Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-13 / 10. szám

1987. JANUÁR 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Küzdelem a hóval, a havazás okozta nehézségekkel (Folytatás az 1. oldalról) dor, a MÁV körzeti üzemfő­nöke. Elmondta, hogy a sze­mélyvonatok forgalmát vál­tozatlanul biztosítják. Igaz, a szerelvények 20 és 200 perc késésssel közlekednek, de Szolnokon minden vonatot késedelem nélkül indítanak el. A tömegtájékoztatás­­ ha­tására lényegesen visszaesett az utasforgalom. Részben ezért tegnap négy helyi já­rat nem futott ki. Előfor­dult,­ hogy a távolsági szerel­vények sem közlekedtek, öt járatot vont össze a MÁV — végül is az utazóközönség elérhette célját. A MÁV ígé­rete szerint a várható mí­nusz 20—25 fokos hidegben is biztosítani fogják a sze­mélyforgalmat. Az üzemfőnökségen egyéb­ként 250 ember takarította a váltókat. Ebben a munkában a hősugaras berendezések je­lentenek könnyebbséget. A vasutasok Szajolban is mindent elkövetnek a köz­lekedés biztosításáért. Ezzel együtt a 24 vágányból mind­össze három üzemel. Tíz vál­tót tartanak állandó készen­létben. Az állomáson három tehervonat vesztegel. A sze­mélyvonatok késése már itt is megszokott, egy nemzetkö­zi járat például 310 percet késett. A lakosság alapvető élel­miszerekkel való ellátása, ha kisebb zökkenőkkel is, de megoldható volt. A vállala­tok ugyanis már az elmúlt hét végén többletárut szállí­tottak. Így hétfőn a legtöbb helyen árusítani tudtak az indulókészletből. Szükség is volt erre, mert a Sütőipari Vállalattól például másfél órás csúszással indultak el a teherautók, az ingázó pé­kek ugyanis több helységből késve érkeztek munkahe­lyükre. A vállalat igazgató­ja, Zsarnai Béla a kora dél­utáni órákban arról számolt be, hogy Kőtelekről, Nagy­körűből, Jászboldogházáról és Jászivánból még nem tér­tek vissza a járművek. Az operatív bizottsághoz érke­zett tájékoztatás szerint Jász­­ivánba nem jutott el tegnap a kenyér- és tejszállítmány. A Jászságban csak két ki­sebb összekötő út (a Jászjá­­kóhalma—Jásztelek és a Jászberény—Jászboldogháza) kivételével tegnap délelőtt járható volt minden út. Két nap óta már teljes erővel dolgoznak a hóakadályok megszüntetésén a Közúti Igazgatóság jászberényi üzemmérnökségének dolgo­zói, gépei. Vasárnap dél­utántól az erőfeszítések elle­nére azonban több helyen is megbénult, igaz csak néhány órára, a Jászságban a forga­lom. A 32-es úton körzetünk­ben Jásztelek és Jászalsó­­szentgyörgy között volt kriti­kus a helyzet vasárnap dél­után 4 és 6 óra között, ami­kor Jánoshida mellől men­tőt kellett kimenteniük a hótorlaszok fogságából. Jász-Vasárnap este, kilenc óra. A Közúti Igazgatóság köz­ponti ügyeletén javában „zajlik” az élet. A falon me­gyetérkép, amire áttetsző pauszpapírt feszítettek, s az úthelyzet változásait azon követik. Az URH-rádión sűrű a „forgalom”, s az adásokból kihámozható, hogy hol iga­zán éles a helyzet. A legtöbb jelzés a 46-os út Törökszent­­miklós és Mezőtúr közötti szakaszáról fut be. Hóakadá­lyokról, viharos szélről, s el­­akadt­ járművekről lehet hal­lani, s egyre világosabb: ott nem tudnak úrrá lenni a helyzeten, le kell zárni az utat. Tíz óra után Losonczi Zol­tán fenntartási osztályveze­tő-helyettes főmérnökkel el­indulunk — ahogy ők mond-A többi területre a terme­lőszövetkezetek és a kommu­nális üzemek segítségével megérkezett a friss kenyér. A tapasztalatok szerint most az indokoltnál is nagyobb a „felvásárlási láz”, ezért az üzemben mától folyamatosan sütik a kenyeret, hogy zök­kenőmentes legyen az ellá­tás. Ugyancsak az operatív bi­zottsághoz érkezett jelzés ar­ról, hogy a tejszállítás is ne­hézségekkel küszködött. Tó­vízi Ernő főmérnök szerint Karcag, Kisújszállás, Kende­res, Túrkeve körzetében volt gond. Ide csak katonai jár­művek segítségével tudtak szállítani, s a begyűjtésben is katonák működtek közre. Jászboldogháza és Kunszent­­márton