Szolnok Megyei Néplap, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-01 / 257. szám

2 M pc­kfar SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Hold­fénykép és csúcstalálkozó Van-e izgalmasabb olvasmány változó korunk­ban, mint az újságok, nap­jainkat, percet rögzítő króni­kája? Az újság élete egy nap — szokták mondani. — A múlt letűnt világának ci­nikus főszerkesztői pedig meg is toldották: ugyan ki emlék­szik vissza a tegnapi újsá­gokra. Nagyon sokan — mil­liók és milliók csodálják meg újból és újból azt az újsá­got, amelyben benne van az „évszázad fényképe”, a Hold „láthatatlan” arca. Csodála­tos világraszóló felfedezés — lelkesedik osztatlanul Kelet és Nyugat. Nos, nemcsak a könyveknek, a felfedezések­nek is megvan a maguk sor­sa. Amikor Kolumbusz ki­csiny karavelláján nekivágott az óceánnak, csak véletlenül fedezte fel Amerikát. (Indiá­ba indult.) Amikor a szovjet tudósok megostromolva az eget, felfedező útra küld­ték a szputyikokat, a fényké­pező berendezéssel ellátott bolygóközi állomást, akarat­lanul megindítottak egy má­sik felfedező folyamatot is: a Szovjetunió felfedezését Ame­rika részéről. Az elmúlt időszakban fáj­­dalmasnál­ fájdalmasabb „át­értékelésekre’­ volt szükségük az Egyesült Államok sorsa felelős intézőinek, hogy rá­­ébrendjenek arra, amit a nép­tömegek már réges-régen tud­tak, vagy helyes ösztönnel éreztek: a Szovjetunió nem „agyaglábú óriás”, gyenge, el­maradott ország, amellyel az ultimátumok és a hideghá­ború nyelvén lehet beszélni, hanem szocialista nagyhata­lom, magasrendű technikával rendelkező fejlett ország, amelynek ereje összeforrva a többi szocialista ország és a világot átfogó békemozgalom erejével alapvetően meg­szabja az erőviszonyokat, mégpedig jó irányban — az enyhülés, a békés együttélés irányában. A nyugati tervek kezdettől fogva a Szovjet­unióval vívandó háború pers­pektívájából indultak ki. E tervek kihagyták a számítás­ból, hogy a Szovjetunió olyan rakétatechnikára tett szert — másról most nem beszé­lünk — amely mindenki tu­­­domására adja azt a nyilván­­­való igazságot, hogy a hábo­­­rú katasztrófával járna fel­­ idézői számára. A Szovjetunió „visszaszorí­tása”, a „rab népek felszaba­dítása”, majd a „háborús szakadék” szélén való táncj hidegháborús stratégiai cél­kitűzései egymás után cső­­­döt mondtak egy olyan hely­­­zetben, amelyre a Szovjet­unió, a szocialista tábor, a békeszerető erők fölénye e jellemző. Ilyen körülmények közepette a józanabb nyuga­ti körökben aggodalom tá­madt a kalandor erőpolitiká­val szemben és hajlandóság mutatkozott az erőviszonyok realisztikusabb értékelésére. Sulzberger, a neves amerikai közíró a legnyomatékosab­ban mutat rá egy „új ön­elemzés” szükségességére „Nemcsak politikánk stílusát és módszereit, hanem céljait is felül kell vizsgálni”, — hangoztatja Sulzberger. Ép­pen a megváltozott erőviszo­nyok felismerésének hatásá­ra is egyes nyugati országok­ban tért hódít a tárgyalás szelleme. E térhódítás útját olyan mérföldkövek jelzik, mint Macmillan angol mi­niszterelnök tavalyi moszkvai és N. Sz. Hruscsov szovjet kormányfő amerikai látoga­tása. A népek világszerte úgy érezték, hogy a több mint egy évtizedes hidegháborús nyo­más után fellélegezhetnek, véget ér az atomkatasztró­fával fenyegető időszak. Tu­dósok és egyszerű emberek vélik, ha megvalósulhatott a „holdatérésnek”, a Hold ti­tokzatos „félorcája” megörö­kítésének utópiája, mert ne válhatna valóra az, amit a hitetlenkedők, a hideghábo­rús kilátásokba belenyugvók szintén utópiának tartottak: a