Szolnok Megyei Néplap, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Téves és tragikus konfliktusnak nevezte a Pentagon in­dokínai kalandját a szenátus külügyi bizottságának szerdai kihallgatásán Mansfield demokrata szenátor. „A vietnami háború sok százezer ember pusztulását és rokkanttá válását okozta, óriási anyagi eszközöket emésztett fel, amelyeket Amerika sürgető belső problémáinak megoldására lehetett volna fordítani” — fűzte hozzá. McGovern demokrata párti szenátor leszögezte: „Az ame­rikai nép számára nincs sürgetőbb feladat, mint a vietnami háború befejezése”. Hozzátette: „A történelem folyamán a valóság és a szólamok között soha nem volt még olyan ször­nyűségesen nagy különbség, mint amilyen jelenleg Ame­rika deklarált délkelet-ázsiai céljai és az amerikai politika konkrét eredményei között van” — tette hozzá. Éppen most derült új fény arra, hogy a valóság és a szólamok között csakugyan milyen nagy különbség van. „A szabad világ védelme, a kommunizmus elleni harc” — ez a deklarált szólama, mottója az USA vietnami jelenlétének. Hogy ezzel szemben: Washington nagyhatalmi politikájáról, imperialista uralmának és befolyásának fenntartásáról van szó, azt eddig is tudtuk. Most azonban, a szenátus külügyi bizottságában folyó kihallgatások során, váratlanul új mo­mentum vetődött fel. Eddig nem ismert, vagy legalábbis agyonhallgatott új gazdasági motívumok. Lehetséges-e, hogy az USA indokínai beavatkozásának oka az olaj? — vetette fel most több képviselő a szenátus külügyi bizottságában. Fulbright szenátor,­ a bizottság el­nöke közölte: ő már érdeklődött. A külügyminisztérium elő­ször azt válaszolta neki, szó sincs olajról A napokban vi­szont újabb levelet kapott: ebben már beismerték, hogy a hadiflotta egységei részt vettek az olajkutatásokban az in­dokínai parti vizeken. Most már sokan azt is határozottan állítják: a kutatá­sok nyomán kiszivárgott a titok, a szakértők szerint Dél- Vietnam közelében a tengerfenék Délkelet-Ázsia leggazda­gabb kőolajkészletét rejti. Az amerikai monopóliumok tö­rekvése, hogy koncessziót kapjanak e kincs kiaknázására. Épp most szögezte le Allande chilei elnök egy sajtó­­konferencián: „A természeti kincsek államosítása szuverén joga minden olyan országnak, amelyet az ENSZ elismer. Ha a chilei nép nemzeti kincseinek visszaszerzésében az impe­rializmus ellenállásába ütközik, az nem akadályozhatja meg az államosításban.” Az amerikai monopoltőkének s a kezükben lévő vezető politikusoknak persze más a véleménye. Szerintük­ az ő szuverén joguk más népek természeti kincseinek a kiakná­zása is. Például: Vietnam népének természeti kincsére, újonnan felfedezett olajára is természetesen ők kívánják rátenni a kezüket. Mégha ez, mint cikkünk elején már idéz­tük Mansfield szenátort, „sok százezer ember pusztulását és rokkanttá válását” okozza is. Az is mindegy nekik, hogy áldozataik között mennyi a vietnami és mennyi az ameri­kai. Az olaj kapzsi bajnokainak nem számít az egyszerű emberek vére. Folytatja munkáját a BKP kongresszusa Szerdán reggel folytatta munkáját Szófiában a Bol­gár Kommunista Párt X. kongresszusa.