Szolnok Megyei Néplap, 1954. augusztus (6. évfolyam, 181-205. szám)
1954-08-01 / 181. szám
2 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP Jobb munkával köszöntsük Alkotmányunk Ünnepét Megyénk gyáraiban újból fellángolt a verseny tüze. Szolnok nagyüzemeiben élénk vetélkedés indult a Tiszamenti Vegyiművek kezdeményezése nyomán „a megye legtakarékosabb üzemei" címért. A termelékenység emelését, a minőség megjavítását, a gyártási önköltségek csökkentését tűzték célul ipari munkásaink, hogy dolgozó népünk hagyományossá vált ünnepéig. Alkotmányunk születésnapjáig minél nagyobb mértékben előrevigyék a pártkongresszus határozatainak megvalósítását. A Szolnoki Papírgyár túlszárnyalja tervét A Papírgyár dolgozóinak nagyszerű munkájáról az elsők között kell megemlékeznünk. Az üzem sokáig a hátul kullogók között járt s az első félévben nagy adósságba keveredett. A Papírgyár munkásai és műszaki vezetői azonban megígérték, hogy a harmadik negyedévben, az alkotmányi versenyben minden dekádban túlszárnyalják tervüket, ígéretüket ezideig valóra váltották. Az első dekád mennyiségi tervét 127.8, a második dekádét 104.b százalékban váltották valóra, s a harmadik dekádban is jó eredmények ígérkeznek. Jól szervezett munka indult az üzemben a tervszerű, takarékos gyártásért. A papírgépeken rekordteljesítmények születtek. Jakus István elvtárs és brigádja a II-es számú gépen 46 százalékkal több papírt termelt a tervezettnél. Lipotsencsics Györgyék 131 százalékot értek el, de a többi papírgyártó brigádok is dicséretreméltó munkát végeztek. A versenytábla első helyére illik a neve Tassi Béla tekercselőnek és Jéger Erzsébet válogatónőnek. Tervüket 30—40 százalékkal túlszárnyalták. A Járműjavító több mint 300.000 forint értékű munkát végzett el idáig terven felül A Járműjavító nagy osztályai közül a VI. osztály dolgozói értek el legjobb eredményt július 20-ig. Tervüket 102.6 százalékra teljesítették. A IX. osztály 102, a VIII. osztály 100.6, a VII. osztály 100.2 százalékkal a verseny következő helyezettjei. Jó munkát végeztek a mérlegműhely dolgozói kiszabásukat 7 százalékkal túlszárnyalták. Az üzem szervezettségét, a jó műszaki irányítást mutatja az, hogy az osztályok nagy részében nincs normán alul teljesítő. Egyedül a VII. osztálynak van még itt javítanivalója, ahol a második dekádban 64 ember nem teljesítette a 100 százalékot. Vasutasnapi vállalásukból ezideig 323.000 forint értékű munkát végeztek el kiszabáson felül. Nem kétséges, hogy megyénk legnagyobb és egyik legjobb üzeme kiváló munkájával eléri az élüzem címet. A Gőzfűrész üzem pótolta elutaradását JÓL HALAD a munka a Szol AZ ÖNKÖLTSÉGCSÖKKENTÉSI noki Gőzfűrészek üzemében is. Van is mit csinálniok, elsősorban azért, mert egymás után érkeznek a vágnivaló rönkök, másodsorban pedig, mert az első féléves lemaradást pótolni nem kis feladat. • A második félév sem indult valami kedvezően. Július elején az egyik keretfűrész eltörött s kiesett a termelésből. Az üzem derék gátorosai és rönktéri munkásai azonban igyekeztek kiköszörülni a csorbát s a hónap második felében nem csak pótolták a géphiba miatti elmaradást, hanem 433 köbméterrel még többet is vágtak a tervezettnél, versenyben is értek el eredményeket. A segédanyagok takarékos felhasználásával és az igazgatási költségeknél 3000 forintos megtakarítást értek el. Hadd dicsérjük meg itt is az üzem legjobbjait: Bede József keretfűrészes 13, Hoksári Mihály keretfűrészes 12 