Szocialista Művészetért, 1983 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
szocialista “J MŰVÉSZETÉRT KETTEN TÖBBET TEHETNEK Töprengés a zenész szakszervezeti bizottságok és az OSZK kirendeltségek együttműködéséről A megyei szórakoztatózenész szakszervezeti bizottságok és az OSZK kirendeltségek közötti együttműködést a Zeneművészek Szakszervezetének elnöksége és az OSZK igazgatósága együttes határozatban szabályozta. Ennek egyik lényeges pontja, hogy a kirendeltségvezetők és az szb-titokárok munkatervet dolgoznak ki hathónapos, vagy egyéves időtartamra, és pontosan meghatározzák az együttműködés konkrét feladatait. Pontosan meghatározzák — írom, mert valóban akkurárátusan (és nem egyszer mozgalminak vélt bikfanyelven) megfogalmazzák a tervezeteket, és rendre elküldik a Zeneművészek Szakszervezetéhez és az OSZKigazgatóságához. Azonban e helyütt is igaz az a régi mondás: minden terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A sokszor hangoztatott igazság után azonban azt is rögvest le kell szögeznünk, hogy a munkaprogramok többsége megtelítődik élettel. Általában ott kapcsolódik szervesen eggyé az írott szó és a cselekvés, ahol a szakszervezetibizottságok már az együttműködési megállapodás létrejötte előtt sem azzal foglalkoztak, hogy milyen indokokat találjanak ki az állítólag javíthatatlanul paszszív tagság „objektív tényezőinek" megmagyarázására. Az 1982-ben megtartott OSZK munkaértekezletek például — ezek és a munkaprogramok részét képezték — ott vonzották a zenészek tömegeit, ahol felismerték a szakszervezeti munka áldandó újraformálásának szükségességét. Ahol rájöttek abizalmi hálózati munka előnyeire. Ahol megérezték, hogy bár a régebbi nagy és látványos szakszervezeti gyűlések után lehet ugyan nosztalgiáznunk, de korszerűbb, eredményesebb a bizalmiak jelzéseinek, a zenészek valóságos kérdéseinek számontartása, ezek megoldására való folyamatos törekvés. Ahol működik ez a testület, ott nem a felszínen fodrozódik csupán a szakszervezeti élet vize, hanem a mélyebben megbúvó kérdések is felszínre kerülnek. A fanyalgók háza táján persze csak álló vizet találunk, ők magyarázatot keresnek. A leginkább emlegetett, mégis szakállas kifogás az, hogy a zenésztársadalom szétszórt munkaterületen dolgozik, ez a mozgalmi élet megpezsdülésének fő akadálya. Sajátos módon azonban éppen ez a megalapozottnak látszó érvelés bizonyítja: a zenészek esetében ezért nagyobb, jelentősebb a szakszervezeti bizottság szerepe a tagság mozgósításában. Nagyobbak a lehetőségek is, hogy a valóságos gondok, jogos kérések kerüljenek a szakszervezeti bizottság elé, elvégre örül a zenész, ha nemcsak a tagdíjért noszogatja a bizalmi, hanem azért is megkeresi, mert kíváncsi a véleményére, javaslatára is. Ilyen esetekben a zenész még lelkesedni is képes, mert tapasztalja: panaszának, óhajának, véleményének „szolgálati útja” van, „feljebb kerül”,tehát ő is valaki a mozgalomban... Persze, ahol például a csinosan megfogalmazott munkaprogram csak szavakban jelzi az szb-titkár „fogadónapjának” pontos idejét, ám eztnem tartjákbe, ott aztán ne csodálkozzék egyetlen bizalmi séta, ha a következő hetekben, hónapokban fütyül atagság a meghirdetett munkaértekezletre. Egyszerű dolog egy szépen megrajzolt táblát kitenni az OSZK kirendeltségének ajtajára a fogadónapról. Az is csupán egyetlen szimpla mondat, ha az szb-titkár megkéri a kirendeltségvezetőt: helyettesítse őt távollétében... Csakhogy ha a távolabbi vidékről a megyeszékhelyre bevonatozott zenész ügyesbajos dolgának intézésekor soha nem találja a helyén választott tisztségviselőjét, akkor ez a túlságosan egyoldalú kapcsolat igen hamar elhervasztja a kedvét. Akirendeltségek vezetői, vagy az OSZK pénzügyi adminisztrátorai ugyan a legtöbb esetben társadalmi munkában intézik az szb gazdasági ügyeit is. Viszont a jellegzetesen mozgalmi, a politikai munka átvállalása nem lehet az ő feladatuk. Állítom, a zenészek szakszervezeti aktivistáinak többsége sokkal tisztábban és világosabban látja ezeket a kérdéseket, és jó irányban keresik is az érdemi munka lehetőségeit. Mégis szót kell ejtenem egy szűk rétegről, azokról a csak papíron szakszervezeti