csúcsértekezlet és általa a békés együttélés. Való igaz, hogy az általá­nos irányzat hosszú távra sod­ró erővel az enyhülés felé mutat- De akadnak disszo­náns hangok. Míg Macmillan és Eisenhower azt a meggyő­ződést vallja, hogy az „olva­dás” megkezdődött De Gaul­le és Adenauer nem osztja ezt az optimizmust. A kínál­kozó lehetőség helyett — amint a nyugatnémet Gene­ral Anzeiger írja — a fran­cia tábornok-elnök „a féket ragadta meg” és — ezt már az Evening News című angol lap mondja — „szétzúzta azt a reményt, hogy hamarosan létrejöjjön a csúcstalálkozó”. A nyugati szövetségesek ter­veivel is ellentétes De Gaul­­le-féle „magányos farkas” diplomácia, amely a „gondos előkészítés” ürügyével napol­ta el a csúcsértekezletet, ag­godalmat keltett világszerte. Nem túlságosan meglepő e lépés attól a kormánytól,­­ amely a hidegháború előre­tolt állásában hadakozva a legkülönbözőbb eszközökkel igyekezett szembehelyezked­ni az enyhüléssel. így például a gaullaista , Franciaország technikailag elavult atom­bomba robbantásával olyan időpontban akar belépni az „atomklubba”, amikor a nuk­leáris kísérletek beszünteté­sének lehetősége felveti e klub megszüntetésének eshetőségét­ Az Adenauerral és a Francó­val kiépített tüntető szövet­ség, az algériai gyilkos hábo­rú folytatása mind-mind afelé hajtja a gaulleista kormányt, hogy ne Camp David, hanem a hidegháború szellemében nyúljon az enyhülés, így a csúcsértekezlet problémájá­hoz is. Mindenesetre a nem­zetközi helyzet ellentmondá­sosságát és az enyhülés szel­lemének előretörését jellemzi az a tény, hogy a francia el­nök meghívása alapján sor kerül a De Gaulle—Hruscsov találkozóra, amely reményt nyújthat arra, hogy a francia elnök bizonyos kérdésekben enged mostani merev állás­­foglalásábó. Ha a csúcstalálkozót el is lehet napolni, a békés együtt­élés gondolata lépésről-lépés­­re halad előre. Semmi meg nem állíthatja, mert az embe­riség tűzi napirendre. Az em­beriség, amely kezdi szétfeszí­teni a földi kereteket Ezer kínai technikum és szakmunkás érke­zik Lhasszába Az elmúlt hetekben Kína minden részéből több mint ezer szakmunkás és t­echni­­­kus érkezett Lhasszába, hogy Tibet újjáépítéséhez segítsé­get nyújtson. Már el is osz­lottak Tibet különböző részei­be a kijelölt feladatok elvég­zésére. Vannak köztük kereskedel­mi szakemberek, mérnökök orvosok, ápolók, geológusok stb. Sokan egyenesen az egyetemről vagy techt­ikum­ból érkeztek Tibetbe. Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának pénteki ülése NEW YORK (MTD. A TASZSZ és a nyugati hírügy­nökségek részletesen beszá­molnak az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának ülésé­ről. A bizottság délelőtti és délutáni ülésén 14 ország kép­viselője szólalt fel A pénteki ülésen elsőnek Al Fikini, Libia küldötte be­szélt. Kijelentette, hogy Li­bia lakosságának éppúgy,­­ mint minden békeszerető nép­nek érdeke a leszerelési kér­dés megoldása. Ugyanakkor azt a reményét fejezte ki, hogy betiltanak minden nuk­leáris fegyverkisérletet és Franciaország is eltekint ter­vezett szaharai atombomba­­kísérleteitől. Ahmed Sukeiri, Szaud Ará­bia küldöttségének vezetője utalt a szovjet és az ameri­kai kormányfő történelmi ta­lálkozásának jelentőségére. Az általános és teljes lesze­relésre vonatkozó szovjet tervezetet „pontosnak, vilá­gosnak és határozottnak” ne­vezte. Kijelentette, hogy az angol leszerelési javaslat lé­nyegesen különbözik a szov­jet javaslattól. A Szovjetunió a katonai intézmények és a fegyveres erők teljes meg­szüntetését indítványozza. — Anglia pedig csak ezek kor­látozásait tartja szükséges­nek-Kurt Waldheim osztrák kül­dött hangsúlyozta, hogy már önmagában a tizes lesze­relési bizottság összetétele is reményt nyújt a kérdés po­zitív megoldására. A következő szónok Péter János, a Magyar Népköztár­saság külügyminiszterének első helyettese volt. Burma küldötte és Walter Nash újzélandi miniszterel­nök felszólalása után Ernst Christiansen, Dánia küldött­ségének vezetője mondott be­szédet. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a­ nukleáris fegyve­rek fenyegetik az emberisé­get. Még a nukleáris fegyve­rek nélkül folytatott háború is — mondotta — eltörölheti a Föld színéről a nagyvároso­kat. Ha meg akarjuk akadá­lyozni a háborút, megoldást kell találnunk a hatásos — vagy ahogyan azt én monda­nám — „bizalomgerjesztő” el­lenőrzés problémáját. Reményét fejezte ki, hogy a januárban Genfben kezdődő tárgyalások a leszerelési kér­dés teljes megoldását ered­ményezik. Az ülésen felszólalt még Ec­uador, Guatemala, Maláj­föld, Spanyolország, Chile, Thaiföld és Venezuela kül­dötte is. Valamennyien támo­gatták a leszerelési határozat­­tervezetet (MTI). A Szovjetunió olcsóbban és gyorsabban gyárt egyes szerszám­gépeket, mint a Nyugat Mint a New York Times közli, Seymour Melman, a colombiai egyetem professzo­ra, aki nemrég járt a Szov­jetunióban, kijelentette, hogy a Szovjetunió olcsóbban és gyorsabban gyárt egyes szer­számgépeket, mint a Nyugat. Melman rámutatott, hogy a moszkvai „Vörös Proletár” üzem 200 normaóra alatt gyárt egy Univerzális eszter­gapadot, míg a Nyugat-Euró­­pa­i üzemeknek 600—1300 nor­maóra szükséges ilyen szer­számgép előállításához Melman­­ megemlítette még a Szverdlovszkban gyártott vízszintes fúrógépeket, ame­lyeknek előállításához meg­közelítőleg feleannyi idő szükséges, mint a Nyugaton. Az amerikai professzor ar­ra figyelmeztet, hogy „ha a jelenlegi irányzat nem válto­zik meg, a Szovjetunió né­hány éven belül vezető he­lyet foglal majd el a világon, a korszerű ipar legfontosabb része­i a szerszámgépek ter­melésében”. (MTI) UUUUU 1959. november L >■*»■ 1 ....... Fejlődik a román orvostudomány A román orvostudomány az utóbbi években nagyot fejlődött. A román orvosok még a legkényesebb szerven — az emberi szíven — is rendkívüli pontossággal haj­tanak végre műtéteket. Mint ismeretes, a szívet csak egészen rövid időre le­het működésen kívül he­lyezni. Ez a rövid idő azon­ban nem elegendő bonyo­lultabb szívműtétek elvég­zésére. Ezért az orvosok azt kutatják, hogyan lehetne a szív működését hosszabb időre kikapcsolni anélkül, hogy az emberi szervezetben kárt tenne. Ezek közé a kutató orvo­sok közé tartozik többek között dr. F. Mandache egyetemi tanár, a bukaresti Brincovenescu kórház sebé­szeti klinikájának vezetője is. Mandache dr. kutató kollé­gáival a szívet és tüdőt he­lyettesítő készüléket állított elő. A Brincovenescu kórház­ban előállított mesterséges szív és tüdő 1.5 méter ma­gas és 50 kg nehéz. A ké­szülék könnyen szállítható egyik helyről a másikra. Ez a készülék gondoskodik a rendes vérkeringésről a mű­tét alatt és ugyanakkor biz­tosítja a beteg rendes légzé­sét is. Miből is áll tulajdonkép­pen ez a készülék? A szív­pótló nem egyéb egy szivat­­­tyúnál, amely egybe van kapcsolva egy tüdőpótló üvegcsővel. Ebben keveredik össze a vér a szükséges oxi­­gén­mennyiséggel. A habkép­ződés elkerülése végett — ez ugyanis véralvadékok, vagy levegőbuborékok keletkezése révén embóliát okozhat — a vér és az oxigén keveredése szilikon bevonatú különleges üvegcsőben megy végbe, amely