Szocialista Művészetért, 1986 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1-2. szám
1985. december 16-án és 17-én került sor a Művészeti Szakszervezetek X. Kongresszusára. E jelentős eseményen Vass Imre, az MSZSZ elnöke köszöntötte a kongresszus küldötteit, a meghívott vendégeket, köztük Pál Lénárdot, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárát Baranyai Tibort, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárát, (aki a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének 1958. január 12-én megválasztott első főtitkára volt), Köpeczi Béla művelődési minisztert, Vinizlay Gyulát, a SZOT titkárát, Hárs Istvánt, a Magyar Rádió elnökét, Kornidesz Mihályt, a Magyar Televízió elnökét, Szaitner Ivánt, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának titkárát, valamint az MSZMP KB-nak, a budapesti és VI. kerületi pártbizottságoknak, a SZOT-nak, a KISZ-nek, a Művészeti Szövetségeknek, a MUOSZ-nak, a Fővárosi Tanácsnak jelenlévő képviselőit, továbbá a testvérszakszervezetek főtitkárait, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa megjelent tisztségviselőit, jelenlévő kiváló művészeinket, a művészeti intézmények és vállalatok vezetőit. — Szomorú kötelességünknek teszünk eleget — mondotta bevezetőjében —, amikor megemlékezünk azokról a szakszervezeti tisztségviselőkről, akik a IX. kongresszus munkájában és még a következő években is velünk voltak, akik életük utolsó napjáig segítő készséggel szolgálták szakszervezeti mozgalmunkat, a művészek és művészeti dolgozók munkáját, s ma már nincsenek közöttünk. Nevük, munkájuk, példás életük maradandó emléket hagy maga után a művészeti szakszervezetek történetében. Emlékezünk Bedács Sándorra, Bernáth Rózsára, Farkas Aladárra, Fehér Istvánra, Óvári Győzőre, Sári Tamásra és Pécsi Lászlóra, a központi vezetőség volt tagjaira, valamint Eszlári Pálra, a központi számvizsgáló bizottság volt tagjára. Kérem a kongresszus résztvevőit, hogy egyperces néma felállással adózzunk emléküknek. Ezt követően javaslatot tett a kongresszus napirendjeire és ügyrendjére majd a központi vezetőség, a számvizsgáló bizottság és a Magyar Szakszervezetek XXV. kongresszusa küldötteinek létszámára, amelyet a küldöttek jóváhagyólag elfogadtak. Vass Imre elnök ezután átadta a szót Simó Tibornak, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége főtitkárának, aki a központi vezetőség írásos beszámolójához szóbeli kiegészítést fűzött. Öt esztendeje annak—mondotta Simó Tibor a bevezetőjében —, hogy a IX. kongresszus megválasztotta a központi vezetőséget és megbízta azzal, hogy szervezze és irányítsa a művészeti szakszervezeti mozgalmat, védje és képviselje a művészek és művészeti dolgozók érdekeit. A X. kongresszus küldötteinek most arra a kérdésre kell választ adniuk: helyesek voltak-e a IX. kongresszus határozatai? Megtett-e mindent a központi vezetőség a vállalt feladatok teljesítéséért? És reálisak-e azok a tervek és célok, amelyeket a központi vezetőség a kongresszus elé terjeszt? Nézzünk szembe a tényekkel! A jól ismert gondok, főként a gazdasági nehézségek miatt senkinek sem volt könnyű az elmúlt években. Ebben az időszakban nem volt könnyű a szakszervezet munkája sem. A bizalmiak és bizalmi testületek, a szakszervezeti bizottságok és a szakmai elnökségek a megmondhatói, hogy a nehezebbé vált gazdasági körülmények közepette hogyan vált bonyolultabbá munkájuk, a tagság és a szakma jogos igényeinek, valamint a népgazdaság és a munkahelyek lehetőségeinek egyeztetése. Véleményünk szerint a korábbi célok helyesek voltak. Azokból számosat megvalósítottunk, vagy legalább is lépéseket tettünk teljesítésük érdekében. A megoldatlan feladatokat pedig továbbra is napirenden kell tartanunk, mert nem a célok voltak helytelenek, hanem a gazdasági erőforrások szűkösek. Nem rejtjük véka alá: bőven van gondunk, dilemmánk, elintézésre váró kérdésünk. Ám önmagunk munkáját becsülnénk le, ha elhallgatnánk vagy lekicsinyelnénk eredményeinket, amelyek hol előrelépésben, olykor korábbi vívmányaink megőrzésében, hol pedig egy-egy tervezett intézkedés szorításának mérséklésében mutathatók ki. Mindezekről sok szó esett a küldöttértekezleteken. Meg arról is, hogy az eredményeket az ágazati és a munkahelyi vezetéssel részben teljes egyetértésben, részben kompromisszumok árán, olykor pedig csak kemény és hosszan tartó viták után értük el. A kongresszus joga és kötelessége, hogy a központi vezetőség e summás megállapítását megerősítse vagy módosítsa, okait elemezze, és a szükséges következtetéseket levonja. A központi vezetőség megbízásából azonban három kérdésről szeretnék részletesebben is szólni. Az első: hogyan ítéljük meg művészeti életünket? A második: hogyan minősítjük a művészek és a művészeti dolgozók élet- és