Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-09 / 239. szám
12 Félig már új „ruhában" a Szabadság-híd A Közúti Gépellátó Vállalat különleges képesítésű szakemberei a tavasszal kezdték meg a Szabadság híd elöregedett részeinek, szegecseinek kicserélését, a híd felújítását. A korábbinál világosabb árnyalatúra festették a megfiatalított hídszakaszt. A tervek szerint egy hónap múlva már az egész híd új „ruhában” mutatkozik be a látogatóknak. (MTI fotó — Barna István felvétele) Hétfőn jubileumi jutalomsorsolás 700 nyereménnyel A lottó jubileumi szelvényeire meghirdetett tárgynyereménysorsolást hétfőn, Nádor utcai székházában rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzáson összesen 700 tárgynyeremény jut a jubileumi lottószelvények szerencsés tulajdonosainak. A legnagyobb nyereményt ezúttal a XI. kerületi Major utcában épülő társasház első emeleti háromszobás, étkezőkonyhás öröklakása jelenti, amelyet teljesen berendezve kap meg a legszerencsésebb nyertes. Ugyancsak főnyereményként sorsolják ki a társasház két másik háromszobás és két kétszobás öröklakását. Ezenkívül egyebek között öt személygépkocsit, 500 vásárlási utalványt, valamint zene-, varró-, hűtő- és háztartási gépeket sorsolnak. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Megkezdődött a téglaipar gyorsított fejlesztése Az építkezéseken az utóbbi években sok nehézséget okozott a téglahiány. Ezért az iparág 16 gyárában terveztek gyorsított beruházást és az üzemeknek csaknem a felében most már megkezdődött a korszerűsített munka. Többek között a hajdúszoboszlói téglagyárban új üzemrész épül kamrás műszárítókkal, Putnokon és Kőröshegyen pedig gépesített alagútkemencét és szárítót adnak át. Hajdú, valamint Komárom megye tégalgyárai azonban a helyi építőipari vállalatoktól több segítséget kérnek a gyorsított program teljesítéséhez. Az előzetes számítások szerint jövőre 52 millió téglával és 4,5 millió tetőcseréppel bővül az iparág termelési kapacitása, s később már évente 149 millió téglatermelési többlettel fizetnek a gyorsított beruházások. Ezen a soron kívüli programon felül további beruházásokat is kap az iparág, így a harmadik ötéves tervben végeredményben 400 millió téglával és csaknem 50 millió tetőcseréppel növelik a tröszt termelését. A* Inez tovább puextít Az Inez hurrikán pénteken, a mexikói Yucatanfélszigeten söpört végig 12 méteres hullámokat korbácsolva fel a tengeren. A félsziget lakosságát előzőleg az ország belsejébe költöztették, s így emberéletben nem esett kár. A forgószél azonban több ház tetejét letépte, fákat és telefonpóznákat csavart ki. Hatórás pusztítás után a forgószél Veracruz felé vonult tovább. (MTI). Felmérés — autó-ügyben Manapság mindenütt nagyon sokat beszélnek az autóról, — aki pedig nem beszél róla, az gondol rá. Ezen nincs is mit csodálkozni. Az autó nem olyan egyszerű valami, amilyennek kívülről kinéz, hanem bonyolult műszaki és társadalomtudományi kérdések komplexuma. Ennek tisztázásához kívántam hozzájárulni amikor megkérdeztem társadalmunk különféle csoportjaiba tartozó, mindenféle korú és nemű embereket: mi is hát szerintük az autó? Kutatásaim egy részét elektronikus számítógépek most dolgozzák