Színházi Hét, 1912. január 28–február 4. (3. évfolyam, 5. szám)
1912-01-28 / 5. szám
2. oldal SZlítóZl UfT 5. szám A rablólovag. Aki még nem látta a Rablólovagot, az váltig csodálkozhatik a szinlapot nézvén : csupa gróf az egész társaság, hol van itt a rablólovag, tessék megkeresni. Akik azonban voltak olyan szerencsések és látták a Magyar Színház szezonszenzációját, azok már tudják, miről van szó. És minden valószínüség szerint alig várják, hogy még egyszer megnézhessék a darabot, amelyből érdekesen, egy kicsit romantikusan, de mindenek felett impozánsan emelkedik ki a rablólovag alakja. A Magyar Színház igazgatóságának minden egyes tagja nyugodtan hajthatja munka utáni édes pihenőre a fejét. Beöthy László akár el is mehetne szabadságra a következő nagy eseményig, az Éváig ; a Magyar Színház kasszasikere hosszú időre be van biztosítva. Itt van a Sárga liliom utóda. (Érdekes, hogy a Sárga liliom még most is, századik előadása után is, egyik leghűségesebb és legjobb repertoár-darabja a Magyar Színháznak.) Az idei nagy kasszasiker tehát megvan. Hogy az erkölcsi sikerről ne is beszéljünk. Évekre visszamenőleg alig van példa rá, hogy egy fiatal író egy csapással a legjobb nevű és legnagyob sikerű színpadi szerzők legelsői közé kerüljön, és mikor még az egyik szenzációs színpadi siker szezonra szóló hullámai el sem ültek, már egy új, ha lehet, még nagyobb sikerrel licitáljon rá saját magára. A nagy sikernek mindenki örül, mert mindenki nagyon szereti Biró Lajost, a legkedvesebb, legszerényebb és legjobb embert, és mindenki tiszta szívből kíván a Rablólovagnak legalább akkora karriert, mint amilyen Sárga liliomnak megérdemelt osztálya része volt. A Magyar Színház benfenteseinek, akik minden este be szoktak kukkantani a színházhoz, tavaly volt egy speciális mulatságuk, amit Beöthy László talált fel a számukra. A Sárga liliomnak volt egynéhány helye, amikor az akció izgató volta úgy futott végig a publikumon, mint valami tengermorajlás. Három vagy négy ilyen helye volt a darabnak , a benfentesek ilyenkor a társalgóból benéztek a nézőtérre és élvezettel szemlélték a publikumot, amely a jelzett helyeken úgy elkezdett morajlani, fészkelődni, izgulni, hullámzani, mint a búzatábla a szélben. Furcsa és érdekes látvány volt ez, direkt színházi benfenteseknek való. Ami a legérdekesebb a dologban : ez a tömegkedélynyilvánulás még a századik előadás táján is pontról-pontra bekövetkezett. Pedig akkoriban már aligha volt Pesten ember, aki az egész darabot, részletes meséjével és fordulataival együtt ne ismerte volna. A Rablólovag publikuma még új közönség, amelyet nem lehet figyelni. (A benfentes maga is inkább a darabot figyeli, mint a publikumot.) De a színház benső barátai már találgatják, hogy a Rablólovag mely helyei fogják teljesen „megfőzni" a közönséget. Az ember hamarjában zavarba is jön, ha a legizgatóbb jeleneteket ki akarja pécézni. Mert hiszen az egész darab elejétől végig egyformán érdekes és izgató. De a tipelések már