Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-14 / 242. szám

mii. «proper 11 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Csökkent munkaképességűek foglalkoztatása és lakásépítés Ülést tartott az SZMT elnöksége Tegnapi ülésén a szak­­szervezetek megyei tanácsá­nak elnöksége megtárgyalta a csökkent munkaképességű dolgozók védelmére hozott határozat végrehajtásának tapasztalatait és az ezzel kapcsolatos további felada­tokat. Az ülésen részt vett Duschek Lajosné, a SZOT titkára, aki e témában két teendőre hívta fel a figyel­met. Elsősorban annak meg­előzésére kell törekedni — mondotta —, hogy a rossz üzemi körülmények (bizton­ságtechnikai előírások, egészségügyi óvórendszabá­lyok megsértése) miatt nö­vekedjék a csökkent munka­képességűek száma. Az a gyakorlat nem követendő, hogy az ilyen dolgozók mun­kába állítása végett külön gazdasági szervezetet, válla­latot hozzanak létre. A meg­rokkant, de munkaképessé­güket részben visszanyert emberek foglalkoztatását el­sősorban annak az üzemnek kell biztosítani, amelyben addig dolgoztak. Az érintettek javára A SZOT titkára és má­sok is utaltak rá, hogy a csökkent munkaképességűek társadalmilag hasznos mun­kalehetőségének biztosítása — más szóval: a rehabilitá­ció sok szerv és intézmény közös feladata. Ennek csak jól összehangolt cselekvéssel tehetnek eleget az arra hi­vatottak. Megyénkben — mint az előterjesztés is ta­núsítja jó ez a munka, sok eredményt hozott az érin­tettek javára, ez az együtt­működés. Anélkül, hogy részletez­nénk, mi minden előzi meg a csökkent munkaképességű ember rehabilitálását, példa­ként említjük: erre alkalmas munkahely Jászberényben ez év közepén 446 volt, s e posztokon 436 rehabilitált dolgozott, a szolnoki járás 659 ilyen munkahelyén pe­dig 608 csökkent munkaké­pességű dolgozót foglalkoz­tattak. Több más kedvező tényt is említhetnénk, ame­lyekről szintén szó esett az elnökségi ülésen. Nagyobb hangsúlyt kaptak azonban a feladatok — avégett, hogy a rehabilitáció a jövőben még sikeresebb legyen. Több propagandát biztosí­tani a csökkent munkaké­pességűek jogainak megis­mertetésére, jobban feltárni — főként a kisebb gazdasá­gi szervezeteknél, üzemekben — a foglalkoztatás lehetősé­geit, azok biztosításáról be­számoltam az illetékeseket, köztük a vállalati igazgató­kat is — mind-mind olyan teendő, amivel ezután még jobban szolgálhatják a szak­szervezeti szervek a csökkent munkaképességű dolgozók érdekvédelmét. Elősegíthetik ezáltal, hogy megyénkben a több mint kétezer nem foglalkoztatott, csökkent munkaképességű ember közül az a mintegy ezer, aki munkát végezhet (ily módon rehabilitálható), ha nem is kivétel nélkül, de minél nagyobb számban le­gyen kenyérkereső. A ré­szükre alkalmas munkahe­lyeket jól, alapos körültekin­téssel tárta fel a Kecskeméti Konzervgyár tiszakürti ki­­rendeltsége, a Tisza Cipő­gyár, a Kunszentmártoni Ál­lami Gazdaság, a Hűtőgép­gyár, a Szolnok megyei­ AEV, valamint a járműjavító — állapítja meg elismerően az előterjesztés. Csupán tájékoztatásként fogadta el a másik előter­jesztést — nem pedig tár­gyalási alapul — az SZMT elnöksége. Sajnos, lehangoló tájékoztatás ez arról, hogy építő-kivitelező és építő­anyagipari vállalataink — úgymond — „rosszul állnak” idei lakásépítési tervfelada­taik időarányos teljesítésével Megyénk állami építőipari vállalata ezt a feladatot az év első­ nyolc hónapjában még 44 százalékra sem telje­sítette. Az ÉPSZER I. fél­évben átadott 37 lakása — a jelentés szavaival élve — „véleményünk szerint meg­felel a lakásépítési tervük időarányos részének”. (Ez