Szocialista Művészetért, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

ült össze utolsó tanácskozásá­ra központi vezetőségünk de­cember 23-án délelőtt a Fé­szek Művészklub nagytermé­ben. Vass Imre főtitkár megnyitója után dr. Hajós András, a kv közgazdasági osztályának vezetője terjesz­tette elő az elnökség beszámo­lóját a művészek, és művészeti dolgozók élet- és munkakörül­ményei alakulásának egyes kérdéseiről. Komáromi László, a Művelődésügyi Mi­nisztérium pénzügyi főosztá­lyának helyettes vezetője a művelődésügy 1970. évi gazda­sági tervéről mondott tájékoz­tatót. A BESZÁMOLÓK ELNÖKSÉGÜNK beszámo­lója abból indult ki, hogy a VI. kongresszus határozata megjelölte számunkra a mű­vészek és művészeti dolgozók élet- és munkakörülményei­nek alakulásával kapcsolatos főbb problémák megoldásának útját. Pártunk Központi Bi­zottságának novemberi tanács­kozása megvizsgálta a gazda­ságirányítási rendszer reform­jának megvalósulását, az an­nak nyomán keletkezett ered­ményeket és problémákat. Megállapította, hogy a nemzeti jövedelem növekedése 1966— 68-ban évente átlagosan 7,4 százalék volt. A gazdasági re­form nemcsak az üzemek gaz­dasági önállóságát teremtette meg hanem jelentősen növe­kedett a szakszervezetek ha­tásköre, felelőssége is. A kollektív szerződések megkötése tapasztalatainak vizsgálata után behatóan fog­lalkozott a beszámoló a művé­szeti dolgozók, különösen a munkások és műszaki dolgo­zók munkaviszonyból szárma­zó keresetének problémáival. A művészeti területen a mű­szaki dolgozók átlagos kerese­te a népgazdasági átlaghoz vi­szonyítva elmaradást mutat; nagymértékű a fluktuáció, a munkaerőhiány, a szakkép­zettséget igénylő munkakörök­ből a szakképzettek elvándor­lása és a szükséges képzettség­gel nem rendelkezőkkel törté­nő betöltése. Általában súlyos problémák vannak a nehéz fi­zikai, valamint a rossz mun­kafeltételű munkakörökben, így a színházi színpadi dolgo­zóik, a segédmunkások, a fű­tők, a takarítók tekintetében. A vállalati dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítá­sa szempontjából jelentős esz­köz a kollektív szerződés, melyben meghatározhatók a bérfejlesztés keretei, a diffe­renciált anyagi ösztönzést szolgáló módszerek elvei. Lé­nyegesen szűkebbek viszont a költségvetési szervek lehető­ségei. A VI. kongresszus határo­zatainak megvalósítása az em­lített problémák megléte mel­lett tervszerűen folyik, a tag­ság élet- és munkakörülmé­nyeiben folyamatos javulás ta­pasztalható, elég utalni az Ál­lami Operaház ének- és tánc­karának, műszaki dolgozói­nak, a három nagyzenekar, a Magyar Rádió és Televízió dolgozóinak, a színházi és egyéb zenekarok tagjainak bérproblémái rendezésére. A szakma iránti szeretet fű­zi nem egyszer a művészeket és művészeti dolgozókat olyan esetben is munkahelyükhöz, amikor a munkahelyi körül­mények igen súlyosak. Utalt itt a beszámoló a Televízió, a képző- és iparművészeti vál­lalatok, néhány vidéki színház munkahelyi problémáira. Nem egy helyen jogos bírálattal il­letik a dolgozók a szociális berendezések, öltözők, tisztál­kodási helyiségek állapotát, fejlesztését. Értékelte a beszá­moló ezek után a terület üdü­lési helyzetét, majd a re­konstrukciók és új beruházá­sok állását ismertette. A szakszervezeti