Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)
1863-10-14 / 188. szám
A tajtékpipás mészáros legény. (P. Ö.) A „Színházi Látcső“ i. e.56 sz. egyik czikkében azt olvastam, hogy a régibb színészek iskolázott, s tanult egyének voltak, továbbá, most szerelmes mesterlegények s iskolából kiutasított diákokkal telve a vidéki színészet. Hogy ebben sok igaz lehet, senki sem vonandja kétségbe. Azonban ezelőtt is voltak ehez hasonló esetek, s ily kóros kinövések. Példát hozok fel reá, mit a vidéki színigazgatóknak inkább védelmeül, mintsem vádul óhajtanék tekinteni. N... színtársulata 184. ben nyári időszakban P... tt megbukott. A társaság zavarban s szükségben volt. A még kezdő igazgató pénztára már ezelőtt B .... n,honnan szinte nem a legkedvezőbb körülmények között távozott, végképen kimerült. Senki többé hitelezni nem akart, fölveendő kölcsönösszegről pedig szó sem lehetett, melylyel a társulatot tovább szállitni lehetett volna. Az igazgató, kinek becsületére legyen mondva, minden lehető eszközökhöz és módokhoz nyúlt, de sikertelen. — A társulat oszlófélben volt. Midőn az összes személyzet egy este az igazgatónál egybegyült hogy egymástól búcsúzzék, s a jövő nap hajnalán az ég minden tájai felé szétoszoljék, s az ajtón koczogtak s egy csinosan öltözött, szép külsejű, szálas ifjuember lépett be, mondván, hogy ő az igazgatót keresi. Az igazgató kérdé: „mit kíván?“ Az idegen röviden azt felelé, hogy ő színész akar lenni. „Mi volt önnek a foglalkozása ?“ „Székálló mészároslegény“ — jön a válasz. Az igazgató iskolázott, tudományos ember lévén, e vakmerőségen s pályáját sértő ajánlaton megboszankodott s fölindulva azt mondá: „barátom, le ne tegye a bárdot kezéből, mert az sokkal könnyebb önnek, mint egy papirszeletnyi szerep.“ De az újonc nem tágított s határozottan ragaszkodott föltett szándékához. Az igazgató kijött türelméből s röviden kiutasitá a tolakodó mészáros legényt. Ez azonban meg sem mozdult. Az igazgató véget akarván vetni ennek s a kellemetlen vendéget lerázandó nyakáról, mondá : „hasztalan önnek minden törekvése, holnap eloszlik az egész társulat.“ „S vájjon miért?“ kérdé a makacs újonc. Az igazgató közönyösen azt válaszolá: „mert üres a pénztár.“ „Ha csak az a baj“ mondá a mészáros s ezzel zsebébe nyúlván, egy tömött tárczát vett ki. „Mennyi pénzre van a társulatnak szüksége?“ A ki a vidéki színészet sorsával közelebbről ismeretes, kivált a ki oly helyzetben volt valaha, midőn pénz és kenyér hiányát érezte, képzelheti s fölfoghatja, mily áldást hozó mennyei sugárként áradtak szét s mennyire villanyozták föl a mészáros legény százas bankjegyei, tallérjai s aranyai e levert, s tán kétségbeesett csoport lehangolt kedélyét. Az egymástól érzékenyen búcsúzó 24 tagból álló társulat egy pillanat alatt új életre derült, a szálas mészároslegényt áthatatlan torlaszként vették körül férfiak, nők egyiránt, s miként diadalmas hős, vagy babérral ékített zászló állott a terem közepén , bankjegyeinek s csillogó érczpénzének óriási, súlyát nyomatékát érezvén. Az ujoncz e hatalmas okadatolása elnémitá az igazgatót, többé nem volt képes ellentállani hanem hálásan nyújtván kezét a mészárosnak, szemeit az égre emelvén ezt suttogá: „ez az ég küldöttje.“ Ugyan nem menthető-e ily esetben, ily szorongattatott helyzetben a színigazgató ? Másnap reggel minden tartozás le volt róva, s az összes társulat M.... ra utazott ahol egy boros hajóra ülvén, ének-s hegedű szó mellett vígan úszott a Dunán U... felé. Az utazás egy hétig tartott, azalatt a társulat valamennyi tagja adósa lett az újonc színésznek (a mészáros legénynek). U.... ken, mint nem magyar városban , ismét roszul ment. „Szökött katonát“, „Két pisztolyt“ és a „Rab“-ot kivéve, üres volt a színkör. Ennek, természetesen, bukás lett a következménye. A mészároslegény nem igen vágyott föllépni , ő csak pénztárnokoskodni szeretett; azonkívül számos tajtékpipás lévén , azokat minduntalan kisorsolta, s ekként városról városra , a társulatnak inkább hű kísérője, mint tagja volt. A társulatot a balsors keményen sújtotta, hét helyen bukott meg egymás után, s mindannyiszor a mészároslegény lett annak nemzete, igaz, hogy már többé nem kész, hanem pipakisorsolásból gyűjtött pénzével. Az ilynemű kisorsolás, természetes, hogy botrány és csalás nélkül csak igen ritkán megy végbe , erre itt is volt