a fejedelmi többes — „véle­ményünk szerint” — éppenhogy indokolatlan, mert az arra hivatott szerv meg sem tárgyalta az elő­terjesztést. Azt az elnökség részben emiatt fogadhatta csupán tájékoztatásként.) Lehangoló tájékoztatás Az építőanyagipariak közül két cégről kellett volna ké­pet kapnunk. Ami a Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárát illeti, az időarányos lakástervét 47 százalékra teljesítette az el­ső 8 hónapban. Ezen a da­rabszám szerinti „szépséghi­bán” ugyan valamelyest eny­hít az a körülmény, hogy a gyár termékeiből készülő la­kások alapterülete szerint mérlegelhető tervteljesítés több, mint 47 százalék. Arra a kérdésre viszont — sajnálatos módon — nem kapunk választ, hogy a ne­gyedik cég, a megyei tégla- és cserépipari vállalat mily mértékben tett eleget a la­kásépítést szolgáló terv köte­lezettségének. Megállapítja viszont az írás, hogy — idéz­zük — „a vállalatoknak je­lentős erőfeszítésükbe ke­rül már az is, hogy a tervü­ket teljesíteni tudják.” Ebben nagyon igaza van az előterjesztésnek. S ez bi­zony nagyon sajnálatos is! M. I. Szabályozták a csecsemőotthonok szervezetét és működését Felvételeknél: elsőbbség az állami gondozottaknak Az egészségügyi miniszter szabályozta a csecsemőottho­nok szervezetét és működé­sét. A rendelkezés kimondja, hogy a csecsemőotthonok fel­adata 3 éves korig olyan tes­tileg és szellemileg ép gyer­mekek gondozása, egészség­­ügyi ellátása és nevelése, akik családjukban egészség­­ügyi, szociális vagy egyéb rendkívüli körülmény miatt nem tarthatók vagy egészsé­ges fejlődésük veszélyeztet­ve van. Tartós elhelyezésre első­sorban állami gondozottakat kell fölvenni — mégpedig minden más igény mellőzé­sével, és lehetőleg azonnal. A koraszülöttek utógondozá­sa ugyancsak a csecsemőott­honok feladata. A csecsemőotthont a fővá­rosi, illetőleg megyei tanács tartja fenn. Működését a ta­nács egészségügyi szakigaz­gatási szerve irányítja és el­lenőrzi. A csecsemőotthon igazga­tója csak gyemekgyógyász szakorvos lehet. Az egészség­­ügyi ellátás, gondozás és ne­velés feladatait a beosztott orvosok (szakorvosok), szak­képzett középfokú egészség­­ügyi dolgozók, pszichológu­sok és óvónők látják el. Az otthonba történő felvé­telt a gyermek orvosi vizsgá­lata előzi meg. Ezenkívül egy éves korig havonta, azon túl legalább három havonként minden gyereket alaposan meg kell vizsgálni. Új vatikáni rendelkezések A magyar katolikus püs­­pöki kar félhivatalos lapja, a Magyar Kurír közlése sze­rint J. Villot, a Vatikán ál­lamtitkára 1971. évi október 1-i keltezéssel kiadott okmá­nyokban arról értesítette Ij­­jas József érseket, a magyar katolikus püspöki kar elnö­­két,­­ hogy "megszüntették azoknak a vatikáni rendel­kezéseknek a hatályát, me­lyeket 1957. évi július 16-án hoztak. Eszerint megszűnt a­­ püspüki kar azon jogainak korlátozása,­ amellyel a Vati­kán magának tartotta fenn annak engedélyezését, hogy katolius pap országgyűlési képviselői, tanácstagi vagy más politikai tisztséget vál­lalhasson. Ezután a magyar püspöki kart illeti ez a jog. A magyar püspökök felhatal­mazást kaptak a fentiekkel kapcsolatos ügyek rendezé­sére. Nagyüzem Tiszakürtön A Tiszazug szőlőiből a tiszakürti pincészetbe szállít­ják a szőlőt, mustot. Telnek a hordók, a pincészet veze­tői 28—30 ezer hektoliter mu­st tárolására készültek fel. Képünkön a horizontális présgépek láthatók. Gázkitörés Algyőn A szegedi szénhidogén-me­­dencében, Algyő határában, az egyik szelektív — vagyis olajtermelésre és egyidejű vízvisszanyomásra kiképzett — kútnál kedden délelőtt iszappal