szövetségünk kezdeményezésére hozott, az élet- és munkai körülményeket produktívan befolyásoló in­tézkedések összefoglalása után, befejezésül ismertette dr. Hajós András a Szakszer­vezetek Országos Tanácsának december 22-i ülését. A MŰVELŐDÉSÜGY 1970. évi gazdasági tervét ismertet­ve Komáromi László elmon­dotta, hogy miután az Ország­­gyűlés elfogadta a kölségve­­tést, az a feladatunk, hogy a rendelkezésre álló anyagi, technikai eszközöket, lehetősé­geinket optimálisan jól hasz­náljuk fel célkitűzéseink meg­valósítására. E költségvetési év nemcsak a III. 5 éves terv­ záróéve­s a IV. ötéves terv báziséve, hanem a felszabadu­lás 25. évfordulója is, hangsú­lyozottabban áll az érdeklődés középpontjában. A kulturális ágazat 1970. évi költségvetési előirányzata több mint 12 és fél milliárd forint, ezen belül a népművelési-mű­vészeti alágazaté 1.054 millió forint. Ezek után főbb vona­laiban ismertette az 1970. év­ben megoldható feladatokat, művészeti szakáganként, s kü­lön tárgyalta az intézmények és a kulturális vállalatok főbb célkitűzéseit. Megállapította, hogy „a vállalatok tevékeny­ségében minden tekintetben jusson kifejezésre a kulturális termék, szolgáltatás megkü­lönböztetett áru jellege, hogy e területek fontos feladata a közízlés fejlesztése, aminek érdekében a gazdasági szem­pontokat alá kell rendelni a művelődéspolitikai célkitűzé­seknek”. A VITA során számos kiegészítést, ész­revételt tettek a felszólalók. Több központi vezetőségi tag „interpellált” a műszaki dol­gozók bérezése tárgyában. Nemcsak a színházi és film­gyári műszakiak bérezése, munkahelyi körülménye ke­rült szóba, hanem a művészek, elsősorban a színművészek problémái, így bérezésük, la­káshelyzetük, stb. is. Felvetet­ték a Képzőművészeti Főisko­lán tanulók ösztöndíjának kér­dését, a helyes munkaelosztás biztosítását, a képzőművészeti szaknévsor kiadását. Hiányol­ták a tárca tervéből új kiállító helyiségek létesítésének előké­szítését. Bírálták a kereskedel­mi szerveket, amiért a zeneka­rok húr-, nád-ellátása most is akadozik. Nem tartották sze­rencsésnek azt a módszert, amellyel a Munkaügyi Minisz­térium néhány művészeti vál­lalat kollektív szerződését fe­lülbírálta. Javasolták a mi­nisztériumnak: határozza meg, milyen kritériumok mellett (szakmai képesítés, műszaki feltételek, stb.) lehet tanácsok­nak, tsz-knek filmeket gyárta­ni. Felvetették: tekintettel a jó forgatókönyv-termésre, emel­jék meg az 1970-ben forgatás­ra kerülő játékfilmek számát. A vitában felszólalt: Lázár Egon, Szabó Iván, Vajda Ar­túr, Salamon Ferenc (Miskolc), dr. Ferencz Győző (Művelő­désügyi Minisztérium). Török György, Lóránd Hanna, Au­­gusztin Ferenc és Szigeti Zsu­zsa, Komáromi László és dr. Hajós András válaszolt a kér­désekre, majd Vass Imre fő­titkár összefoglalójában meg­állapította, hogy a gazdaság­­irányítási rendszer reformja a művészeti területen is kedve­ző feltételeket teremtett, a fennálló problémáival együtt is elősegítette a fejlődést. Hangsúlyozta: a szakszervezeti szervek legyenek ott minde­nütt, ahol a dolgozók jogos igényeiről van szó, támogas­sák azokat az állami vezető­ket, akik a törvényességet megtartva érvényt szereznek a rendnek és a fegyelemnek. Ugyanakkor joguk van állást foglalni