Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-26 / 277. szám
1975. november 26. - VV. ■* .. . •!*. A pálya szélérőlM 1 •• Biztató jelek Az idegenben szerzett győzelem kétszeres öröm. A Szolnoki MTE labdarúgóinak ebből a „dupla boldogságból” jutott ki vasárnap Nagybátonyban. Mielőtt a pirosfeketéket dicsérnénk, mindenképp megérdemel néhány elismerő szót a bányász csapat és a közönsége is. A nagybátonyiak — bár élethalál harcot vívnak a bennmaradásért — sportszerűen viselték el a kudarcot, s a szurkoló sereg sem tehetett mást, minthogy megtapsolta a győztest. Ezúttal rászolgált az elismerésre a szolnoki gárda, hiszen küzdőképességből, töretlen lelkesedésből vizsgáztak jelesre. A játék olykor hagyott kívánnivalót maga után, ám ilyenkor a nagy akarás segített. Reméljük, a jövőben a Nagybátonyban győztes együttest látjuk majd a pályán a szolnoki MTE színeiben. — sz — 80 percig futball A Szolnoki MÁV labdarúgói biztos esélyesként léptek vasárnap pályára. Győztek is, a közönség azonban ezúttal nemcsak a két bajnoki pontnak örülhetett, hanem a mutatott játéknak is. A sziporkázó, sok mozgásos, gólra törő csatárjáték nyomán két percenként zörgött a vendégek Hálója. 4:0 után azonban mintha megelégedett volna a biztos vezetéssel a kék-fehér együttes, kissé lefékeztek, s ez elég volt az ellenfélnek ahhoz, hogy szépítsen a vereség arányán. Vasárnap ízelítőt adott a MÁV igazi tudásából. 80 percig nagyszerűen futballoztak , ám a 10 percnyi „üresjáratot” elengedte volna a közönség. Sportesemények Labdarúgó Felszabadulás Kupa: Szolnoki MÁV—Bp. Spartacus NB BL Szolnok, MÁV-sporttelep, 13. Lehel SC—Mezőtúri Honvéd, Jászberény, 13. Idegenben szerepel a Szolnoki MTE NB I-es csapata Orosházán. A világ sportja Kézilabda Európa 'kupa. Luxemburg: AHC 31 Amsterdam (holland)—Red Boys Differdange (luxemburgi) 28:14 (15:7). Helsinki: Sparta (finn)—Sasja H. C. (belga) 21:6 (10:5). Salzburg: Grün- Weiss Dankersen (nyugatnémet)—UHC Salzburg 28:13 (11:8). itt A labdarúgó BEK és KEK küzdelmeiben már kialakult a legjobb nyolc mezőnye, ezért ebben a két kupában, legközelebb 1976. március 3-án játszanak a csapatok. Az UEFA Kupában — 64 induló miatt — viszont még az idén november 26-án és december 10-én újabb fordulót játsszanak az együttesek, hogy jövőre ugyancsak március 3-án már az elődöntőbe jutásért küzdhessenek. A mai forduló érdekessége, hogy a hét veretlen együttes közül többen összetalálkoznak Drezdában, Milánóban és Hamburgban. A Vasas is veretlen együttessel áll szemben: a Barcelonával. • • A Montreál *75 nemzetközi sportversenyek utolsó előtti eseménye lesz az olimpiai parktól nem messze levő Paul Sauve sportcsarnokban a mától sorra kerülő ökölvívó torna. Húsz ország összesen 100 ökölvívót küld szorítóba. A szovjet együttesben indul — többek között — Tkacsenkó, Solomin, Limaszov és Szavcsenkó, Magyarország legnevesebb versenyzője az olimpiai és Európa-bajnok Gedó, valamint a kétszeres Európa-bajnok Badari. Az Egyesült Államok teljes csapattal vesz részt a tornán, s nagy érdeklődés előzi meg a nehézsúlyú Jim Clark szereplését. A kubai Teofilo Stevenson nem indul, helyette Richardo Rojas