történő feltöltés köz­ben — eddig ki nem derí­tett okból — a béléscső fel­repedt. Ennek következtében gázkitörés keletkezett, amely­nek elfojtására azonnal riasz­tották a termelő és feltáró üzemben levő mentőbrigádo­kat. Szállító járművek egész sora vitte a helyszínre a 277- es fúrásponthoz az elfojtás­hoz szükséges eszközöket, a nagyfajsúlyú iszapot. Egyelő­re ezt igyekeznek a termelő­csőbe juttatni, s a feltörő gá­zok útját elzárni. A hely­színre sietett a rendőrség, a tűzoltóság is; a 47-es számú műút közelében rendszeresen mérik a levegő összetételét, hogy idejében intézkedhesse­nek, ha esetleg a szennye­zettség veszélyes méreteket öltene. Óránként ugyanis je­lentős mennyiségű — a becs­lések szerit legalább 20 000 köbméter — földgáz kerül a felszínre. 3 Új timföldgyár A tervek szerint még ebben az évben megkezdi a pró­baüzemelést hazánk legkorszerűbb új timföldgyára Aj­kán. A gyár berendezéseinek nagy részét a Szovjetunió­ból és az NDK-ból vásárolták. A gyár teljes kapacitását évi 240 ezer tonna timföld gyártására tervezték. Az idén az első 120 tonnás egység már munkába áll. (MTI Fotó:Jászai Csaba felv.—KS) D­inasztia Gyárfás Miklós alighanem mindent tud, amit színházról, dramaturgiáról, színpadi hatásról és szituáció teremtésről tudni le­het, s valamennyi darabjában aktuális társadalmi kérdéseket, nagyon is eleven, létező fonákságokat állít iróniája görbe tükrének fókuszába. Legújabb darabja, az először Miskolcon, a Vígjáték fesztivál ke­retei között bemutatott Dinasztia is egye­síti időszerű társadalmi problémák bon­colgatását a legjobb vígjátékírói erények­kel, a hibátlanul felépített komikus hely­zetekkel, s a csattanókat gondosan elő­készítő dialógusokkal. Ha a színműírás nem lenne több egy­szerű matematikásnál, most könnyen fel­állíthatnánk az egyenletet, időszerű kér­dések, plusz vígjátéki erények, egyenlő kitűnő darab, plusz remek szórakozás... de a színházban másfajta matematika érvényesül, olyannyira, hogy néha-néha még a kétszer kettő végeredményét is meg kell kérdőjelezni, így azután, sajnos a Dinasztia egyenlete is mást mutat, mint amit papíron kiszámíthatunk. A probléma, amelyet Gyárfás Miklós műve felvet, a törhetetlen akaratú, ellen­állhatatlan energiájú munkásasszony ro­konszenves karrierizmusa, dinasztia alapí­tási kísérlete nemcsak valós, nemcsak időszerű, halhatatlanul mulatságos hely­zetek lehetőségét is magában hordja. Az asszony, aki a munkásosztály történelmi hivatására, történelmi szükségszerűségre hivatkozva kényszeríti férjét, fiait, sőt majdnem idegeneket is erejüket meghala­dó tanulásra, tevékenységre, felemelkedés­re, azért válhat vígjátéki hőssé, mert az általános történelmi tendenciákat, nagy igazságokat már-már ad abszurdum értel­mezi a csip-csup, hétköznapi apróságokra is. A fonák helyzetek tucatjait kínálja ez a magatartás, és alighanem ez a baj. A szerző nem tud ellenállni saját lehetősé­geinek. Mint nagyszerű dramaturg, meg­látja mindazokat a komikus fordulatokat, amelyek az általa teremtett helyzetből kibontakozhatnak — és nincs szíve le­mondani róluk. A sok fordulat, a nem mindig egyenrangú és nem mindig össze­illő ötlet között — amelyek azonban, hála a szerző színpadismeretének, minden egyes esetben kiváltják a kívánt hatást, a nézőtéri nevetést — elvész a gondolat, az alapötlet, vagy ha el nem is vész, de alaposan devalválódik. A sok-sok nevetésből a darab végére nem áll össze az a nyugtalanító és mégis felvidító hangulat, amelyet hazafelé menet őrizhetünk magunkban, az az érzés, amit egy igazán jó társadalmi vígjátéknak ki kell