Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-01 / 128. szám
VItÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^lémián A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. évfolyam, 128. szám. Ara 50 fillér 1960. június L szerda. Az ország egyetlen megyéjében sem tenyésztenek annyi csirkét, pulykát, libát s más szárnyast, mint Szolnok és Békés megyében. S a „leg” jelzőt nem egészen egy fél év alatt érdemeltük ki. Tavaly még tudomásul vettük: fáznak a termelőszövetkezetek a csirkétől, hát jó, mit tudjunk csinálni. A megyei pártértekezleten született a határozat: Szolnok megyének jó adottságai vannak a baromfitenyésztéshez. Szakemberek felmérései, számítgatásai, véleményei alapján döntöttek: 1960-ban 3 millió napos baromfit nevelünk fel. A pártszervezetek majd mindenkit megmozgató agitációba kezdtek. Azt magyarázták a kommunisták: a baromfitenyésztés fontos nemzetgazdasági érdek, s emellett a befektetett összeg gyorsan megtérül, mert a csibék nevelési ideje rövid. Jó pénzhez jutnak tehát a szövetkezeti gazdák is. Elhelyezésük is olcsóbb, mint bármilyen más jószágé. A szavak mellé a tényeket is oda tettük. A kunsági termelőszövetkezetek törekvéseit, eredményeit példának állítottuk a baromfitenyésztéstől húzódozók elé. A túrkevei, a kisújszállási, a karcagi, a kunhegyesi termelőszövetkezetek csibeneveléi előtt más megyék küldöttségei is szívesen elidőztek. Ezek a termelőszövetkezetek tettekkel verték szét a maradiak azon nézetét, miszerint a baromfi nagyüzemi tenyésztése nem gazdaságos. Egyre többen vették elő józan eszüket szövetkezeti vezetők, falusi funkcionáriusok, szövetkezeti gazdák. Tervek lettek az elképzelésekből. S mára: félvalóság. Azért félvalóság, mert az esztendő felén sem tartunk még. Az év eltelt öt hónapja alatt másfél millió napos baromfit vettek át a megye termelőszövetkezetei a keltetőállomásoktól. Másfél millió csirke, kacsa, pulyka, liba nevelődik a szövetkezeti baromfifarmokon. A múlt év hasonló időszakában csupán 450 ezret gondoztak a termelőszövetkezetek csibeóljaiban. Igaz, akkor még más volt az arány a termelőszövetkezetek és az egyéni gazdaságok földterületében. De itt jön a legmegnyugtatóbb bizonyíték amellett, hogy jó úton járunk. 1959 első félévében a termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák együttesen másfél millió baromfit neveltek. Most csak a termelőszövetkezetek nevelnek ennyit öt hónap alatt, a félév végére 200 ezerrel többet A kollektivizálás időszakában sokan felhozták érveink ellensúlyozására; az átszervezéssel visszaesik majd a mezőgazdaság termelése. Szolnok megye mezőgazdaságát átszerveztük. Eredmény: soha ilyen szépen munkált határunk még nem volt, s a teljes kollektivizálás megszervezése utáni első félévben több mint 200 ezer baromival adunk többet, mint az előző év ugyanazon időszakában! A másfél millió baromfi ténye más tanulságot is kínál. Azt, hogy a nagyüzem csupán lehetőség a többtermelésre. Akarat is kell hozzá. A baromfit nagyon akartuk, mellett így válik majd erős akaratunk nyomán tervünk minden részlete valósággá. A karcagi termelőszövetkezetek újabb fényesen bizonyító példával szolgálnak arra, hogyan kell kommunista módon küzdeni terveink valóraváltásáért. A város öt termelőszövetkezete összefogott, s közösen üzemeltetnek egy új keltetőállomást Ők adják hozzá a tojást, ők nevelik fel a kikeltett csibék zömét A karcagi új termelőszövetkezeti keltető évente 700 ezer napos baromfit ad a termelőszövetkezeteknek. A karcagi öt termelőszövetkezet — mert akarják — az évi 270 ezres baromfinevelési tervvel szemben 300 ezret teljesítenek ebben az évben. Tervezik egy baromfi tápszergyár üzemeltetését is. Egyik napról a másikra csirkeüzemek létesültek Szolnok megyében. A kunhegyesi Vörös Október Termelőszövetkezetnél 25, a karcagi Békénél 25, a jászjákóhalmi Békénél 17, a szolnoki Lenin Tsz-nél 15 ezer csibe neveledik ezidőtájt. S azok a termelőszövetkezetek, amelyek már áruba bocsátották a korai nevelést — mint a tiszaföldvári Petőfi, a mezőtúri Petőfi, a fegyverneki Béke — maguk győződtek meg róla, igenis gazdaságos, jövedelmező a nagyüzemi baromfitenyésztés. Fordulat történt a Jászságban is. Abban a