fel, zárt ajtók mögött, más részüket viszont Itt közlöm: EGY MÉRNÖK: Belső égésű robbanómotorral hajtott benzinüzemű gépjármű, gyakorlatilag attól függ, milyen márkájú: eszerint lehet közlekedési eszköz vagy gyakorló munkadarab a motorszerelő ipari tanulóknak. AUTÓBUSZ- ÉS TEHERAUTÓSOFŐRÖK: Munkahely. Robot: Istencsapása. Barokamra. (Szerk. megjegyzése: ez utóbbi nagy nyomásokkal és magas hőmérséklettel végzett élettani kísérletekre szolgáló berendezés). MAGÁN- ÉS SZEMÉLYGÉPKOCSI TULAJDONOSOK: Jelkép, amely mutatja az ő felsőbbrendűségüket és amellyel az Űr (Protekció. — A szerk.) elválasztja őket a közönséges, alantas halandóktól. GYALOGJÁRÓK: Osztályellenség. A gyalogjárók és az autóvezetők (különösen a saját autójukat vezetők) között antagonisztikus, kibékíthetetlen ellentétek állnak fenn. MOTORKERÉKPÁROSOK: Bolondnak való jármű, mert — akárcsak a bolondnak — ennek is egy kerékkel többje van. BICIKLISTÁK: Mozgó vesztőhely. FIATAL HÁZASPÁR: Az elsőszülött. HAZALÁTOGATÓ ,,KÜLFÖLDRE SZAKADT HAZÁNKFIA”: Nagy csalódás. (Hogy tudniillik nálunk már ennyi van belőle. Mellesleg, a magáét Bécsben bérelte egy kölcsönző vállalattól.) SOKAK: Külföldi rokon ajándéka. MÁSOK, AKIK ISMERIK EMEZEK ROKONI VISZONYAIT: Csoda — vagy a lélekvándorlás kézzelfogható bizonyítéka. SPORTOLÓK: s,Hát istenem, még az se legyen az em* bernek?” EGYES SUHANCOK: Visszapillantó tükör és más hasonló cikkek olcsó beszerzési forrása. NÉHÁNY KISIPAROS: Árucikk: Lehet eladni és vásárolni. Állítólag közlekedni is lehet vele, de ennek semmi értelme. FIATAL NŐK: Az a negyedik dolog, amely a közismert három mellett a modern szerelemhez nélkülözhetetlen. (A szerk. megjegyzése: A közismert három dolog — nehogy félreértés legyen —: egy nő, egy férfi és egy hely. Hej, hej...) KÖZÉPKORÚ FÉRFIAK: Mínusz tíz évvel és mínusz tizenöt kilóval egyenértékű. KÖZÉPKORÚ NŐK: Többet ér, mint a kozmetika. ☆ És végül, ha kiváncsiak rá, e vélemények följegyzőjének nézete szerint: teljesen érdektelen dolog. A vonat, a busz sokkal olcsóbb, a villamos kényelmesebb, nem is szólva a repülőgépről. S különben is: ezek közül egyiket se nekem kell mosnom vasárnap délelőtt Nem is értem, miért beszélnek róla annyit az emberek Pető Gibor Pál i — PÉNTEKEN zárult Fegyverneken az ötnapos modern lakberendezési kiállítás. A fegyverneki első modern bútorvásár igen jó eredménnyel zárult, háromszázezer forint értékű áru talált gazdára. A vásárlók legnagyobb része termelőszövetkezeti dolgozó volt. — MAGA főzheti kávéját a presszógépen • jászapáti földművesszövetkezet klubjának tagja a becsületbüfében és vásárlásnál is maga szolgálja ki magát. A három hónapja működő becsületbüfé havi 8—10 ezer forintot forgalmaz és eddig még nem volt hiány. — A TUDOMÁNY szerepe a társadalomban címmel Kiss Endre gimnáziumigazgató tart előadást kedden délután 6 órakor a kunhegyesi MHS helyiségében. — DÖMSÖDY JÁNOS, a Szigligeti Színház művésze meghívást kapott a római Teatro Stabile színházhoz egy Auschwitzban játszódó dráma egyik szerepére. A rendező elképzelése ugyanis az, hogy a különböző nemzetiségű szerepeket eredeti nemzetiségű színészekkel játszatja. Dömsödy János szerződése december 31-ig szól — ALKALMI