Szocialista Művészetért, 1964 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

Eredményekben gazdag új esztendőt kíván a művészeknek, a műszaki, fizikai és adminisztratív dolgozóknak, a művészeti in­tézmények és vállalatok valamennyi dolgozójának, a szakszer­vezeti aktivistáknak, bizalmiaknak, a szakszervezeti bizottságok tagjainak a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Elnöksége B. Ú. É. K. ­Mit kívánjunk a Szocialista ***** Művészetért olvasóinak, a művészeti szakszervezetek aktivistáinak, tagjainak az új 1964-es évre? Családtagjaik, kollégáik bizonyára már elhal­mozták őket is az ilyenkor szo­kásos jókívánságokkal. Mi is csatlakozunk ezekhez a jókí­vánságokhoz: jó egészséget, anyagi és erkölcsi sikerekben gazdag új esztendőt! Ugyanakkor szeretnénk e kívánságokat valamivel meg is toldani. Szakszervezetünk funkcioná­riusainak, aktivistáinak és minden egyes tagjának ered­ményes küzdelmekben gazdag új évet, a kulturális fronton , sikerrel megvívott csatákat, a­mi művészek és művészeti dolgo­zók anyagi, szociális, kulturá­lis színvonalának további javulását és javítását kíván­juk. Minden jókívánság annyit ér, amennyi megvalósulhat be­lőle. Mi csupa olyan dolgot kí­vánunk, aminek megvalósulá­sa azoknak a kezében van, akikhez intéztük őket; minden­ki annyit valósít meg belőle, amennyit tud, amennyire ké­pes, amennyire törekszik. Hányszor halljuk azt: nem rajtunk múlik! Igaz, sok min­den nem rajtunk múlik, de mi­lyen gyakran csak kifogás ez a mondat, ha nem tettünk meg mindent egyik vagy másik, ki­sebb vagy nagyobb ügy előbb­re vitelére. Ez a mondás azon­ban valahogy nem illik egy szakszervezeti vezető vagy ak­tivista szájába. Mert a szak­­szervezeten nagyon is sok mú­lik. A szakszervezetek joga, hatásköre még sohasem volt ilyen széles hazánkban. Áll ez a művészeti szakszervezetekre is, alapszervezettől a központi vezetőségig. Mindenekelőtt legfőbb jo­­gunk a beleszólás, a vélemény­­nyilvánítás joga. Szinte nin­csen a vállalatok és intézmé­nyek munkájának olyan terü­lete, ahol a szakszervezetnek ne volna ilyen jogköre. A ter­melési és munka­értekezlete­ken elhangzó minden egyes javaslat, panasz gazdája a szakszervezet, s nemcsak nyil­vántartja, hanem megköveteli, hogy ne maradjon megválaszo­latlanul egyetlen kérdés sem. Elmondhatjuk, hogy a szak­­szervezet beleszólását és véle­mény­nyilvánítását állami szerveink vezetői is mindjob­ban igénylik, mindinkább tért hódít az a felismerés, hogy a szakszervezet a dolgozók hang­ját szólaltatja meg, amelyet messzemenően figyelembe ven­ni nemcsak kötelező, hanem hasznos és nélkülözhetetlen is. Nyugodtan állíthatjuk, sokkal helyesebb, célravezetőbb ha a mindennapi munkában ahe­lyett, hogy „nem rajtunk mú­lik”, azzal indulnánk harcba: nagyon sok múlik a szakszer­vezeten, nagyon sokat tud ten­ni az élet megjavítása, megszé­pítése, kellemesebbé, kényel­mesebbé, igazságosabbá tétele érdekében,­­gyakran történik hivatko­­­zás — különösen ha az anyagi, vagy a szociális ellá­tottság kérdéséről van szó — a népgazdaság teherbíró képes­ségére. Kétségtelen, hogy te­herbíró képességünk körülha­tárolt, csak a meglévőt lehet szétosztani, nem fogyasztha­tunk többet, mint amit meg­termelünk. 1963-ban nem ter­mett elég gabonánk, ezt min­denki tudja, és tudja azt is. 1964-re hogy ez 1964-ben nem könnyí­teni, hanem sok tekintetben nehezíteni fogja előrehaladá­sunkat. Szerénységre lesz szük­ségünk, és annak is tudatában kell lennünk, hogy teljesíthe­tetlen követeléseket nem tá­maszthatunk. A művészeti szakszervezetek tagjai általá­ban nem az anyagi javak ter­melésének első vonalában dol­goznak, így a termékbőség, az elosztható értékek létrehozásá­ban közvetlenül nem vesznek részt. Azonban főleg két do­logban közvetve jelentősen hozzájárulhatunk ahhoz, hogy növekedjék az elosztható, nö­vekedjék a teherbíró-képesség, amelyről annyit beszélünk. Az egyik: a szocialista kultúra terjesztése, amely a munkás­­osztály, a parasztság, az értel­miség, az új értékek termelői­nek egyik legfontosabb nevelő eszköze, az öntudat fejlesztő­je, a közösségért, a népért, a