Szocialista Művészetért, 1964 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1964-06-01 / 6. szám
Kiemelkedő zenei esemény Budapesten: NEMZETKÖZI ZENEI NEVELÉSI KONFERENCIA A magyar zenepedagógia nagy eseményének ígérkezik az UNESCO kebelében működő Nemzetközi zenei Nevelési Társaság (ISME) 6. konferenciája, amelyet június 26—július 3. között Budapesten rendeznek meg. Az ISME az egész világot átfogó, tekintélyes zenepedagógusokból álló szervezet, elnöke Sámuel Baud-Bovy, a genfi konzervatórium igazgatója, egyik alelnöke pedig Kodály Zoltán. Az ISME vezetősége múlt évben vette fel a Magyar Zeneművészek Szövetségét — mint hazánkat képviselő testületet — tagjai közé. Egyidejűleg részletes tájékoztatót kért a magyar zenepedagógiáról, annak szervezeti felépítéséről, zeneiskoláink munkájáról. A múlt évi tokiói ISME konferencián vált ismeretessé, hogy az idén Budapesten gyűlnek össze tanácskozásra az ISME tagjai, és úgy véljük, ez a tény egymagában is mutatja azt a megbecsülést, amellyel nemzetközi szinten viseltetnek zeneoktatásunk iránt. Az előkészítés munkáját a Magyar Zeneművészek Szövetsége koordinálja, ebben valamennyi zenei társadalmi és állami szerv hathatósan közreműködik. A Zeneművészek Szakszervezete a magyar zenepedagógusok körében vállalta a konferencia előzetes ismertetését, a résztvevők mozgósítását, ezen túlmenően kiadja a Parlandot — a konferencia alkalmából külön számként — német és orosz nyelven is. A konferencia fő védnökei között Iku Pál művelődésügyi miniszter mellett találjuk Vass Imrét, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége főtitkárát, továbbá Kadosa Pált, a Zenepedagógus Szakosztály elnökét, Sándor Frigyest, a szakosztály titkárságának tagját és más neves szakembereket. A 6. ISME konferencia központi témájaa modern zene és a zenei nevelés. Ezen belül külföldi és hazai szakemberek tartanak előadást az új zene helyzetéről, fejlődésének útjairól, a zeneoktatásban elfoglalt szerepéről, beleértve a modern technikai eszközök (rádió, televízió, film, hanglemez, magnetofon) jelentőségét a mai zene megértésében is. Az előadók között szerepel Kodály Zoltán, Ujfalussy József és Sándor Frigyes. A központi előadásokon kívül — amelyekre az Építők Rózsa Ferenc művelődési házában kerül sor — munkacsoport-megbeszélések egészítik ki a konferencia témakörét. Ezeken a magyar zeneoktatás mindhárom fokozatának kiváló ismerői tartanak beszámolót, majd a résztvevőknek alkalmuk nyílik meghallgatni zeneiskolai együtteseink produkcióit, kórusokat, zenei klubfoglalkozásokat, sőt általános iskolai és gimnáziumi énekórákat is. Ez a rövid tájékoztató is jelzi, hogy a 6. nemzetközi zenepedagógiai konferencia mily sokrétűen a világ elé tárja a magyar zeneoktatást, örömmel könyveltük el eddig is külföldi szakemberek elismerését, ám ilyen jelentős, számszerűségében, minőségében egyaránt kiemelkedő tanácskozás előtt eddig még nem volt alkalmunk zenepedagógiánk gyakorlati bemutatására, oktatási módszereink széles plénum előtti ismertetésére. A konferencián egyébként mintegy 350 külföldi vesz részt 400 magyar zenepedagógus mellett, a külföldi együttesek létszáma pedig megközelíti a hétszáz főt. Részt vesz és bemutatkozik a konferencián a lipcsei Tamás templom kórusa, az USA-beli Princetown egyetemi énekkara a jeles lroi, drezdai gyermekkórus, valamint egy 130 tagú bolgár gyermekkar is Ifjúsági zenekart küldenek a csehszlovákok, jugoszlávok, a Szovjetunió szólisták érkeznek Svájcból, Ausztriából, Franciaországból és sok más államból is. A konferencia munkáját szerencsésen egészítik ki azok a zenei események is, amelyeknek megtekintésével a világ, minden tájáról hozzánk sereglett muzsikusok képet alkothatnak hazánk hangverseny- és opera kultúrájáról. A konferencia tartama alatt az Operaház magyar műveket iktat műsorába, központba téve Bartók három színpadi művét- az ünnepi záróhangverseny műsorán pedig az állami Hangversenyzenekar