Szocialista Művészetért, 1968 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

RABOM KÉP RABOM KIÁLLÍTÁSBÓL Balra fent: Juris Ibolya batikjai az Iparművészeti múzeumban (Bojár felv.) — A budapesti Fáklya Klub képzőmű­vész stúdiójának kiállítása Debrecenben (Papp Gábor felv.) — fent: Félegyházi László festménye: „Leányportré” a deb­receni Medgyessy-terembeli kiállításán (Sülé felv.) ILLYÉS GYULA: Poharaim (Szépirodalmi) — Borsos Miklós öt, vörös borral teli poharat rajzolt a borítóra, a költő öt alkotói évtize­dét jelképezve velük. A könyv — mondhatni — nem ad újat Illyés köl­tészetéből, és mégis újat ad: az eddig kötetben megjelent valamennyi versét egybe fogja. Tiszteletből, a 65. születésnap alkalmából. Aki is­merős az illyési verserdőben, s végigszáll e kötettel fölötte, első érzése: korántsem olyan ez a gyűjtemény, mint mikor a gazda osztalba rakja valamennyi keresztjét, kévéjét. Hiszen logikusan nem kapott benne helyet például olyan egy év alatt meghíresült nagy poéma, mint ,,Az éden elvesztése”, vagy az idei többi vers. (Arról ne is szóljunk, hogy a költő emlegette „teli sublótfiók” mennyi verset rejthet még!) . . . Mégis, aki a mai Európa egyik nagy poétáját akarja újra meg újra be­szélő partnerének megnyerni, sikerítse meg — ha tudja — e könyvet. TAMÁSI ÁRON: Vadrózsa ága (Szépirodalmi) — Századunk­nak Ady mellett talán másik legegyénibb hangú íróját öt hónapon át ez a parányi k­ésmű tartotta életben: utolsó feleségének diktálta tollba életét Amerikából hazatérésétől első színműve megjelenéséig. Kurta írás, páratlan nyelvi erővel, emberláttatással és bölcs öniróniával. Nem csupán életrajzi kuriozitások, de alkotói módszerek, tapasztalatok, em­beri és társadalmi vélekedések sorjáznak ebben a népmesei átadással folyó emlékezésben. Illés Endre előszava az esszéírásban remeklés. Kass János kötetmegformálása méltó az íráshoz. Az egész kötet: mintha néhai Kner Izidor kezéből került volna az oly sok konfekciós könyvet megért olvasó kezébe . . . G. SZABÓ LÁSZLÓ: Perben az örömért (Táncsics) — A szakszervezeti mozgalom aktivistáinak nem kell külön bemutatnunk G. Szabó Lászlót, hosszú évek óta ismerik mint újságírót. Ezért is örülünk külön kötetének, minek megjelenését a Táncsics könyvkiadó tette le­hetővé. G. Szabó László igen érdekesen példázza, hogy a műalkotással foglalkozó közéleti ember mennyire élete kiegészítőjének, teljessé te­vőjének érzi a művészet gyakorlását. G. Szabó, a közéleti újságíró, verseiben a magánélet primér feszítő kérdéseire ad feleletet. Hogy me­lyek ezek a kérdések? Könnyen adódnak: a negyven éves férfi rádöb­­benése az élet múlására, a szerelem és az „élni jó” érzés addig végte­lennek hitt tartamának,korlátok közé szorulása.. . Ezek vonulnak vé­gig a köteten. Mert ha közéleti probléma kerül poétái ceruzájára, azonnal kész a felelettel, de ez nemigen több, mint ízléses publicisz­tika. Nehezebb felelni a magánember problematikájára, ám ezekre is így akar: frappánsul, kerekdeden, pozitív egyértelműséggel. Ezért is választja a legkézenfekvőbb megoldásokat: a gyöngyöző szavak köny­nyed tolulását. Nem kikalapált gondolati órát nyújt tehát kötetében, hanem költeményeket skandál. Ez teszi gyűjteményét szó szerint ol­vasmányossá, olyanná, ami alkalmas arra, hogy a mai magyar és európai éra bonyolultságától idegenkedő olvasót elvezesse a versolvasás forrásvidékére. TŰR­INÉ—KESKENYNÉ: Csongrádi szegényasszonyok (Tiszatáj) — Két egyszerű, nehezen író, Csongrád városában élt föld­munkásasszony írta még a harmincas években élete történetét. Túriné Cseh Viktória már nincs az