Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-01 / 152. szám
XXVI_évf.152.sz. 1975. július 1., kedd VILÁG PROLETÁRJA, EGYESÜLJETEK! A BARÁTSÁG NAPJÁN A megye járásainak, városainak küldötteit fogadta a megyeszékhely „A 900 éves Szolnok köszönti a megye járásait, városait” olvashattuk vasárnap Szolnokon, a Tiszaligetben elhelyezett feliratokon. A jubiláló megyeszékhely fűtetményeihez filetős segítséget adtak a járások és a városok. Példás társadalmi összefogással, erejükhöz mérten — pénzzel, anyaggal, munkaerővel, géppel — segítettek, hogy a megyeszékhely nagyvároshoz méltóan ünnepelhessen a jubileumi évfordulón. Mi minden valósul meg a megye összefogásával, arról a barátság napján, — amikor nem dolgozni, hanem ünnepelni jöttek —, saját szemükkel győződhettek meg a vendégek . A Tiszaligetben elkészült sportcsarnok elé már reggel korán személykocsikkal és autóbuszokkal érkeztek a megye hat városának és négy járásának a küldöttei, akiket Szolnok vezetői az üzemek, a vállalatok és a tömegszervezetek képviselői fogadtak. Ott voltak a megye és Szolnok város párt- és állami vezetői, élükön dr. Hegedűs Lajossal, a megyei tanács elnökével és Szekeres Lászlóval, a megyei pártbizottság titkárával. A jubileumi intéző bizottság nevében Bekényi Istvánná, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára köszöntötte a küldötteket. Felelevenítette a megyeszékhely, a járások és a városok kapcsolatának évtizedes hagyományait. — A segíteni akarás, a segíteni tudás ünnepe ez a mai. Jó érzés, hogy a megye lakossága szívén viseli és sokat tesz a megyeszékhely fejlődéséért — mondta. Az újonnan épülő létesítmények, mint a vízügyi szakközépiskola, és az autóbusz-pályaudvar a közös összefogás eredménye. Beszédét követően Kukii Béla, a városi tanács elnöke „A 900 éves Szolnokért” plakettet adta át Jászberény, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Törökszentmiklós, Túrkeve, valamint a jászberényi, a kunszentmártoni, a szolnoki és a tiszafüredi járás képviselőinek. Ezután a járások és a városok amatőr művészeti csoportjai vették birtokukba a sportcsarnok játékterét. A lelátót zsúfolásig megtöltő közönség előtt felcsendült az ének, ropták a táncot. Vastaps jutalmazta a tiszaföldvári vegyeskórus, a kunszentmártoni néptánccsoport, a tiszasasi Páva-kör, a tiszafüredi népdalkör, a Jászsági Népi Együttes, a karcagi kórus és a citerazenekar, Gyalog Magda, citeraművész, végül pedig az elsöprő sikert arató Tisza táncegyüttes műsorát. A küldöttségek délután a Vörös Csillag moziban megnézték a Szolnokról készült filmeket, majd városnézésen vettek részt. P. I. Brezval István, a szolnoki városi pártbizottság titkára gratulál Móricz Bélának, a mezőtúri városi pártbizottság első titkárának. Jobbról mögötte Papp János, a mezőtúri Városi Tanács elnöke MA: Évtizedek óta a mozgalomban A tudomány világából Szovjet-amerikai találkozó az űrben Délibáb nélkül Szolnok diáképítői A hétvége sporteredményei Elutazott hazánkból Nyikolaj Faggyejev és a kubai küldöttség Vasárnap reggel elutazott Budapestről Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára, aki részt vett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa XXIX. ülésszakának munkájában. A Ferihegyi repülőtéren Papp László, a Magyar Népköztársaság állandó KGST képviselőjének helyettese, valamint a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkársága és a Külügyminisztérium vezető beosztású munkatársai búcsúztatták. Vasárnap délután ugyancsak elutazott hazánkból a KGST XXIX. ülésszakán részt vett kubai kormányküldöttség, amelyet Carlos Rafael Rodrigez miniszterelnökhelyettes vezetett. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, hazánk állandó KGST-képviselője, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter és dr. Szita János, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője. Hifitk — ti DÚSÍTÁSOK — HÍREKfe TODOSKASete- HÍKIk Elutazott az NDK ifjúsági delegáció Az NDK ifjúsági delegációja, élén H. Jagenowal, a Minisztertanács ifjúsági hivatala vezetőjével néhány napos magyarországi látogatás után elutazott Budapestről. A küldöttség megbeszéléseket folytatott Nádor Györggyel, az Állami Ifjúsági Bizottság titkárával időszerű ifjúságpolitikai kérdésekről, és a két szerv további együttműködéséről. Látogatást tett a Magyar Optikai Művekben, budapesti és Zala megyei ifjúsági intézményekben. H. Jagenowot fogadta Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és dr. Maróthy László, a KISZ KB első titkára, a Politikai Bizottság tagjak Országgyűlési képviselők ülése Tegnap a Hazafias Népfront Szolnok megyei bizottságának székházában megalakult a Szolnok megyei országgyűlési képviselők csoportja. Az alakuló értekezleten részt vett dr. Gergely István, az MSZMP KB tagja, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára és Szekeres László, a Szolnok megyei pártbizottság titkára. Az ülésen a képviselők a csoport titkárának dr. Hegedűs Lajos országgyűlési képviselőt, a Szolnok megyei Tanács elnökét választották meg. Vita az egészségnevelési munkáról Tegnap délután Szolnokon, az SZMT székházában ülést tartott a megyei egészségügyi akcióbizottság, amely elsőként a megyei egészségnevelési csoport munkájáról szóló jelentést vitatta meg. Ezután Vajda Jenőné dr., a Társadalombiztosítási Intézet megyei igazgatója számolt be a megjelenő társadalombiztosítási rendeleteknek a szakszervezetekre háruló feladatairól, majd megtárgyalták az egészségügyi akcióbizottság 1975 második félévi munkatervét. Napirenden a kollektív szerződések A kollektív szerződések 1974. évi végrehajtásának idei módosításának tapasztalatairól tárgyalt tegnapi ülésén a SZOT elnöksége. Az öt évre megkötött kollektív szerződések az idén lejárnak, s mint a SZOT elnöksége megállapította, a feltételek adottak a következő ötéves szerződések megkötéséhez. Az elnökség a mostani ülésen megtárgyalta a munkaügyi miniszter és a SZOT irányelveit az 1976—80-as évekre szóló kollektív szerződések megkötéséről Polgári védelmi verseny Mint arról már vasárnap beszámoltunk, a hét végén Törökszentmiklóson rendezték meg megyénkben az első polgári védelmi versenyt. A műszaki-mentő szakszolgálat alakulatainak vetélkedőjén a törökszentmiklósi Városi Tanács költségvetési üzemének dolgozóiból alakult szakasz lett az első. A vegyvédelmi szakszolgálati szakaszok versenyét a törökszentmiklósi Ruházati Szövetkezet személymentesítő szakasza nyerte, míg az egészségügyi szakaszok közül a Finommechanikai Vállalat egysége bizonyult a legjobbnak. Mindhárom szakasz elnyerte a jogot, hogy részt vegyen a megyei vetélkedőn. Tégla — soron kívül A martfűi téglagyár kommunistái, szocialista brigádjai és dolgozói taggyűléseken, brigádértekezleteken döntötték el, hogy milyen segítséget adhatnak a viharkárt szenvedett szolnoki lakosoknak.. Egységes állásfoglalás született: a termelési tervek túlteljesítésével biztosítják a helyreállításhoz szükséges falazótégla (kisméretű falazótégla és a B—30- as blokktégla) egy részét. Ugyanakkor a károsultaknak soron kívül kiadják a szükséges téglát. Egy mondatban — A Bálint József államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke vezette delegáció hazaérkezett Genfből — Tegnap régészeti ifjúsági tábor nyílt a Csongrád megyei Ópusztaszeren. *— Semmelweis Ignác születésének évfordulója alkalmából tegnap ünnepséget rendeztek a salgótarjáni Madzsar József kórházban. Augusztus 1-től a budapesti fodrászüzletekben felemelik a hatóságilag megállapított munkadíjakat. Ára: 80 fillér addtg este menyi nyári akadémia Szolnokon A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hadtudományi Választmánya és az Országos Pedagógiai Intézet a hadtudományi nyári akadémiát az idén Szolnokon rendezi meg. A megnyitó ünnepség tegnap délután volt a Magyar Néphadsereg helyőrségi klubjában. .Az elnökségben helyet foglalt Nagy Gábor vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnökének helyettese, Stock János vezérőrnagy, a TIT Hadtudományi Választmányának elnöke, Kukii Béla, szolnoki tanácselnök, dr. Bodó László, az OPI főigazgató-helyettese és Jakatics Árpád, a megyei pártbizottság munkatársa. A hadtudományi nyári akadémiát Stock János vezérőrnagy nyitotta meg. Többek között