Szion, 1838. július-december (Második félév, 1-32. szám)
1838-09-21 / 18. szám
létrét. Már Seneca mondotta a) „akarodaz istenek engesztelődését, leg| jó és | сего h) ,,a’ törvény tisztán járulni páran | csől az istenekhez« és valóban méltó is | ezen mód mind Istenre, mind emberre néz- | ve, elannyira , hogy a’ legműveltebb ész | sem képes czélszerűbbet felfedezni — ha | tehát ez sem elégséges a’ vétek’ elköveté- |sével fellázadt lelkiismeret’ csendességének | vissza szerzésére : világos , hogy az ember | a’ vétek’ elkövetésével felbomlott erkölcsi | rendnek helyrehozása; a’ vétkezés után fel- sázadt lelkiismeret csendességének visszaszerzése — ’s így az Istennek kiengeszte- fődés végett minden emberi bölcseségnél | nagyobb tanításra, az az: nyilatkoztatásra | szorul. —• Vizsgáljuk meg tehát rövideden, | valljon az ész bizonyosokká tehet-e arról, hogy a’megjobbulás által, az elkövetett vét - keinket megérdemlett büntetés valóban el- s töröltetik? § A’ törvény’ szentségével ellenttes gon- ? dolkozásmód, a’ régi fonák cselekvés meg- s változtatása , és egy új erkölcsös életre i törekvés, megjobbulásnak mondatik;— ha ezen hajlandóság olly szilárd, hogy semmisnemű kötelességek’ elhenyélésével el nem nyomatik — egész, ’s tökéletes; másképp tökéletlen jobbulásnak mondatik ; — márapedig az embereknél , meggondolván az emberi természet’ gyarlóságát, ’s több olldalú gyengeségeit, tökéletes jobbulás nem található; •—• mert gyakran előbb elkövet- t jük a’ vétket, mint magunkban feltennők, hogy elfogjuk követni ; sokan felteszik, hogy megutálván a’ bűnt, többé vétkezni nem fognak, de hasztalan ! mert annyira felgyengült az ember, hogy nincs az ég alatt, ki az erény’ útjáról némellykor le ne térne, ? ki az állati hajlamok’ nem a tüzétől űzetve , nem óhajt a’ romlottság’ undok kebelében pihenni, sőt gyakran a’ bűn az erény leplei alatt kecsegtet , ’s csábit bennünket , oly annyira, hogy midőn gyakran jóknak látgszunk, min magunknak valóban roszak va-gyünk. Továbbá a’ jobb életrel igen nagy törekvés megőriz ugyan a’ jövendő vétkek ? től , ’s új büntetésektől, de az elkövetett vét ’ keinkkel megérdemlett büntetést el nem törgli: — ugyan is bár milly szentes életet él jen is valaki, bár milly jóságos cseleke- ’leteket gyakoroljon is , mindezekre mái az ész’ törvénye által köteleztetek mindent időben, ’s ha ezeket elmulasztja, ismét új vétekbe keveri magát. Midőn tehát valaki az erkölcsi törvény’ parancsait teljesiti, csak kötelességének, mellyel jelen helyze- £ tében tartozik, teszen eleget , ’s mondhat-ja „hasztalan szolga vagyok, mert mit kellett cselekednem, azt tettem, és mi sem g marad felül , mit elégtétel gyanánt elkö- vetett vétkeiért Istennek felajánlhatna. — így tehát a’ valódi, ’s tartós jobbulás sem g képes a’vétek’ elkövetését követő büntetés’ ; aggasztó feleimétől megszabaditni. — Ila , pedig általános szabálynak állítjuk az isteni gitelészek előtt, hogy az elkövetett vétkek éltünk’ megjobbitásával eltöröltetnek, akkor széles itt nyílik a’ vétkezésre, mert annyit ? tesz, mintha mondanék: szabad a’törvényt áthágni azon feltétel alatt, ha megjobbitgjuk ismét éltünket, vagy is szabad az Isten ? ellen vetkezni , csak hogy a’ vétket erőnye kövesse.. .Megengedem , hogy mindenki, megbánván bűneit, kivetkezvén a’ rósz életből, és erősen felteve