élők sorában, Keskenyné Kovács Veron 82. évét tapossa. A kötetben nagyobb teret foglal el Túriné írása, súly­ban ez a jelentékenyebb. A két írás mégis kerek egészet alkot: hű képet a földműves szegénység életéről, szervezkedéséről, ezen túlme­­nőleg a szegényasszonyok külön keresztekkel megvert sorsáról. Mind­­kettejük írását a harmincas évek vége felé publikálta a mozgalmi sajtó. Félreeső helyen, eldugva, agy érezhető hatással. Vigyáztak rá, hogy hatástalan maradjon. Mert mint Veres Péter írja róluk: „Ezek­ből látni, hogy miért kellett a forradalomnak jönnie". Elismerés illeti Pásztor Emil tanárt, Mocsár Gábort és Csanádi Imrét, az írások gondo­zásáért, megjelentetéséért. Bár csak követné e takaros kötetet a mun­kás, paraszt sors további dokumentumainak megjelenése is. Hátha né­hány, hitetlenkedő mai ifjú kezébe is eljutna, s felébresztené bennük a gondolatot: micsoda pokol megismerésétől és végigélésétől szabadí­totta meg őket a szocializmus! (Varga) KEDVES BAJOK GIZI! (Gondolat. Szerk: S­t­a­n­d Géza) — Abból a többszáz levélből, amelyet a század egyik legkiválóbb magyar színész­nője életében kapott, válogatott ki egy kötetre valót, és látott el okos magyarázó-kísérő szöveggel stand Géza. Neves és névtelen levélírók szavaiból rajzolódik ki Bajor Gizi alakja: az egyik pénzt és ruhát kér, a másik üzleti ügyben fordul hozzá, a harmadik hódolatát, szerelmét. Imádatát mondja el, a negyedik a levél intimitására bízza szerepelemző kritikáját. A levéltitkot sértő utókor, a mai olvasó gyakran nevet, szá­nakozik, fölháborodik és meghatódik ezeken a sorokon, egyszóval tel­jes átéléssel forgatja a lapokat. Akárcsak ha valami regényt tartana a kezében. Holott a regény költött alakjai és kitalált párbeszédei he­lyett itt minden szó hiteles és valóságos. A levelekből nem művészeté­nek a titkára kapunk magyarázatot, de nem is pletykagyűjtemény a kötet. Egy emberi sorsot ismerünk meg, egy igaz életet, mely — most látni csak — a bókok és pózok, az Irigy és hízelgő szavak, a kor meg­kívánta és vállalt szerep ellenére is mennyire megrendítően tragikus élet volt. Boldogok, akiknek emlékezetében a könyv sorai egy hangot is fölidéznek, melyet valaha hallottak ... EIKÖ YVETTE: A film drámaisága (Gondolat) — A néhány esztendeje nálunk is nagyobb számban megjelenő filmesztétikai mun­kák közül szemléletének eredetiségével és stílusának hajlékonyságával emelkedik ki ez a könyv. A cím persze csak kényszer­megoldásból szü­lethetett, mert itt éppenséggel nem a filmnek egy irodalmi műfajjal való rokonságáról van szó, hanem önálló és eredeti sajátosságairól, a más művészetektől megkülönböztető vonásairól, a film „költészeté­ről”, arról, hogy a film „ne csak művészet legyen, hanem nyelv, egye­temes írásmód, sokrétű, árnyalt kifejező eszköz”. Az elmúlt években megjelent legkitűnőbb — főként francia — filmelméleti munkákra és a közelmúlt legrangosabb filmalkotásaira támaszkodva elemzi a szerző a filmnyelv egyéni jellegzetességeit, a hagyomány, a tér- és időformá­­lás, a szerkezet, a környezetrajz és atmoszféra, a filmritmus stb. kér­dését. Kitűnő példái, szellemes magyarázata, széles körű tudása, peda­gógiai érzékenysége a színvonalas ismeretterjesztés remek alkotásává teszik a könyvet. A szerző lelkesedése egy időre még azokat a szkep­tikus gondolatokat is el tudja feledtetni, amelyeket pedig a film már a mai nézőben felvet. Miért ,,avulnak elő néhány év alatt a legkitű­nőbb filmek is? Lehet-e filmnézést széles körben tanítani — csak film­múzeumban látható filmekre hivatkozva? A „dobozba­ zárt” művészet nem teszi-e kicsit dobozba