megakadályozza a habképződést. Az oxigéntar­talmú vér tartályba kerül, ahol termosztatikus úton el­nyeri a test hőmérsékletét és ezután visszakerül a szerve­zetbe. A készülék üzembe­helyezéséhez konzervált vért használnak fel, majd a be­teg vérével folytatja műkö­dését Az állatokon végzett kí­sérletek eredményei minden tekintetben kielégítőek. A kísérlet során Mandache egyetemi tanárnak 15 percre sikerült kikapcsolni a szív működését. A készülék kü­lönös érdeme az, hogy egy­szerűsége ellenére az elért eredmények minden tekin­tetben kiállják a versenyt a külföldön elért legújabb eredményekkel. A mesterséges szív-tüdő lehetővé teszi egyes vele­született szívbajok (bonyo­lult szívkamra és szívpitvar összekapcsolódások, aorta­­tágulás, stb.) sebészeti keze­lését. A műtétet végző se­bész a kezében tarthatja a vérmentes szívet és nyugod­tan dolgozhat. Az új készü­lék segítségével a súlyos szívbénulás eseteiben ismét életre kelthetők majd olyan betegek, akik ezelőtt ment­hetetlenek voltak. Kitelt az esztendő JET óra reggel két kakastollas em­­ber fordult be a tanyaud­­varra. Ruházatuk valahogy elütött a jól ismert csendőr gúnyától. Bor­­virágos orrú gazdánk, a Volksbund helyi vezetőségének tagja, a torná­con ásítozott és a hervadozó virá­goskertet bámulta. Amikor a két jövevényt észrevette, szaporán elé­­bük sietett. Karját magasba lendí­tette és rekedt borízű hangján „Heil Hitler’-t köszönt Megálltak mindhárman és össze­­bújva tanakodtak. Mi a lóistállóból oda-oda pislogtunk, bár különöseb­ben nem érdekelt bennünket a dolog. Csak akkor kotródtunk a lovak közé, amikor a két kakastol­­las vállon veregette a gazdát és elindult az istálló felé. A borvirá­gost leintették, hogy maradjon. Egyikőjük bedugta a fejét az ajtón és parancsoló hangon beszólt: — Kifelé! A másik levette válláról a kara­bélyt. Gardalics olyasmit dörmö­­gött, hogy nana, azért lehetn­e csen­desebben is! És mivel ő mit leg­közelebb az ajtóhoz, ő indult leg­hamarabb. Amikor a küszöböt át­lépte, jobbról is, balról is kapott egy-egy pofont. A gazda nem né­zett felénk, még a fejét is elfordí­totta. Ezzel jelezte: neki semmi köze az egész dologhoz, a kakas­­­­tollasok azt csinálnak, ami nekik tetszik. Gardalics megkérdezte: — Mit vétettem, tiszt uraik? , — Válasz helyett megrángatták rajta a rongyos kabátot és a fal felé lök­­dösték. Gardalics lehajtotta a fejét, szé­­gyellte magát, hogy így bánnak vele, ő meg nm csinálhat semmit. A karabélyos a nevét kérdezte. — Alázatosan jelentem, Garda­lics József — jelentette katonásan, tisztelettudóan. A másik erre ba­rátságosabb lett, cigarettával kí­nálta. Aztán faggatólózni kezdett. Azt kérdezte, hogy éjszaka mikor tájt ugattak olyan, nagyon a kutyák. S annak a két embernek, aki éjfél után betért, ki adott ruhát? Hall­gattunk és nagyon ostoba képet vághattunk. A két kakastollas egyre dühösebb lett. Bőrünk lenyúzásá­val fenyegetőztek, ha nem mond­juk meg az igazat. Később valamit gondoltak és dühös káromkodások közepette elvonultak. Gardalics le­hetett nekik a legellenszenvesebb, mert őt még megfenyegették, hogy­ha visszajönnek, felakasztják. G­­­ardalícs ettől megijedt és el­­ akart bújni a kukoricásba, de más események jöttek közbe és a két kakastollas nem jött vissza. Azóta se láttuk őket. Avákor el­tűntek, Feri bácsi, a hátsó részét mutogatta feléjük és szidta őket. Azt bizonygatta, hogy büdös a le­vegő, mert ahol a tábori csendőrök feltűnnek, ott baj van. — Azt hiszem, itt a front — mondta elgondolkodva és mi nem vitatkoztunk vele, mert ő volt a