hangsúlyozta, hogy a szocialista haza védelme alapvető feladat. Utalt arra, hogy a honvédelem a történelem során sosem volt csupán katonai feladat, mindig igényelte az egész ország hatékony közreműködését. Most is így van ez. Hiába idegen a háború a szocializmus lényétől, amíg a szocializmus erői ellen fegyverkeznek, készen kell állnunk hazánk védelmére. A megnyitó után Kukii Béla, a városi tanács elnöke köszöntötte a hadtudományi nyári akadémia hallgatóit, örömét fejezte ki azért, hogy az idén Szolnokon szervezték meg az akadémiát, ezzel is elősegítve, hogy Szolnok szellemi központtá is váljék, ne csak létesítményekben gazdagodjon. Kukii Béla végül átadta a város emlékplakettjeit az akadémia szervezésében oroszlánrészt vállalóknak. Ezután dr. Vonsik Gyula, a TIT főtitkára „A TIT feladatait a szocialista műveltség fejlesztésében” — címmel tartott előadást. A hadtudományi nyári akadémia rendezvénysorozata július 9-én zárul. Addig neves előadók ismertetik többe között a Hazafias és az internacionalista nevelés tapasztalatait; a békés egymás mellett élés és a honvédelem mai kérdéseit; a haditechnikai ismeretek helyét és szerepét a középiskolai oktatásban és így tovább. Szerepel az akadémiai programjában több konzultáció, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola, valamint több szolnoki üzem megtekintése, honvédelmi tárgyú filmek vetítése, s beszélgetés a Magyar Néphadsereg vezetőivel. Az akadémia hallgatói tehát igen gazdag témakörrel ismerkednek, aminek haszna remélhetőleg nemcsak az ismeretterjesztésben, hanem — tekintve, hogy sok közöttük a pedagógus — a nevelői tevékenységben is gyümölcsözik. Ezért figyelemreméltó a TIT és az OPI rendezvénysorozata. j S. B. 9 Vasárnap is fóliázták a kombájnok Hétvégén, szombaton és vasárnap is nagy üzem volt a földeken. Megyénkben az elmúlt héten már minden gazdaságban aratni kezdték a repcét. A termőterület 50 százalékáról — mintegy 3000 hektárról — már elszállították a termést. Az őszi árpa 8—9 százalékát takarították be a gazdaságok. A szép terméskilátásokat a gyakorlat is igazolta, átlagosan 38—41 mázsa árpát arattak le a kombájnok hektáronként. A megye állami gazdaságai is felkészülten várták az aratást, hiszen a kijavított 158 kombájnból 40 lánctalpas rizskombájn, amely a nedves talajon is elboldogul. Szükség is lesz rájuk, mert egyes üzemekben olyan a talaj, hogy — jöhet bármilyen napsütéses idő — csak ezekkel tudnak learatni. Az állami gazdaságokban 22 ezer hektárról kell kalászost betakarítani, s ebből 2000 hektár az árpa. A „rencés” gazdaságokban: Mezőtúr, a Nagykunsági és a Tiszasülyi Állami Gazdaságokban egy-két nap alatt befejezik a munkát. Az őszi árpa aratásából sincs sok hátra. A Középtiszai Állami Gazdaságban a hét végén is 18 kombájn vágta az árpát, a 402 hektár termőterületből vasárnap estig 332 hektárt arattak le. A szolnoki tsz-szövetséghez tartozó gazdaságokban is befejezéshez közeledik a repce aratása. A kőtelki—nagykörüi Aranykalász Termelőszövetkezetben szombaton és vasárnap 11 kombájn dolgozott és a két nap alatt 93 hektáron vágták le a repcét. Ezzel a termésnek több mint a fele — 1650 mázsa — a raktárakban van. Besenyszögön viszont a múlt héten nem tudtak rámenni a gépek a felázott szikes területekre, így csak ezen a héten kezdik meg a repce betakarítását. A szövetséghez tartozó mezőgazdasági üzemekben a múlt héten mindenütt elkezdték az őszi árpa aratását, várhatóan a napokban a korai búzákban is elindulnak a kombájnok. Az újszászi Szabadság Termelőszövetkezet Csehszlovákiából kapott kölcsön három E—512-es kombájnt. Ha befejezik a búza betakarítását, Újszászról mennek NDK-gépek Csehszlovákiába, hogy visszaadják a segítséget. A karcagi tsz-szövetség tájterületén is „teljes gőzzel” dolgoznak a kombájnok. A tiszaburai Lenin Termelőszövetkezet a hét végén befejezte a repce betakarítását. A karcagi Május 1. Termelőszövetkezet learatta az őszi árpát, a kombájnok tegnaptól a korai búzákat vágják. A kunhegyesi Kunság Népe Termelőszövetkezetben az utolsó árpatáblákon dolgoznak a gépek, s a napokban itt is megkezdik a kenyérgabona aratását. a Gr: