Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-26 / 227. szám

Törvény a jövő számára , s k­evés kérdésben hajlamosak az emberek olyan szélső­sd­séges véleményadásra, mint a fiatalokról szóló nyi­latkozatokban. Még nagyobb nyilvánosság előtt is, hát még szőkébb körben. Hogy ez minden nemzedék vele született feledékenységének és elfogultságának a következ­ménye, vagy manapság elhatalmasodott jellemvonás, most nem vitatjuk. Elég annyi, hogy különös szükség van józan­ságra és tárgyilagosságra az ifjúsági ügyekben, még ha a fiatalok — a mi körülményeink között — szerencsére, nem is okoznak annyit gondot, mint más társadalmakban. Hát még mennyire szükség van az említett bölcsességre és belátásra, amikor nem az ifjúságot érintő egyik, vagy másik ügy kerül terítékra, hanem az ifjúságnak, mint egész­nek mai és holnapi boldogulása, a szocializmust építő tár­sadalmunkban. Más vonatkozásban is nagy szükség volt okos, higgadt magatartásra. Az előzetes viták és a nyilvános parlamenti tárgyalás egyaránt bizonyították, hogy — talán nem túlzás így kifejezni magunkat — az apák és anyák semmit nem akarnak megtagadni gyermekeiktől. Csakhogy, — mint az egyik képviselő a tanácskozások során megjegyezte : a tör­vény minden előírásának teljesüléséhez forint-milliók is kel­lenek. Nem volt könnyű tehát megtalálni az egyedül járható helyes utat a méltánytalan szűkkeblűség és a megalapozat­lan ígérgetések között. A törvényhozók rátaláltak. Az új törvény nemcsak az ifjúság és a jövő azonossá­gának jegyében szól a holnapnak, hanem olyan értelemben is, hogy széles medret készít az ifjúság ügyeinek előbbre­ vitelére, boldogulásuk jobb, gyorsabb megoldására. Mindezt persze csak fokról fokra, anyagi képességeink arányában vagyunk képesek megvalósítani. Az országgyűlés példásan emberséges törvényt alkotott. Mégis meg kell szívlelni a figyelmeztetést: nem ajándékot adott a felnőttek társadalma, hanem ezúton is gondoskodni igyekezett a nemzet jövőjéről. zép vonás, különösen, hogy olyan hevülten, igaz oda­adással szóltak az idősebb képviselők is az ifjúság dolgáról. Egyikük meg is jegyezte: ez a jogalkotás nem a mának, hanem a jövőnek szól. Igaz, hozzátette: az a nagy­szerű, hogy általa nekünk, idősebbeknek is van szavunk a jövő számára. Végtére ezt teszik mindig a törvényhozók. De most, az örökösökről szólván, eltökéltségükről, a szocia­lista jövőbe vetett hitükről is számot adtak. (KS) A szövetkezetek holnapja K­imondva, még inkább hallgatólagosan, mindmáig élt a közvéleményben a gondolat, amely azt súgta: a szövetkezet talán mégsem végleges, állandó társa­dalmi-gazdasági alakulat, inkább amolyan átmeneti képződ­mény, ma elismerik, de holnap esetleg már más szelek fúj­nak. Ezt az elvi tisztázatlanságot azonban még mindig in­kább elviselték az érdekeltek — végre is valószínűleg messze még az a ..holnap”, s addig is élni kell —, mint azt a má­sikat, amely már gyakorlati következményekkel, olykor kel­­le­tlenségekkel is járt. Ez pedig azt sugallta, hogy a szö­vetkezetek „csupán” szövetkezetek, nem állnak az állami vállalatok szintjén, egyszóval nem egyenrangúak azokkal. Mindezt a minap elfogadott egységes szövetkezeti tör­vény méltatása kedvéért említjük, amely félreérthetetlenül kinyilvánítja, hogy a szövetkezetek nem átmeneti alakula­tok, hanem végigkísérik a szocializmus építésének hosszú folyamatát és tulajdonformájuk, gazdasági tevékenységük megítélésében teljesen egyenrangúak az állami vállala­tokkal. Országos jellegű a figyelem, amely a szövetkezeteket, mint termelő, szolgáltató, valamint fogyasztói alakulatokat veszi célba. Az igazságügyminiszter pontos adatokkal érzé­keltette, mekkora hányadért felelősek egyik vagy másik területen. Ilyen értelemben tehát a szövetkezetek ügyében a lakosságnak úgyszólván minden rétege érdekelt. Végül — hogy ne csupán ezt a jóindulatú figyelmet em­­líssük —, szólnunk kell az ellenérzésről is, amely sokakat a szövetkezetekkel szemben eltölt, egészen különböző okok­ból. Egyesek munkások lelkiismeretlen