közreműködésével Liszt, Bartók, Kodály és Weiner művei szerepelnek. A zenei események népszerűsítéséből természetesen a Rádió és a Televízió is bőségesen kiveszi rézsét. A lelkes és fáradhatatlan előkészítő munkából ítélve egy kicsit minden magyar zenepedagógus saját feladatának is érzi ennek a nagyjelentőségű nemzetközi találkozónak jó és körültekintő megszervezését. KOLLÁR ENDRE ÉVZÁRÓ A POLITIKAI ISKOLÁKBAN Most ér véget a második oktatási évad a művészeti alapszervezeteknél rendezett politikai iskolákban. Nálunk azzal a céllal indultak ezek az iskolák, hogy azok a szakszervezeti tagok, akik nem vettek részt ezideig szervezett politikai oktatásban, megismerkedjenek az alapvető politikai kérdésekkel Az előző oktatási, évben 25 politikai iskola működött, a mostanibann 32 iskola. A befejezés előtt sok kérdés foglalkoztat bennünket: elérték-e az iskolák a kitűzött célt? Jó volt-e a tématerv? Sikerült-e a résztvevők kiválogatása? Megtalálták-e a legcélrave-hetőbb módszert? Hogyan tették színessé a foglalkozásokat a propagandisták? Segítették-e a szakszervezeti bizottságok a propagandisták munkáját? Április közepén összehívtuk székházunkba a politikai iskolák propagandistáit. Élénk vita alakult ki, a propagandisták sorra elmondták tapasztalataikat, javaslataikat. Csakúgy találomra közreadunk most néhány megfigyelést. A propagandisták megfelelőnek találták a politikai iskola ,,tantervét”, de kifejezést adtak annak a véleménynek is, hogy az egyes témákat alkalmazni kell a művészeti intézmény, vállalat sajátosságaira. Az első évfolyamon az egyik propagandista például „Az életszínvonal a szocializmusban” című téma tárgyalásakor az iskola hallgatósága múltbeli lakásviszonyaiból indult ki. A MOKÉP politikai iskoláján a propagandista a választójogról beszélve a résztvevőktől megkérdezte, hogy kik választhattak közülük az 1930-as választáson, s kiderült, hogy a 30 résztvevő közül csak egynek volt választójoga. Az iskolavezetők nagy része egyetértett abban, hogy a megszokott előadás-tartás helyett sokkalta eredményesebb a kötetlenebb beszélgetés-forma. Különösen eredményes ez az esetben, ha megfelelő szemléltetéssel ki is egészítik. Ezért volt helyes, hogy múzeumi, nyomdalátogatással, verses könyvrészlet előadásával, szemléltető képekkel egészítették ki nem egy helyen a beszélgetésben kifejtett igazságokat. Jóllehet majd minden felszólaló a foglalkozási sajátosságoknak megfelelő vezérfonalat kért az egyes előadásokhoz, a beszélgetés végén ők maguk következtették ki, hogy ilyen vezérfonalakat központilag lehetetlenség elkészíteni, maguknak a propagandistáknak kell az egységes tématervet megfelelő szakmai módosításokkal, helyi vonatkozásokkal kiegészíteni. Több szakszervezeti bizottság egész év folyamán figyelemmel kísérte a politikai iskolákat, így a FÖMO szb-n kétszer is megvitatta az iskolák eredményeit, elemezte a hiányosságok okait. A propagandisták azonban általában több támogatást, figyelmet, iránymutatást kérnek a következő oktatási évadban. (K. I.) Olga Lepesinszkája, az Állami Operaház balettkarában és az Állami Balett Intézetben tanító világhírű szovjet balett-mester baráti látogatást tett az Állami Balett Intézet szakszervezeti bizottságánál Tényvázlat és következtetések A FŐVÁROSI ZENEISKOLA SZERVEZETRŐL (V. I.) Van egy nem ma keletkezett, 14 ezer növendéket tanító, közel 600 pedagógust foglalkoztató iskolaszervezet fővárosunkban, mely e mellett 189 székhelyen működik, s mondhatni szemléltető példa lehetne az egyenlőtlen fejlődésre. A Fővárosi Zeneiskola Szervezetről beszélünk. A nemzetközi közvélemény nem csupán Bartók Béla, Lajtha László, Kodály Zoltán művészetét ismeri, de neve, tekintélye van a magyar zenepedagógiának is, ezen belül az alsófokú oktatásnak is. Hogy csak pár példát soroljunk fel erre: pár hete kereste fel a fővárosi zeneiskolát a pozsonyi 4. számú zeneiskola, náluk járt Uhtából Weiss Pál, jönnek újra a szovjet zenepedagógusok, figyelmesen