minden kérdésben és hallatni a dolgozók vélemé­nyét. A kv a két beszámolót tudomásul vette. A központi vezetőség ezek után jóváhagyta az elnökség 1970. évi első félévi munka­programját, valamint megsza­vazta az 1970. évi költségve­tést. Vass Imre főtitkár záró­szava után a központi vezető­ség köszönetet mondott a mű­vészeti szakszervezetek vala­mennyi társadalmi aktivistá­jának, a bizalmiaknak, az osz­tálybizottságok és szakszerve­zeti bizottságok, valamint szakszervezeti tanácsok tagjai­nak, akik hozzájárultak ered­ményes munkájukkal a közös­ség ügyének előviteléhez. (V. I.) Alkalmam adódott, hogy a nyomdaipari szakszervezetek állandó bizottságának ülésezése vé­geztével egy órát tölthessek a SZOT szálló egyik szobájában M. V. Paskov elvtárssal, a Szovjetunió Kulturális Dolgozói Szakszervezetének elnökével. Természetes egyszerűséggel indult el a beszélgetés az újságírásból, hiszen Paskov elvtárs e szakmából s főiskolai katedráról került az elnöki funkcióba. — Az újságírás közel áll hozzám — kezdte, — na­gyon fontosnak tartom, mert a sajtó, különösen a szakszervezeti lapok jelentékenyen befolyásolják a dolgozók, a művészek, a kultúra munkatársainak nézeteit. A szakszervezeti sajtóról folytatva az eszmecserét, megtudtam, hogy a nálunk is jól ismert „Szovjetsz­­kaja Kultúra”, melyet a Szovjetunió kulturális mi­nisztériuma és a szakszervezet központi bizottsága közösen ad ki, november végén ünnepelte fennállá­sának negyvenedik évfordulóját. A nagyobb szövet­ségi köztársaságokban mindenütt vannak hasonló kulturális lapok, a szomszédos Ukrajna „Kultúra­­ Zsizny” című lapja pedig különösen jelentős. Nem merült fel még náluk az a gondolat, hogy ágazati szakszervezeti újságot adjanak ki, viszont a szak­­szervezeti tisztségviselőknek kötelességévé tették, hogy a különböző folyóiratokban, művészeti szövet­ségi kiadványokban, újságokban minél gyakrabban írjanak a kulturális dolgozók szakszervezetének te­vékenységéről. Az emlékezés esztendeit éljük, önkéntelenül fel­vetődött ezek után, hogy a mi szakszervezeti szövet­ségünk milyen sajátos formát alkalmaz a jubileu­mok alkalmából? Mikor Mihail Paskov megtudta hogy elnökségünk tervet fogadott el a magyar mű­vészeti szakszervezetek történetének dokumentu­mokban történő bemutatására, s hogy reprezentatív kiadványt készítünk elő a VII. kongresszusunk idő­szakára, nyomban elmondotta, hogy az ő szakszer­vezetük is a miénkhez hasonlatosan több ágazatból tevődik össze, hármas tagozódású: a művészek és művészeti dolgozók mellett a nyomdaipari dolgo­zók, valamint a népművelők tömörülnek benne. E szakmai — ágazati — szakszervezetek nem egyszer­re alakultak, s ők úgy tervezik, hogy 1970-ben ülik meg a közös szakszervezet fél évszázados évforduló­ját, mert addigra mindenik szakmai ágazat „betölti” az 50. évét. ők is gondolnak hasonló történeti mun­kára — folytatta a gondolatmenetet M. V. Paskov —, s ha még nem is döntötték el, hogy kötetet állí­tanak-e össze az évfordulóra, vagy résztanulmányo­kat publikálnak lapjaikban, folyóiratokban, de ők is nagy jelentőségűnek érzik, hogy a művészek, a kul­túra dolgozói szervezetének történetét a tagság elé tárják, különösen a fiatalok lássák történelmi útju­kat, s talán ez is megóvja őket