Szocialista Művészetért, 1979 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
EGY ÖRÖKIFJÚ ZEnEKAR JUBILEUMÁRA — Százhuszonöt éves a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara — A filharmónia görög eredetű szó, zenekedvelők, zenészek egyesületét, társaságát jelenti. Ugyanakkor egy más összetételben, a filharmóniai társaság ma már csak kifejezetten művészekből álló szimfonikus zenekart jelent. A jubileumát ünneplő Budapesti Filharmóniai Társaság mit fejez ki a nevében? — a kérdést Brunovszky Károlynak, a társaság ügyvezető igazgatójának, tettem fel. A híres karmesterek, előadóművészek, énekesek dedikált fényképeivel, képeivel, az ajtóval szemben pedig, a főfalon, Erkel Ferenc és Erkel Sándor nagy alakú portréjával (Márk Lajos festménye) díszített apró irodahelyiségben beszélgettünk. Az iroda egyébként az Operaház megnyitása óta itt, ebben a földszinti szobában működik. — Azt hiszem, a társaság, megalakulásakor (pontosan százhuszonöt éve) a szó mindkét eredeti értelmét meghaladó vállalkozás volt. Sőt! Történelmi tett, ha felidézzük az évszám mögött húzódó (1853) politikai valóságot. Egy levert forradalom, kegyetlen, igaz rövid életű, rémuralom és az adott pillanatban éppen működő Bach-rendszer, melynek leplezetlen célja volt, hogy beolvassza a magyarságot az „egy és oszthatatlan” császárságba. És akkor, ebben a magyarság számára teljesen reménytelennek tűnő helyzetben, Erkel Ferenc néhány lelkes, harcra kész társával, energiát, utánjárást, fáradtságot nem kímélve, képes volt megszervezni azt a bázist, amelyen a magyar hangversenyélet útjára indulhatott. És, hogy kezdetben több volt, mint egyszerűen zenekedvelők egyesülete és művészek együttese, azt a nyitó hangverseny műsora is mutatta. A mai hallgató számára ugyan már keveset mond a program, legföljebb furcsának találja a művek ilyen jellegű válogatását. A korabeli közönség azonban jól értette a műsorban burkoltan benne rejlő mementót. A hangverseny befejező száma ugyanis Meyerbeer „Struensee” című szomorújátékának nyitánya volt. Ez a szomorújáték pedig egy dán szabadsághősről szólt. — A társaság fennállásának hosszú, százhuszonöt éve alatt megszakítás nélkül működött? — Nem. A negyvenes évektől egyre jobban akadozott az intézmény munkája, a politikai események lassan megbénították a zenei életet is, így a Filharmóniai Társaság 1944. május 11-én beszüntette működését. — Mikor, milyen formában alakult újjá a társulat, kik a tagjai és mik a céljaik? — Még jóformán vége sem volt a háborúnak, a város még romokban hevert, amikor a zenekar — 1945. április 6-án — megtartotta első koncertjét. Ennek bevételét a Nemzeti Segélynek ajánlották fel. — Ezek szerint csupán egy évig szünetelt a munka? — Igen. 1945 májusában már megtörtént az újjászervezés, a tagok újrafelvétele és több tagból álló ún. választmány, élén az elnökkarnagygyal, megválasztása. — A Filharmóniai Társaságnak vannak laikus tagjai? — Nincsenek. Valaha létezett az ún. filharmóniai baráti társaság, melynek tagjai főként mecénásai, gazdag pártolói voltak az intézménynek. Mindez ma már értelmét vesztette. A baráti társaság funkciója, így léte is megszűnt. A felszabadulás óta az intézmény államilag támogatott, munkánk pedig közvetlenül az Országos Filharmóniához kapcsolódik. — A Budapesti Filharmóniai társaság tehát, a szó görög eredete szerint „kiváló művészekből álló szimfonikus zenekar", melynek tagjai az Operaház és az Erkel Színház zenészei. — Igen. És itt kapcsolódnék is rögtön az imént elhangzott kérdéséhez, hogy mi is a célja tulajdonképpen a társaságnak? Pontosan ez! Vagyis alkalmak, lehetőségek teremtése az operaházi muzsikusok számára, hogy időnként odahagyva a színpad alatti árkot, „kiváló művészekből álló zenekarként" is működhessenek. Az operaházi munka, a műfaj összetettsége miatt, a muzsikussal szemben más