szemlélték tanításukat, módszereiket az angol zenetanárok. Soroljuk azt is fel, hogy a nemsokára nálunk ülésező ISME konferencia résztvevőinek a zeneiskola naponta tart bemutatót? Egy szóval: ha tudatában vannak is a pedagógiai problémáiknak, nem lenne egészen jogosulatlan részükről a büszkeség is. A néhai nagynevű igazgatók, Sztojanovits Jenő, Kacsóh Pongrác, ha feltámadnának, bizony hiába keresnék a Calvin téren iskolájukat, nyomát sem lelnék. Talán a bejelentő hivatal nyilvántartásaiból nyomozhatnák ki, hogyan vándorolt az iskola vezetése a felszabadulás után a Károlyi palotába, onnan a Szamuelly utca 4/c-be, majd a Nagymező utca 1-be, ahonnan aztán mint volt háztulajdonosok költöztek el, ide-oda, hogy végre a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnek a közel kétmilliós Budapesten egyetlen önálló, kicsikét málladozó zeneiskolai épülete legyen Újpesten, aztán semmi. Éppen a Népművelési Minisztérium megalakulása évében vesztették el székházukat, azóta nem is sikerült szerezni. Még a hajdani Fodor-féle zeneiskola székházában is csak két emeleten kaptak helyiségeket, mikor az iskolát államosították, hiszen a zeneiskola második emeletét odaadták akkor lakásnak. A 189 tanítási hely leginkább általános iskolákban található fel. Az iskolai oktatás után a tantermekben, egyéb helyeken folyik a zenetanítás. Az még csak hagyján, hogy közönséges, nagy létszámra szabott osztálytermekben tanítanak, melyek akkor már fűtetlenek, ami egészségvédelmi szempontból sem előírásos, gyengén világítottak, akusztikájuk sem éppen zenélésre rendelt. Ahol meg éppenséggel ellentét alakult ki anyagi és ki-az-ar-a-házban okokból az ált. iskola vezetősége, tantestülete, valamint a pár zenepedagógus között, ott bizony nemegyszer a Pedagógus Szakszervezet Kultúrotthonának zenetanfolyama tanít a tantermekben, tehát nem egy állami tanfolyam, és a hivatalos zenetanítás kiszorul a mellékhelyiségbe, mint például az V., Váci út 43-ban, ahol éppen csontvázak között folyik a tanítás; máshol szuterénben, mint azt a 6. sz. körzetben tapasztaltuk, vagy mint a szabadsághegyi Diana úti iskolában, ahol a portásfülke szolgál zenetanítás céljára — ad maiorem glóriam directoris! Persze, ezek kirívó esetek, de bármelyik külföldi, vagy hazai látogató megállapítja, hogy csaknem csodálatra méltó, milyen körülmények közepette éri el a tantestület a szocialista zenepedagógiát méltán reprezentáló eredményeit. Pedig még mindezen túl sem a Nyevszkij proszpekt sima útján halad náluk a zenetanítás. Nincs például egy olyan koncertterem, ahol felléphetnének, bemutatót tarthatnának, tapasztalatcserére összegyűlhetnének. Az egyedüli Fürst Sándor utcai terem nem éppen ilyen célra készült, sőt még ott sincs megfelelő hangszer! Mert ez a második nagy probléma. Leltárilag minden klappol, ahogy mondaná egy főrevizor. Van is keret a meglevő hangszerek felújítására, csak éppen az a baj, hogy a hangszernek nevezett leltári tárgyak már Kacsóh Pongrácnál is leltárban szerepeltek, s köztudomású, hogy a zenét tanuló gyerekek nem éppen Richter vagy Menuhin gondosságával törődnek a nem-saját hangszerrel! Sokat áldozott államunk, a főváros a hangszerek beszerzésére, de miért nem lehet a helyrehozhatatlan hangszerek felújítására szánt összegből valóban megfelelő, esetleg még — urambocsá! — koncertezésre is való hangszereket venni?! Úgy tűnhet egyeseknek, hogy némi türelmetlenség szól ez írásból. Erről szó sincs, sem a fővárosi zenetanári társadalom, sem e sorok írója részéről. Tudatában vagyunk a népművelés helyének és szerepének nemcsak az ország építésében, de kiszámoltuk a zenetanítás sorrendjét is a kulturális életen belül. Ám a legreálisabban szemlélve meg kell állapítanunk, hogy a kultúrára egyre többet áldozó szocialista társadalom juttatásából méltó arányban kell részeltetni egy művelődéspolitikailag ilyen fontos szervezetet. Talán lehetne részükre egy-két korszerű „termelő eszközt” is