Színházi Élet, 1936. szeptember 13–19. (26. évfolyam, 38. szám)

1936-09-13 / 38. szám

rem, v­igyák azokat a gépeket... nem láttak még sakkozni?... és­ mi van abban, hogy nyilvános helyen sakkozom? (Igen, szokásom ellené­re!) Azért muszáj engem mindjárt fotografálni? Partneremhez fordulok mentege­tőzve. — Ne haragudjék, fiatalember — látja ez a­­ kellemetlen a hirhedtség­ben, ha az embert ismerik... Biz­tos, magát is zavarja a fotografá­lás ... Pláne, mikor ilyen rossz had­állást fotografálnak... Ne haragud­jék, de még ezt se adja fel! Ugyanis most végre kezem­ben van a játszana... elég ha ennyit mon­dok, az olvasó érti ugyebár, hog­y e6-on áll a lovam... bástya k9... vezér zi6... kancellár jobbra-balra, északnyugat dél, zöld felső, dzsoli dzsóker, összes adu, ziccer karam­bol, felsőfogás, ezt megnyertem, gye­rünk, gyerünk, sakk, sakk, sakk! —Tessék már feladni, — biztatom — nincs eb­ben semmi szégyen... ilyen hadállásb­an Aljechin i is fel­adná .. .vagy akár az az izé... az a fiatalember... aki most jött haza a magyar csapattal, amelyi­k világ­bajnok lett a sakkolimpiászon s amelyik csapatban ő lett az első, tehát hivatalosan tulajdonképpen ő a világbajnok... valami Szabó izé, vagy mi... Szabó Ödön... — Szabó László — jegyzi meg sze­rényen. — Tudniillik én vagyok az. A futár cukkol egyet a kezemben, mint­ha le akarna futni a tábláról. A döntő lépést kellene húznom vele... de nini... makacskodik a figura, most nem mozdul... vagy nem arra, amerre én akarom... És mintha beszélne... cérnavékony han­gon motyog valamit... közelebb hajolok. — Az istenért, — suttogja a futó — ne tessék ezt húzni velem... Az ellenfél elveszti­­ a partit... tessék elgondolni, micsoda blamázs... most lett világi bajnok... magyar dicső­ség ... a haza büszkesége... nem­zeti érdek... Tessék gyorsan valami rosszat húzni és elveszteni... Kábultan szót fogadok és elvesz­tem az utolsó partit is. . . . és elvesztem az utolsó partit is

Next