Színházi Élet, 1938. október 15. (28. évfolyam, 43. szám)
1938-10-15 / 43. szám
rMvtal <52. iyxmttián, tej Már zsenge ifjú koromban szerettem »jókat mondani«. Hozzátartozóim között általános volt a vélemény: — Ha ez a fiú nem végzi a börtönben vagy akasztófán, akkor meglátjátok, humorista lesz belőle ... Az itt következő történet megértéséhez hozzátartozik az a ténykörülmény, hogy gyermekkoromban a spenótnál csak a tejet utáltam jobban. A történelmi igazság kedvéért megjegyzem, hogy a spenótnak azóta már megbocsátottam, de a tejnek soha.. Szóval ki kellett innom a rendes tejadagomat, ami sehogy sem ment és én a felnőttek pillanatnyi figyelmetlenségét felhasználva, beleöntöttem a tejet a közelemben lévő Valamiképpen virágcserépbe, meglátták, hogy tejben fürdetem a muskátlit és rettenetesen kikaptam. De nem úgy egyszerűen kézzel. Hanem porolóval! Menekültem végig a szobákon, az előszobán, keresztül a konyhán és végső kétségbeesésemben ki a folyosóra. A goromba, kegyetlen mindenütt utánam poroló Torkomszakadtából ordítottam, mert már akkor sem tartoztam a némán szenvedők közé. Sűrű átkokat szórtam a felnőttek erőszakos társadalmára, amely ilyen súlyosan torolja meg leküzdhetetlen tejiszonyomat. A poroló pedig egyre működött. Szorongatott helyzetemben észrevettem a házfelügyelőt, akire némi habozás után erélyesen rákiabáltam : — Házmester! Mért nem csinál rendet?! Nem látja, hogy tíz óra után porolnak? Azóta is ez a legjobb humoreszkem. Első írásművem Nagyon rendes ember vagyok. A világon mindent elteszek. Legutóbb kezembe került egyik elemi iskolai dolgozatom. Azt hiszem, ez a legelső írásom, ami az utókor számára fennmaradt. Hogy későbbi Zászlókutatók munkáját megkönnyítsem, itt közzéteszem első, kiadatlan művemet: »Jobban szeretem a telet, mint a tavaszt, nyarat és őszöt. Mert télen lehet korcsolyázni, hóembert csinálni és minden egyebet, p. o. hógolyóbissal dobálózni is. Utána olyan jó a szobában, ahol nagy meleg fahasábok rotyognak a kályhában. Közeledik a karácsony, amikor is a legkülönbözőbb ajándékok lesznek kapva kedves szüleink által...« Ez a kép pályám elején, mint kezdő humroistát és színpadi szerzőt ábrázol A rongyos szabó Itt a közelben lakik egy kis foltozószabó. A barátom nála vasaltatja a ruháit, ha valami kisebb javítás akad, azt is a szegény szabó végzi. Nemrég lehivatják a szabót, hogy vigye el a vasalnivaló ruhákat. A barátom nézi a szabót. A szabónak rojtos volt a nadrágja és amint föllibbent a kabátja, látni lehetett az elszakadt bélést, a bal könyökén egy lyuk éktelenkedett. Szóval a ruha nem volt valami kitűnő állapotban. — Mondja, — szól a barátom — nem szégyelli magát szabó létére ilyen rongyos, szakadt ruhában járkálni? Hát miért nem varrja meg magának ezt a ruhát? A szabó szerényen, szomorúan válaszol: — Uram, ehhez a foltozáshoz mégis csak kell valami anyag. Hiába vagyok szabó, azért nekem is belekerül két pengőmbe. Annyit pedig nem tudok nélkülözni ... A barátom jószívű ember, elővesz két pengőt, átnyújtja a szabónak . Nézze, barátom, itt van két pengő. Vegye meg az anyagot és foltozza ki a ruháját... Meg ne lássam mégegyszer ilyen rongyokban. A szabó hálálkodva elteszi a pénzt. Két nap múlva, amikor a kivasalt ruhákat visszahozza, a barátom megdöbbenve veszi észre, hogy a szabó semmit sem javított a saját ruházatán. A könyöke ugyanúgy kilátszik a kabátból, s a nadrágja éppen olyan rojtos, s a bélés éppen olyan szakadt, mint két nappal azelőtt. Természetesen kérdőre vonja az ipsét, aki nyugodt hangon így válaszol: — Uram, bennem megvolt a jóakarat... Kiszámítottam, kimértem, hogy mennyi anyag kell hozzá, hogy mennyi munka megy rá... Sajnálom, de nem tudom megcsinálni két pengőért.