Szocialista Művészetért, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8-9. szám
A napilapok híradásaiból, meg a televízió június 27-i egyenes adásából már ismert a XI. veszprémi televíziótalálkozó zsűrijének döntése. A zsűri elnöke, Cseres Tibor, Kossuth-díjas író igen emelkedett gondolatokkal összegezte a találkozó tapasztalatait, ám ez az emelkedettség a megállapításokat bizonyos mértékig az általánosságig emelte, s így, aki csak a televízió közvetítette díjkiosztó ünnepségre támaszkodik, bizony nagyon nehezen alkothat képet arról, vajon a zsűri döntése mennyiben volt igazságos. Az érdeklődő néző azonban az idén másként ítélhetett. A találkozók történetében először a 18 versenyművet az egész ország területén láthatta minden néző, mert hétfőtől kezdve a verseny bemutató időpontjában közvetítették azokat. Tizennyolc mű szerepelt a versenyprogramban, abból tizennégy drámai, négy zenés, s Veszprém a második évtized küszöbén a tizennégy drámai mű mintegy félszáz alkotást képviselt, bizonyára gondos válogatás után. Nehéz lenne megállapítani, hogy a tizennégyen kívül esők miért nem kerültek Veszprémbe, s mint érdekesség megemlítendő hogy a kritikusok áprilisi döntése alapján díjazott „Indul a bakterház” című játék éppen e kritikusi döntés alapján kapott meghívást a találkozóra, s ott olyannyira elnyerte a közönség tetszését, hogy a társadalmi zsűrik szavazatai alapján e műnek jutott a közönség díja, és megszületett az a ritka alkalom, amikor a kritikusok és a nézők véleménye egyezik. A versenymezőny igyekezett őszinte lenni, olyannak mutatni a Magyar Televízió dramatikus termését, amilyen, erőszakolt szépítés nélkül. A versenyen kívül megtartották a szokásos telemeetinget, tizenhárom ország félszáznál több szakemberének részvételével a tévéművek vásárát, volt kilenc ősbemutató, egy tájékoztató előadás és egy izgalmas vitát ígérő másik előadás. Régi hagyomány — mindjárt a kezdetek idején megtartották az első ősbemutatót —, hogy a nagyközönségnek közönség-művész találkozók keretében bemutatnak olyan műveket, amelyek csak a későbbiekben kerülnek képernyőre. Így láthatták most az érdeklődők a Déry Tibor novellája alapján, Makk Károly rendezésében készült Vendéglátást, az ötvenes évek elejének markánsan jellemző epizódját, Málnay Levente rendezésében Heltai Jenő A 111-es című kisregényéből készült tévéfilmet, Thurzó Gábor hatvanas évek elejéről származó regényének, majd később „Hátsó ajtó” címmel a Vígszínházban színpadi változatban is bemutatott művének „Víkendszerelem" című tévéváltozatát, amelyet Kóródi Ildikó írt és Mihályfi Imre rendezett. A viharos életű, könynyelmű fiatal lány és a családos mérnök furcsa szerelmi kapcsolata a munkásszállási vitán, amely bemutatót követte, nem talált egyértelmű fogadtatásra, s bizonyára vitával fogadja majd a nagyközönség is. Ugyancsak a hatvanas évek elejéről való Cseres Tibor „Fekete rózsa” című regénye, amelyből most Szőnyi G. Sándor rendezett tévéfilmet. Igencsak polemizálásra késztette a nézőket a magyar falu akkori életét és lakóinak emberi tartását egy bűnügy hátterében felrajzoló film. Osztatlan sikert jegyezhetünk fel viszont a Bárczy János regényéből készült „Vádindítvány” című, Hajdúfy Miklós rendezte tévéfilmről, amely rendkívül drámai módon ábrázolja történelmünknek azt az 1941-es szakaszát, amikor a pápai ejtőernyősök oktalan vállalkozása tragédiába fulladt. A Fiatal Művészek Stúdiója először tavaly jelentkezett a veszprémi találkozón ősbemutatókkal. (Azok egyike — Oroszlánszáj — már nem egyszerűen versenyfilmként, hanem fődíjasként volt jelen az idén.) Most Mrozek „Rendőrség” című játékát hozták Gothár Péter rendezésében; a groteszk játék nagyon megnevettetett, de nagyon el is gondolkoztál