képviseli Kuba színeit. v SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Asztalitenisz Kilián-sikerek a Sopianae Kupán Negyven egyesület kétszázharminc versenyzője állt asztalhoz Pécsett a VIII. Sopianae Kupa országos I. osztályú ranglista versenyén. A mérkőzésekre a meglepetések sorozata volt a jellemző. A Szolnoki Honvéd Kilián FSE NB I-be jutott asztaliteniszezői is részt vettek a versenyen, s szép eredményeket értek el. Közülük is a legsikeresebben Péter Aladár szerepelt, aki az I. osztályú férfi egyesben meglepően biztos, 2:0-ás győzelmet aratott Varga (MEDICOR), Gréczi (Ganz Mávag), Rózsás (BVSC) és Takács NI. (Szondi SE) ellen. A döntőbe jutásért Lipovicstól (VM KÖZÉRT) szenvedett vereséget. Jó teljesítményt nyújtott Malek Attila, aki Hagyák (Pénzügyőr), Imre (Postás), Nozicska (BVSC) ellen 2:0-ra, Molnár (Bp. Spartacus) ellen 2 :1-re nyert és a legjobb tizenhat között végzett. A legjobb nyolc közé jutásért Beleznaitól (MEMTE) szenvedett vereséget. Szép győzelmeket tudhat magáénak Fischer is, aki G. Bíró (Ceglédi VSE) ellen 2:0-ra, Kriston (MEMTE) ellen pedig 2:1-re nyert. A legjobb tizenhat közé jutásért a döntő játszmában 20:17-es vezetésről vesztett Beleznai ellen 2:1-re. A férfi párosban a legjobb tizenhat közé került a Milos— Szokolai pár, és vegyespárosban ugyancsak két győzelemmel a legjobb tizenhat közé jutott a Rózsa—Steiszkál (Abony) páros is. Komjádi Kupa vízilabdában Értékes győzelem Szolnoki Vízügy-Dózsa— KSI 9:6 (2:1, 4:1, 1:2, 2:2). Bp. Szőnyi úti uszoda, v.: Matyó L. Szolnok: Pintér — Varga J., Bogdán — Varga Zs. — Rekita, Dudás, Bozsó. Csere: Agócs, Berkes, Kelemen, Takó. Edző: Urbán Lajos. KSI: Turda — Mészáros, Győri — Müller — Rebii, Dankó, Széles. Csere: Fekete, Bogaméri, Sztonai, Ernyer. Edző: Kiss Egon. G.: Varga ,1. (3), Bogdán, Bozsó, Dudás (2—2), ill. Müller (3), Mészáros, Széles, Győri. Kiállítások aránya 2:3. A szolnoki utánpótláscsapat szoros emberfogással igyekezett hárítani a megfiatalított KSI támadásait, ugyanakkor gyors indításokkal állandóan veszélyeztette nagy nevű ellenfelének kapuját. A tiszapartiak fegyelmezett és jó játékukkal már a mérkőzés első felében bebiztosították a győzelmet. A második játékrészben az eredmény tartására törekedtek — sikerrel A másnapi forduló miatt a csapat valamennyi cserejátékosa szerepelt. Jók: Bogdán, Rekita, Varga J. és Bozsó, a KSI-ből Miller, Dankó és Mészáros játékát lehet dicsérni. Szolnoki Vízügy-Dózsa— OSC 1:0. Bp., v.: Ottó. Mivel a kitűzött időben az OSC csapata nem jelent meg a találkozón, így a versenykiírás értelmében 1:0-án gólaránnyal a mérkőzés két pontját játék nélkül a szolnoki csapat kapta meg. A Komjádi Kupa jelenlegi állása: 1. Szolnoki VC. 17:118 2. Újpesti Dózsa 20:127 3. Bp. Honvéd 15:104 4. BVSC 12:124 5. KSI 17:192 6. Egri Dózsa 12:162 7. OSC 8:132 8. FTC 11:192 Totótippek a 48. hétre A variáció megjátszása tiz darab 59,49 forintos kollektív szelvény szükséges. Nemcsak a jelen Amióta az NB 1-be jutottak a jászberényi Hűtőgépgyár röplabdás lányai, azóta évről évre keresgélni kell a jelzőket szereplésük értékeléséhez. Minden esztendőben léptek egyet a sportág