zárttá a vele foglalkozó esztétikát is? (Tüskés) 2 szocialista A MŰVÉSZETÉRT A SZOT ÁLLÁSFOGLALÁSA — Folytatás az 1. oldalról — aktivitását. Ezt segíti elő az új Munka Törvénykönyve, valamint az ennek alapján készülő kollek­tív szerződések is. II. A szakszervezetek a gazdaság­irányítási reform előkészítésének időszakában felkészültek, hogy a szervezett dolgozók, egész népünk érdekében, hivatásuknak megfe­lelően teljesítsék kötelezettségei­ket, éljenek széles körű lehetősé­geikkel. A magyar szakszerveze­tek 21. kongresszusa és az ezt kö­vető szakszervezeti kongresszusok ennek megfelelő határozatokat hoztak a szakszervezetek állás­pontjáról és feladatairól. Ezek a határozatok arra kötelezik a szak­­szervezeteket, hogy: a) Sajátos módszereikkel támo­gassák a gazdasági vezetést az új mechanizmus bevezetésében és al­kalmazásában. A szocialista mun­kaverseny szervezésével segítsék elő a zavartalan termelés feltéte­leinek biztosítását, a dolgozók ak­tivitásának sokoldalú kibontakoz­tatását. b) Megnövekedett lehetőségeik­nek megfelelően fokozottabban segítsék a dolgozók bevonását a vállalatok, üzemek vezetésébe. A vezetés egyik fontos alkotó eleme legyen a dolgozók részvétele. A munkásosztályban évtizedek alatt felhalmozódott tapasztalatok igénylése, feltárása és hasznosí­tása minden üzemi, munkahelyi vezető elsőrendű kötelessége. En­nek feltétele, hogy a dolgozók is­merjék munkahelyük minden eredményét, gondját és baját, a gazdasági vezetés elképzeléseit és döntéseit. Így érvényesül közvet­lenül a szocialista demokrácia, erősödik és továbbfejlődik a ma­gyar munkásosztály vezető szere­pe, növekszik aktivitása és törté­nelmi felelőssége. A reform megvalósítása során erősíteni kell a tulajdonosi szem­léletet, hogy minden dolgozó érez­ze személyes felelősségét: rajta is múlik nagy céljaink megvalósí­tása, módja van közreműködni a vállalat jelenének és jövőjének formálásában, és a szakszerveze­tek révén is részese a vezetésnek. A szakszervezetek segítsék elő, hogy a vezetők és dolgozók kö­zött erősödjék a szocialista rend­szerre jellemző emberi, morális viszony; a megoldandó általános és munkafeladatokban, az embe­rekről való gondoskodásban olyan légkör alakuljon ki, amely min­den becsületes emberben erősíti a ragaszkodást szocialista rend­szerünkhöz. c) Erősítsük a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységét. A közelmúltban elfogadott törvé­nyek, rendelkezések —­ mindenek­előtt az új Munka Törvénykönyve — alapján széles körű jogot és le­hetőséget kaptunk érdekvédelmi tevékenységünk fejlesztésében, ar­ra, hogy jobban betöltsük hivatá­sunkat a dolgozók élet- és mun­kakörülményeinek rendszeres ja­vítása terén. A szakszervezetek rendelkezzenek a szükséges esz­közökkel, hogy fellépjenek min­denfajta törvénysértő intézkedés, a szocialista társadalomtól idegen jelenségekkel szemben. A Munka Törvénykönyve lehe­tővé teszi, hogy a szakszervezetek szükség esetén a vétójog alkalma­zásával is fellépjenek a káros in­tézkedések életbe léptetése ellen. A szakszervezetek e törvényben biztosított joguknál fogva meg­akadályozhatják a gazdasági ve­zetők olyan intézkedéseit, amelyek eltérnek a közös megállapodásoktól, törvénysértőek, illetve sértik a szocialista erkölcs normáit. Mind­ezzel is segítik munkáshatalmunk, társadalmi rendünk alapelvét, hogy minden döntésnek osztály cé­lokat, a szocializmus erősítését kell szolgálnia. Hí. A szakszervezetek helyeslik, hogy a párt és a kormány 1968-ra szolid és reális tervet javasol el­fogadásra az országgyűlésnek. A jövő évi tervek is bizonyítják a gazdasági reformban