százalékkal több fűrészárut termelt az előírtnál. Tisza József és vagonkirakó brigádja 134, Mihályi János körfűrészes 38 százalékkal túlszárnyalta normáját. A Papírgyárnak és a Fűrészüzemnek különös érdeme az, hogy hosszas elmaradás után az alkotmányi versenyben felélénkült munkájuk. Könnyűipari gyáraink közül kétségtelenül a mezőtúri Pamutszövőben folyik a leglelkesebb munka. Ezt mutatja az is, hogy a szövőgyár terven felül több mint 10 százalékkal több árut készített s minőségileg is nagyszerű teljesítményt mutat. A Tisza Cipőgyárban a második dekádban bizony nem nagy eredmények születtek, sőt még a terv teljesítésében is elmaradás mutatkozik. A műszaki hibák 5,7 százalékos aránya is a sűlyedésről tanúskodik. Remélhetőleg hamarosan kiküszöbölik az átmeneti nehézségeket. A Cukorgyár karbantartói komoly erőfeszítéseket tesznek a nagykarbantartás idejének megrövidítésére és a gépek minőségi kijavítására. Megyénk malmai teljes üzemmel, technikailag újjászületve fogtak az új búza őrléséhez. Szélesítsük ki a cséplőbrigádoknál a versenymozgalmat Pártszervezeteink legfontosabb feladata az elkövetkezendő napokban továbbra is a kalászosok betakarítására való mozgósítás. A harc most azért folyik a földeken, hogy a gabona, elsősorban a kenyérgabona, minél hamarabb magtárba kerüljön. Nem kevesebbről van szó, mint a termelőszövetkezeti tagok és dolgozó parasztok egy éves, fáradságos munkája gyümölcsének betakarításáról, az ország jövő évi kenyerének biztosításáról. A kenyércsata első szakaszát az időjárás szeszélyessége s az ellenség minden mesterkedése ellenére megnyertük. Az aratás a termelőszövetkezeti tagok és dolgozó parasztok földjén már befejeződött. A lemaradás, amely az aratásnál mutatkozott, Túrkevén is nagy mértékben gátolta a további munkát, a gabona behordását, és hátráltatja a cséplést. Városunk területén mintegy 410 ezer keresztet kell behordani. Ez azonban igen lassan halad. A gabonának még alig 40—50 százaléka van osztagban. Súlyos a lemaradás a Táncsics és Farkas Mihály tsz-ben, de a többi termelőszövetkezetekben is egyes brigádok az aratás elmaradása miatt későn kezdtek a hordáshoz. Bár vannak kiemelkedő eredmények is, például a Vörös Csillag Bartha Mihály brigádjában már a kalászosok többségét asztagba rakták. A Bartha-brigád tagjai kihasználták a rendelkezésükre álló fogaterőt és a Törökmiklósi Mezőgépgyár által nyújtott gépi segítséget, amely hozzájárult ahhoz, hogy a brigád a hordásban ilyen jó eredményt ért el. Az utóbbi napokban kezdődött nagyobb ütemmel termelőszövetkezeteinkben a kalászosok asztagba való hordása. Ennek eredményeképpen a Vörös Csillag tsz-ben csütörtökön és pénteken már 100 fogat és három autó hordta osztagba a gabonát. Meggyorsult a hordás a Harcos termelőszövetkezetben is, ahol a fogatok teljes egészében ráálltak a hordásra. Ebben a szövetkezetben jó eredményt ért el a Gönczi- és Tóth Béla-brigád, amelyek kalászosaik 70—80 százalékát már asztagba rakták. Az egyénileg dolgozó parasztok és I. típusú termelőszövetkezeti tagok egy-két százalék kivételével a hordást már befejezték és teljes erővel megkezdték a cséplést. Mi az oka annak, hogy a hordás ilyen lassú? Kétségtelen, hozzájárul az aratás húzódása is, de nem ez a fő ok. Egyes helyeken nem értették meg az asztagba való hordás jelentőségét. A népnevelők sem harcoltak megfelelően az asztagból való cséplés megvalósításáért. Ezért nem minden asztag, vagy dolgozó paraszt látta, hogy