Szivárvány, 2018 (39. évfolyam, 411-420. szám)

2018-01-01 / 411. szám

GUBA-KEREKES ZSUZSA rajza I­SÍ BIRTA-SZÉKELY NOÉMI Az elárvult hóember Történt egyszer, hogy hólepte, kerek erdőben, fehér tisztás közepében három gyerek hó­embert épített. Egyre nagyobb, egyre szebb, s igen-igen büszke lett a hóember. A gyerekek nevettek, örültek, nagyokat kurjantottak: - Nahát! De szép lett! Nem is láttunk ennél szebbet, bizony! Esteledett, s a gyerekek hazamentek. A hóember répaorráig se lá­tott. Alig várta, jöjjön már a reggel, bizony ő aludni nem mer, mert mi van, ha jön valaki, s nem látja meg, milyen szép a szénszeme, a fazék­kalapja meg a kötött nyakbavalója. Lassacskán eljött a reggel, s láss csodát, senki sem csodálta szép­ségét. A három kisfiúnak híre-hamva sem volt. Várt-várt a hóember, gondolta, korán van még, de sajnos este lett, napok, hetek teltek, de senki, még egy hangyácska sem mondta neki, hogy milyen szép. Köz­ben volt ideje gondolkodni, a szépségen elmélkedni. Belátta, hogy el­árvult hóembernek lenni nem jó, s mi haszna a szépségnek, ha ninen­­kivel örülni. Szíve összeszorult, társaságra vágyott, és arra, hogy szeressék. Aztán egy szép napon egércsalád látogatta meg. Lyukat fúrtak ol­dalába, szénát hordtak bele, s vidámsággal cincogták tele. Alig esz­mélt fel a hóember, máris verebecske bújt be lyukas fazékkalapjába,­ s azt csiripelte: ■ - De szép lak, de szép lak, imádlak, imádlak. ■ Alig telt el néhány nap, s a nyakbavalón megjelent egy bogár. ■ - De jó meleg kuckó! - mondta, s belebújt a bolyhos, puha me­■ legségbe.­­ A hóember szíve felmelegedett. Tudta már: szépnek lenni nem­­ rossz ám, de többet ér, ha fontosak vagyunk valakik sszámái­g. Lám, a jóság, a segítőkészség még a hóemberszívet is felmelegíti

Next