tisztséget viselőkről, akik, hogy takargassák önmaguk semmittevését, így sopánkodnak: a mai gazdasági helyzetben csökkent a szakszervezeti érdekvédelem és érdekképviselet lehetősége, szerepe és jelentősége. Logikátlan ez a következtetés! Éppen mostanában nőtt meg annak a súlya, hogy a szakszervezeti bizottság érvényesítse jogait. Különösen a prolongációs tárgyalások során vált ez fontossá, mivel a vendéglátóipari vállalatok bérfejlesztési mértéke kisebb, mint az előző években. Egyáltalában nem mellékes, hogy amit elosztani lehet és kell, az miként oszlik meg és valóban annak a zenésznek emelkedjék a gázsija, aki jó muzsikálása mellett erre szociálisan is rászorul. Ez pedig nagyon is szakszervezeti teendő. Krizsik AU Szeretet és otthon — idős színészeknek A múltba forduló szemek képzeletbeli rivaldafénytől hunyorognak, a fáradt fülekben tapsorkán dübörög — talán viharosabb, mint valaha is a valóságban volt. Színészek — most már egyéb színházi dolgozók is — morzsolják leszálló éveiket a Jászai Mariról és az Ódry Árpádról elnevezett otthonban. Valamikor százain is élvezték a különleges gondoskodást, ma összesen ötvenketten részesülnek belőle — negyvenöt nő és hét férfi. (Reméljük, hogy a meglátogatásuk és e sorok megjelenése között eltelt egy hónapban nem fogyatkozott meg a létszám.) A két otthonban mindenki és minden Gobbi Hilda ügyszeretetét, tenniakarását, küzdelmeit, áldozatkészségét dicséri. Annak idején — szakmabeliek és kívülállók tiszteletétől övezve — harcolt azért, hogy a színpadról végképp lelépő Júliáknak, Jeanne d’Arcoknak, Marica grófnőknek, primadonnáknak, bonvivánoknak, minden rendű-rangú színésznek idős korára legyen biztos menedéke. Aki évtizedeket „ágált” a számára teljes életet kínáló díszletvilágban, s most e két ház valamelyikében lelt nyugalomra, szerencsésnek mondhatja magát. Persze, az öregséget a legfigyelmesebb bánásmód sem feledtetheti, ám a közösség ereje elűzi a magány farkasként ólálkodó rémet. Bár más művészeti ágaknak is lenne egy-egy Gobbi Hildájuk! — sóhajtják irigykedve írók, képzőművészek és „egyéb komédiások”. De nincs! A színészek pedig büszkélkedhetnek két otthonukkal: a Jászaival 1946, az Ódryval 1950 óta. Mindkettő romosan, tatarozásra várva állt, jó szem kellett ahhoz, hogy észrevegye: a szó legszorosabb értelmében otthoni teremthető belőlük. Az Ódryt jelenleg átépítik, s hasonló sors vár a Jászaira is. Erről majd később, Bíró Zoltánná igazgatónak ugyancsak nagy zsáknyi gondot raktak a vállára. — Másfél éve vezeti a két otthont, s amikor felkérték, nagyjából tudta, mit vállal. Miért mondott mégis igent? — Két okból: szeretem az értelmes munkát és vonzódom az öregekhez. Ez a két „fed-téted” ezen a helyen maradéktalanul teljesült. — Munkaköre valószínűleg jóval több mint egy állás betöltése. — Jóval több és nehezebb. Tudniillik — és ez az, ami másutt elhanyagolható — érzelmileg is kötődünk egymáshoz. Idős lakóinkat mi látjuk el minden szükségessel — a cipőfűzőtől az étkeztetésen és az egészségügyi szükségleteken át a kispárnáig. Bíznak bennem, támaszukul fogadtak, megbeszélik velem legbensőbb gondjaikat, fontos ügyeik elintézésére kérnek. Szinte rokoni szálak fűznek össze valamennyiükkel, és bizony, megszokhatatlanul tragikus, ha egyiküktől-másikuktől örökre el kell búcsúznunk. (Sajnos, a másfél év alatt volt benne részem.) — A színész, aki mások bőrébe bújva megsokszorozta életét, s aki annyiszor halt meg a színpadon hősként vagy árulóként, bizonyára nehezebben törődik bele a valóságos öregségbe, elmúlásba. — Tapasztaltam, hogy a köznapinál jóval érzékenyebbek. Sikerek, bukások, tapsok, fények, tánc és zene harsogó kavalkádja után nehéz megszokni a bezárt, csöndesebb létezést. És a kor előrehaladtával súlyosbodó nehézségeket sem könnyű tudomásul venni. Az átlagos életkor jelenleg 81 esztendő, akad lakónk, aki már negyedszázada az otthonban él. Valamennyiük magatartásában, megnyilvánulásaiban még évtizedek múltán is felfelsejlik az alakítás varázsa. — Hogyan telik egy hétköznapjuk? — A reggelit valamennyien a szobájukban kapják meg. Aztán felszedelőzködnek, rendbe teszik magukat, beülnek a közös társalgóba, beszélgetnek, fogadják