beszerezni, talán meg lehetne a módját lelni annak, hogy a fővárosi távlati tervben helyet kapjon egy olyan fővárosi alsófokú zenetanítási központ épülete, akár átalakítás, akár új létesítmény alakjában, ahol a szervezet központjával együtt egy központi tanítási egység is — éppen pedagógiai célzatból, gyakorló iskolaként — elhelyezést nyerhetne. Zeneiskoláink élete a tanév utolsó hónapjaiban a megszokottnál is élénkebb: a felvételi vizsgák, az év végi beszámolók mellett ez alkalommal fontos feladatként jelentkezik az alsófokú zeneoktatási reform alapján elkészült új tanterv megvitatása. A művelődésügyi miniszter által kinevezett központi tantervi bizottság több mint egy esztendei munkával készítette el a tantervi javaslatot. Mielőtt az határozattá emelkednék, a Zenepedagógus Szakosztály által szervezett országos tantervi vitákon minden zenetanár hozzászólhatott, véleményét, javaslatát elmondhatta a központi tantervi bizottság tervezetéről A tantervi viták jelentőségét aligha kell hangsúlyoznunk. Elég ha arra utalunk, hogy a zeneoktatási reform célkitűzései szerint zenepedagógiánkat jobban kell közelebb hoznunk a gyakorlati élet követelményeihez, egyben fokozottan a szocialista ember nevelésének szolgálatába kell állítanunk. E két elvi célkitűzésben valamennyi zenepedagógus egyetért, ám a helyes gyakorlati megoldások rögzítése nem csekély gondot okozott a központi tantervi bizottság tagjainak és az egyes szaktárgyak reformtervezetét elkészítő szaktárgyi bizottságoknak. A zeneoktatási reformmal sz hesszabb időre szeretnők zenepedagógiánk elvi célkitűzéseit és gyakorlati tennivalóit rögzíteni, mégpedig ELEVEN TANTERVI VITÁK A ZENEISKOLÁKBAN olyan megnyugtató módon, hogy zenepedagógusaink a maguk munkájának érezzék az új tantervet. Ettől az elgondolástól vezetve vállalta a Zenepedagógus Szakosztály a tantervi viták megszervezését, oly módon, hogy első lépcsőben a zeneiskolákban került szaktárgyanként megvitatásra a tervezet, majd ezt követően a szakiskolai körzetekben. A körzeti vitákon a zeneiskolák szaktárgyanként egy-egy pedagógussal képviseltették magukat, kívülük részt vettek a vitákon a zeneiskolák igazgatói is. A szakosztály gondoskodott arról, hogy a körzeti vitákon a szaktárgyi bizottságok elnökei és tagjai, valamint a szakosztály vezetőségi tagjai is vegyenek részt, elsősorban azért, hogy személyes tapasztalatokat szerezzenek a viták lefolyásáról, hangulatáról, másrészt — mint a tervezet készítésében részt vett szakemberek — szükség esetén adjanak felvilágosítást a felmerült kérdésekre. A viták színvonalának emelését célozta az országos zeneiskolai igazgatói értekezlet is, amelyet a minisztérium művészet oktatási osztálya és a Zenepedagógus Szakosztály hívott össze, az igazgatók előzetes tájékoztatása céljából. A Zeneművész Szakszervezet ugyanakkor felhívta a zenepedagógus szakszervezeti bizottságokat, hogy rendkívüli vezetőségi ülésen tárgyalják meg, milyen módon és milyen eszközökkel segíthetik legjobban a viták sikerét, a zenepedagógusok aktivitásának fokozását. Már a lapzártáig megtartott viták is bizonyították, hogy zenepedagógusaink alaposan felkészültek, legtöbben áttanulmányozták a szakosztály reformtervezetének múlt év elején megjelent téziseit és a központi tantervi bizottság reformjavaslatát. Igen lényeges, hogy a vitákon elhangzó javaslatok jegyzőkönyvbe kerültek, mégpedig nemcsak a többség által elfogadott javaslatok, hanem az egyéni elképzelések is, hogy a jegyzőkönyvek összesítésekor a központi tantervi bizottság minden ésszerű elgondolást figyelembe vehessen. A reformviták lezárása után a javaslatokat tartalmazó jegyzőkönyvek még június vége előtt eljutnak a minisztériumhoz és a Zenepedagógus Szakosztályhoz. Az új tanévet a központi tantervi bizottság azzal kezdi, hogy a tantervi viták javaslatainak feldolgozásával végleges formában megszövegezi az alsófokú zeneoktatás új tantervét. (K. E.) Szocialista »5 MŰVÉSZETÉRT !»