­­ A délelőtti ülésen — elsőként Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz-Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára szerdán a Bolgár Kommunista Párt X. kongresszusán mondott üd­vözlő beszédében kijelentet­te: „A szocialista államok ma olyan erővé váltak,­­ amely hatalmas befolyást gyakorol a világ egész fej­lődésére. A szocialista rendszer be­folyása érvényesül ma a nemzetközi élet minden te­rületén, bolygónk minden szegletében. Országunknak a szocializmus és a kommuniz­mus építésében elért ered­ményei az új élet építésére lelkesítik az emberek mil­lióit”. „A szocialista államok szakadatlanul növekvő ere­je, szövetségük az egész vi­lág forradalmi, felszabadító, antiimperialista erőivel — ma döntő tényező abban a küzdelemben, amelyet az emberiség azért vív, hogy megszabaduljon a rakéta­­nukleáris világháború veszé­lyétől, — mondotta Brezs­nyev. — Ahol pedig az im­perialisták fegyverrel akar­ják elnyomni a felszabadító harcot, mind keményebb és határozottabb visszacsapás­­sal találkoznak. Minden-A magyar kommunisták, dolgozó népünk nagy figye­lemmel kíséri a testvéri bol­gár nép életét, munkáját, eredményeit. Küldöttségünk nagyra értékeli és üdvözli Központi Bizottságuk Todor Zsivkov elvtárs által elmon­dott beszámolóját az előző kongresszus óta elért fejlő­désről, a népük előtt álló ponti Bizottságának főtitká­ra szólalt fel. Beszédét szám­talanszor szakította meg a küldöttek tapsvihara, az SZKP és a bolgár—szovjet barátság éltetésé­­nél ékesszólóbb az a sikeres harc, amelyet a vietnami, laoszi és kambodzsai haza­fiak vívnak az amerikai ag­­resszorok ellen, és az a ku­darc, amelyet a haladó arab rendszerek­ megdöntésére irá­nyuló imperialista tervek szenvednek”. Brezsnyevet bolgár felszó­lalók követték a kongres­­­szusi emelvényen,­­ majd Nguyen Duy Tsinh, a Viet­nami Dolgozók Pártja Poli­tikai Bizottságának tagja, a VDK pártküldöttségének ve­zetője kapott szót. Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB el­ső titkára a bolgár kommu­nisták fórumán üdvözlő be­szédében jelentős helyet szentelt az SZKP nemrég megtartott XXIV. kongres­­­szusának, s történelmi jelen­tőségűnek nevezte azt. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, a magyar pártküldött­ség vezetője lépett ezután a kongresszusi emelvényre. A küldöttek hosszantartó taps­sal, „örök barátság” kiáltás­sal fogadták az MSZMP első titkárát, aki üdvözlő beszé­dében a következőket mon­dotta: nagyszerű távlatokról. Mi is büszkék vagyunk arra, hogy a Bolgár Népköztársaság alig több, mint negyedszázad alatt hatalmas, forradalmi változáson ment át, és kor­szerű iparral, fejlett mező­­gazdasággal rendelkező szo­cialista állammá vált, ahol a hatalom a népé és a nép érdekében történik minden. A gazdasági építőmunka a dolgozók jólétét szolgálja, közkinccsé vált a kultúra és számottevően fejlődött a tudomány. Hazánkban, a Magyar Nép­­köztársaságban szilárd a né­pi hatalom, a magyar mun­kásosztály, pártja vezetésé­vel teljesíti történelmi hi­vatását, s a parasztsággal, az értelmiséggel, a társadalom valamennyi alkotó erejével szövetségben építi a szocia­lista társadalmat. Az elmúlt év végén sikeresen befejez­tük harmadik ötéves tervün­ket. Ebben az időszakban ha­zánkban tovább szilárdultak a szocialista termelési vi­szonyok, magasabb színvo­nalra emelkedett a tervgaz­dálkodás, minden korábbinál jobban, a szükségletekkel összhangban fejlődött a ter­melés. Emelkedett