milyen veszéllyel jár ilyen szélsőséges időjárás mellett a keresztből való cséplés. Kisebb-nagyobb eső, félnapi, sőt többnapi kiesést is jelenthet cséplésnél. Másrészről a keresztek csírázása komoly anyagi kárral járhat a szövetkezeti tagok, dolgozó parasztok és a népgazdaság szempontjából is. A keresztből való cséplésnél sem a gépi erőt, sem a fogaterőt nem lehet megfelelően kihasználni. Asztagból a gép 20—25 százalékkal többet tud csépelni, mint a tarlóról. Ezt az elmúlt évek, de a jelenlegi tapasztalatok is igazolják. A Táncsics tsz-nél például Holló elvtárs 1370 milliméteres gépjével az első napokban keresztekből alig 85—90 mázsát csépelt, ugyanilyen teljesítményű géppel a Haladás tsz-nél asztagból Lukács elvtárs 13—115 mázsát csépelt naponta. A fogatok legalább másfélszeresét tudják behordani naponta, ha asztagba hordanak. Mindezt azonban meg kell magyarázni a dolgozó parasztoknak, a termelőszövetkezeteknek, ez a pártszervezet és a népnevelők feladata. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az I. típusú termelőszövetkezetek, a Béke, Kossuth, Haladás tsz-ek, és az egyénileg dolgozó parasztok jó eredményt értek el a szérűre való hordásnál. Itt a kalászosok 95 százalékát szérűről csépelik. Pártszervezeteink munkája nyomán, a pártbizottság irányításával az utóbbi napokban sikerült a hordást meggyorsítani, de ezen a téren tovább kell fokozni a munka ütemét. A kalászosok legalább 70— 80 százalékát asztagból kell, hogy elcsépeljük. Erre megvan minden lehetőségünk, csak a rendelkezésünkre álló erőt és időt fokozottabban kell kihasználni, beleértve a vasárnapot is. Ehhez az szükséges, hogy a gépállomás is a gépekkel, vontatókkal fokozottabb segítséget nyújtson a hordás elvégzéséhez. Ez annál nagyobb feladatot jelent a gépállomásnak, mivel az elkövetkező néhány nap alatt még a hátralévő tarlóhántási munkálatokat is be kell fejezni. Erre nemcsak a nedvesség megőrzése szempontjából, hanem a gyomirtás miatt is igen nagy szükség van. Ezen a téren ír ég van lemaradás. A learatott 11.000 kat. hold kalászos területének július 29-ig csak mintegy 60 százalékán végezték el a tarlóhántást. Pártszervezeteinknek és pártbizottságainknak különös gondot kell fordítani a hordás és cséplési munkálatok gyors elvégzésére, amely alapja népünk jövő évi kenyere biztosításának, a beadási tervek gyors teljesítésének. Pártszervezeteink irányításával el kell érni, hogy a közeli napokban épp a hordás meggyorsításán keresztül a cséplés mindenütt teljes ütemben meginduljon. A gépállomás műszaki szakemberei épp az aratásnál szerzett tapasztalatok alapján nyújtsanak fokozottabb segítséget a cséplőgépkezelőknek, a gépek karbantartásához. A pártszervezeteknek, a népnevelőknek minden cséplőbrigádnál a kommunisták példamutatásával el kell érni, hogy a munkaidőt fokozottabban használják ki, főleg a hajnali és az esti órákat. Segíteni és támogatni kell pártszervezeteinknek az olyan kezdeményezést, mint a Vörös Csillagász Biró Mihály brigádjában a G. Szabó István ifjú munkacsapatáé, amely vállalta, hogy a cséplés ideje alatt kint alszik és a gép műszaknormáját 150—160 százalékra teljesíti. Ők a versenyben is élenjárnak, csatlakoztak az országos versenymozgalomhoz. Van még néhány brigád, amely csatlakozott G. Szabó elvtársék javaslatához, de tovább kell fokozni a politikai munkát, hogy a cséplőbrigádoknál a versenymozgalom kiszélesítésével megrövidítsük a cséplés idejét és biztosítsuk, hogy