követelményeket támaszt, mint a koncertezés, ezért szakmaiművészi szempontból fontos, hogy a zenei gyakorlat eme kétféleségét összekapcsoljuk. — Milyenek ezek a lehetőségek? — Évente legalább tizennyolc-tizenkilenc önálló hangversenyt ad a Filharmóniai Társaság zenekara, ebben természetesen van vidéki és külföldi szereplés is. 1970-ben például öt különböző országban léptek fel, most tavasszal Olaszországban, NDK-ban adtak hangversenyt. Azonkívül folyamatosan készültek és készülnek lemezfelvételek is a zenekarral. A következő év januárjában (1979-ben) lemezre játsszák Láng István Hegedűversenyét, Pauk György közreműködésével. — Önnek mint ügyvezető igazgatónak, személy szerint mik a feladatai? — A koordinálás. A választmányon keresztül az egész tagsággal és az Országos Filharmóniával, a programok egyeztetése, majd lebonyolítása. A zenekar tagjai ugyanis (és ez természetes!) az Operaház alkalmazásában állnak, időbeosztásuk elsődlegesen itteni munkájuktól függ. Éppen ezért például, a külföldi szereplések lehetőség szerint a színházi szezon befejezése utánra kerülnek. A Budapesti Filharmóniai Társaság, mely 125 éves fennállását ünnepli, a világhírű előadóművészek és karmesterek hosszú listáját sorolhatja fel, azoknak a neveit, akik az évek folyamán mind-mind részesei voltak a közös művészi munkának. Csak kiragadva álljon itt néhány név példaként az elmondottakra: Joachim József, Vladimir Pachmann, Emil Sauer, Erkel Ferenc, Erkel Sándor, Nikisch Artur, Bruno Walter, Furtwängler, Ansermet, Széll György... és akkor a felsorolásból még teljesen kimaradtak kiváló magyar előadóművészeink és karmestereink, akik majdnem mind dolgoztak a zenekarral. Így nem említődött a felsorolásban a társaság jelenlegi elnökkarnagya sem, Kórodi András. Végezetül az ügyvezető igazgató jogos büszkeséggel megmutatta az asztalon sorakozó gratulációkat, emléktárgyakat, amelyeket a jubileum alkalmából kapott az együttes, részben a külföldi baráti országokból, részben hazai zenei együttesektől. S. Horváth Klára A Budapesti Filharmóniai Társaság képviselői az évforduló alkalmából megkoszorúzták Erkel Ferenc síremlékét; az emlékmű mellett Brunovszky Károly ügyvezető igazgató, mellette Kórodi András elnökkarnagy (Mezey felv.) Két dokumentum a színészek 1519- es hagyományaiból. Fönt: A „Színészek Szakszervezeté”-nek hivatalos lapja; alul: Bajor Gizi, a Nemzeti Színház tagja szaval a millenniumi emlékműnél Moszkvai esték, táncokkal A Szovjetunióból kaptam meghívást, hogy a legutóbbi balettújdonságokat megtekintsem, így október folyamán tíz napot töltöttem Moszkvában. Rövid tartózkodásom alatt négy balettelőadást láthattam, ezen kívül sok próbát, gyakorlatot, az ottani balettintézet több osztályának különböző óráit. Találkoztam Messzerer mesterrel, Grigorovics balettigazgatóval, továbbá Golovkinával, a balettintézet igazgatónőjével, Karelszkaja mesternővel, aki jelenleg a Bolsojban a szólisták próbavezető mesternője az egyes új baletteknél, amelyeknél próbáit volt szerencsém látni. E kiváló mesterek a tőlük megszokott kollegiális szívélyességgel fogadtak, és régi barátságunkra való tekintettel — különösen Messzerer mester — mindent elkövettek, hogy a rövid idő alatt mennél többet láthassak az újonnan bemutatott tánceseményekből. Rendkívül örömömre szolgált, hogy találkoztam N. Dudinszkaja mesternővel (éppen Moszkvában járt férjével, Szergejev mesterrel), akinél annak idején mint ösztöndíjas balettmesternő tudásomat tökéletesíthettem. E találkozás némileg kárpótolt, hogy nem juthattam el Leningrádba. Az első estén Grigorovics „Angara" című balettjét láttam, amelynek librettóját is ő írta Arbuzov „Irkutszki történet” című drámájából. A történet az Angara folyónál játszódik, innen kapta a balett a címét. Drámai feszültséggel telített, nagyon látványos táncjáték, amelyben nemcsak a