népünk életszínvonala, javult anyagi, kulturális ellátottsága. Pártunk a közelmúltban tartotta meg esedékes X. kongresszusát, amelyen fel­mérte a megtett utat. A kongresszus jelentős ered­ményekről adott számot, ugyanakkor még meglévő nem kevés gondról is szólt, s nagy feladatokat állított dol­gozó népünk elé. Az ered­mények forrása pártunknak az a törekvése, hogy a mar­xizmus a leninizmus nem­zetközi érvényű tanításait kö­vetkezetesen és alkotó mó­don alkalmazza hazánk vi­szonyaira. Ennnek köszönhető, hogy a szocializmus alapvető ]r­rvJ és a nép, a kommunisták és a párton­­kívüliek között egység van, hogy a néptömegek követik a pártot Bízunk erőnkben, jövőnk­­ben — hangsúlyozta Kádár elvtárs a továbbiakban. — Kongresszusunk az eddigi politika folytatását határozta el és a szocialista társada­lom felépítésének további út­ját világosan kijelölte. Meg­kezdtük az új, 1971-től 1975- ig szóló negyedik ötéves ter­vünk végrehajtását, és áp­rilis 25-én általános válasz­tások lesznek nálunk. Meg­győződésünk, hogy a magyar nép a választásokon szavaza­tával is támogatni fogja pár­tunk, a Hazafias Népfront politikáját, a szocializmus felépítésének programját, és tovább erősödik hazánkban a szocialista nemzeti egység és összefogás. A magyar kommunisták, a magyar nép munkájához nagy erőt ad, hogy pártunk a marxizmus,leninizmus, a proletárinternacionalizmus elvei alapján, a kommunis­ta és munkáspártokkal szo­­ros összefogásra törekedve dolgozik. Erősít bennünket, hogy országunk a Varsói Szerződés tagállama, a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsának szervezetéhez, a szocialista országok közössé­géhez tartozik. Különösen nagy jelentőségű számunkra, hogy a Szovjetunióval és Kommunista Pártjával, az­zal az országgal és párttal vagyunk szoros szövetségben, egységben és megbonthatat­lan barátságban, amely lét­rejötte óta a szocializmus, a haladás élenjáró osztaga, és ma is az. A haladás hí­veinek örömére, ellenségeink bánatára a Szovjetunió Kom­munista Pártjának XXIV. kongresszusa is megmutatta: Lenin dicső pártja magasra tartja az alkotó marxizmus —leninizmus, a proletárin­ternacionalizmus zászlaját. A történelmi tapasztalat, a jelen valóság egyaránt mu­tatja, a proletárinternaciona­­lizmus eszméje, az összefo­gás és az egység, a szocia­lista világrendszernek, a nemzetközi munkásosztály­nak, a világ kommunista és munkáspártjainak leghatal­masabb fegyvere. A Magyar Szocialista Munkáspárt az egység, a szocializmus és a béke, a népek alapvető ér­dekeinek védelmében, a töb­bi testvérpárttal együtt, a leghatározottabban és egy­formán elutasítja a jobb és a „baloldali” opportuniz­must, a nacionalizmust, a szovjetellenességet, a kínai vezetők szakadár tevékeny­ségét. Támogatunk mindent, ami az egységet erősíti, el­utasítunk mindent, ami az imperialistákkal szembeni közös frontunkat gyengíti. Beszéde befejező részében a következőket mondta Ká­dár elvtárs: A kommunista és munkáspártok, a szocia­lista országok nagy többsé­gének sok évi állhatatos erő­feszítése, az 1969-es moszk­vai tanácskozás eredménye­ként az utóbbi időben egy­ségünk erősödött. A nemzet­közi munkásmozgalom, a haladás erőinek összefogása, küzdelme, a szabadságszere­tő népek harca keresztül húzza az imperialisták min­den számítását. Az