Szocialista Művészetért, 1964 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1964-06-01 / 6. szám

Kiemelkedő zenei esemény Budapesten: NEMZETKÖZI ZENEI NEVELÉSI KONFERENCIA A magyar zenepedagógia nagy eseményének ígérkezik az UNESCO kebelében működő Nemzetközi zenei Nevelési Társaság (ISME) 6. kon­ferenciája, amelyet június 26—július 3. között Budapesten rendeznek meg. Az ISME az egész világot átfogó, tekintélyes zenepedagógusokból álló szervezet, elnöke Sámuel Baud-Bovy, a genfi konzervatórium igazgatója, egyik alelnöke pedig Kodály Zoltán. Az ISME vezetősége múlt évben vette fel a Magyar Zeneművészek Szövetségét — mint ha­zánkat képviselő testületet — tagjai közé. Egyidejűleg részletes tájékoz­tatót kért a magyar zenepedagógiáról, annak szervezeti felépítéséről, ze­neiskoláink munkájáról. A múlt évi tokiói ISME konferencián vált isme­retessé, hogy az idén Budapesten gyűlnek össze tanácskozásra az ISME tagjai, és úgy véljük, ez a tény egymagában is mutatja azt a megbecsü­lést, amellyel nemzetközi szinten viseltetnek zeneoktatásunk iránt. Az előkészítés munkáját a Magyar Zeneművészek Szövetsége koordi­nálja, ebben valamennyi zenei társadalmi és állami szerv hathatósan közreműködik. A Zeneművészek Szakszervezete a magyar zenepedagó­gusok körében vállalta a konferencia előzetes ismertetését, a résztvevők mozgósítását, ezen túlmenően kiadja a Parlandot — a konferencia alkalmából külön számként — német és orosz nyelven is. A konferencia fő védnökei között I­­­k­u Pál művelődésügyi miniszter mellett találjuk Vass Imrét, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége főtitkárát, to­vábbá Kadosa Pált, a Zenepedagógus Szakosztály elnökét, Sán­dor Frigyest, a szakosztály titkárságának tagját és más neves szakembereket. A 6. ISME konferencia központi témája­­a modern zene és a zenei nevelés. Ezen belül külföldi és hazai szakemberek tartanak előadást az új zene helyzetéről, fejlődésének útjairól, a zeneoktatásban elfoglalt szerepéről, beleértve a modern technikai eszközök (rádió, tele­vízió, film, hanglemez, magnetofon) jelentőségét a mai zene megértésé­ben is. Az előadók között szerepel Kodály Zoltán, Ujfalussy József és Sándor Frigyes. A központi előadásokon kívül — amelyekre az Építők Rózsa Ferenc művelődési házában kerül sor — munkacsoport-megbeszélések egészítik ki a konferencia témakörét. Ezeken a magyar zeneoktatás mindhárom fokozatának kiváló ismerői tartanak beszámolót, majd a résztvevőknek alkalmuk nyílik meghallgatni zeneiskolai együtteseink produkcióit, kó­rusokat, zenei klubfoglalkozásokat, sőt általános iskolai és gimnáziumi énekórákat is. Ez a rövid tájékoztató is jelzi, hogy a 6. nemzetközi zenepedagógiai konferencia mily sokrétűen a világ elé tárja a magyar zeneoktatást, örömmel könyveltük el eddig is külföldi szakemberek elismerését, ám ilyen jelentős, számszerűségében, minőségében egyaránt kiemelkedő ta­nácskozás előtt eddig még nem volt alkalmunk zenepedagógiánk gya­korlati bemutatására, oktatási módszereink széles plénum előtti ismer­tetésére. A konferencián egyébként mintegy 350 külföldi vesz részt 400 magyar zenepedagógus mellett, a külföldi együttesek létszáma pedig megköze­líti a hétszáz főt. Részt vesz és bemutatkozik a konferencián a lipcsei Tamás templom kórusa, az USA-beli Princetown egyetemi énekkara a jeles lroi, drezdai gyermekkórus, valamint egy 130 tagú bolgár gyer­mekkar is Ifjúsági zenekart küldenek a csehszlovákok, jugoszlávok, a Szovjetunió szólisták érkeznek Svájcból, Ausztriából, Franciaországból és sok más államból is. A konferencia munkáját szerencsésen egészítik ki azok a zenei ese­mények is, amelyeknek megtekintésével a világ, minden tájáról hozzánk sereglett muzsikusok képet alkothatnak hazánk hangverseny- és opera kultúrájáról. A konferencia tartama alatt az Operaház magyar műveket iktat műsorába, központba téve Bartók három színpadi művét- az ünnepi záróhangverseny műsorán pedig az állami Hangversenyzenekar közreműködésével Liszt, Bartók, Kodály