rejlő lehető­ségeket és kifejezik, hogy 1968- ban is következetesen érvényesül­nek a népgazdaság fejlődésére, az életszínvonal növelésére vonat­kozó párt- és kormányhatároza­tok; reális és helyes, hogy az ipa­ri termelés 6—1 százalékos, a me­zőgazdasági termelés 3—1 százalé­kos növekedését irányoztuk elő. A szakszervezetek megelégedés­sel állapítják meg, hogy a nem­zeti jövedelem 5—6 százalékos, az egy főre jutó reáljövedelem 3—6 százalékos, az egy keresőre jutó reálbér 1,5—7 százalékos és a la­kosság fogyasztásának 5—6 száza­lékos növekedése révén a párt cél­kitűzésének megfelelően az élet­színvonal 1968-ban is tovább emel­kedik. Az 1968-as tervben megfe­lelő eszközök állnak rendelkezés­re a bérek emelésére, a szociális juttatások, a foglalkoztatás szín­vonalának fenntartására, sőt nö­velésére. Mindez kellő biztosítéka annak, hogy az életszínvonal nö­velésére irányuló célokat elérjük. Ennek a törekvésnek nem mond ellent a termelői, illetve az ezzel összefüggő fogyasztói árrendszer módosítása, az áraknak az érték­hez való közelítése. A tervezett árintézkedéseket megfelelőknek, helyeseknek tart­juk. Egyes árak csökkennek, má­sok növekednek. Ez a rendezés nem fékezi az életszínvonal eme­lésében magunk elé állított cél el­érését, ezért az árintézkedésekkel egyetértünk. Államunk hatósági, gazdaságpolitikai szabályozással és a piac eszközeivel a jövőben is fenntartja az árszínvonal alap­vető stabilitását. A mi árrendsze­rünk szocialista árrendszer. Az alapvető fogyasztási és szolgálta­tási árak messzemenően megfe­lelnek a dolgozó tömegek érde­keinek. Az árszínvonal stabilitásáért azonban a központi szerveken túl a vállalatok vezetői és az üzemi kollektívák is felelősek. Az ár­színvonal alakulása fontos ténye­zője az életszínvonalnak. Ezért a szakszervezetek segítik az árszín­vonal ellenőrzését, határozottan fellépnek mindenféle minőségron­tással, indokolatlan áremeléssel szemben. A szakszervezetek megelégedés­sel állapítják meg, hogy a napi­rendre került intézkedések lehe­tővé teszik a dolgozók élet- és munkakörülményeinek további javulását. A szakszervezetek elen­gedhetetlenül fontosnak tartják, hogy a gazdaságirányítás reform­jára vonatkozó elvek és határoza­tok a továbbiakban is következe­tesen érvényesüljenek. Kötelessé­güknek tartják, hogy fellépjenek minden olyan intézkedés ellen, amely veszélyeztetheti a dolgozók életszínvonalának emelését. Politikai eszközökkel gátat szab­nak mindenfajta olyan törekvés­nek, amely a köz rovására vissza­élést jelentene a gazdasági vezetés lehetőségeivel, és akár az egyéni, akár a vállalati érdeket az össz­társadalmi érdek fölé helyezi. Fi­gyelemmel kísérjük az új gazda­ságirányítási rendszerből adódó rendeletek érvényre juttatásának tapasztalatait. Amennyiben a gya­korlatban kiderül, hogy egyes rendelkezések nem helyesek és nem segítik elő a cél megvalósí­tását, kezdeményezni fogjuk azok módosítását. Szilárd meggyőződésünk, hogy a gazdaságirányítás új rendszeré­nek kedvező és gyümölcsöző ha­tása fokozatosan érezhető lesz egész társadalmi és gazdasági éle­tünkben. Ösztönző hatására meg­gyorsul a szocializmus teljes fel­építésének üteme; hazánkban to­vább szilárdul a munkáshatalom és annak gazdasági alapja, tovább javulnak dolgozó népünk élet- és munkakörülményei. Ez minden dolgozónak érdeke. Éppen ezért minden erőnkkel segítjük a gaz­daságirányítás új rendszerének bevezetését, a gazdasági reform céljainak végrehajtását, az 1966. évi terv és harmadik ötéves ter­vünk sikeres teljesítését. A magyar szakszervezetek fele­lősnek érzik magukat a népünk, munkásosztályunk előtt álló fel­adatok megvalósításáért. Egész politikai és szervezeti erejüket, megnövekedett hatáskörüket fel fogják használni ennek érdeké­ben. A Szakszervezetek Országos Tanácsa felhív minden dolgozót és szakszervezeti tisztségviselőt, hogy szívvel-lélekkel, tettrekészen támogassa a hazánk felvirágzását, dolgozó népünk szebb és jobb éle­tét szolgáló nagy céljaink meg­valósulását. — ELNÖKSÉGÜNK november 27-én a Filmművész klub­ban ülést tartott. Kerekes János elnöki megnyitója után első napirendi pontként megvitatta az elnökség a Munka Törvény­­könyve tárcaszintű végrehajtási utasításának tervezetét. Számos észrevétel és javaslat felvetése után az elnökség egyetértett a tervezettel, és köszönetet mondott az elkészítésében részt vett minisztériumi és szakszervezeti munkatársaknak. Megvitatta a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége központi vezetősége, va­lamint elnöksége jövő évi munkatervét, melyet a központi ve­zetőség december 18-i ülése elé terjesztettek. Elfogadta az el­nökség a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége káder hatás­köri jegyzékére tett előterjesztést. Vass Imre főtitkár számot adott az előző elnökségi ülés óta végzett munkáról. Ismertette a Művelődésügyi Minisztérium vezetőihez küldött, a művészeti terület problémáira vonatkozó összefoglaló feljegyzés nyomán tett intézkedéseket. A Művelődésügyi Minisztérium átszervezé­séről, a taggyűlések tapasztalatairól, az alkotóművészek egysé­ges segélyezési rendszerének kialakításáról, valamint a szó­rakoztatózenészek táppénz juttatásáról adott számot a továb­biakban a főtitkár. Az elnökség tudomásul vette. A főkönyvelő javaslatára hozzájárult, hogy az 1967. évi költségvetésben 2%-os módosítást eszközölhessenek.­­ DECEMBER 2-án soron kívüli ülést tartott az elnökség. Az első napirendi pontnál az elnökség tagjain kívül jelen vol­tak a központi vezetőség apparátusának munkatársai is. Vass Imre főtitkár tájékoztatót tartott az MSZMP Központi Bizott­ságának legutóbbi üléséről. Második napirendi pontként meg­vitatta az elnökség a Művelődésügyi Minisztérium utasítás­ter­vezetét az 1968. évi kulturális járulékról. Beható vita után, melynek során különösen értékes eszmecsere alakult ki a mű­alkotások „szórakoztató” voltának esztétikai értékéről, az elnök­ség egyetértett az utasítástervezettel. — SÖMJÉNI SÁNDOR, a Művészeti Szakszervezetek Szö­vetsége számvizsgáló biz­ottságának elnöke december 11—12-én Varsóban részt vett azon az előkészítő megbeszélésen, amelyen megállapodtak a szocialista országok kulturális és művészeti szakszervezeti vezetői soron következő tanácskozásának napi­rendjében. — ELNÖKSÉGÜNK december 27-én a Filmművész klub­ban tartotta meg ez évi utolsó ülését. Napirendjén a következő kérdések szerepeltek: 1. Javaslat a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége választott vezető testületeinek és osztályainak mű­­ködési rendjére. 2. Jelentés a művészeti szakszervezetek 1967. évi nemzetközi munkájáról, javaslat az 1968. évi nemzetközi tevékenységre. 3. Tájékoztató a Művészeti Szakszervezetek Szö­vetsége alapszervezetei IV. negyedévi taggyűléseinek tapaszta­latairól. Az elnökségi ülés ismertetésére februári számunkban visszatérünk. — A SZOT Határozatok 1967. évi 5. száma tartalmazza a kormány és a SZOT elnökségének 1031/1967. (X. 12.) sz. hatá­rozatát; — A MUNKA 12. számában dr. Jandek Géza tanulmányát olvassuk el: „A munkához, az élethez igazodó munka versenyt"; — Az „Adatok és tények” című füzetsorozat „Indulás előtti a gazdaságirányítás reformjáról’’ című brosúráját.

Next