tájegységben, ahol eddig a hagyományai sem léteztek a szövetkezeti baromfitenyészetnek, felzárkóztak a kunság mellé. A Jászság, Jászberény városa, a jászberényi és a jászapáti járás több mint fél millió csirkét ad 1960- ban a népgazdaságnak. A jászjákóhalmi Béke baromfitenyészete meg egyenesen megyei szinten is kiváló. Éppen a másfélmilliós baromfi állomány megteremtése arra biztat bennünket: tovább, tovább. A számszerűségen kívül most már a minőségre is gondoljunk. A mezőtúri Bercsényi, a rákóczifalvai Új Élet, a zagyvarékasi Kossuth Termelőszövetkezetekben 14—15 hét a csibe nevelési ideje . Ugyanilyen súlyra a kisújszállási Búzakalász, a túrkevei Vörös Csillag, a fegyvernek! Vörös Csillag tíz hét alatt neveli fel csirkéit . Koncentrált takarmánnyal minél több tejtermék etetésével érik ezt el Követendő példák ezek minden termelőszövetkezetünk számára. Jövőre még előbbre lépünk. A három millió baromfi már csak az idén felel meg. Jövőre még több kell. S erre előre gondoljunk. A további előrelépést jelentő 600 ezres baromfi törzsállomány férőhelyeinek felépítéséhez már most beadjunk hozzá. Azt is meg tudjuk csinálni, csak olyan akarással olyan becsülettel kezdjünk hozzá, mint a baromfi tenyészet megteremtéséhez. Berták Iajos Az EAK közlekedési küldöttségének látogatásai Az Egyesült Arab Köztársaság hazánkban tartózkodó közlekedési küldöttsége hétfőn meglátogatta Budapesten a Beloiannisz Híradástechnikai gyárat. Kedden látogatást tett a Győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban, valamint a Lábatlani Vasbetonalj Gyárben. (MTI). Csatorday Károly követ megérkezett Tokióba Tokió (MTI) — Kedden megérkezett Tokióba Csatorday Károly, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott minisztere. Mint ismeretes, a japán—magyar diplomáciai kapcsolatokat 1959-ben állították helyre, Tokióban most már a szocialista országok közül a Szovjetunió, Csehszlovákia & Magyarország — tart fenn külképviseletet MtttiiiiiittHmHiiimmHHmiHiHitHHHHiiiiuiiimiuumumuHiniuHiiiimmHiniHniHiMi Elfogták a szolnoki rablógyilkosság tetteset Autóbusz menetrend Levelezőink írásaiból Másfél millió baromfi• Három millió forint értékű újítás, 15 millió forint társadalmi munkát vállalt 1960-ra Szolnok megye munkásifjúsága • Ülést tartott a Szolnok megyei KISZ bizottság — Tegnap, kedden délelőtt megyebizottsági ülésen tárgyalta a Kommunista Ifjúsági Szövetség a Szolnok megyei üzemi KISZ szervezetek helyzetét, termelési feladatait. Előadást Bihari László szolnoki városi KISZ titkár, a KISZ Szolnok megyei Bizottságának tagja tartott. Előadását az 1959 évi eredményekre alapozta. Mint mondotta: abban, hogy megyénk ipara a tervezett 137 millió helyett 244 millió forint nyereséggel zárt, része van munkásifjúságunknak. A KISZ takarékossági számlájára 1959-ben 31 millió forintot írtak, s ebből 25 millió forintot a közlekedésben és az iparban dolgozó fiatalok teljesítettek. Ez évi céljainknak ez lehet a kiindulópontja. Ezért a KISZ Szolnok megyei Bizottsága mielőtt beterjesztette volna az 1960-ra vonatkozó javaslatait, megyénk 143 üzemében (nagyüzemek, kisüzemek, ktsz-ek) alapos felmérést végzett Kitűnt, hogy Szolnok megye minden harmadik ipari munkása fiatal. Tizenhétezer munkásfiatal dolgozik megyénkben, köztük ötezer lány. Üzemi fiatalságunk 72 KISZ szervezetben munkálkodik. A 145 üzemben 191 ifjúsági brigád dolgozik. A szocialista munka ifjú brigádja címért 33 brigád versenyez. A szakma ifjú mestere mozgalom már korán sincs ilyen népszerű. Annál többen szerzik meg az ifjúság a szocializmusért jelvényt Tavalyi eredményeink feljogosítanak bennünket arra, hogy 1960-ban előbbre lépjünk. Célunk, hogy a minisztériumi üzemekben a termelést 11 százalékkal, a termelékenységet 7 százalékkal emeljük. Az állami helyiiparban a termelést 6,7, a termelékenységet 3 százalékkal emeljük. Ebben az üzemi KISZ szervezetek sokat segíthetnek. De csak úgy, ha a KISZ irányító szervei, az alapszervezeti vezetők ismerik vállalatuk, üzemük tervfeladatait jelöljük meg, hogy anyag és energiatakarékosságban 8 millió forint értéket takarítsanak meg a KISZ szervezetek. A fiatal műszakiak tanácsa újításra mozgósítja a fiatalokat, s 3 millió forint értékű