munkakörülményeit? Végül: miként értékeljük a művészeti szakszervezetek tevékenységét? Rátérve az első kérdésre, mindenekelőtt azt kívánjuk leszögezni, hogy a művészeti szakszervezetek az érdekképviseleti és érdekvédelmi funkciójuk ellátása mellett alapvető feladatuknak mindenütt az alkotó munka feltételeinek javítását tartották. A központi vezetőség több alkalommal tárgyalta e kérdéseket a művelődési miniszter, a tv és a rádió elnökének részvételével. Felelősnek érezzük magunkat is a rádió és a televízió munkájának segítéséért éppúgy, mint az új, értékes művészeti alkotások megszületésének és a közönséghez való juttatásának előmozdításáért. Azt is tudjuk, hogy mindez elsősorban nem a szakszervezeti határozatokon múlik, hanem a tagság hivatástudatából és szakmaszeretetéből fakad. Nem a mi feladatunk, hogy műveket és alkotásokat értékeljünk, de a mi kötelességünk is, hogy véleményt alkossunk a művészeti életről. Megítélésünk szerint az egyes művészeti ágak, ahogy az lenni szokott, az utóbbi öt évben sem fejlődtek egyformán. A mai magyar művészet gerincét azonban egy olyan vonulat jellemzi, amelynek centrumában a valóság, az emberi lét izgalmas és fontos kérdései állnak, amely a hiteles művészeti igazság felderítésére törekszik és a jelenkori magyar társadalom helyzetének őszinte feltárására vállalkozik. Az elmúlt fél évtizedben is olyan értékek születtek, amelyek közül nem egy itthon és határainkon túl is elismerést vívott ki. Az sem vitatható, hogy tapasztalhatók kedvezőtlen jelenségek is, mint például a távlatvesztés, vagy az eszmei elbizonytalanodás. Ez nem utolsósorban abból fakad, hogy világnézeti, ideológiai töltését tekintve is sokszínű társadalomban élünk, és az alkotók értékítéletét is eltérő eszmék befolyásolják. Mindehhez hozzájárulnak még a művészeti életben meglévő értékrend-zavarok, az irányítás bizonytalanságai és az olykor kellően át nem gondolt szervezeti, vagy káderintézkedések is. Az értékek váltása és átrendezése a mai magyar társadalom fejlődésében napról napra tetten érhető, és csak lassan alakul ki a korábbi értékeket is magába építő új értékrend. Ez sokszor okoz bizonytalanságot. A művészeti alkotások esetében az értéket nem a piaci viszonyok döntik el, mint az élet más területén. Nem biztos, hogy ami a legkeresettebb, az a legértékesebb is. És persze, az sem jelent önmagában művészi értéket, ha az alkotás csak egy szűk réteg érdeklődését és elismerését váltja ki. Mindezzel csak azt szeretném jelezni, hogy a legjobb szándék mellett sem könnyű az értékeket támogatni. Mi úgy látjuk, hogy valódi értékeink megvannak. Ezek szocialista társadalmunk igenlése, nemzeti egységünk megőrzése, szövetségi politikánk támogatása. Ma is valódi és igazán ható erkölcsi érték a tisztesség, a fegyelem, a munka becsülete, az emberiség békéje, a haza szeretete, a szolidaritás és sok más, amit a művészeti szakszervezeti mozgalom is minden eszközével támogat, ahogy arra a kongresszusi dokumentumban is utaltunk. Mindezeknek a társadalmi értékeknek a művészet nyelvén történő megformálása már az alkotás szférájába tartozik. Központi vezetőségünk önálló napirendként foglalkozott a Magyar Rádió, majd a Magyar Televízió művészi alkotó és művészetet népszerűsítő tevékenységével. A Magyar Rádió az elmúlt években jól tett eleget feladatának, lépést tartott a társadalom és a hallgatók igényeivel, elkötelezetten, gyorsan és hitelesen tájékoztatott. Figyelmet fordított a kortárs művészet bemutatására, továbbra is a művészeti élet fontos mecénása maradt, és alkotóműhelyként is nőtt tekintélye. A Magyar Televízió a tájékoztatás, a közvéleményformálás, a művelődés és a szórakoztatás, valamint a műalkotások létrehozásának is jelentős intézménye. A központi vezetőség elismerte, hogy a televízió kedvezőtlen adottságai ellenére is igyekszik kielégíteni a vele szemben támasztott sokféle igényt. Ennek teljesítését azonban akadályozzák a televízió ismert körülményei, amelyeknek egyik nem kívánatos következménye a sok ismétlés, az önálló produkciók számának jelentős visszaesése, a nemzeti karakter elhalványodása. Szólni kívánok arról is, hogy az utóbbi időben szenvedélyes viták alakultak ki akörül, hogy miként hat a támogatási rendszer a kívánatos értékrend elérésére. A mi véleményünk szerint nem szabad eleve szembeállítani a művészi értéket és a jövedelmezőséget, hiszen művészileg igényes alkotás is lehet jövedelmező, jóllehet nem ez a jellemző. Simó Tibor, az MSZSZ főtitkára szóbeli kiegészítőjét tartja (Fotó: Mezey Béla) Hegedűs D. Géza színművész Jevtusenko: „Nehogy mábaj legyenisták” című versét szavalja (Fotó: Mezey Béla) A Művészeti Szakszervezetek X. kongresszusának küldöttei a kezdés előtt néhány perccel még egy utolsó pillantást vetnek a dokumentumokra (Fotó: Mezey Béla) ÁRA: 5 Ft