Színházi Élet, 1936. március 29–április 4. (26. évfolyam, 14. szám)
1936-03-29 / 14. szám
hatvanyik —színházi lefele— Hálátlan feladat Heltai Jenő új vígjátékáról kritikát írni. A színházat minden este zsúfolásig megtöltő tömegek, amint kifelé hömpölyögnek, egyhangúan mormolják: gyönyörű! Magunk se tudunk újabb jelzőt kitalálni. Hogy napjainkban, az idegesség, türelmetlenség, előítélet, neuraszténia zsarnoki uralma alatt, középkori verses vígjátéknak sikere legyen, az egyenlő a csodával. Ez a darab pedig nem is siker, hanem olyan diadal, amilyen talán a háború óta nem volt magyar színpadon. Diadal s egyszersmnd tanulság is, a legmegszívlelendőbb tanulság minden író számára. Hiába, a darabírás nem matematikai feladat. Kiagyalhatjuk azt a bizonyos »aktuális témát«, amely — állítólag — »kell a mai közönségnek«. Ez az aktuális téma aztán néha sikerül, néha nem. Ha sikerül, elmehet százszor, megvásárolják filmnek,szó sin róla, ez se megvetendő eredmény, de három esztendő múlva már újabb téma aktuális és arra a bizonyos sikerre a kutya sem emlékszik. »A néma levente«, mint Cyrano de Bergerac, örökké aktuális lesz. Ami tökéletesen szép és tiszta művészet, az kell és muszáj, hogy sikert arasson. Néha csak évek múlva, mint a »Liliom«, néha azonnal, mint »A néma levente«. Megdőlt itt minden előírás, szabály, babona, miszerint az emberek azt akarják látni, ami őket közelről érinti, ami velük is megtörténik, vagy megtörténhetne. Hogy karriertörténetek kellenek, vagy Grand Hotel-szerű színes kaleidoszkópok. ZILIA: Akárhol járok, mindig, mindenütt Fölbukkan ö is, ott teremve nyomban Mögöttem, mellettem, nyomomban. Pillér Vera, Bajor Gizi, Sennyey Vera és Székely Lujza Magyar Színház: »A néma levente« (Angela foto)