a fodrászt... — A fodrászt? Nem mond ez ellent az említett átlagos életkornak? — Nem. Aki jól érzi magát, szívesen áldoz külsejének „karbantartására”. Fekvő betegekkel is előfordul, hogy amikor látogatóba menve bekopogok hozzájuk, kis türelmet kérnek, előbb megigazítják a hajukat egy pillantást vetnek a tükörbe... — Mi fér még a napba? — Aki akar, kimehet. Mindenki szabadságot élvez, egyetlen kizáró ok: ha az illetőnek egészségi állapota miatt nem tanácsos elhagynia az épületet Ebéd az étkezőben, fekvő betegeknek a szobájukban. Utána csendes pihenő (az építők kopácsolás-kíséretével), aztán séta, társasjáték, kvaterkázás, filmvetítés, tévézés. Hívásunkra olykor eljönnek a fiatalabb színészkollegák, és változatos műsorral szórakoztatják „elődeiket”. Gyakran kerekedünk fel közös kirándulásra (valamely szervtől mindig kapunk buszt), meguzsonnázunk egy cukrászdában — és ezekhez hasonló „öreges” programok váltakoznak. — Fontos kérdés az egészségügyi ellátás, hiszen nyolcvan felettiekről kell gondoskodniuk. — Gondozónőink éjjel-nappal szolgálatban vannak, ellátják az ápolásra szorulók körüli teendőket, kisebb gyógyító tevékenységet is rájuk bízhatunk. Hetenként kétszer — ha szükséges, többször is — jön az orvos, mindenkit alaposan megvizsgál, ellenőriz. Nincs könnyű dolga, mert az idős emberek, akár a gyerekek, makacsul ragaszkodnak megszokásaikhoz. Előfordultak viták például az étrend miatt. Mindkét otthonban működik konyha, s a menü kialakításakor bizony, alapos érvelésre volt szükség. Egyik-másik lakónk csak csirkehússal élt volna, s akadt, aki a mindennapi szalonnázásban vélte megtalálni a hosszú élet elixírjét. Nekünk pedig ügyelnünk kell az elhasználódott szervezetek normális működésére, így aztán nem engedhettünk a korszerű táplálkozás előírásaiból. Persze — ha nehezen is — végül megértjük egymást. Sokat vagyok közöttük, elbeszélgetünk, személyesen értesülök állapotukról, a „lelki tüskéikről” is. Tizenötből mindig van tíz, aki együtt gondolkodik velünk, és segít meggyőzni a többieket. — Hogyan juthat be valaki az otthonba, és van-e sok várakozó? — A jelentkezéseket társadalmi bizottság bírálja el. Ennek elnöke Gobbi Hilda, az alapító. Bámulatosan ismer mindenkit! Viszonylag nem sok a várakozó, de most zavart okoz az építkezés, mivel átmenetileg a bent levőknek is összébb kell szorulniuk. Egyébként érdekes, hogy évek során a pályázók száma megcsappant. Ennek egyik oka az, hogy az idősebb színészeket is gyakrabban foglalkoztatják, maguk teremthetik meg maguknak öregségükre az anyagi bázist. — Szóljunk végül az elöljáróban említett építkezésről. Mi készül? — Az Ódry otthont korszerűsítjük, fürdőszobákkal, más szükséges bővítéssel. Elkészülte után harminchat szobában tudjuk elhelyezni lakóinkat. Ide költöznek majd a gondjainkra bízott idős színészek a Jászai Mari épületéből is. Az utóbbit pedig színészházzá alakítjuk. Szándékunk szerint a fővárosba szerződött kezdő színészek számára nyújtunk otthonteremtő segítséget. Egy évre fogadjuk be a rászorulókat, remélve, hogy tizenkét hónap alatt véglegesebb megoldást sikerültalálniuk. Hangsúlyozom, hogy egy évre, mert az is célunk, hogy minél többen részesülhessenek ebben a kedvezményben. Egyébként az építés ötlete, vagyis alkalmazmazkodás a jelen követelményeihez, szintén Gobbi Hildától származik. A munkálatok költségeihez jelentős összeggel járul hozzá a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége is. Az építkezés alaposan felforgatta az otthon lakóinak, dolgozóinak nyugalmát. Várható a mielőbbi, hibátlan befejezés? — Ennek az építkezésnek a kísérő körülményei sem különbek az átlagosnál. Valami mindig hiányzik, késik, a határidők tolódnak, a munkások, a művezetők cserélődnek. Gobbi Hildával közösen kilincselünk, telefonálunk, kérünk, „kisírunk”. Megjegyzem, ez ügyben mindenütt szívélyes segítőkészséget tapasztaltunk. Kit is vinne rá a lélek, hogy a közönség megbecsülésére, szeretetére méltó Gobbi Hildának — s az általa képviselt ügynek — nemet mondjon?! Simon Emil Varga Mátyás kerámia-képe Shakespeare „Szentivánéji álom**-jához (Enyedi Zoltán felv.) Biró Zoltánné igazgató irodájában (Moldvay József felv.) /