Szinmütár 1. (Buda, 1839)
10. füzet
Erzsébet. Hah, szörnyű , szörnyű ! Fickó. Most isten veled ! Énnékem a külsők asztaljait kell most bepaprikáznom; úgy hiszem, A Vág elég nagy őket elfogadni. Ma ők lakoznak , — holnap a halak. — S aztán , ne feledd el. — Zólyomi inni fog ! (El.) Harmadik jelenet. Erzsébet (egyedül.) Olly mélyre buktam hát a bűnözönbe, Hogy visszalépnem nem lehet — s előre Mennem lehetlen!? Átkozott hiúság! Hitten , ravasz bálvány ! ezért imádtalak , Hogy végre a hóhérpallos között, S méregkeverés közt válasszak menekvést ?! Nem, erre nincs erőm , nincs erre lelkem ! — S ha őt nem ételem meg, szörnyűség ! Erzsébet a hóhérnak pallosa Alatt végzendi csúfos életét. — Irtóztató helyeztetés ! Lélekmaró Választhatás ! Oh, én boldogtalan ! Apród (föllép.) Kegyelmes asszony, a vendég urak Érkeznek — Erzsébet. Oh , ne még, ne még , ne még ! Negyedik jelenet. Turzó György. Bánfi. Zólyomi (Forgácstól vezettetve.) Nászvendégek. Urak és Hölgyek. Apródok (szolgálva.) Tabun (lantos alakban húros hangszerrel.) Turzó, ígéretem szerint, grófné, vendége lettem Felső Magyarhon legszebb asszonyának. Erzsébet. Üdvözlöm a nádort csekély lakomban. Mind. Éljen sokáig Turzó György , a győző ! Zólyomikezet fog Turzóval.) Barátom, üdvöz légy ! Turzó. Isten velünk ! Mind. Éljen hazánknak védő angyala! Turzó (a vendégekhez.) És éljenek vitézi, s bajnoki, S ez úri hölgyek ékes koszorúja! Bánfi. Fogjunk helyet már most, kegyelmes úr! A napnak ünnepélyét befejezni: ■ - ---Egy pár falatka, egy pohár bor — Fogadják szives kézből szívesen. (A vendégek letelepülnek, éljenezéssel. Zólyomi igen komoly; Erzsébet tétovázó. Zólyomi a nádor és Erzsébet között ül; Tabán az asztal végénél oldalt áll.) Turzó (Erzsébethez.) És mit hozott, kegyelmes asszonyom, Harcából a bajnok menyasszonyának? Csak nem feledkezett meg a szép aráról? Erzsébet. Gyöngyöt s aranyt, a hiúságnak valótlan Bálványait nem, de mi gyöngyös aranynál Becsesd előttem, hősi homlokán , büszke sebhelyt. Turzó. Az valódi dísze, Ha tisztes harcban kapja, a vitéznek. Egy drága emlékjel szebb napjainkból, A tettnek érdemrendé, s férfihomlokon A legnagyobb ék, legszebb koszorú ! — Hej , rajta, lantos ! Hej, nyúlj húrjaidba ! Az ősapáknak szép szokásakint, Melly haj! maholnap mindinkább enyészik, Dalold el a bajnoknak tetteit. Mig itt mi, kettős ünnepét megálljük. (Súgva Tabánhoz.) Fickó tehát már , mondád, fogva van ? Tabán (titkon Turzóhoz.) Ketten fogok el Forgács gróffal öt. De most vigyázz, nagyúr ! Turzó (szintúgy.) Szemfül leszek. Tabán (Zólyomihoz.) Vigyázz, uram! Zólyomi (szinte súgva, csüggedten.) Vigyázzatok , légy okos ! Turzó. De nézdsze, vőlegényünk ! Ej , a patvart ! Honnét ez arcz, melly inkább illik a Puszták imádkozó zarándokához, Mint egy szerencsés úri vőlegényhez ? Zólyomi. Sötét? Nem, aztán nem vagyok, s komoly? Elmélyedek csak kissé , semmi más ! De vége már — hiszen kinek vagyon , Mint énnekem , vigadni több okom ? Oh, vig leszek , vigadb mint mindenek ! Kezd rá dalos ! (Súgva Turzóhoz.) Vigyázzunk , nádor úr ! Erzsébet (félre.) Nagy ég ! minő gyanúk, de suttogás! Tabán (húrjait pöngetni kezdi.) Elment a hős csatába, Hő keble dobogott, Kivini fegyverével Szabadságot , jogot. A harcolók sorában Első volt mindenütt, Mint vakmerő oroszlán , Mint lelkes honfi vitt. ( ------ 1 439 Bátort Er is éhez. 440