Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-10 / 135. szám
2 A román küldöttség Kínából Koreába utazott Ceausescu vezette román párt és kormányküldöttség kedden befejezte pekingi tárgyalásait. A kínai látogatásuk során a román vezetők megbeszéléseket folytattak Csou En-laj miniszterelnökkel és más kínai vezetőkkel. A küldöttséget fogadta Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke. A Ceausescu vezette román párt- és kormányküldöttség a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának és a KNDK kormányának meghívására szerdán hivatalos látogatásra érkezett Phenjanba. A repülőtéren a román küldöttséget Kim Ir Szen miniszterelnök, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága főtitkára és más hivatalos személyek fogadták. Offenzíva Kambodzsában Kambodzsában a népi erők kedden a fővárostól 15—20 kilométerre északkeletre nagy offenzívát indítottak a kormánycsapatok ellen. Mindkét részről súlyosak a veszteségek. A dél-vietnami kormány leváltotta a Kambodzsában harcoló 5. hadosztály parancsnokát, Nguyen Van Hieu vezérőrnagyot. A felmentésre azért került sor, mert a tábornok a múlt héten felsőbb parancs nélkül elrendelte csapatai kivonását Baoul kambodzsai városból. Kedden Dél-Vietnamból csak helyi jelentőségű harcokról érkeztek jelentések. A szabadságharcosok az ország középső részén levő fennsíkon, a Mekong deltájának vidékén intéztek több helyen támadást a saigoni kormány csapatainak és az amerikaiaknak több megerősített állása ellen. SzöíjIver wégiai néplap Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Amióta Lengyelország pártja és népe közös erőfeszítéssel úrrá lett a decemberi drámai eseményeken, igen sok hír érkezik Lengyelországból. Talán több, mint korábban. A megújult vezetői stílusnak a többi között ez is jele: nyíltabban és bővebben áradnak a híradások, érkezik az információ mind a meglévő problémákról, mind a sikeres megoldásokról, mind pedig a soron lévő feladatok meghatározásáról, a körülöttük folyó építő vitákról. Így például — hogy csak néhányat soroljunk fel — sűrűn foglalkozik most a lengyel sajtó, s nyomában a világsajtó is, az új lengyel népgazdasági tervvel, az abban lévő arányok módosításával, avval a széleskörű, sokoldalú vitával, amely végső formába való öntését megelőzte. Érdekes volt az a hír is, amely a leghatásosabb telekommunikációs eszköz: a televízió induló új műsoráról számolt be. A varsói televízió is megkezdte Fórum sorozatát, amely címében és jellegében is hasonlatos a magyar televízió azonos című műsorához. A nézők írásban és telefonon feltett különböző kérdéseire az első Fórum adásban nem kisebb személyiség, mint Szydlak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titkára válaszolt. Miként belföldön is megélénkült és mind gyümölcsözőbbé lesz a párbeszéd a vezetők és a vezetettek között, akként elevenednek Lengyelország diplomáciai, külhoni kapcsolatai is. Csak a közelmúltat tekintve, emlékeztetünk például Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz budapesti látogatására, mely mindkét fél véleménye szerint igen szívélyes körülmények között zajlott le és még szorosabbra fűzte népeink barátságát. A legfrissebb lengyel diplomáciai esemény pedig Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök látogatása Moszkvában, ahová szovjet kollégája, Alekszej Koszigin kormányfő hívta meg. Miként a lengyel és a szovjet sajtó rámutat: a tárgyalások eredményeként az aláírt egyezmény alapján, jelentősen tovább fejlődik a két ország gazdasági együttműködése. A Trybuna Ludu rámutat: a Szovjetunió komplett gyárberendezéseket szállít Lengyelországnak és ipari létesítmények építésében is részt vesz. A kereskedelmi forgalom növelésének és az elektromos számítástechnikában lévő kooperációnak Lengyelország szempontjából különösen nagy jelentősége van. A két ország, a két párt és a két nép politikai együttműködésének és barátságának természetes következményeként állandóan tovább fejlődnek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok. A bővítésnek még számtalan kiaknázható lehetősége van, mindkét fél kölcsönös előnyére. Bizonyos, hogy a moszkvai Kosszigin—Jaroszewicz találkozó nagymértékben hozzájárult ezeknek a lehetőségeknek a gyakorlati továbbfejlesztéséhez. Kísérletek a (Folytatás az 1. oldalról) állomás fedélzeti rendszerei jó állapotban vannak. Az irányító központ szakemberei megjegyezték, hogy a Szaljut űrhajósai nagy igyekezettel, pontosan és nagy önbizalommal végzik munkájukat. Közérzetük kitűnő. A Szaljut tudományos állomás folytatja repülését. * A TASZSZ tudományos hírmagyarázója megállapítja, hogy az április 19-én felbocsátott Szaljut tudományos állomás tevékenységében új szakasz kezdődött, amikor június 7-én a fedélzetére érkezett Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev; a Szaljut, a világ első emberlakta orbitális űrállomásává A Szaljut minőségileg új lépés a kozmosz további