ranglétráján és a közeli napokban már a legjobb hat együttes közé jutásért vívnak osztályozót. A sportközvélemény még napirendre sem tért a felnőttek sikere fölött , máris az utánpótlás pompás eredményén kell ámuldoznia. A juniorok bajnokságot nyertek, s csak megerősítették azt, amit eddig is tudtunk: Jászberényben a sportág széles alapokon nyugszik. Zircher Tibor vezetőedző és Szmolnik Lajos, a juniorok mestere tulajdonképpen a sport kétszer kettőjére jött rá. A mában a holnap sikereit kovácsolják. A város általános iskoláinak testnevelői a megmondhatói, hogy hány és hány apróság méretett meg az elmúlt évek során. S közülük nem egy tehetség akadt fenn a kiválasztás rostáján. Az 1975. évi juniorbajnok Lehel SC tagjai: Zsidai Rozália, Lankus Magda, Szatmári Katalin, Szilágyi Zsuzsa, Nagy Edit, Sinka Éva, Móri Ilona, Almási Katalin, Oravecz Éva, Szikszói Ildikó, Szabó Zsuzsa. Edző: Szmolnik Lajos. — pb — 7 Sakk, megyei II. osztály Befejeződött a bajnokság Első az Olajbányász II. Vasárnap a 13. fordulóval befejeződött a megyei XI. osztályú sakkbajnokság, amelyen idén indult a legtöbb csapat, összesen tizennégy. A versenysorozat a tervezett időben fejeződött be. A bajnoki címet az Olajbányász II. csapata szerezte meg, amely zömében fiatalokból áll. Kenderes az utolsó fordulóban elért nagyarányú győzelmével zárkózott fel a második helyre, de a nyolcadik helyig bezárólag nagyon szoros volt a küzdelem. A csapatok közül többnek a megyei I. osztályú bajnokságban lenne a helye. A versenysorozat azt is bebizonyította, hogy néhány lelkes ember — így például Túrkevén és Jászladányban, — rövid idő alatt is eredményes munkát végezhet, és sok hívet toborozhat a sportágnak. Néhány csapatnál — főleg az első alkalommal indulóknál — a rutinhiány, a csapat szervezésének gondjai akadályozták a jó szereplést. Az utolsó forduló eredményei: Kunhegyes—Cibakháza 5:3, Túrkeve—Jászladány 3,5:4,5, Olajbányász II.—Lehel SC II. 4:4, Tószeg—Újszász 3,5:4,5, Kenderes—Tiszafüred 7,5:0,5 (!), Kunhegyes—Rákóczifalva 4,5:3,5, Jászapáti—Jánoshida 4,5:3,5. A megyei II osztályú sakkcsapatbajnokság végeredménye: A megyei bajnokságban egy verseny maradt hátra: december 7-én a megyei villám-, egyéni és csapatbajnokság, amelyet a megyei sakkszakszövetség Szolnokon rendez meg. 1. Olajbányász 11. 73,5 2. Kenderes 63 3. Kunhegyes 60 4. Túrkeve 59,5 5. Jászapáti 58 6. Kunmadaras 56,5 7. Rákóczifalva 55,5 8. Jászladány , 55 9. Újszász 53,5 10. Jánoshida 45 11. Tószeg 44,5 12. Cibakháza 43 13. Tiszafüred 35 14. Lehel SOIL 34 pont Három jegenye Éveik száma mindössze ötven. Magasságuk viszont „kissé tovább tart”. Felső Tibor „fejeződik be leghamarabb” : alig 180 centiméter. Csete Miklós 7 centi híján kétméteres, de Tihanyi Zsolt is alig egy centivel alacsonyabb. A kunhegyesi gimnázium tanulói — és a szolnoki Vízügy-Dózsa röplabda-szakosztályának elkötelezettjei, lecsapásaik nyomán a mosoly hiányzik a háló túlsó oldalán. Egyébként a tanulással sem állnak hadilábon: Zsolt és Miklós jeles, Tibor jórendű. Mindhárman egyetemre, főiskolára készülnek. A heti edzések — no és a napi tanulás — mellett alig akad szabad idejük. Pedig