a gabona minél hamarabb a termelőszövetkezeti tagok, dolgozó parasztok kamrájába kerüljön és mindenki a cséplőgéptől tegyen eleget állam iránti kötelezettségének. Vad András, MDP városi végrehajtó biz. titkára, Turkeve. v* 1954 augusztus 1. Elutazott Moszkvából Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke és külügyminisztere Moszkva (TASZSZ) Július 30-án elindult Moszkvából Pekingbe Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke és külügyminisztere. A repülőtéren Csou En-laj és kísérete búcsúztatására megjelent V. M. Molotov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, külügyminiszter, V. A. Zorin, a Szovjetunió külügyminiszterhelyettese, P. F. Jugyin, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott pekingi nagykövete. Csou En-laj és kísérete búcsúztatására megjelent Fam Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese. (MTI.) Fogadás a Vietnami Demokratikus Köztársaság moszkvai nagykövetségén Moszkva (TASZSZ) Nguen Long Bang, a Vietnami Demokratikus Köztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Fam Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Moszkvába tartózkodó miniszterelnökhelyettese és külügyminisztere tiszteletére fogadást rendezett. A fogadáson résztvett: N. A. Bulgianyin, N. Sz. Hruscsov, L. M. Kaganovics, G. M. Malenkov, A. I. Mikojan, V. M. Molotov, V. A. Malisev M. G. Pervuhin, N. M. Svetnyik, M. Z. Szaburov, valamint a szovjet közélet számos képviselője, a Szovjetunió külügyminisztériumának felelős munkatársai, a szovjet kormány és kultúra képviselői, szovjet- és külföldi újságírók, valamint a diplomáciai testület számos tagja. (MTI.)r Ez történt a nagyvilágban Montevideo (TASZSZ.) Július 30-án az uruguayi textilmunkások 24 órás általános sztrájkba léptek. A sajtó jelentései szerint a sztrájkban körülbelül tíz-tizenötezer munkás vesz részt. Peking (TASZSZ.) A Nippon Times című lap július 25-i számában megálllapítja: az összes vezető japán lapok egyhangúlag követelik, hogy a japán kormány változtassa meg politikáját, majd a következőket írja: „E lapok cikkei egész Japán közvéleményét tükrözik. Szorosabb kapcsolat létesítését követelik Kínával és a Szovjetunióval.“ A lap a továbbiakban megállapítja, hogy a nyugati gyarmatosító hatalmak „elvesztették tekintélyüket Ázsiában.“ London (TASZSZ) Guy Eden, a Truth című jobboldali angol hetilap politikai szemleírója a szovjet jegyzékkel foglalkozik. „A parlamentnek azok a tagjai — írja — akik nemrég találkoztak választóikkal, elmondták, hogy az angol nép egyvalamit nem bocsát meg: hogy diplomáciai megfontolásokból vagy pedig egyszerűen azért, mert az a szovjet kormánytól indult ki, elvessék a szovjet javaslatot.“ Berlin (MTI) Az összes svájci lapok nagy tudósításokban számolnak be arról a gazdasági megkülönböztető intézkedésekről, amellyel az Eisenhower-kormány mindenekelőtt Svájcot sújtotta. Az elmúlt napokban ugyanis az amerikai kormány intézkedésével ötven százalékkal emelte az órák behozatali vámját. „A washingtoni döntések — hangoztatja a La Suisse — súlyos következményei lesznek nemzetgazdaságunknak .,, Eisenhower ezzel a tettével aggodalmat keltett, mert ezen keresztül megmutatja, hogy amikor saját érdekei úgy kívánják, mennyire figyelmen kívül hagyja más országok érdekeit. Sajnos meg kell állapítani, hogy Svájc bizalma az Egyesült Államok irányában nagymértékben megingott. Eisenhower döntését a De Volksrant című amszterdami lap is