példa, mégpedig minden városban. A mészáros legény egy-két pipát minden városban kisorsolt, a harmadikat, az arra gyűjtött pénzzel együtt rendesen elvitte. Mindez a színészet palástja alatt történt, s ez az igazgatónak csakis a hetedik városban esett tudomására, ki e botrányt röstelle; a bajt örömmel orvosolta volna, de hogyan ? midőn a tajtékpipásnak, mind ő, mind a társulat valamennyi tagja, néhány száz írttal volt adósa. Midőn ezen baj s szégyen elhárítása végett a társulat egybegyűlt s tanácskozott volna, egy fiatal leányka lépett be az igazgatóhoz, s színésznőnek ajánlkozók. Az igazgató, ki épen nem a legjobb hangulatban volt, a még csak magyarul tisztán sem beszélő, s a mellett ügyetlen modorú, kellemetlen külsejű leányt röviden elutasító, ki fülig elpirulva távozott s künn zokogásra fakadt. A társulat egyik tagja U.... az értekezletre sietvén, a zokogó leánynyal az igazgató szállása folyosóján találkozott, s részvéttel kérdé : mi baja? A leány érzékenyen vázolá mostoha sorsát, mondván: ő itt idegen és árva, egy nőrokonánál tartózkodik, ki a kezénél levő néhány száz frtnyi örökséget csaknem erőszakkal el akarja tőle venni, s hogy e veszélyt kikerülje, azon eszme villant föl lelkében, hogy színésznővé lesz, pénzét az igazgatónak adja, ki ezért atyailag gondoskodnékróla addig, mígnem annyira haladhat, hogy fizetéséből meg bír majd élni. A .... színész nagy részvéttel s figyelemmel hallgató, s visszavezetett"az igazgatóhoz, mondván, jól áll érette, hogy holnap fel fog lépni a színpadon. S ezt nem alaptalanul mondá , mert a társulat akkori szorongatott helyzetét ismervén, annak kivitelében nem is kétkedett. U.... a leánnyal bátran lépett be az igazgatóhoz, előadá annak elhagyott helyzetét, színészethez hajlamát, s végre néhány száz forintnyi készpénz vagyonát. Az egybeült társulat apraja, nagyja, nagyot lélegzett, s az égre emelé szemeit, hálát adván, hogy zsarnok hitelezőjétől, a mészároslegénytől valahára megszabadulhat. Az igazgató zord arczulata égi sugártól átihletve derült föl egyszerre. „Kedves szép kisasszony“ mondván „én az imént, midőn látogatásával szerencséltetett, oly elfogult szórakozott valék, hogy kegyed bájai kikerülték figyelmemet. Midőn haragos vagyok, olyankor minden rútnak, ferdének tűnik fel előttem s akkor egy kissé bandzsalitok is. Valóban szebb pályát nem is választhatna kegyed. Ha kedvet s hajlamot érez a színészethez, akkor hivatásának is kell lennie, kegyed nálam szende szerepeket fog játszani s rövid időn annyira kiképezheti magát, hogy a nemzeti színpadon is fölléphet. Én atyai gondjaim s pártfogásom alá veendem. Reményem, kegyed jól tud olvasni ?“ „Tudtam de elfelejtettem.“ „Nem tesz semmit“ válaszold a felmagasztosult igazgató „azon is segítünk majd.“ Udvari barátom magának kötelességévé teszem, hogy Mari kisasszonyt minden szerepére betanítsa.“ Ezek után Mari leányasszony színésznővé avattatott. Hogy mily ügyetlen s nehéz elméjű volt arról Udvari bizonnyal tanúságot tehetne, ki tanoncznőjét e két szóra „hirtelen megfordultam“ sehogysem volt képes betanítani, mert azt Mari úgy szavalta el „hertelen megferdültem,“ s még három év múlva sem tudott olvasni s kiejtése ép oly hibás volt. De a tajtékpipás mészároslegény kiküszöböltetett setaszíttatott a színi pályáról. Igaz , hogy az ily eljárást nem lehet helyeselni, mert úgy jutnak be a színészethez az arra nem hivatott egyéniségek, de ha tekintetbe veszszük, hogy ez ügyetlen lányka, miután a mészároslegény elbocsátásánál tényezőül szolgált , el kell ismernünk, hogy többet tett a színészet becsületének megmentéséért, mint a mennyit annak ártalmára volt, s akkoron azon igazgatónak is meg kell bocsátanunk, ki öt társulatához befogadta. Vannak azonban esetek, midőn az igazgatók épen nem menthetők, akkor t. i., ha társulatukhoz boldogot boldogtalant egyedül azért vesznek föl, hogy a személyzet száma szaporodjék , mely eset gyakran előadta magát. A színészet becsülete s hitele fölött leginkább az igazgatóknak kell őrködni. Az atya s a művész fájdalma. A híres zeneköltő Paer, Blaze barátja karján hagya el egyetlen leányának sírját, azon öntudattal, hogy egyetlenét, mi kedves vala a földiek közt, nem fogja többé karjai közé szorítni, nem éltető csókjaival elárasztani! Nagy vala az atya fájdalma, de nagyobb vala a művészé! A gyermek, ki most a sirkant rideg kebelén