TORTÁK bemutatója nyílik ma 10 órakor a törökszentmiklósi frisz cukrászdában. — TISZAFÜRED parkosításának, köztisztaságának fejlesztésére a jövő évben 80 ezer forintot költ a községi tanács. — ORSZÁGOS állatvásár lesz ma Jászberényben. — HÉT ÉVE nyílt meg a Vegyiművek kisvendéglője. Néczin Rudolf azóta megszakítás nélkül vezetője, szakácsa, lelke a kis egységnek. Kiváló dolgozó kitüntetés tulajdonosa s maga a kis üzem is a saját kategóriájában a megye legjobbjai közt szerepel. Jó konyhája miatt közkedveltségnek örvend a lakótelepen s így a tervezett szeptemberi 85 ezer forint helyett 100 ezer forint forgalmat bonyolított le. Közérdekű közlemény A gurítótól a MÉK új hűtőraktárához vezető 22 ezer V-os vezetéket feszültség alá helyeztük, annak érintése életveszélyes. Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 40. játékhéten öttalálatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 11 fogadó ért el, nyereményük, a nyereményilleték levonása után egyenként 313 305 forint Három találatot 1663 fogadó ért el nyereményük a nyereményilleték levonása után 1036 forint. Két találatot 69 672 fogadó ért el, nyereményük egyenként 25 forint Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg út 33, GÉPLAKATOS szakmunkásokat vesz fel Jelentkezés a fenti cím alatt mindennap 12 óráig, a személyzeti osztályon. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás: Időnkénti felhősödés. Az ország déli részein helyenként eső, esetleg zivatar. Mérsékelt, időnként déli, délkeleti szél. Párásság, néhány helyen köd. A nappali felmelegedés kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. — A JÁSZSZENTANDRÁSI iskola igazgatósága összeállítja és sokszorosítja a legfontosabb KRESZ tudnivalókat a tanulók számára. Az osztályfőnöki órákon foglalkoznak majd a közlekedési szabályok tudatosításával. — TÁNCDALKOKTÉLT rendeznek ma délután a kunhegyesi földművesszövetkezeti cukrászdában. — Bemutatásra kerülnek a táncdalfesztivál új dalai — A NÉMET Sztárcirkusz ma és holnap Jászberényben tart előadást. Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk rokonokkal, ismerősökkel, hogy szeretett férjem, illetve édesapánk Tálas Péter okt. 1-én meghalt. Temetése folyó hó 12-én, szerijjdán 14 órakor Jászladényon a dabi temetőben lesz. Gyászoló neje és gyermekei A Nap kél: 5.53 h-kor, nyug.: 17.09 likőr. A Hold kél —, nyugszik: 15.23 tikot Október 9 Vasárnap Dénes A MÁV Szolnoki Járműjavító Üzemi Vállalat azonnali felvételre keres férfi segédmunkásokat esztergályost és lakatosa Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán. 1966. október a. J O Z ti Szolnok : Vörös Csilláé: A titokzatos szakács, matiné: A betörő, hétfő: A szerelemre szavazok, Tisza: Hideg napok, hétfő: Nikki, MÁV: Cartouche, Jászberény: Lehel: Hófehérke és a hét vagány, matiné: Revüparádé, hétfő: Felkelés. — Karcag: Déryné: Utazás a hitvesi ágy körül, matiné: Gyermekbetegségek, hétfő: Éljen a köztársaság, MEDOSZ: Hős, vagy áruló, hétfő: A betörő. Kisújszállás: Ady : A nagy buli, matiné: Ne sírj Péter, hétfő: Hős, vagy áruló. Kunhegyes: Szabadság: Ibolyás nő, matiné: Háry János, hétfő: Rangon alul. Kunszentmártoni Körös: És akkor a pasas, matiné: megfelelő