Szocializmus, 1946 (30. évfolyam, 1-11. szám)
1946-01-01 / 1-2. szám
SZOCIALIZMUS fensége folytán utolértek és elhagytak bennünket. A burzsoázia beleegyezett abba, hogy a munkásság életszínvonala nyomorúságosan mélyre szálljon le. Nem értette meg, hogy a bérmunkások és a munkáltatók viszonyának állandó módosítását nem csupán saját érdekei teszik szükségessé, de az ország létérdeke is. 1936-ban, mikor egycsapásra kellett behozni az idők folyamán felhalmozódott késedelmet, amikor a nagy reformok egyedüli eszközként jelentkeztek a véres forradalom elkerülésére, s amikor a nagy reformokat a népfront békésen akarta elfogadtatni a burzsoáziával — akkor a burzsoázia rettegésében kénytelenkelletlen engedett ugyan, de csakhamar minden találékonyságát latba vetette, szégyenkezve és bosszút szomjazva iménti félelméért, hogy engedményeit csellel vagy erőszakkal visszaszerezhesse. Az egyre súlyosabb és egyre közvetlenebb hitleri fenyegetéssel szemben Franciaországnak sietve fel kellett fegyverkeznie. Egy napon ki fog tűnni, hogy az 1934. után sorra következő tisztán polgári kormányok a katonai gépezetet milyen felbomlott állapotban hagyták, s amikor gyorsan meg kellett volna újítani, amikor a francia ipar, tehát a munkáltatók, tehát a burzsoázia rendkívüli erőfeszítésére lett volna szükség, milyen tehetetlennek bizonyult. Tudom, hogy ezzel kapcsolatban igen súlyos vádakat emeltek a munkásszervezetek ellen, s hajlandó vagyok erről a kérdésről éppen olyan nyíltan beszélni, mint minden egyébről. De feltéve, hogy egyes vezetők részéről rosszakarat nyilvánult meg, nem kétségtelen-e, hogy a munkáltatók magatartása legalább is alkalmat, ha ugyan nem okot szolgáltatott erre? Nem igaz-e, hogy a munkáltatók szervezetei mit sem törődve a nemzeti veszedelemmel, siettek semmivé tenni a kivívott reformokat? Hogy igyekezet, vagy energia híján képtelenek voltak a termelés és a munkafolyamat korszerűsítésére? Annak a fegyverkezési programnak végrehajtása, amelyet a nagyvezérkar vezetői amúgy is kevés találékonysággal és bátor újításokra való készség nélkül alkottak meg, azonnal leleplezte az üzemek hitványságát, a műszaki berendezések elavult, vagy fogyatékos voltát, a szakemberek hiányát, akiknek pedig megfelelő szakoktatás és tanoncképzés mellett bőségesen kellett volna rendelkezésünkre állni; végül aztán az állam, amelyhez épúgy fohászkodtak, mint a válság éveiben, kénytelen volt megszámlálhatatlan milliárdokat folyósítani, hogy a gyárak felépüljenek s új gépek jöjjenek be külföldről. Mindent újra kellett csinálni az idő és a veszély korbácsa alatt , s ebben a végső erőfeszítésben a francia munkáltatók szánalmasan gyenge munkatársnak bizonyultak. Semmi nagyvonalúság, semmi tervszerűség, semmi érzék a veszély iránt, semmi vállalkozó szellem, semmi önzetlenség, csak hitvány garasoskodás, a pillanatnyi nyereség vagy veszteség méricskélése, amely az ipar vezetését a szatócsüzletek színvona-