bevallásuk szerint ekkor nőnek... A három jegenye, balról jobbra Csete Miklós, Felső Tibor, Tihanyi Zolt SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Kunhegyesen délután 5 órakor: A revizor, MOZI Szolnok Vörös Csillag: Apacsok, Tallinn: Hószakadás, Tisza : Balu hercegnő hozománya, Sandaszöllős Terv: szünnap, Jászberény Lehel: Archív filmelőadás V., Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunszentmárton Körös: Déryné hol van? (filmbarátok műsora), Mezőtúr Dózsa: A 22-es csapdája (18), Szabadság: És velem volt Alibaba, Béke: szünnap, Tiszafüred Tisza: szünnap, Törökszentmöslós Dózsa: Egy tiszt nem adja meg magát (felemelt helyáron), Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. • RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓS 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Klasszikusok mai köntösben. — Bélyegzőóra Jászfényszarun. — Keresztes Ágnes riportja. — Farmer és nyakkendő— ifjúsági magazin. — Szerkeszti: Forró Tamás. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Duke Ellington zenekara játszik. — 18.27: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Népdalcsokor. — 9.01: Decsényi János: Kati dalai — európai népdalok. — 9.14: Hallgassuk együtt! — 10.05:Nyitslikék**,r Kisiskolások műsora. — 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.55: Beethoven: Prométheusz — balett. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Bodnár György könyvszemléje. — 13.30: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.57: Ezeregy délután. — 14.27: Sárai Tibor műveiből. — 15.10: A költőtől az olvasóig. — 15.50: Indulók. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.10: Vörösmarty Mihály élete és költészete. — XIII. rész. — 16.30: Hangképek az V. Duna menti folklórfesztiválról. — 16.40: Az Al Caiola zenekar játszik. — 17.05: I £ is magyar néprajz. — 17.10: Szvjatoszlav Richter Liszt felvételeiből. — 17.30: Gondolat. — 18.15: Miért igen, miért nem? — 19.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót és a Ljubljanai Rádió stúdióját. Közös hangverseny a Ljubljanai Rádióval — Kb. 21.05: Adok — veszek. — Kb. 21.45: Joe Carr zongorázik. — 22.20: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában (ism.). — 22.47: Olvasó- lámpa. — 23.02: Daljátékokból. — 23.47: Lassus-kórusok. — 0.10: A Körmendi együttes játszik. PETŐFI 5 8.05: Dékány Sarolta, Koós János és a Werner Müller zenekar felvételeiből. — 8.33: Dohnányi: Ruralia Hungarica. — 9.00: Dzsesszfelvételekből. — 9.33: Endrédi Mimi és Lerner Ferenc nótákat énekel, Lakatos Lajos cimbalmozik. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.33: A Szabó család (ism.). — 12.00: Kalmár Magda énekel. — 12.20: Az élő népdal. — 12.33: Zongoramuzsika. — 12.54: Joan Sutherland operettdalokat énekel. Közreműködik az Ambrosian Operakórus és az Új Philharmonia zenekar. — 13.33: „A gyermekeknek írta Bartók Béla” (ism.). — 14.00: Kettőtől hatig... — 14.00: Nagy Tibor táncdalaiból. — 14.15: Massenet: Manón — Manón áriája, III. felv. — 14.25: Orvosok a mikrofon előtt. — 14.30: Hírek. — 14.33: Harminc perc rock. — 15.03: Sosztakovics: Ünnepi nyitány. — 15.10: Bemutatjuk vendégünket, Kaliopi Szpiru ciprusi sanzonénekest. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Debussy: Kis szvit. — 15.50: Slágermúzeum. Szerkesztő: Benczés Magda. — 16.30: Hírek. — 16.33: Radnai György énekek — 16.40: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. A Musica Antiqua Hungarica együttes játszik. Művészeti vezető: Késmárki György. — 16.55: Reklám. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Játékmester kerestetik. Szerkesztő-műsorveztő: Padisák Mihály. Rendező: Petrik József. — 18.00: Ember és hibája. — 18.10: Csókolj meg, Katám. Részletek Porter zenés játékából. — 18.33: Színes népi muzsika. — 19.30: Könnyűzenei Híradó. — 20.33: Diákkönyvtár hangszalagon. — 21.24: Ránki György: Filmmelódiák. — 21.39: Közvetítés a Barcelona—Vasas UEFA- kupa mérkőzés n. félidejéről. — 22.38: Gounod: Faust — balettzene. — 22.55: Tánczene. — 23.19: Paul Badura Skoda, Jean Fournier és Antonio Janigro Mozartfelvételeiből. — 22.47: Híres prímások lemezeiből, TELEVÍZIÓ BUDAPESTI 1. MŰSOR: 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv. (Alt. isk. 5. oszt.) Jól van kenguru! — 9.15: Orosz nyelv. (Középisk. in—IV. oszt.) Gondoskodás az emberről. — 9.55: Német nyelv. (Középisk. I—H—III—IV. oszt.) Rolf pénzt kap. — 10.20: Tévétorna (ism.). — 10.25: Delta, Tudományos híradó (ism.). — 10.50: Az énekesnő. Magyarul beszélő olasz film (ism.). — 12.25: Játék a betűkkel (ism.). — 13.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ism.). — 16.58: Hírek. — 17.05: Rövidfilmek kedvelőinek. 1. A- tól Z-ig. Szovjet rövidfilm. 2. A háflingi ló. Osztrák rövidfilm (színes). — 17.45: Unokáink is látni fogják . . . Vita városközpontjaink építészetéről (ism.). — 18.35: Mezőgazdasági kontrasztok. Lengyel dokumentumfilm (színes). — 19.05: Reklámműsor. — 19.10: A közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Nyitott könyv (színes). Jókai Anna: A reimsi angyal. — 21.15: Művészek a porondon (színes). Francia cirkuszfilm. — 22.25: Tvhíradó. 3. 2. MŰSOR: 2Q.6 ©: Esztergomi Keresztény Múzeum (színes). Képzőművészeti rövidfilm (ism.). — 20.35: Portré egy hadseregről. Lengyel dokumentumfilm. — 20.55: Tvhíradó. 2. — 21.15: Reklámműsor. — 21.20: Nyomozás egy rablógyilkosság ügyében. Magyarul beszélő olasz tévéfilm. (16 éven felülieknek.) •s. »hrv.... f* MAI MŰSOR i Kosárlabda Férfi: Kőbányai Sör—Szolnoki Olajbányász 82:66 (38:25). Budapest, Bem Gimnázium tornaterme. V.: Bánsági—Maklári. Szolnoki Olajbányász: Csató (28), Májzik (18), Acsay (7), Mészáros (2), Kása. Csere: Szabó (11), Kollár, Majercsik, Béres, Kékesi. Edző: Acsay Attila. A szolnoki csapat nem tudta megismételni elmúlt heti jó játékát. Távoli dobásaik rendre kimaradtak, és a kosárról lepattanó labdákat sem tudták megszerezni. A bányászok csak időnként nyújtottak elfogadható teljesítményt. Női: Csepel SC—Szolnoki MTE, 83:36 (42:19). Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 50 néző. Az NB II-es csoport élén álló, már bajnoknak és NB I-esnek tekinthető csepeliek ilyen arányban is megérdemelték a győzelmet A hazaiak mélyen formájuk alatt játszottak, és több biztos helyzetet is kihagytak. /