élete’jobbulását, reményit az irgalmas Isten’ kegyelmébe viszi vezetését, bűnei’bocsánatját, ’s a’ bűnt követő büntetés’ elengedését, de nem kevésbé világos a’szent törvény’ tekintete, ereje változhatlan, ’s örökös, ’s hogy a’ vétek elkövetésével felbomlott erkölcsi rendet helyre kell hozni; — de ki is lát keresztül az egész erkölcsi világ’ alkotásán , hogy ő a’ szent törvények’ tekintetét biztosító, ’s a’ felbomlott erkölcsi rendnek helyrehozhatását eszközlő feltételeket állítni képes legyen; —míg pedig ezeket nem ismerjük, sem biztos reményünk a’ menyei üdv’ elnyeréséről nem lehet, sem a’ fellázadt lelkiismeret’ csendességét, nem lévén czélszerű módunk a’ vétekkel megbántott istenséggel kiengesztelődésre, vissza nem szerezhetjük. Mivel tehát az erény’ folytonos , ’s csüggedhetlen követése végett nem csak kivánatos, de szükséges is tudnunk okát, ’s eredetét természeti hajlandóságunknak a’ roszra, — nem csak kivánatos, de szükséges is ismernünk olly czélszerű módot, mellyel a’ vétek’ elkövetésével felbomlott erkölcsi rendet helyre hozhassuk, a’ ’s megbántott istenséggel kiengesztelődvén a’ fellázadt lelkiismeret’ csendességét vissza szerezhessük — itt pedig az ész magára hagyatva néhány alaptalan, ’s a’ szorgos vizsgálat ki nem elégítő véleményeken kívül mit sem képes felhozni sem a’ tapasztalásból , hová ezen kérdések nem is tartoznak, sem az észből, mivel ez a’ lelkiekre való felemelkedésében igen tunya, ’s ezen kérdésekre nézve semmi adatai nincsenek — sem emberi tekintetből — mert ezekről a’ philosophusok kényük szerint éreznek ; a’ nem philosophusok pedig nem képesek elhatározni, mellyik véleményhez álljanak, — önként következik, hogy az embernek mind addig remény, ’s félelem közt haboznia kell jövendő sorsáról, még Isten okát természeti hajlandóságunknak a’ roszra, ’s a’ módot mellyel a’ megbántott istenséggel kiengesztelődhetünk , rendkívüli, ’s természet feletti nyilatkoztatás által ki nem jelentette «). a) Fonákul gondolkodnak azok, kik azt vitatják, hogy Isten a vétek’ elkövetésével nem bánkódik meg, hiszen már a’ pogányok megvoltak győződve arról, hogy Isten a’ vétkekkel megbántódik, máskép nem aggódtak volna annyit a’ felbomlott erkölcsi rend’ helyre hozhatásáról , ’s a’ vétek’ elkövetésével megbántott istenséggeli kiengesztelődésről; ezért £ mondja Cherbury Eduard is a’naturalisták fő- í nöké *) ,,a’ pogányoknak is voltak engeszte- lő áldozataik, mik nélkül sem a’ vétkektől, sem a’ büntetéstől felszabadultaknak nem vélgték magokat“. — De a’ megbántás által nem csak oll’ cselekedet értetik , melly által va- ? laki tökéletlenebb leszen, vagy kárt szén- e ved — hanem gyakran annak elmulasztása is, a mit tőlünk megkívánni) másnak joga van ; így tehát midőn azt mondjuk , hogy Isten a’ vé- i tok’ elkövetésével megbántódik , nem abban az értelemben kell venni , mintha ez által tü i keletességétől megfosztatna, vagy dicsőséget kissebbedne , hanem hogy Istennek az erkuil-yesi rész, a’ vétek nem tetszik , és hogy aka- ? ratja ellen cselekvő legszentebb parancsait át- hogyan az Isteni felség iránt méltó tiszteletsel, ’s engedelmességgel nem viseltetik, ’s így nem adja meg Istennek , mivel tartozik . “ _ ( Q — hogy pedig ebben az értelemben méltány mondatik megbántódni az Isten , könnyen !