környék legokosabb cselédje. Még a gazdáknál is többet tudott, fél­tek a nyelvétől és nem szerették. Éppen ezért Feri, bácsinak — bár éves kommenciós cselédnek szegő­dött — két-három hónap alatt min­denütt kitelt az esztendő. Később a Kék-hegy felől magyar katonák jöttek, vagy másfél kilo­méter széles csatárláncban. Ellep­ték a kukoricást, szem­mel lát­hatóan kerestek valakit. Páran beszaladtak az udvarra, vizet ittak a háznál. Megkérdeztük tőlük, mit keresnek. — A tegnapi napot — mondták hangosan. Aztán megsúgták, hogy nem mit, hanem kit. A közeli tá­borból megszöktek a munkaszolgá­latosok, azokat. A katonák lel­künkre kötötték, ha netán meglát­juk őket, mármint a munkaszolgá­­latosokat, mondjuk meg nekik, bújjanak el valamelyik nagy szal­makazal közepébe Már nem sokáig tart. Mi értetlenül hallgattuk őket. Még jobban meglepődtünk, ami­kor délben a gazda bejött az istál­lóba és egy üveg bort hozott. Vé­gigkínált mindenkit és közölte ve­lünk, hogy tekintettel a rendkívüli helyzetre, most családjával együtt elutazik, néhány hétig távol lesz. Vigyázzunk mindenre, ne meré­szeljünk semmihez nyúlni, mert ha valaminek baja történik, megem­legetjük a magyarok istenét. — Különben is, ha valami elve­z, lefogom majd a kommer­cióból. Magára meg külön lesz gondom, úgy vigyázzon — fordult Feri bácsi felé, aki akkor nem szólt semmit, csak később köpött egy nagyot utána. D­élutánra már gazda nélkül­­ maradtunk és ez akkor szo­katlanul furcsa volt. Ugyanúgy itt van minden, mint tegnap, tegnap­előtt, csak éppen az nincs, aki pa­rancsol. A Nap is szépen sírt, szép őszi idő járja, s mégis. Valami szo­katlan dolog ez így, a gazda nél­kül. Nyugodtan üldögélhetünk a ló­istálló küszöbén, nem lármáz senki, hogy a napot lopjuk. Gardalics fogta magát és nekilátott kukoricát morzsolni. — Minek csináltam este, amikor délután is ráérek — jelentette le­ És nevetett. Feri bácsi pedig kö­zölte velünk, hogy ő még soha éle­tében nem aludta ki magá­t, ezért most rászánja a délutánt, elmegy és alszik egyet. Estefelé eszünkbe jutott, hogy baj van, mert a gazda a kommenció kiméréséről elfeled­kezett. Feri bácsi volt ismét a talá­lékony. — Mérjük ki mi magunk — mondta. Ügy is történt. • Pontosan kimértük, vigyáztunk, egy kilóval se legyen, több annál, amennyi jár. Mert mit lehet tudni? Gardalics vállára kapta az egyik felizsák búzát és hümmögve — hogy azért neki nem nagyon tetszik ez az ilyenfajta kommendóasztás — elment. Erre a hirtelen jött bá­torság mindannyiunkban alábbha­gyott. Felügyelet nélkül gabonát vinni a raktárból! •— Vigye el az ördög — kötözte határozatlan mozdulattal a zsák száját Feri bácsi, talán a déli fe­nyegetés jutott eszébe. De mivel ő volt a kezdeményező, nem akart hátráncot csinálni, bár ezt tette volna legszívesebben, előkerült is­mét Gardalics. — Ebből baj lesz, kapunk majd érte — bizonygatta tétován. — Baj éppen nem lehet, mert megdolgoztunk érte, meg úgy vé­lem, nekünk itt már kitelt az esz­tendő — szólott Feri bácsi. —■ De mi lesz, ha visszajön? Az öreg cseléd inkáb saját be­borítására legyintett. — Nemigen.. .. Neki is kitelt. — Jó, dehát valakinek parancsol­ni azért c sok kell itt a tanyán — mondtuk hangosan gondolkodva. S aztán eszünkbe jutott, hogy erre még nem is gondolta­­k idáig. Ki tudja, hogyan is lesz. Jobb félni, mint megijedni. Nem is beszéltünk sokat, hanem szó nélkül lefektettük a zsákokat és Gardalics is vissza­hozta, amit elvitt. Majd lesz vala­hogy, nem kell elhamarkodni a dol­got. Mire lejöttünk a padlásról, be­esteledett. SZEKUUTY PÉTER

Next