néhány buktató meg­ismétlésétől. Mert a történelem a legjobb tanítómes­ter, még a művészek táborában is ... E témakörről aztán egyetlen továbblépéssel elju­tottunk a Lenin centenárium megünnepléséhez. Mihail Paskov egyszerre professzorrá lesz. Mintha katedrájánál ülne, s a legkedvesebb témáját kellene figyelmes hallgatóságnak előadnia, úgy kezdi el Le­nin bensőséges kapcsolatának ismertetését Gorkijjal, Lunacsarszkijjal. Aztán: hogyan látta Lenin a kul­túra feladatait a proletárforradalom éveiben, a könyvtár, az olvastatás misszióját. Valóban profesz­­szor méltatást hallok, amikor egyszerre feleszmél, s elnézést kér: minket nyilván azok a konkrétumok érdekelnek, ahogyan a szőttjei kulturális dolgozók készülnek a centenáriumra. Meg kell adni, amit elősorolt aztán az 1968 májusi plénumon elhatározott tervekből, azt mutatják: a szovjet kulturális dolgozók, a népművelők, a művé­szek, a sajtó, rádió és televízió dolgozói mank­ó­­­val versenyeznek azon, hogy Lenin világtörténelmi jelentőségű munkásságát méltóan bemutassák a ju­bileum alkalmából. A tudományos kutatóktól a film­rendezőkig, a népi iparművészektől a balettművésze­kig mindenki, egyénileg is és az alkotó közösségében is kiveszi részét az ünnepi megmozdulásokból. Díszoklevelet alapítottak azoknak a kulturális, művészeti kollektíváknak, alkotó­­hhelyeknek kitüntetésére, amelyek a Lenin centenárium meg­ünneplésében kiemelkedő eredményeket értek el. Érdekes az a módszer, ahogyan jelölni lehet az ok­levél elnyerésére. A moszkvai Nagyszínház egyik produkcióját ha méltónak ítélik például a jelölésre, akkor a Nagyszínház kollektívája megvitatja, hogy ők maguk érdemesnek tartják-e a magas kitüntetés­re. S ha úgy döntenek, akkor felküldik a miniszté­riumba és a szakszervezet elnökségéhez a javaslatot, és a két testület közös bizottsága hozza majd meg a döntést___ A beszélgetést ekkor elnökségünk küldöttei sza­kasztották meg. Paskov elvtársék két órás látogatás­ra jöttek át székházunkba, ahol a szakszervezeti szö­vetség vezetőivel találkoztak. S ott, a szellemes, szi­porkázó eszmecsere közepette egyszer csak odaszól: —Elfeledtem megmondani, csak húsz kollektíva kaphatja meg ezt az oklevelet. Ezzel is kifejezni kí­vánjuk, hogy mennyire csakis kimagasló kollektív alkotásokat tüntetünk ki ezzel... Mikor elbúcsúztunk, így szólt: — Elnézést kérek olvasóitól a félbeszakított interjúért. De a szakszer­vezeteink közötti eleven kapcsolat biztosíték, hogy folyamatosan informáljuk egymást. És még egyet okvetlenül írjon meg: eredményes, boldog új eszten­dőt kívánok a magyar művészeknek és művészeti dolgozóknak. A november elején Párizsban megrendezett VII. nemzetközi táncfesztiválon az Operaház balettkara Hacsaturján — Seregi László „Spartacus” című háromfelvonásos balettjével nagy sikert aratott és a legjobb együttes díját, az Aranycsillagot nyerte el. A Francia Tánckritikusok Szövetségének külön­­díját Kun Zsuzsa Kossuth-díjas, érdemes művész kapta a Flavia szerepében nyújtott kiváló művészi teljesítményéért. Jobb oldali képünkön Kun Zsuzsa Füilöp Viktorral, az alsón dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese köszönti az együttest. (Mezey felv.) az Állami operaház balettkarának sikere ÁRA 1 FORINT

Next