folyót jelenítik meg a táncosok nagyon hatásos és poétikus ábrázolásban, hanem dinamikus csoporttáncok, a főszereplők jellemét kidomborító karakter és lírai táncok sorozata teszi a balettet a mai ember számára teljesen érthetővé. A férfi főszerepeket V. Anyiszimov és A. Lazarev táncolták kitűnően, a női főszerepben a fiatal A. Mihalcsenko, a legutóbbi moszkvai verseny győztese lépett fel. Szép megjelenésű, erős technikával rendelkező táncosnő, aki nagyon jól megjátszotta szerepét. A balettet 1976-ban mutatták be, akkor ebben a szerepben Besszmertnovát láttam, aki gyönyörű alakítást nyújtott. A másik Grigorovics-balett, amelyet láttam, a nagy hírű „Rettegett Iván" volt, Prokofjev zenéjével. A balett lépésanyaga ötvözi a népi motívumokat a klasszikus balettével, ezáltal színes, térformákban gazdag csoporttáncokat nyer. a szóló és pas de deux táncok a szereplők jellemét ábrázolják oly lebilincselő erővel, hogy nézők nem tudják a technikai bravúrt és a stílus értékeit magukban külön választani. Az előadás feszültsége, sajátos hangulata egy pillanatra sem csökken, s ezt elősegíti a színpadkép is. Sz. Virszaladze a hagyományos orosz ikonfestészet szellemét keltette fel a színpadi képeivel. A librettót és a koreográfiát Grigorovics 1975-ben készítette. Az általam látott előadáson A. Godunov, N. Szorokina és B. Akimov nyújtott nagyszerű alakítást a főszerepekben. Olyan szerencsém volt, hogy ennek a műnek láthattam a próbáit Besszmerinovával és Vasziljevvel, ez ismét feledhetetlen élményt jelentett. A Bolsoj világhírű táncművészének, V. Vasziljevnek láthattam harmadikként „Ikarusz" című, 1976-ban készült balettjét. A táncdráma zenéjét Sz. Szlonimszkij szerzette, a librettót a koreográfus és a zeneszerző közösen alkotta a mitológiából ismert történet nyomán. A balett drámai mondanivalója ellenére derűt és napfényt árasztott, s ez nemcsak szép színpadképein és hatásos bevilágításán múlott, hanem a szebbnél ,szebb táncokból is áradt, lett legyenek azok csoportos női görög füzértáncok, vagy erőteljes férfiszámok. Vasziljev a főszereplők karakterisztikus lépésanyagának megalkotásánál ötvözte a modern tánc elemeit a klasszikusokkal, ez különösen Kleonnak, a rossz embernek igen dinamikus és néhol groteszk lépésanyagában volt szembetűnő, kifejező. Kleon szerepét V. Borkin táncolta s játszotta kitűnően. A női főszerepet N. Pavlova alakította, ismét bebizonyítva, nem véletlen az, hogy egészen rövid idő alatt emelkedett az élvonalbeli művésznők sorába, lett világhírű. Páratlan könnyedségű, biztos és erős technikája csak elősegíti azt a kifejező erőt, amivel szerepét megformálja és ami párosul megjelenésének szépségével és a belőle áradó női bájjal. Kevés ilyen művészegyéniség születik a világra, akiben ennyi minden összpontosul. Örömömre szolgált, hogy vele láthattam ezt a szép balettet, amelynek főszerepét a bemutatón Maximova táncolta. Ez a táncjáték Vasziljev első koreográfiai munkája, azóta alkotott már egy másikat is, annak a próbáját láttam a Bolsojban, az előadását nem. A Sztanyiszlavszkij Színházban láthattam Delibes „Coppélia” című balettjét A. Csicsinadze ötletes és szellemes koreográfiájával. Ennek külön érdekessége, hogy a koreográfus nemcsak az első felvonásban levő betétszámot alkotta magyaros stílusban, hanem végig az összes karaktertáncot is, sőt a klasszikus motivikát sokszor ötvözte ezzel a stilizált, magyaros lépésanyaggal. Mondanom sem kell, a közönség körében nagy sikert aratott, nem beszélve rólam. Az előadás mulatságos és perdületes volt M. Drozdova mint Swanilda, V. Tedejev mint Ferenc és A. Donasor Coppelius szerepében, majd a tiszt szerepében J. Grigorjev, kiváló alakítást nyújtottak. Ezúton is hálás köszönetet mondok kedves vendéglátóimnak azért a sok szép táncélményért, amelyben Moszkvában részem volt. Géczy Éva Szocialista MŰVÉSZETÉRT