váltania. Amin nevettünk azon nincs mit gondolkozni, s amin elgondolkozhat­tunk volna, az a háttérbe szorult. Ehhez hozzájárult az is, hogy a színpadon mozgó figurák sem örvendeztetnek meg mindig a ráismerés gyönyörűségével. Itt van a darab másik, talán kevésbé szembetűnő, de az előbbiből logikusan kö­vetkező ellentmondása. Az író figurái nagyszerű szerepek — de elsősorban sze­repek. Logikusan felépített, finom lélek­tani érzékkel megrajzolt hősök, de tár­sadalmi vonatkozásaiban inkább csak affé­le jól sikerült homonkuluszok. Gyárfás Miklós itt csaknem abba a hibába esett, mint oly nagy szeretettel és megértő iró­niával ábrázolt hősnője — nem valós típu­sokból, hús-vér emberekből faragott, az általános társadalmi igazságok hordozásá­ra is alkalmas figurákat, hanem az álta­lános tendenciákból gyúrta össze a darab szereplőit. Teremtményeibe sajnos nem mindig sikerült hitelesnek tűnő lelket le­helnie, így azután a szájukból elhangzó igazságok sem hatnak mindig hitelesnek. A Dinasztia végeredményben kellemes színházi este. Jó szórakozás — de kevesebb annál, ami lehetne. Annál, aminek a le­hetősége egyaránt benne rejlik ötletben és darabban. Ez az oka annak, hogy a nagy nevetések közepette gyakran elkomoro­­dunk és néha bizony bosszankodunk. A szolnoki előadás rendezője, Vass Károly, igyekezett a darab erényeit hang­súlyozni az előadásban, elvetette a kínál­kozó harsány lehetőségeket, s az alapötlet iróniáját próbálta érvényesíteni. Sok eset­ben sikerült is a látványos ötletek helyett a gondolat fanyarságával, groteszk fonák­ságával megnevettetnie a nézőket, de a mű felemás mivoltán csak részben tudott segíteni. Székely László hangulatos dísz­lete jó lehetőséget biztosított a színészek mozgatásához, a pergő, vígjátéki ritmus megteremtéséhez. A főszerepet, a „történelmi erőnek” is beillő, ellenállhatatlan és legyőzhetetlen Júliát Hegedűs Ágnes formálta meg nagy­szerűen. Valóban ellenállhatatlan volt és lehengerlő, meggyőzhetetlen és félelmetes asszony, akire mégsem lehet haragudni, aki annyira erős, hogy még önmagát is sikerül legyőznie. Alakításának külön eré­nye, hogy sikerrel hidalta át a darab túl­zott érzelmességbe hajló pillanatait. Kovács Mihály szerepében Csiszár And­rás mutatkozott be a szolnoki közöségnek. Ezt a szerepet ő játszotta már a miskolci ősbemutatón is, kiérlelt, korrekt alakítása most mintha még letisztultabb lenne, egy­szerűbb, jobban kerüli a külsődleges hatá­sokat, ugyanakkor egy kicsit talán érzel­mesebb a kelleténél. Agárdy Ilona találó színekkel, csitris bájjal rajzolja meg Éva alakját, meggyőző temperamentummal kelti életre a nem éppen nagyigényű fi­gurát. Rendkívül korrekt alakítás Halász Lászlóé is, a görög milliomos, Nikolaidisz Eumailosz szerepében, színészi rutinnal pótolja a szerep belső logikájának hiá­nyosságait. Szombathy Gyula hibátlanul állította színpadra Katai Imre gépkocsivezető alak­ját, jól készítette elő szövegének csatta­nóit és túlzások nélkül használta ki a humoros lehetőségeket, de úgy érezzük, nem aknázta ki a figura mélyebb, tartal­masabb koritikumát, egy kicsit a felszínen maradt. Sebestyén Éva néhány jó epizód­dal gazdagította az előadást. Külön szeretnék szólni Papp Zoltán ala­kításáról, aki néhány apróbb külsődleges megoldástól eltekintve egészen kiválót produkált Kalász Márton megformálásá­val — egy jellem mélységeit tárta fel, s a jellem eredendő komikumának általános szintre emelésével, társadalmi vonatkozá­sainak jelzésével talán a legtöbbet mon­dotta el az író által boncolgatott közéleti problémákról Csik István

Next