boldogulásért vívott harc élesz­tője. A mi népünknek a kul­túra legjavát kell kapnia ah­hoz, hogy szebbé, boldogabbá tehesse életét. S ebben nincs az a művészeti dolgozó, aki ne tehetne többet és jobbat. A másik: igaz, hogy az anyagi javak termelésében közvetle­nül nem veszünk részt, de részt veszünk az elosztásban, és a megfelelő, beosztó, taka­rékos elosztás ugyanbból a készletből többet tud kihozni. A kultúra területén is okosan, takarékosan kell gazdálkod­nunk. Azt a sok-sok milliót, ami a kultúra fejlesztésére jut, úgy kell felhasználnunk, hogy még a morzsája se men­jen veszendőbe. A szakszerve­zet érdekvédelmi szervezet, de szentségtörés nélkül mondhat­juk, hogy elsősorban azoknak az érdekeit kell védje, akik becsülettel, teljes képességük­kel és odaadásukkal végzik felelősségteljes hivatásukat, nem pedig azokét, akik csak saját egyéni érdekeikkel tö­rődnek — gyakran a közérdek­kel szembeállítva —, akiket nem érdekel a kollegalitás, akik olcsó sikerekből akarnak nagy pénzeket keresni, és igaz kultúra helyett „kulturális se­­lejtet termelnek”. Fel kell lépnünk az igazságos elosztá­sért, a kulturális célokra fordí­tott összegek legmegfelelőbb, legcélravezetőbb felhasználá­sáért, a díjaknak, jutalmak­nak olyanok számára való oda­ítéléséért, akik azt valóban megérdemlik. Fel kell lépnünk a „kéz-kezet mos” elvtelensé­­ge, a jószívűségbe álcázott elv­telen károkozás minden formá­ja ellen. Mindezzel jelentős összegeket menthetünk meg az elfecsérléstől és fordíthatunk hasznosabb célokra. 1964 nem lesz a könnyű elő­rehaladás éve. Felelőtlenség nélkül senki sem ígérheti, hogy ebben­ az évben megoldódik majd például a színház­épüle­tek kijavítása, a mozik kultu­ráltabb viszonyoknak megfele­lő átépítése, új technikai be­rendezések tömegének beállí­tása. De vajon ez azt jelenti-e, hogy ölhetett kezekkel üljünk mindaddig, míg meg nem je­lenik nagy felvonulással a be­ruházó vállalat, és végre nem hajtja a felújítást? Nincs az a moziüzemi gépészt, vagy taka­rítónő, aki a maga területén egy kicsivel ne tudna hozzájá­rulni kulturáltabb viszonyok megteremtéséhez addig is, amíg majd lesz felújított épü­letünk és új berendezésünk. Gondoljanak arra az öntuda­tos munkásra, aki ma még a szinte múzeumba illő öreg szerszámgépéből a maximu­mot hozza ki, mert maga előtt látja — és így akarja közelebb hozni — az új automata gép­sort, amelyen néhány év múl­va dolgozni fog. A 7 szakszervezet országunk­­ legnagyobb létszámú, ha­talmas erővel rendelkező szer­vezete. A művészeti szakszer­vezetek büszkén vállalják sze­repüket ebben a mozgalomban. Sok minden múlik rajtunk! Ennek a sok mindennek valóra váltásában kívánunk előreha­ladást, lankadatlan küzdelmet és sok sikert szakszervezetünk minden egyes tagjának. Ezt tesszük le az újévi asztalra, a családtagok, jóbarátok, isme­rősök jókívánságai mellé. VII. évfolyam, I. szám 1964. január A MŰVÉSZETI SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGÉNEK LAPJA A TARTALOMRÓL Beszéljünk a művészetikáról (3. oldal) A komlói zeneiskoláról — Fényképes riport a 4. oldalon — Külföldjáró művészek r­aj­­zai A velemi mozis tanfolyam tapasztalatai (6. oldal) FIATALOK („Bizalmas”) Az első párizsi táncfesztiválon „Arany csillag*’ díjjal tün­tették ki a Magyar Állami Operaházat. A legjobb együt­tesnek, és Bartók Béla zenéjének ítélt díjat Róna Viktor magán táncos vette át. Képünkön a díjnak örvendő művé­szek: Lakatos Gabriella, Hamala Irén, Nádasdy Kálmán, Ogray Klotild és Harangozó Gyula Négy szovjet szobrászművész — Andre­je­v, Jefimov, Mu­hina és Sadr — reprezentatív kiállítása nyílt meg december 14-én a Műcsarnokban. A megnyitón megjelent Grochulski lengyel nagykövet, Irina Bankovszkaja szovjet művészet­­történész és Rónai Sándor, a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság elnöke Kodály Zoltán világhírű zeneszerzőnk három hetes láto­gatást tett a Szovjetunióban. Látogatása során részt vett a szovjet zeneművész szövetség vezetőivel folytatott tanácskozáson, eszmecserét folytatott Furceva asszonnyal, a Szovjetunió művelődésügyi miniszterével ÁRA 1 FORINT

Next