ember, hétfő: Beszéljünk a nőkről. Mezőtúr: Béke: A mi házunk, hétfő: Az igazság pillanata, Dózsa: Niké, matiné: A szultán fogságában, hétfő: Békében élni, Szabadság: A szerelemre szavazok, hétfő: Hűség. Tiszafüred: Tisza: Szakadék felett, matiné: Rómeó a szomszédom, hétfő: Csipkerózsika. Törökszentmiklósi Dózsa: Felkelés, matiné: A tizedes, meg a többiek, — hétfő: Hófehérke és a hét vagány. — Túrkeve: Vörös Csillag: Phaedra, matiné: Homérosz földjén, hétfő: Cartouche. SZÍNHÁZI A szolnoki Szigligeti Színház délután 3-kor és este 7-kor: Cirkuszhercegnő. A MAGYAR RADIO ESTV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSÓRA • 828 méteres középhullámon Naponta 0 órától—1» óráig. Vasárnapi mindenféle. — Zenés összeállítás. Hétfő: Gyárkémények alatt. — Arcok és emberek. — Magyar nóták. — Éléskamra. — Tánárltípusok. TELEVÍZIÓ: 8.55: Iskola-tv. Fizika (középisk. n. oszt.) Mitől függ a forgatóhatás? — 8.20: Angol nyelv (középisk.—IV. oszt.) Walter mint riporter. — 9.38: A keleti népek múzeumából Az Intervízió műsora Leningráűból. — 10.10: Csoszogó»: Gurul a labda. 10.40: Támadás a király Élen. Sakttanfolyam gyerekeknek. 11.00: A velocipédtől az űrhajóig. Közvetítés a Közlekedési Múzeumból (L rész). — 14.15: A Magyar Hirdető műsora. — 14.25: Hétköznapi fasizmus. Magyarul beszélő szovjet dokumentummá (ism.) a 10 éven felülieknek . 16.40: Bp. Honvéd—Vasas bajnoki labdarúgómérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. A szünetben: Gusztáv és a tanácsadó. Magyar rajzfilm. — 18.91: Főzi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. — HAS: Tájak, városok, emberek. A Hold vándorai. — 19.10: Ki minek mestere? Filmbeszámoló az előzetes versenyekről. — 10.30: Tv-híradó. 19.50: Esti mese. — 29.00: Nótaszó. 20.20: Nagy siker volt TM A nagyváros. Magyarul beszélő amerikai film. (14 éven felülieknek ) —21.25: Sporthírek. — *1.45: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. — 21.55: Próza a pódiumon. Eisenreich: A megcsalt asszony. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22.3«: Jó éjszakát felnőttek! — Gusztáv tyúkja. Magyar rajzfilm. Szolnok megyei Női P bAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és • Megyei Tanács lap is Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatói Feiemen Lajos Telefont Szerkesztőségi 20—98. 88—20. *0—9 Kiadóhivatal: 20—9« Szerkesztőség és Kiadóhivatal« Szolnok. L «*. Irodaház Index-szám: 8. 998 A lapot előfizetésben és árusításban • Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díl 1 hónapra Iá— Ft Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor FF RÁQIO• TV*MOZI* SZÍNHÁZ GANZ VILLAMOSSÁGI MŰVEK HEGESZTETT GÉPSZERKEZETEK GYÁRA Szolnok, Körösi út 34/C magasnyomású kazánfűtői vizsgával rendelkező FŰTŐT keres azonnali belépéssel. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. A SZOLNOKI KERTÉSZETI VÁLLALAT felhívja szíves figyelmét kedves virágvásárló közönségének, hogy karanténi ig.pmpon tk úgy mennyiségben, mint minőségben maradéktalan kielégítése érdekében már a mai naptól kísérje figyelemmel az Alcsi-szigeti, valamint a Vöröscsillag úti telepeken 40 változatban meglévő 70 ezer krizantém tő folyamatos virágzását. KERTÉSZETI VÁLLALAT