVA: Nagyon jó. De majd a bíró­ság előtt ne ezzel védekezzél. JILL (meghökken): Bíróság? De hiszen én csak egy egészen kicsit ütöttem a fe­jére ... MINERVA: Akár kicsit, akár nagyot, az egyformán hatóság elleni erőszak. JILL: Hát kár. Nagy kár, hogy ezt én eddig nem tudtam. Akkor, azt hiszem, sok­kal jobban fejbevágtam volna. Voltak, 9. JELENET Lucy, majd Merks. LUCY (balról jön): Kérem szépen, itt laknak bizonyos Lancasterék? JILL: Igen. LUCY (ránéz, izgatottan): A piroskala­pos ... JILL: Mi? LUCY (m. e.): Piroskalapos... autóval... gyorsan, gyorsan, itt a rendőr. JILL: Hol? Mi? Miért? LUCY: Árokba lökte, megverte, keresi magát itt a kapu elött... MINERVA: Jesszuskám, tedd le hamar azt a kalapot . . . JILL: Na és a ruha, a ruha? Nem mehe­tek el innen egy szál... (hirtelen). Hallja, kicsoda maga? LUCY: Én . . . én . .. kérem az uj szoba­lány vagyok, most küldtek a helyszerzőtől... JILL: Uj lány, remek. Mondja, ismeri magát valaki ezen a vidéken? ACÉLBUTOR HAIDEKKER UIJ.Ö1-UT 48/64. • FIÓK: FIUMEI-UT 3. 17.1

Next