Színházi Hét, 1912. január 28–február 4. (3. évfolyam, 5. szám)

1912-01-28 / 5. szám

2. oldal SZlítóZl UfT 5. szám A rablólovag. Aki még nem látta a Rablólovagot, az váltig csodálkozhatik a szinlapot nézvén : csupa gróf az egész társaság, hol van itt a rablólovag, tessék meg­­keresni. Akik azonban voltak olyan szerencsések és látták a Magyar Szín­ház szezonszenzációját, azok már tud­­ják, miről van szó. És minden való­­színüség szerint alig várják, hogy még egyszer megnézhessék a darabot, amelyből érdekesen, egy kicsit roman­tikusan, de mindenek felett impo­zánsan emelkedik ki a rablólovag alakja. A Magyar Színház igazgatóságának minden egyes tagja nyugodtan hajt­hatja munka utáni édes pihenőre a fejét. Beöthy László akár el is me­hetne szabadságra a következő nagy eseményig, az Éváig ; a Magyar Szín­ház kasszasikere hosszú időre be van biztosítva. Itt van a Sárga liliom utóda. (Érdekes, hogy a Sárga liliom még most is, századik előadása után is, egyik leghűségesebb és legjobb repertoár-darabja a Magyar Színház­nak.) Az idei nagy kasszasiker tehát megvan. Hogy az erkölcsi sikerről ne is beszéljünk. Évekre visszamenő­leg alig van példa rá, hogy egy fiatal író egy csapással a legjobb nevű és legnagyo­b sikerű színpadi szerzők legelsői közé kerüljön, és mikor még az egyik szenzációs színpadi siker szezonra szóló­ hullámai el sem ültek, már egy új, ha lehet, még nagyobb sikerrel licitáljon rá saját magára. A nagy sikernek mindenki örül, mert mindenki nagyon szereti Biró Lajost, a legkedvesebb, legszerényebb és leg­jobb embert, és mindenki tiszta szív­ből kíván a Rablólovagnak legalább akkora karriert, mint amilyen Sárga liliomnak megérdemelt osztály­a része volt. A Magyar Színház benfenteseinek, akik minden este be szoktak kuk­kantani a színházhoz, tavaly volt egy speciális mulatságuk, amit Beöthy László talált fel a számukra. A Sárga liliomnak volt egynéhány helye, ami­kor az akció izgató volta úgy futott végig a publikumon, mint valami tengermorajlás. Három vagy négy ilyen helye volt a darabnak , a ben­fentesek ilyenkor a társalgóból benéz­tek a nézőtérre és élvezettel szemlél­ték a publikumot, amely a jelzett helyeken úgy elkezdett morajlani, fészkelődni, izgulni, hullámzani, mint a búzatábla a szélben. Furcsa és érde­kes látvány volt ez, direkt színházi benfenteseknek való. Ami a legérde­kesebb a dologban : ez a tömeg­kedélynyilvánulás még a századik előadás táján is pontról-pontra bekö­vetkezett. Pedig akkoriban már aligha volt Pesten ember, aki az egész dara­bot, részletes meséjével és fordulatai­val együtt ne ismerte volna. A Rablólovag publikuma még új közönség, amelyet nem lehet figyelni. (A benfentes maga is inkább a dara­bot figyeli, mint a publikumot.) De a színház benső barátai már talál­gatják, hogy a Rablólovag mely helyei fogják teljesen „megfőzni" a közön­séget. Az ember hamarjában zavarba is jön, ha a legizgatóbb jeleneteket ki akarja pécézni. Mert hiszen az egész darab elejétől végig egyformán érdekes és izgató. De a tipelések már

Next