imperia­lista affresszorok ma még sok szenvedést okoznak a hősie­sen harcoló vietnami nép­nek, Indokína népeinek, az arab népeknek és jogos ag­godalmat keltenek a békét kívánó embereknek az egész világon. De semmiféle im­perialista manőver és az erő­politika sem tud változtatni a világ fejlődésének fő irá­­nyán: az emberiség a kapi­talizmusból a szocializmus irányába halad, a népek, a nemzetek szabadok lesznek, és a béke le fogja győzni a háborút. Brezsnyev beszéde Kádár János felszólalása a BKP kongresszusán Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára (balról az előtérben) Georgi Trejkov-val, a Bolgár Nemzetgyűlés Elnökségének elnökével, P­iro Takov-val, a BKP KB pót­tagjával és külföldi küldöttekkel beszélget a BKP X. kongresszusa ülésének szü­netében. (Telfoto—MTA—MTI—KS) 1971. április 22. Algíri csúcstalálkozó A Jemeni Arab Köztársa­ság kedden közölte az Arab Liga főtitkárságával, hogy kész részt venni az arab ál­lamfők és uralkodók algíri csúcsértekezletén, melyeknek összehívását II. Hasszán ma­rokkói király kezdeményez­te. Eddig hét ország, Marok­kó, Algéria, Líbia, Kuwait, Libanon, Jordánia és Jemen járult hozzá a csúcsértekez­let megtartásához. II. Has­­szán személyes megbízottal folytatják szervező körútju­kat az arab államokban. A csúcstalálkozó célja, mint is­meretes, a jordániai hadse­reg és a Palesztinai ellenál­lás közötti konfliktus meg­oldása az arab terrorhábo­rú megfékezése lenne. A legfrissebb jelentések sze­rint a királyi hadsereg foly­tatja támadó műveleteit a gerillák bázisai ellen- Scheel az NSZK és a Szovjetunió viszonyáról Walter Scheel külügymi­niszter szerdán cikket írt a szabad demokrata párt saj­tószolgálatába. Ebben hang­súlyozza, hogy Bonn ,,keleti politikájának” kudarcáról szó sem lehet. Aki Leonyid Brezsnyevnek az SZKP kongresszusán elmondott be­szédét összehasonlítja azzal, amelyet 1966-ban mondott, felismerheti, hogy mennyi­re javult az NSZK viszonya a Szovjetunióval — írja.­­­A nyugat-berlini kérdés rendezése döntő a keleti politikai szerződések ratifi­kálása szempontjából. Sza­baddá tenni az utat egy európai biztonsági konferen­cia számára és lehetővé ten­né a kölcsönös csapatcsök­­kentések megvitatását. Ez pozitív hatással lenne az NSZK biztonságára, amely jelenleg a NATO-n alapszik” — írja végezetül ScheeL A lende nyilatkozata A TASZSZ jelenti Santia­­goból: A természeti kincsek álla­mosítása szuverén joga min­den országnak, amelyet az ENSZ elismer; ha a chilei nép nemzeti kincseinek visszaszerzésében az impe­rializmus ellenállásába üt­közik, az nem akadályozhat­ja meg az államosításban. — jelentette ki Salvador Allen­­de chilei elnök az európai és latin-amerikai országok­ból érkezett újságí­rók írók és kulturális dolgozók számára rendezett sajtókonferencián. Az utóbbiak a kormány meg­hívására jöttek Chilébe, hogy részt vegyenek az ország helyzetéről koholt reakciós rémhírek ellen indított tö­megkampányban. Az elnök hangsúlyozta: Chile határozottan támogat­ja mindazokat a népeket,­­ amelyek az imperializmus és a gyarmati elnyomás el­len, nemzeti méltóságukért harcolnak. Allende kijelentette: a chilei kormány kész baráti kapcsolatokat teremteni a világ minden ország­­al, függetlenül azok politikai rendszerétől. MINDENFELŐL BELGRÁD A Horváth