kommentálja. Aggódva veti fel: „tegnap Svájcra került sor, holnap talán Hollandiára. .. az elnök képtelen elhatározása, hogy emeli a behozatali vámokat, a kétkedés magvait hintette el a szabad nemzetközi kereskedelem híveiben. Az elnök lépése megingatta az európai országoknak a szabad amerikai kereskedelembe vetett bizalmát. Berlin (ADN): Otto Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke csütörtökön bemutatkozó látogatáson fogadta G. M. Puskint a Szovjetuniónak a Német Demokratikus Köztársaságba újonnan kinevezett rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Paul Scholz miniszterelnökhelyettes, mező- és erdőgazdasági minszter pénteken fogadta bemutatkozó látogatáson G. M. Puskin nagykövetet. A nagykövet ugyanezen a napon látogatást tett Loch miniszterelnökhelyettes, pénzügyminiszternél Fridrich Ebert berlini főpolgármester ugyancsak pénteken fogadta Puskin nagykövetet. Berlin (ADN): A Német Demokratikus Köztársaság népi kamaráját augusztus 4-re összehívták. (MTI), ítélet árvízvédelmi készültség idején elkövetett bűncselekményekért Borbás Lajos és Ziring János pécsi lakosok az árvízvédelmi munkákhoz használatukra átadott kétpár gumicsizmát Báblity János mohácsi lakos közvetítésével eladták. A gumicsizmákat a bári állami gazdaságban Pold Antal és Kiss Károly mohácsi lakosok vásárolták meg. A mohácsi járásbíróság Borbás Lajost társadalmi tulajdon ellen elkövetett sikkasztásért egyévi és nyolchónapi börtönre, ezer forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Zring Jánost egyévi és hathónapi börtönnel, 800 forint pénzbüntetéssel sújtották és a közügyektől ugyancsak egy évre tiltották el. — Pold Antalt orvgazdaságért 10 hónapi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre. Kiss Károlyt, társadalmi tulajdon elleni kihágásért egyhónapi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Báblity Jánost egyévi börtönnel és 800 forint pénzbüntetéssel sújtották, (MTI), Örményesen a termelőszövetkezet példájára 160 egyénileg dolgozó paraszt vetett másodnövényt ! AZ ÖRMÉNYESI Új Élet termelőszövetkezet tagjai tavaly harminc hold területen termeltek másodnövényt, most 40 hold területen vetettek rövid tenyészidejű kukoricát. A tsz tagok példáját követve, — akiknek eredményeit már tavaly is látták a dolgozó parasztok, —160 egyénileg dolgozó paraszt vetett a tarlójába másodnövényt. A rövid tenyészidejű kukoricát már több egyénileg dolgozó paraszt megkapálta. PAPP JÓZSEF 114 holdas középparaszt évek óta figyelemmel kíséri a tsz-tagok munkáját és erről beszél gazdatársainak: „Hasznos dolog az agrotechnika.“ De nemcsak beszélget, az új módszerekről, hanem alkalmazza is azokat. Ez évben felszántotta tarlóját és a három hold árpa után kukoricát vetett, amelynek első kapálását családja segítségével már el is végezte. Papp József ügyes gazda, ír ősz úgy számol, hogy a másodvetésként elvetett kukorica termése bőven fedezi beadási kötelezettségét és jut még az állatok részére is bőven takarmánynak. Az örményesi dolgozó parasztok amellett, hogy anyagi előnyét látják jó munkájuknak, arra is büszkék, hogy az elmúlt 10 napban Fegyverneket és Tiszatenyőt megelőzve, az első helyre kerültek a törökmiklósi járás községeinek versenyében. Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Keleti Márton elvtársnak 80. születésnapja alkalmából a munkásmozgalomban végzett több évtizedes munkássága elismeréséül a „Munka Érdemrend“ kitüntetést adományozta, (MTI),