csábítását vetik sze­mükre, mások bizonyos ügyeskedéseket, visszaéléseket, me­gint mások az ellátás, a szolgáltatások hiányosságait kizá­rólag nekik róják lö. Mindez nem teljesen alaptalan, de mint általánosítás, megengedhetetlen. A törvény ez utóbbi vonatkozásban is tiszta vizet önt a pohárba. Vannak torzulásra valló tünetek, de ezek nem azért „szövetkezetiek”, mert ott az emberek lazább felfogá­­súak, mint másutt, vagy a szövetkezeti intézmény labilis. Szó sincs róla. A szövetkezetek az utóbbi években rendkí­vül dinamikusan fejlődtek minden területen, sőt egészen új tevékenységű szövetkezetek is születtek és születnek, így lakásépítésre, üdülőközösségek alakítására stb. E fejlő­dés nem volt mentes az öntevékeny felbuzdulást kísérő spontaneitástól, a konjunktúrától megszédültek ügyeske­désétől. Igaztalan lenne azt mondani, hogy mindez kizá­rólag szövetkezeti sajátosság. N­em állítjuk, hogy a törvény egyik napról a má­sikra új helyzetet teremt. Ám a kártékony kinö­vések nyesegetéséhez is jó alapot ad. A szövet­kezetek, — mindenfajta szövetkezet — fontossága növek­szik, és ennek megfelelően nő a várakozás velük szemben. A törvény nagy erőforrás ahhoz, hogy a szövetkezetek a jövőben még inkább megfeleljenek e várakozásnak. b. $ a Budapestre érkezett Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának meghívására szom­baton délben rövid baráti látogatásra Budapestre ér­kezett Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkára és kísérete: Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságá­nak titkára, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztály­­vezetője és Nyikolaj Rogyio­­nov, az SZKP Központi Bi­zottságának tagja, külügy­miniszterhelyettes. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára, Biszku Béla és Komócsin Zoltán, a Politi­kai Bizottság tagjai, a Köz­ponti Bizottság titkárai, Ben­kei András, a KB tagja, bel­ügyminiszter, dr. Csanádi György közlekedés- és pos­taügyi miniszter, Pója Fri­gyes, a KB tagja, a külügy­miniszter első helyettese, Gyenes András, a KB tag­ja, a KB külügyi osztályá­nak vezetője és Marjai Jó­zsef külügyminiszterhelyet­tes fogadta.­ Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Diplomaosztás a marxizmus-leninizmus esti egyetemen Ünnepélyes esemény szín­helye volt tegnap délelőtt az MSZMP Szolnok megyei Bi­zottságának Oktatási Igaz­gatósága. Most kapta meg főiskolai oklevelét az az öt­ven hallgató, aki az elmúlt tanévben befejezte tanulmá­nyait az Oktatási Igazgató­ság marxizmus—leninizmus esti egyetemének szakosító tagozatain. A végzős hallgatók telje­sítménye rendkívül tisztelet­re méltó. Valamennyien fe­lelős beosztásuk és számta­lan családi gondjuk mellett szerezték meg a marxista— leninista műveltségnek ezt a magas fokozatát. Akik az es­ti egyetem általános tagoza­tán kezdték, hét év megfe­szített tanulás után jutottak el a diplomáig, de nem ke­vésbé méltányolandó azok­nak a szorgalma sem, akik egyetemi, illetve főiskolai diploma birtokában csak a politikai gazdaságtani, filozó­fiai, illetve magyar vagy nemzetközi munkásmozgalmi szakosítón jártak négy évig az esti egyetemre. Annál in­kább elismerést érdemel az új diplomások teljesítménye, mivel a szolnoki Oktatási Igazgatóság követelményei közismerten szigorúak. En­nek ellenére itt az országos 15 százalékkal szemben mindössze 9 százaléknyi a lemorzsolódás. A végzett hallgatók igen jó tanulmá­nyi eredményt értek el, ki­lencen kitűnő, heten jeles­rendű oklevelet vettek át. • A végzett hallgatóknak — meleg hangú gratuláló sza­vak után — dr. Ungor Ti­bor kandidátus, az Oktatási Igazgatóság vezetője adta át az okleveleket. Dr. Ungár Tibor gratulál dr. Korpás László újdiplomás hallgatónak. Golyómánia Változások a tiszafüredi járási és a mezőtúri városi pártbizottság vezetésében Bátrak közt is a legbátrabb Haditechnikánk újdonságai Két perc nyelvművelés Kincskereső Sugárveszélyben voltam! Egy újabb betegség­­ kiszorítása felé Négyszáz vagon búzát mentettek ki az István-malomból Jászkun-Kakas A