újítást készítsenek, vezessenek be 1960-ban. Üzemtakarítással, ócskavasgyűjtéssel, fásítással 15 millió forint értékű társadalmi munkát végezzenek a fiatalok. A szakma ifjú mestere mozgalmat tegyük népszerűvé, s ebben az évben legalább ezer munkásfiatalt vonjunk be a tanulási formába. Javasolta Bihari elvtárs, hogy a fiatalok műszaki tanácsa vállaljon részt a Vegyiművek, a Cipőgyár, a Járműjavító, a Fémnyomó távlati fejlesztési tervének készítéséből. A jászberényi Aprítógépgyár KISZ szervezete pedig vállaljon védnökséget a második ötéves terv során a Dunai Cementművekhez készülő gépek határidőben és jó minőségben történő elkészülése felett. Bihari László előadását élénk vita követte. Felszólalt Száraz László, Verbai Lajos, Sárkány Géza, Győri Sándor, Nádas József elvtárs, a Szolnok megyei pártbizottság, Komáromi elvtárs a KISZ Központi Bizottságának javaslatait, véleményét mondta el A KISZ Szolnok megyei bizottsága határozatot hozott, hogy a végrehajtó bizottság dolgozza fel a vitában felvetődött javaslatokat, s a tervvel együtt ismertessék a megyebizottsági ülés anyagát az üzemi KISZ szervezetek júniusi taggyűlésén. a a Kimagasló eredmények az országos tejtermelési versenyben A Földművelésügyi Minisztérium Állattenyésztési Főigazgatóságán értékelték az országos tejtermelési és tejtisztasági verseny negyedik havi eredményeit. A verseny negyedik forulóján az egységnyi területen legtöbb tejet termelő gazdaságok vetélkedéséből a Csepregi Állami Gazdaság, a Kunfehértói Állami Gazdaság, továbbá a kemenesszentmártoni Úttörő és az újpesti Bán Tibor Termelőszövetkezet került ki győztesen. A legnagyobb tejtermelésű tehenészetek versenyében jelenleg a Pogonyipusztai Tangazdaság, a Bábolnai Állami Gazdaság vasdinnyei üzemegysége, valamint a jászboldogházi Arany Kalász és a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet vezet. A fejek országos versenyében László János, a Dombóvári Állami Gazdaság fejőgulyása négy hónap alatt csaknem 29 000 liter tejet fejt ki a kezére bízott tíz tehéntől, Baráth István, a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet tehenésze pedig kilenc tehéntől fejt ki 21 220 liter tejet A legjobban tejelő tehenek közül első a Kertészeti Kutató Intézet érdi gazdaságában tartott Auguszta, amely négy hónap alatt csaknem 4500 liter tejet adott Szalai Sándor sokorópátkai gazda Szegfű nevű tehene 4400 literes, a büki Lenin Termelőszövetkezet Szellő nevű tehene pedig 3860 literes hozamával nyerte el a második, illetve a harmadik helyet (MTI) r így terem majd 30 mázsát kisorolt a kukorica. Bele a gépet, éjjel nappal aratásig. Ez a titka a 30 mázsás kukirocatermesztésnek. A gép okos jószág, jó barát. A kisújszállási Dózsa Termelőszövetkezetben napi 70—74. holdat kultivátoroz meg vele Részénka Lajos traktorista. Moszkva vagy Lipcse? — Dolgoznak az új füstölőgép tökéletesítésén — Már hírt adtunk lapunkban arról, hogy a Szolnok megyei Vágóhíd- és Húsfeldolgozó Vállalat három szakembere és a Törökszentmiklósi Általános Vasipari Vállalat kivitelező gárdája új húsfüstölő-, főző- és sütőkészüléket konstruált Hosszas kísérletezés után sor került az automatikusan működő, nagyjelentőségű találmány bemutatására Törökszentmiklóson. A feltalálókon és kivitelezőkön kívül a próbaüzemelésen szakemberek is részt vettek. A próbaüzemelés általában beváltotta a konstrukcióhoz fűzött reményeket, s a szakemberek egyöntetű véleménye szerint néhány apróbb módosítás után világviszonylatban is elsőrangú lesz a készülék. Straub Imre, az egyik feltaláló elmondotta, hogy néhány hétig dolgoznak még a konstrukció tökéletesítésén, amelyet a magyar ipar moszkvai kiállításán is szeretnének bemutatni. — Ha esetleg nem is sikerül Moszkvában bemutatni gépünket, a Lipcsei Nemzetközi Vásáron már biztosan sor kerül rá. «mmiiiiniHHimiiiimmnHiimuimHMimi Az Angol Vegyipari Szakszervezet az atomfegyverek gyártásának eltiltását követeli London (MTI). A vegyipari munkások szakszervezetének értekezlete határozatban követelte az atomfegyverek gyártásának és kipróbálásának eltiltását, az atomfegyverek és az összes támaszpontok — mind az angol, mind az amerikai, mind pedig a NATO-támaszpontok eltiltását angol területről