meghódításának útján. Az a tény, hogy a neve „tudományos állomás” azt jelenti, hogy ellátták tudományos és műszaki kísérletek, vizsgálatok elvégzéséhez szükséges felszerelésekkel. Felszerelték továbbá olyan berendezéssel, amely lehetővé teszi, hogy szállító űrhajók kapcsolódjanak hozzá. Ilyen szállító űrhajókon embereket — tudósokat, mérnököket — és különböző szállítmányokat lehet eljuttatni a tudományos állomásra. Az űrhajósok ugyanezeken az űrhajókon térnek majd vissza a Földre. Április 23-tól 25-ig fontos kísérletre került sor: földkörüli pályára juttatták a Szojuz–10 űrhajót, amelynek fedélzetén Vlagyimir Satalov, Alekszej Jeliszejev és Nyikolaj Rukavisnyikov helyezkedett el. Az űrhajó szorosan megközelítette a Szaljut tudományos állomást és hozzákapcsolódott. Az űrhajó személyzete értékes adatokat szerzett a közelítő és összekapcsoló berendezés működéséről. Ennek során kipróbáltak egy új összekapcsoló berendezést. A Szaljut tudományos állomásról több mint egy hónapon át érkeztek az adatok az állomás különféle berendezéseinek működéséről. Az eredmények azt tanúsították, hogy minden beren világűrben dezés megbízhatóan működik. A TASZSZ tudományos szemleírója befejezésül hangsúlyozza, hogy a kozmoszba való „bevetés” előtt minden berendezést, készüléket a Földön gondosan kipróbálnak, a lehetőség szerint utánozva a kozmikus feltételeket. A végleges kipróbálás azonban csak az űrrepülés során történik meg. A Szaljut tudományos állomás útja ebben az értelemben kísérleti jellegű, mert az állomáson sok olyan műszert helyeztek el, amelyek eddig nem szerepeltek űrrepülésen. Georgij Dobrovolszkij, a Föld körül keringő szovjet orbitális állomás parancsnoka szerdán a televízió nézőinek bemutatta azt a különleges űrruhát, amely biztosítja, hogy az űrhajós izmai normális állapotban maradjanak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a súlytalanság állapotában az izmok elpetyhüdnek. A most bemutatott űrruha lehetővé teszi ennek kiküszöbölését. A bemutató során Dobrovolszkij — földi kérésre — fejét lehajtotta és lábaival olyan mozdulatokat végzett, mintha kerékpározna. A televíziós adás elején Volkov fedélzeti mérnök jelent meg és beszélgetést folytatott a földi irányítóközponttal. Utána jelent meg Dobrovolszkij. Elmondta, hogy az előző napon betájolta az űrállomást, amely igen könnyen manőverezik. Az új magasság, amelyet az orbitális állomás a pályamódosítás után elért, megkönnyíti az űrhajósok feladatainak megoldását, vált ír Szerdán moszkvai idő szerint 10.06 perckor (magyar idő szerint 8 óra 06 perckor) ismét bekapcsolták az űrhajó-laboratórium hajtóműveit és a programnak megfelelően a Szaljut más pályára tért rá. A távirányítási központban televízión keresztül figyelték meg a bonyolult manővert. Georgij Dobrovolszkij közölte: „a pályakorrekciót végző hajtómű pontosan a program szerint bekapcsolt, jelentéktelen zökkenésmentes felgyorsulást éreztek. Anvar Szadat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke (jobboldali) szemlét tart a frontvonalon. Képünkön egy egyiptomi őrmester beszámolóját hallgatja (Telefoto — AP—MTI—KS) Fegyveres terroristák Santiago egyik külvárosában meggyilkolták Perez Zujavit volt chilei kereszténydemokrata külügyminisztert. Salvador Allende köztársasági elnök rendkívüli állapotot rendelt el Santiago tartomány területére. Kép: A rendőrség vizsgálja Zujovic gépkocsiját a merénylet után (Telefoto — AP—MTI—KS) Moszkvában a társadalmi szervezetek képviselői megválasztották az európai biztonságért küzdő szovjet bizottságot. A 134 tagú bizottságban sok más ismert személyiség mellett helyet foglal Tyereskova, a világ első női űrhajósa. A képen Tyereskova, a szovjet nőbizottság elnöke megnyitja a társadalmi szervezetek ülését (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) Kirilenko, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, a Mongol Népi Forradami Párt XVI. kongresszusán résztvevő SZKP küldöttség vezetője, a pártkongresszus szónoki emelvényén. A képen jobboldalt Apró Antal, az MSZMP küldöttségének vezetője Tüntetések Ausztriában Mintegy 1000 baloldali fiatal tüntetett kedden este az osztrák hadügyminisztérium előtt, az osztrák hadsereg feloszlatását és a hadügyminiszter lemondását követelve. A tüntetők között volt Peter Kreisky, az osztrák kancellár fia is. A békés felvonulást szélsőjobboldali csoportok zavarták meg, akik rátámadtak a fiatalokra, a rendőrségi közbeavatkozás azonban véget vetett az összecsapásnak. A rendőrök három szélsőjobboldali ellentüntetőt letartóztattak. A bécsi tüntetéssel egy időben hasonló felvonulásokat tartottak Linzben, Innsbruckban, Salzburgban és Grazban. 1971. június 10. A KORSZERŰ KÖZLEKEDÉSHEZ HOZZÁ TARTOZIK AZ UTASBIZTOSÍTÁS. AZ UTASBIZTOSÍTÁST A PÉNZTÁRAK ÉS UTAZÁSI IRODÁK BIZTOSÍTÁSI SZELVÉNNYEL VAGY BÉLYEGGEL ELLÁTOTT MENETJEGGYEL SZOLGÁLTATJÁK KI AZ UTASBIZTOSÍTÁS ÖNKÉNTES AZ UTASBIZTOSÍTÁS SZÜKSÉGES