Szocialista Szö­vetség (népfront) végrehajtó bizottsága megállapította: „Tanúi vagyunk olyan kí­sérletnek, hogy bizonyos ju­goszláv ellentmondásokat Szerbia és Horvátország kö­zötti ellentéteknek állítsanak be. Az ilyen magyarázatok­kal határozottan szembe he­lyezkedünk”. ☆ Szerbia Legfelsőbb Bíró­sága szerdán megkezdte Mil­­jenko Hrkacs usztasa terro­rista fellebbezésének meg­tárgyalását. Hrkacsot csak­nem két évvel ezelőtt tar­tóztatták le azzal a váddal, hogy pokolgépes merényle­tet követett el a belgrádi vasútállomáson és, az Októ­ber 20. moziban. A belgrádi kerületi bíróság már két íz­­ben halálra ítélte az usztasa terroristát. — Emlékezetes, hogy a Svédországban mű­ködő horvát emigráns szer­vezet a göteborgi jugoszláv konzulátus elleni idei táma­dásakor Hrkacs szabadon­­bocsátását követelte. ☆ Nagyszabású vállalkozásba kezdett a jugoszláv Adria— film Vállalat. 14 rövidfilmet készít a jugoszláv kultúra történelmi emlékeiről, a tör­ténelem előtti kortól a XX- ik századig. BECS A szovjet—amerikai stra­tégiai fegyverkorlátozási tár­gyalások, a SALT, újabb bé­csi ülését szerdán a Szovjet­unó nagykövetségén tartot­ták meg. A konferencia egy és negyedórás volt s­ munka­ebéd követte. A következő SALT-ülést a jövő szerdára tűzték ki, színhelye az ame­rikai nagykövetség lesz. PÁRIZS A párizsi magyar nagykö­­vetségen dr. Barta Edit saj­tótanácsos kedden este foga­dást adott Csákány István, a párizsi magyar sajtó és dokumentációs iroda új igaz­gatója tiszteletére A foga­dáson megjelent a francia sajtó számos személyisége és több Párizsban akkreditált külföldi tudósító. RÓMA Jelentős sikert értek el­ az olasz kikötőmunkások Ked­den kezdődő sztrájkjuk első napján; a kormány kedd es­te a parlament elé terjesz­tette a nyugdíj emelésére vonatkozó törvényjavaslatot. DJAKARTA Február óta 23-an haltak meg kolera következtében a nyugat-jávai Tib­ebon kör­zetében. A djakartától mint­egy 200 kilométerre keletre fekvő területen ez időszak­ban 142 megbetegedést je­gyeztek fel. BÉCS Az alsó-ausztriai Wels-ben a hagyományos tavaszi ide­genforgalmi kiállításon ha­zánk is részt vesz A napok­ban megnyílt és vasárnap záródó kiállítást megtekin­­tette Franz Jonas osztrák köztársasági elnök, aki fel­kereste a magyar pavilont is. Az államelnököt Haynal Kornél, a bécsi magyar nagykövetség tanácsosa fo­gadta és tájékoztatta. Be­mutatónk osztatlan sikert aratott és a ,,puszta csárda” is igen látogatott volt. BERLIN Berlinben a Német Szocia­lista Egységpárt megalaku­lása 25 évfordulójának kü­szöbén a NSZEP Politikai Bizottságának tagjai talál­koztak a párt veteránjaival. A találkozót Walter Ulb­richt, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, a Német Demokratikus Köz­ el­nöke nyitotta meg, aki fel­olvasta az SZKP Központi Bizottságának üdvözletét az évforduló alkalmából. A ta­lálkozón beszédet mondott Friedrich Ebert, a Politikai Bizottság tagja. Az NSZKP megőrizve hű­ségét a marxizmus—leniniz­­mushoz, és erősítve megin­gathatatlan harci szövetsé­gét az SZKP-val, más test­­vérpártokkal és a szocialista országok népeivel, társadal­munk vezető erejévé vált. Az NPK 25 év alatt kivívott minden sikere a Szovjet­unióhoz. di"«* E—tpunista Pártjához fűződő barátsá­gunk és szövetségünk ered­­­ménye, — mondotta Ebert *

Next