Megkülönböztetett figyelmet érdemel a Jászi Dezső rendezte, „Fülöp Viktor” című portréfilm, a Kossuthdíjas balettművész küzdelmeiről, a pályára való visszatalálásáról. Bizonyára nagy visszhangot vált majd ki Moldova Ágnes és Gém György közös munkája a „Börtönben az uram” című dokumentumfilm, ez a visszaeső bűnözők társadalomba való visszatérésének lehetőségeit kutatja a hagyományos dokumentum film eszközeivel. A televízió-drámák és a maiság körül folyó vitákban jelentett mérföldkövet a találkozó ankétja, amelyen „A nyolcvanas évek problémái a tévédrámákban” címmel Ancsel Éva tartott igen érdekes, nagy figyelmet érdemlő előadást. Az ismert esztéta a találkozó versenyműveinek tükrében elemezte a televíziós művészet napjainkat bemutató szerepét. A kitűnő előadást sajnos nem követte figyelmet érdemlő vita, sokkal inkább a veszprémi találkozó örökzöld témái bukkantak elő, jóllehet mind az előadás, mind a téma megért volna egy alaposabb gondolatcserét. Igen érdekes tájékoztató előadást hallhattak a résztvevők egyik alkalommal prof. Wilfried Scheibtől a zenés játékok tévés bemutatásáról, sok-sok összehasonlító filmrészlettel illusztráltan. Benedek Miklós TISZTELT SZERKESZTŐSÉGI 1981. júniusi számunkban —if— jelzéssel megjelent egy cikk, amely egyik televíziós produkcióról „rántotta le a leplet”, pontosabban a műsor rendezőjéről. Műszaki kollégáimtól megtudtam, hogy a jelzéssel egykori tv-s álszerénykedik, aki éppen az adott nap délutánján régi foglalkozásából eredően a televízióban kábeleket javított. Miután ezt a tevékenységét — gondolom, nem társadalmi munkában és nem is szakszervezeti munkatársként — befejezte, egy félórára betévedt egy stúdióba, ahol az egyik szórakoztató műsor utolsó fél órájának volt tanúja. Megdöbbentette — pedig hosszú televíziós múlt áll mögötte —, hogy a rendező nem átallja a hangját is felemelni, mert a produkciót be szeretné fejezni, és ebben nem kis akadályt jelent az a tény, hogy a táncra szerződött balettkar csütörtök lévén a 20 óráig nyitva levő üzletekbe vásárlókörútra akart menni (és nem kis dologra, ahogy a glosszaíró írja). Már a helyszín leírása pejoratív. „Égig érő hófehér falak, tüll és fátylak között lengén öltözött nyolctagú női tánckar.” A külföldi tánckar nem lengén öltözött volt, hanem revüjelmezt öltött a felvételekre. A további adatok sem helytállóak. Nem 29-én kellett volna befejezni a munkát a stúdióban, és nem „ráadást” kaptak — mármint a stáb — azt a bizonyos 30-at, hanem addig kaptunk felvételi lehetőséget eredetileg. Menet közben sokszor előfordultak díszletkivitelezési és -szervezési problémák, amelyek miatt csaknem félnapi munkaidő ment veszendőbe, és az egész stáb a külföldi tánckarral együtt kényszerpihenőre kárhoztatott. Belső ügy, mégis szívesen leírom, hogy az érvényben levő belső munkarend szerint a lehetséges munkaidő a Televízióban egy-egy forgatási napon 12 óra, ezen belül 7 óra a próbák és felvételek lehetséges ideje. A cikkíró nem átall gúnyolódni azon sem, hogy a táncosnőknek újra meg újra kellett kezdeniük a felvételt, és mint írja, „mit ér a fülbemászó operett-melódia, ha a lépést újra és újra, aztán megint újra ismételni kell?!” Hát bizony ez ilyen munka, a produkciók ilyen fáradságos munkával készülnek. —if— bűnömül rója fel, és kioktat, hogy a show műsor nem politikai műsor. Így jár az, aki becsöppen egy idegen környezetbe, és félszavakból próbál „közhasznú” glosszát fabrikálni. Arról volt szó, hogy a felvétel utolsó délutánján, annak is utolsó fél órájában magyaráztam — lehet, hogy a munka lázában ingerülten —, hogy a felvételt muszáj befejezni, mert „ebben a stúdióban holnap — május elsején — politikai műsort fognak készíteni". Azt is szeretném megjegyezni, hogy a külföldi