és Weiner művei szerepelnek. A zenei események népszerűsítéséből természetesen a Rádió és a Televízió is bőségesen kiveszi rézsét. A lelkes és fáradhatatlan elő­készítő munkából ítélve egy kicsit minden magyar zenepedagógus sa­ját feladatának is érzi ennek a nagyjelentőségű nemzetközi találkozónak jó és körültekintő megszervezését. KOLLÁR ENDRE ÉVZÁRÓ A POLITIKAI ISKOLÁKBAN Most ér véget a második okta­tási évad a művészeti alapszerve­zeteknél rendezett politikai isko­lákban. Nálunk azzal a céllal in­dultak ezek az iskolák, hogy azok a szakszervezeti tagok, akik nem vettek részt ezideig szervezett po­litikai oktatásban, megismerkedje­nek az alapvető politikai kérdé­sekkel Az előző oktatási, évben 25 politikai iskola működött,­ a mostanibann 32 iskola. A befejezés előtt sok kérdés foglalkoztat ben­nünket: elérték-e az iskolák a ki­­tűzött­ célt? Jó volt-e a tématerv? Sikerült-e a résztvevők kiváloga­tása? Megtalálták-e a legcélrave-­hetőbb módszert? Hogyan tették színessé a foglalkozásokat a pro­pagandisták? Segítették-e a szak­­szervezeti bizottságok a propagan­disták munkáját? Április közepén összehívtuk székházunkba a politikai iskolák propagandistáit. Élénk vita­ ala­kult ki, a propagandisták sorra el­mondták tapasztalataikat, javas­lataikat. Csakúgy találomra közreadunk most néhány megfigyelést. A pro­pagandisták megfelelőnek találták a politikai iskola ,,tantervét”, de kifejezést adtak annak a véle­ménynek is, hogy az egyes témá­kat alkalmazni kell a művészeti intézmény, vállalat sajátosságaira. Az első évfolyamon az egyik pro­pagandista például „Az életszín­vonal a szocializmusban” című téma tárgyalásakor az iskola hall­gatósága múltbeli lakásviszonyaiból indult ki. A MOKÉP politikai is­koláján a propagandista a válasz­­tójogról beszélve a résztvevőktől megkérdezte, hogy kik választhat­tak közülük az 1930-as választá­son, s kiderült, hogy a 30 részt­vevő közül csak egynek volt vá­­­lasztójoga. Az iskolavezetők nagy része egyetértett abban, hogy a megszo­kott előadás-tartás helyett sokkal­ta eredményesebb a kötetlenebb be­szélgetés-forma. Különösen ered­ményes ez az esetben, ha meg­felelő szemléltetéssel ki is egészí­tik. Ezért volt helyes, hogy mú­zeumi, nyomdalátogatással, vers­es könyvrészlet előadásával, szem­léltető képekkel egészítették ki nem egy helyen a beszélgetésben kifejtett igazságokat. Jóllehet majd minden felszólaló a foglalko­zási sajátosságoknak megfelelő vezérfonalat kért az egyes elő­adásokhoz, a beszélgetés végén ők maguk következtették ki, hogy ilyen vezérfonalakat központilag lehetetlenség elkészíteni, maguk­nak a propagandistáknak kell az egységes tématervet megfelelő szakmai módosításokkal, helyi vo­natkozásokkal kiegészíteni. Több szakszervezeti bizottság egész év folyamán figyelemmel kísérte a politikai iskolákat, így a FÖMO szb-n kétszer is megvi­tatta az iskolák eredményeit, ele­mezte a hiányosságok okait. A propagandisták azonban általában több támogatást, figyelmet, irány­­mutatást kérnek a következő ok­tat­ási évadban. (K. I.) Olga Lepesinszkája, az Állami Operaház balettkarában és az Állami Ba­lett Intézetben tanító világhírű szovjet balett-mester baráti látogatást tett az Állami Balett Intézet szakszervezeti bizottságánál Tényvázlat és következtetések A FŐVÁROSI ZENEISKOLA SZERVEZETRŐL (V. I.) Van egy nem ma keletkezett, 14 ezer növendéket tanító, közel 600 pedagógust fog­lalkoztató iskolaszervezet fővárosunkban, mely e mellett 189 székhelyen működik, s mondhatni szemléltető példa lehetne az egyen­lőtlen fejlődésre. A Fővárosi Zeneiskola Szer­vezetről beszélünk. A nemzetközi közvélemény nem csupán Bartók Béla, Lajtha László, Kodály Zoltán művészetét ismeri, de neve, tekintélye van a magyar zenepedagógiának is, ezen belül az alsófokú oktatásnak is. Hogy csak pár példát soroljunk fel erre: pár hete kereste fel a fő­városi zeneiskolát a pozsonyi 4. számú zene­iskola, náluk járt Uhtából Weiss Pál, jönnek újra a szovjet zenepedagógusok, figyelmesen