titokzatos üzenet Píz egy se Régi magyar irodalmi szalonok StrUKK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK •TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK Munkásőrök köszöntése Szombaton a járműjavító vállalatnál és a Volán köz­pontjában kisgyűléseken kö­szöntötték az üzem munkás­­őreit. A Volán szakaszában pártmegbízatást teljesítő munkásőröket, akik az üzem­ben és a fegyveres testület­ben is példásan dolgoznak Kerekes Ferenc igazgató megjutalmazta. Ugyancsak jutalmat kaptak a legjobbak a járműjavító két szakaszá­ból is. A fegyveres erők napja tiszteletére máshol is megemlékeznek a pártszer­vezetek, az üzemek, mun­kásőreikről. A Tiszamenti Vegyiművek, a TITÁSZ és az épületelemgyár szintén megünn' "­i a fegyveres erők napját A másfél milliomodik A vadászati világkiállítás 30. napján, szombaton dél­előtt kereste fel az albert­­irsai úti kiállítási várost a másfél milliomodik látoga­tó, Márton Ambrus, nagy­kőrösi vadász és termelőszö­vetkezeti tag. A vadászati világkiállítás elnöksége nevében Vallus Pál, a Magyar Vadászok Or­szágos Szövetségének elnöke, a Nemzetközi Vadászati Ta­nács alelnöke köszöntötte a jubiláris vendéget és átadta az elnökség ajándékát, egy rend vadászöltözetet. Az IBUSZ egy hetes Zakopanéi útra szóló utalvánnyal aján­dékozta meg Márton Amb­rust. A szerencsés másfél milliomodik vendéget lovas­fogat vitte körbe a kiállítás területén, majd a dunaköm­­lődi halászcsárdában vadász­­társaival együtt vendégül látták. Nemcsak a másfél millio­modik látogató kapott aján­dékot, hanem a sorban előt­te és utána haladó vendég is. Megállapodás Lázár György munkaügyi miniszter és Horst Radema­cher államtitkár, az NDK állami munka- és bérügyi hivatalának elnöke Budapes­ten öt évre szóló megálla­podást írt alá a két ország munkaügyi szerveinek együttműködéséről. A megál­lapodás értelmében munka­ügyi szakembereket cserél­nek, részt vesznek egymás kongresszusain, konferen­ciáin, szimpóziumain rend­szeresen kicserélnek doku­mentációkat, információkat. Az NDK munkaügyi dele­gációja magyarországi tár­gyalásai alkalmából felke­reste a Magyar Optikai Mű­veket ahol a munkaügyi módszereket tanulmányozta. A küldöttség szombaton elutazott hazánkból. Búcsúz­tatására a Ferihegyi repülő­téren megjelent Lázár György munkaügyi minisz­ter. Megkezdődött a vadászszezon Az apróvadban gazdag Nagyalföldön, a vadászati vi­lágkiállítás alkalmából az idén a szokottnál korábban kezdődött meg a fácán és a fogoly vadászat. A MAVAD kecskeméti telepén — ahová négy megyéből, Bácsból, Bé­késből és Szolnokról érkezik a lőtt vad — már megkezd­ték a fácánkakasok és a vadkacsák feldolgozását. A hivatalos vadászati idény ok­tóber 1-vel kezdődik, amikor szervezett körvadászatokat tartanak majd a Nagyalföl­dön, becslések szerint száz­ezer fácán, fogoly és mezei nyúl kilövésére van lehető­ség. Hétfőn és kedden békekölcsön sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár szeptember 27-én és 28- án rendezi az I., az V. és a VI. békekölcsön második félévi sorsolását Budapesten, az utasellátó vállalat Arany János utcai kulturális termé­ben. Hétfőn fél tíz órai kezdettel az I. Békekölcsönt sorsolják, s kedden 9 órakor először az V., utána a VI. Békeköl­csön húzására, kerül sor. A két nap alatt a három béke­kölcsönből összesen 1 254 700 kötvényre 177 428 200 forin­tot sorsolnak ki. Svéd filmnapok Szombaton a Kulturális Kapcsolatok Intézetében a magyarországi svéd filmna­pokra érkezett küldöttség ta­lálkozott az újságírókkal. A magyar filmkritikusok szö­vetsége, a Magyar Filmtudo­mányi­ Intézet ,és a Kultu­rális Kapcsolatok Intézete nevében Zay László filmkri­tikus üdvözölte a vendége­ket, élükön Bo Jonssonnal, a svéd filmintézet elnökével. A szeptember 25-től október 1-ig tartó bemutatósorozat­ra érkezett vendégek között van Solveig Ternström film­színésznő, Vilgot Sjöman filmrendező, Rune Eriksson operatőr, O. Svensson, a svéd intézet filmosztályának veze­tője, Lars Olaf Löthwall és Niels-Petersen Ludgren kri­tikusok. t

Next