* átlátja a’ józan ész. g .) A' pogányok vallásáról írt 2-dik könyvében. Ig III. A’ nyilatkoztatás általános szüksége az egész emberi nemre nézve kiderül “ mor ha vizsgáljuk, valljon az ész magára , hagyatva képes-e a’ religio czéljára közvet- Iően ’ az emberére közvetve leghathatósb, ’s isteni közbejárást kívánó vallásos egyesű I letet — mellyét egyháznak nevezünk—alakítni? — Jegyezzük meg azonban eleve, hogy az illy vallásos egyesület az ember* s végczéljának elérésére csak közvetve, nem I pedig közvetlen szükséges , közvetlen szük Iséges a’ religióra nézve. De mivel a’ refligio , ’s az ember’ vág ezélja közt olly igen szoros egybefüggés van, hogy az utolsót az első nélkül el sem is érhetjük; mihelyest bizonyos , hogy ezen vallásos egyesii£ let a’ religió’ czéljára nézve szükséges, onként következik, hogy az, az ember rendeltetésének elérésére is szükséges, az el£ sőre nézve t. i. közvetlen , a’ másodikra pedig közvetve. Hogy a’ vallásos egyesület a’ religió’ ’ czéljára nézve elkerülhetlen szükséges, ki tetszik a’ következőkből : minden embert legszorosban köteleztetik mind külső , mind belső vallásosságra, az az , hogy elméje , legfentebb fellángolásait, lelke’legbuzgóbb ? érzelmeit Isten iránt külső cselekedetekkel is bebizonyítsa — mivel ezek úgy össze vannak kötve, hogy egymástól elválasztani s nem lehet — ugyan is a’ belső vallásosságot ön eszméivel, ’s kötelességével nem tagasztalhatjuk, következőleg ezen elvont ismereteket — valamint az érzéki embernek , minden más érzelmeit czélszerű jelekkel, g ’s külső cselekedetekkel soha nem szunnyadó életségre kell gyullasztanunk, mert £ a’lélek’ minden érzései, ha csak külsőkép ? folytonos gyakorlások által nem ápoltatnak, “ nem műveltetnek, elgyengűlnek, eltompul£ nak, ’s lassanként kihalnak; így a’ religiót is minden üdvös gyümölcsétől megfosztunk, ha csak az ember lelkének táplálék, szívégnek csendesség ’s az akaratnak az állati hajlalmok ellen erő érzéki eszközök által nem nyujtatik;—e’ végett megkivántatik, hogy az emberek vallásukat nyilván gyakorolják, “ és pedig egyformán, és religioi elveikkel ” egyezőleg, mert máskép a' kitűzött czélt “ nem csak nem mozdítja elé, de avval ellenkezik is — következőleg a’ religió’ fen-Zben tartása, ’s czélja’ elérése végett szükséges “ a’külső, ’s nyilvános és a’ religioi elvekkel egyező, ’s egyforma vallásos gyakorlás; de valljon lehetséges-e ez, ha csak az s emberek a’ nyilvános vallásosság’ ’s crköl£ ősiség’ előmozdítása végett egy társasággá nem olvadnak, ha csak a’ religio külső, ’s ? nyilvános gyakorlása’ módját közös egyelitéssel meg nem határozzák , de nem is csaglatkozom, ha azt állítom, hogy ezen vallásos egyesület — egyház — ha nem egyet- I len, de legczélszerűbb eszköz a’ religioi is méretek, ’s annak gyakorlása’közös lélekkeli előmozdítására — tartozik tehát kiki e’ czélra minden erejét, ’s igyekezetet fordítni. (I. Cor. 3. 9. Math. 5. 16. Kom. 14. 10. I. Cor. 10. 23. 1. Thes. 5. II.) Továbbá már az ész is legszorosban kötelez mindenkit arra, hogy a’ vallásosságot nem csak magában, hanem másokban is ápolja, nevelje ; már pedig ezen kötelességnek sem maga, sem mások iránt nem képes megfelelni ; mert a’ religioi , melly semmi előtelest nem ismer, máskép előmozdítni nem lehet, mint tanítás, intés, ’s példák által, a) 98. Levelében. b) Törvényekről írt 2 könyv l fejezet. 70