szemlélték tanításukat, módszereiket az angol zenetanárok. Soroljuk azt is fel, hogy a nem­sokára nálunk ülésező ISME konferencia résztvevőinek a zeneiskola naponta tart be­mutatót? Egy szóval: ha tudatában vannak is a pedagógiai problémáiknak, nem lenne egé­szen jogosulatlan részükről a büszkeség is. A néhai nagynevű igazgatók, Sztojanovits Jenő, Kacsóh Pongrác, ha feltámadnának, bizony hiába keresnék a Calvin téren isko­lájukat, nyomát sem lelnék. Talán a bejelentő hivatal nyilvántartásaiból nyomozhatnák ki, hogyan vándorolt az iskola vezetése a felsza­badulás után a Károlyi palotába, onnan a Szamuelly utca 4/c-be, majd a Nagymező utca 1-be, ahonnan aztán mint volt­ háztulaj­­donosok költöztek el, ide-oda, hogy végre a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnek a közel két­milliós Budapesten egyetlen önálló, kicsikét málladozó zeneiskolai épülete legyen Újpesten, aztán­­ semmi. Éppen a Népművelési Mi­nisztérium megalakulása évében vesztették el székházukat, azóta nem is sikerült szerezni. Még a hajdani Fodor-féle zeneiskola székhá­zában is csak két emeleten kaptak helyisége­ket, mikor az iskolát államosították, hiszen a zeneiskola második emeletét odaadták akkor lakásnak. A 189 tanítási hely leginkább álta­lános iskolákban található fel. Az iskolai ok­tatás után a tantermekben, egyéb helyeken folyik a zenetanítás. Az még csak hagyján, hogy közönséges, nagy létszámra szabott osz­tálytermekben tanítanak, melyek akkor már fűtetlenek, ami egészségvédelmi szempontból sem előírásos, gyengén világítottak, akusz­tikájuk sem éppen zenélésre rendelt. Ahol meg éppenséggel ellentét alakult ki anyagi és ki-az-ar-a-házban okokból az ált. iskola veze­tősége, tantestülete, valamint a pár zene­­pedagógus között, ott bizony nemegyszer a Pedagógus Szakszervezet Kultúr­otthonának zenetanfolyama tanít a tantermekben, tehát nem egy állami tanfolyam, és a hivatalos zenetanítás kiszorul a mellékhelyiségbe, mint például az V., Váci út 43-ban, ahol éppen csontvázak között folyik a tanítás; máshol szuterénben, mint azt a 6. sz. körzetben ta­pasztaltuk, vagy mint a szabadsághegyi Diana úti iskolában, ahol a portásfülke szolgál zene­tanítás céljára — ad maiorem glóriam direc­­toris! Persze, ezek kirívó esetek, de bármelyik külföldi, vagy hazai látogató megállapítja, hogy csaknem csodálatra méltó, milyen kö­rülmények közepette éri el a tantestület a szocialista zenepedagógiát méltán reprezen­táló eredményeit. Pedig még mindezen túl sem a Nyevszkij proszpekt sima útján halad náluk a zene­tanítás. Nincs például egy olyan koncert­terem, ahol felléphetnének, bemutatót tart­hatnának, tapasztalatcserére összegyűlhetné­nek. Az egyedüli Fürst Sándor utcai terem nem éppen ilyen célra készült, sőt még ott sincs megfelelő hangszer! Mert ez a második nagy probléma. Leltárilag minden klappol, ahogy mondaná egy főrevizor. Van is keret a meglevő hangszerek felújítására, csak éppen az a baj, hogy a hangszernek nevezett leltári tárgyak már Kacsóh Pongrácnál is leltárban szerepeltek, s köztudomású, hogy a zenét ta­nuló gyerekek nem éppen Richter vagy Menu­hin gondosságával törődnek a nem-saját hang­szerrel! Sokat áldozott államunk, a főváros a hangszerek beszerzésére, de miért nem lehet a helyrehozhatatlan hangszerek felújítására szánt összegből valóban megfelelő, esetleg még — urambocsá! — koncertezésre is való hang­szereket venni?! Úgy tűnhet egyeseknek, hogy némi türel­metlenség szól ez írásból. Erről szó sincs, sem a fővárosi zenetanári társadalom, sem e sorok írója részéről. Tudatában vagyunk a népművelés helyének és szerepének nemcsak az ország építésében, de kiszámoltuk a zene­tanítás sorrendjét is a kulturális életen belül. Ám a legreálisabban szemlélve meg kell álla­pítanunk, hogy a kultúrára egyre többet ál­dozó szocialista társadalom juttatásából méltó arányban kell részeltetni egy művelődéspoli­­tikailag ilyen fontos szervezetet. Talán le­hetne részükre egy-két korszerű „termelő esz­közt” is beszerezni, talán meg