Színházi Élet, 1935. március 10–16. (25. évfolyam, 11. szám)

1935-03-10 / 11. szám

MaivcuuiMii levele Beszámoló a szuieszbálról. . . nehéz feladat. A bálon tudniillik nem mint riporter, hanem mint magánzó voltunk jelen. Jól mulattunk és nem figyeltünk felebarátaink tevékenykedé­sére. A füirteket félszemmel láttuk, a pletykát félfüllel hallottuk, tehát bocsánatot kérünk már előre, ha ez a riport hiányos, rózsás és szelíd lesz és nem szép sorrendben halad, össze-vissza benyomásokról számol be, hanem Megérkezés szakadó esőben, de a figyelmes rendezőség gondoskodott esernyős portásról és vörös szőnyegről a járdán. Sajnos, fényszóró is volt és tömeg az utcán, mely hírességeket várt és csalódottan szisszent fel, ha az autóból művésznő helyett polgári elem szállt ki. Asz­talunk az úgynevezett télikertben volt. (Miért télikert, mikor nem nő benne más mint asz­tal? vagy az asztal téli növény?) A télikert is, a két nagy étterem is zsúfolva frakkal, báliru­hával, pincérrel, fotográfussal és izgalommal. Mellettünk levő asztalnál ült a bál fővédnöke, Herczeg Ferenc, Márkus Emilia, Cs. Aczél Ilona, Bajor Gizi és Wolfner Györgyné. Ter­mészetesen egy csomó úr társaságában. Márkus Emilia brokát stílruhát viselt. Bajor Giziről azt olvastuk a lapokban, hogy mint Baskircsev Mária fog megjelenni, — ehelyett egy másik, régebbi szerepében mint Dr. Germán Tiborné jelent meg fekete-zöld virágos toalettben. Cs. Aczél Ilona fekete ruhát viselt, Wolfner Gyö­rgyné fekete-fehér chinét ... A chiné úgy látszik, a legeslegújabb divat, mert bár fekete fehérben csak egyet láttunk, de bizonyos tarka­virágos modell három példányban lent (egyiket Bársony Rózsi viselte). is megye-Imprimék is voltak többen (Ilyenkor, mikor még az új­donság varázsával hatnak gyönyörűek — jú­niusban már látni se bírjuk őket.). Titkos Ilona kénsárga krépsintén ruhát viselt, barna tollujjakkal. Ez volt a bál legszebb ruhája. Egyik asztalnál Andrássy Géza gróf, Hennet báró, osztrák követ és Wlassich Gyula báró Herczeg Ferenc a Színész­bál fővédnöke (Foto Schäffer) 23

Next