tánckar — amelynek tagjai egyébként nagyon jól érezték magukat Magyarországon, és a televíziós munkát is szívesen végezték — nem várost nézni, vagy vásárolni jöttek Magyarországra, mint egy turistacsoport, hanem gázsiért, bérért szerződtek, amiért egyre inkább nálunk is meg kell dolgozni. Végtelenül sajnálom, hogy volt televíziós kollégám szerényen —is— jelzéssel készített glosszát, felületes benyomásai alapján, nekem nincs szükségem inkognitóra, és köszönöm, hogy levelem közlése elől nem zárkóztak el. Csenterics Ágnes A 18 hajdúsági nemzetközi művésztelep Július végén két jelentős eseménye is volt a hajdúböszörményi művésztelepnek. Az egyik a Hajdúsági Galéria megnyitása, a másik a telepzáró kiállítás. A Hajdúsági Múzeum épületének földszintjén létesült a telep állandó kiállítása, amely egész éven át reprezentálja az itt folyó művészi munkát, a magyar és a kelet-európai művészeti élet e sajátos műhelyét A galéria megnyitása lehetőséget biztosít arra, hogy e tárlat keretében tekinthesse meg a közönség azt a gazdag gyűjteményt, amely az évek során kialakult a városnak adományozott táblaképekből, grafikákból, szobrokból. A galéria kiállítási anyagának különlegességét, ritkaságát az adja meg, hogy szinte egyedülálló módon kapunk meglátogatásakor ízelítőt a kelet-európai művészetből. Egy-egy jellegzetes munka a baráti szocialista országok művészetéből, a szomszéd országok magyarságának képzőművészeti kultúrájából — jelzi azokat a művészi törekvéseket, iskolákat, amelyek az utóbbi évtizedekben kialakultak, s amelyeknek képviselői nálunk dolgoztak. Bár a galériában egyszerre nem mutatható be az a többszáz alkotás, mely a város tulajdonát képezi, de az évenkénti változások során lehetőség nyílik majd arra, hogy a közönségnek áttekintése legyen e gazdag anyagról, az országban is egyedülálló gyűjteményről. A hagyományos zárókiállítással mutatkoztak be a telep ezévi külföldi és hazai művészei. Losonci Miklós, az Iparművészeti Főiskola főtitkára értékelte a telep egy hónapjának munkáját, a telep helyét, szerepét és feladatát a mai magyar piktúrában. Külön hangsúlyozta a városi művelődéspolitikának példamutató voltát, amelyben ilyen jelentős szerepet szán az alkotó művészetnek. Az az élő, mindennapos kapcsolat a köznapi valósággal, amely az itt dolgozó művészek számára megadatik, teremti meg azt a pótolhatatlan élményforrást, amelyből alkotásaik táplálkoznak. Az a világ, amiben megmerítőznek, ha többszörös áttétellel is, ott van a művekben. A hazai mesterek az érdeklődésüknek, stílusuknak, mentalitásuknak megfelelően keresték a témát, a külföldiek az első impressziók nyomán ízlelgették e város, e táj hangulatát. Sok-sok értékes alkotás született, s még több feldolgozni való élmény. Tény, hogy a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrije javaslatára falra került munkák jól mutatják, milyen sokszínű, változatosan gazdag, jó színvonalú munkák sokasága kerülhetett közönség elé. A minőséget is jelzi, hogy a zsűri javaslatára a telep szervező bizottsága öt nívódíjat és az ezzel együtt járó Káplár Miklós-emlékplakettet adott ki. Ebben az esztendőben nívódíjat kaptak Pjotr Kmiec (Lengyelország), Nikolaj Fedkovics (Csehszlovákia), Dalia Mazeskyte (Szovjetunió), Lakatos József (Sárvár) és Maghy Zoltán (Hajdúböszörmény) művészek. Ebben az esztendőben 11 külföldi és 10 hazai festő- és grafikusművész dolgozott a telepen , s a szokásoknak megfelelően egy-egy munkájukat adományozták a városnak. Lázár Imre A telep művészei egy böszörményi emlékház udvarán nézelődnek A hajdúböszörményi művésztelep ünnepélyes megnyitása Megnyílt a művésztelep vendégei adományozásából létrejött Hajdúsági Galéria (Vencsellei István felvételei) Szocialista i -A MŰVÉSZETÉRT IS