Színházi Hét, 1912. november 25–december 1. (3. évfolyam, 40. szám)

1912-11-25 / 40. szám

III. évfolyam. 1912. nov. 25-től dec. l-ig. 40. szám. Budapest és vidékre INCZE SÁNDOR Előfizetési árak : Egész évre 10 kor. Félévre 5 „ Negyedévre 3 „ Egyes szám ára Budapesten 20 f. A Máv. pályaudvarain és a vidéken 24 fill. SZÍnHÁZI KÉT ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBAT ESTE az összes budapesti színházak egész heli SZÍNLAPJÁVAL FELELŐS SZERKESZTŐ: KIADJA : HELTAI BÉLA A f­a­u­n. A Nemzeti Színház újdonsága. — Vannak színészek, akik egyszer­egyszer darabok sorsát mentik meg — olyan darabokat, amelyek kü­lönben minden értékükkel együtt az ismeretlenség homályában vesz­nének el — s vannak viszont da­rabok, amelyeknek az a legfőbb érdemük, hogy egy uj, nagyszerű szinésztalentumot fedeznek fel. Eduard Knoblauch darabjának „A faun"-nak amely e héten került bemutatásra a Nemzeti Színházban föltétlenül meg van ez az utóbbi érdeme. Nagyszerű alkalmat nyúj­tott egy szenzációs színészi produk­cióra és ezt a pompásan kínálkozó alkalmat épp oly szenzációsan tudta kihasználni az akinek kezébe került : Rajnai Gábor. Rajnai ugyan nem új talentum, mert hisz csak a tavaszi „Patelin mesterre" kell visszaemlékeznünk, hogy tudjuk milyen kitűnő szinész, de viszont azt, amit ebben az uj szerepében­ csinál nem lehet egyszerűen azzal elintézni, hogy kitűnő szinész. Ő játsza a darab főszerepét, az erdők mélyéről és a klasszikus mitho­logiából az előkelő angol főúri házba betévedt faunt, aki egy rövid időre frakkot ölt és ott él e furcsa merev és érzéstelen embe­rek között, mig meg nem szólaltatja furcsa bakugrásaival ravasz és mé­gis természetes fogásaival — mély és okos szóval azt, amit elhazud­tak, a sziveket. A faun — megtes­tesitése az örök, a teremtő és el-ZENEKAROK­ teljes hangfelszerelése • Zongorák Pianinok • Harmoniumok • Hirdetések díj­szabás szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal : II. Zsigmond­ u. 20. Telefon 152-62. Nyomda: Telefon 133—98. FŐMUNKATÁRS: RÁSKAI FERENC

Next