lehetne a mód­ját lelni annak, hogy a fővárosi távlati terv­ben helyet kapjon egy olyan fővárosi alsó­­fokú zenetanítási központ épülete, akár átala­kítás, akár új létesítmény alakjában, ahol a szervezet központjával együtt egy központi tanítási egység is — éppen pedagógiai célzat­ból, gyakorló iskolaként — elhelyezést nyer­hetne. Zeneiskoláink élete a tanév utolsó hónapjaiban a meg­szokottnál is élénkebb: a fel­vételi vizsgák, az év végi beszámo­lók mellett ez alkalommal fontos feladatként jelentkezik az alsó­fokú zeneoktatási reform alapján elkészült új tanterv megvitatása. A művelődésügyi miniszter által kinevezett központi tantervi bizott­ság több mint egy esztendei mun­kával készítette el a tantervi ja­vaslatot. Mielőtt az határozattá emelkednék, a Zenepedagógus Szakosztály által szervezett orszá­gos tantervi vitákon minden zene­tanár hozzászólhatott, véleményét, javaslatát elmondhatta a központi tantervi bizottság tervezetéről A tantervi viták jelentőségét aligha kell hangsúlyoznunk. Elég ha arra utalunk, hogy a zeneoktatási re­form célkitűzései szerint zene­­pedagógiánkat jobban kell köze­lebb hoznunk a gyakorlati élet követelményeihez, egyben foko­zottan a szocialista ember nevelé­sének szolgálatába kell állítanunk. E két elvi célkitűzésben vala­mennyi zenepedagógus egyetért,­­ ám a helyes gyakorlati meg­oldások rögzítése nem csekély gondot okozott a központi tantervi bizottság tagjainak és az egyes szaktárgyak reformtervezetét el­készítő szaktárgyi bizottságoknak. A zeneok­tatási reformmal sz hes­­szabb időre szeretnők zenepedagó­giánk elvi célkitűzéseit és gyakor­lati tennivalóit rögzíteni, mégpedig ELEVEN TANTERVI VITÁK A ZENEISKOLÁKBAN olyan megnyugtató módon, hogy zenepedagógusaink a maguk mun­kájának érezzék az új tantervet. Ettől az elgondolástól vezetve vállalta a Zenepedagógus Szak­osztály a tantervi viták megszer­vezését, oly módon, hogy első lép­csőben a zeneiskolákban került szaktárgyanként megvitatásra a tervezet, majd ezt követően a szak­iskolai körzetekben. A körzeti vitákon a zeneiskolák szaktár­gyanként egy-egy pedagógussal képviseltették magukat, kívülük részt vettek a vitákon a zeneiskolák igazgatói is. A szakosztály gon­doskodott arról, hogy a körzeti vitákon a szaktárgyi bizottságok elnökei és tagjai, valamint a szak­osztály vezetőségi tagjai is vegye­nek részt, elsősorban azért, hogy személyes tapasztalatokat szerez­zenek a viták lefolyásáról, hangu­latáról, másrészt — mint a terve­zet készítésében részt vett szakem­berek — szükség esetén adjanak felvilágosítást a felmerült kérdé­sekre. A viták színvonalának emelését célozta az or­szágos zeneiskolai igazgatói értekezlet is, amelyet a minisztérium mű­vészet oktatási osztálya és a Zenepedagógus Szak­osztály hívott össze, az igazgatók előzetes tájékoztatása céljából. A Zeneművész Szakszervezet ugyan­akkor felhívta a zenepedagógus szakszervezeti bizottságokat, hogy rendkívüli vezetőségi ülésen tár­gyalják meg, milyen módon és milyen eszközökkel segíthetik leg­jobban a viták sikerét, a zene­­pedagógusok aktivitásának foko­zását. Már a lapzártáig megtartott vi­ták is bizonyították, hogy zene­­pedagógusaink alaposan felkészül­tek, legtöbben áttanulmányozták a szakosztály reformtervezetének múlt év elején megjelent téziseit és a központi tantervi bizottság reformjavaslatát. Igen lényeges, hogy a vitákon elhangzó javasla­tok jegyzőkönyvbe kerültek, még­pedig nemcsak a többség által el­fogadott javaslatok, hanem az egyéni elképzelések is, hogy a jegyzőkönyvek összesítésekor a központi tantervi bizottság minden ésszerű elgondolást figyelembe vehessen. A reformviták lezárása után a javaslatokat tartalmazó jegyző­könyvek még június vége előtt el­jutnak a minisztériumhoz és a Zenepedagógus Szakosztályhoz. Az új tanévet a központi tantervi bizottság azzal kezdi, hogy a tan­tervi viták javaslatainak feldolgo­zásával végleges formában meg­szövegezi az alsófokú zeneoktatás új tantervét. (K. E.) S­zocialista »5 MŰVÉSZETÉRT !»

Next