környékére tegnap nem jutott el a vállalat autó­ja. Szolnokon és Törökszent­­miklóson is késett egy járat. A megyeszékhelyen — ad­ták hírül a városi tanácsnál — az ellátás és a postai szol­gálat megoldott. A közleke­dés rendben, az utak, ha ne­hezen is, járhatók. A kórház megközelíthető, a mentőállo­más szintén. A Kommunális Üzem minden dolgozója az elhárításban dolgozik. A hó­munkára jelentkezők száma azonban elenyésző. szentandrást többször is el­zárta a külvilágtól a hófú­vás. A tegnap délelőtti órák­ban elállt a hóesés, elcsende­sült a szél, még a nap is ki­sütött, de Kereszthidi Béla, az üzemmérnökség vezetője elmondta, hogy a saját és a téeszektől bérelt gépekkel együtt teljes erővel folytat­ják a hóeltakarítást, mert az utak többsége még így is csak félszélességben és ne­hezen járható. A Volán he­lyi üzemegységétől kapott tájékoztatás szerint hétfőn reggel a kora reggeli órák­ban Jászfényszaruból, Jász­­szentandrásról és Jászapáti­ról közlekedő autóbuszok nem érkeztek meg Jászbe­rénybe, ják­ területre. A szolnoki 22. számú üzemmérnökség veze­tőjének, Palcsy Mihálynak a Dáciájával előbb a biztonsá­gosabb területek felé ves­­­szük az irányt, s megnézzük a 4-es főutat, hogy milyen arcot mutat a megyehatár­ig. Forgalom alig van, csak néhány hatalmas kamion szór be bennünket hóval, amint 70—80-as tempóval előz­ bennünket. Az út itt járható. Később, az üzemmérnök­ségen egy hóekével felsze­relt IFA teherautó fülkéjébe kapaszkodom fel, a kocsi „gazdája” Veres Csaba mel­lé. Szandaszőlős—Rákóczi­­falva irányába indulunk, a 442-es útra. Ez is kritikus szakasz. Egy órája lehet, hogy bejöttek onnan, meséli útitársam, de akkora volt,a szél, hogy valószínűleg már újra átfúvásokat találunk. Előttünk egy hasonló társ halad villogó lámpával, ké­sőbb egy kétpalástú — úgy­nevezett nyitó — hóekével felszerelt ZIL is csatlakozik hozzánk, s így már hármas­ban rójuk tovább utunkat. Az út mellett elhagyott ko­csikat takar be a hó, s egy Trabantot még mi is meg­hintünk alaposan. Hajnali kettő felé végre eláll a hó, és kissé felléleg­­zünk. Most talán már kön­­­nyebb lesz. Hazafelé tartunk, mögöttünk a megtisztított út. Közben gyorsan hűl a leve­gő, s a gépkocsi vezetőjének bizony erőltetnie kell a sze­mét, hogy a jegesedő szélvé­dőn kilásson. Az igazgatóság központi ügyeletén pontos reggeli helyzetképet kapunk. A 46-os továbbra is lezárva, mert járhatatlan, ám a bennre­­kedteket már kimentették. A Tiszafüred-környéki mel­lékutak szintén járhatatla­nok, mert ott egész éjszaka havazott, s a szél sem csen­desedett. A megye iskoláiban nem szünetel a tanítás A szokatlanul zord tél mi­att megcsappant a gyerekek száma az óvodákban, isko­lákban. Tegnap a szokásos­nál kevesebb apróság ját­szott a gyermekintézmények­ben, s sok volt az üres pad az iskolákban is. A Szolnoki 633-as számú­­ Ipari Szakmunkásképző In­tézetben az ötszáz diákból százötvenen nem érkeztek­­ meg az iskolába. A Kereske­delmi Szakközépiskola és Kereskedelmi Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző Is­kolából még többen, három­százan hiányoztak. Nyolc­tíz diák nem­ érkezett meg tanulócsoportonként a 605-ös számú Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Inté­zetbe, a Pálfy János Vegy­ipari és Műszeripari Szak­­középiskolába, a Szamuely Tibor Ipari Szakközépisko­lába. Sok volt a késve érkező diák is. Többségük egy-két órás késéssel jutott el az is­kolába. A vegyipariban pél­dául volt olyan tanulója aki autóstoppal (!) érkezett. A szolnoki középfokú ok­tatási intézmények vezetői úgy határoztak, hogy ma csak azok a diákok indulja­nak útnak, akik vonattal vagy menetrendszerű busz­járattal közlekednek és biz­tosítva látszik, hogy időben hazaérnek. Tegnap egyéb­ként dél­előtt, illetve dél kö­rül elengedték az iskolából a bejáró diákokat, nem volt délutáni tanulószoba sem. Mivel a hiányzások mértéke sehol sem haladta meg az ötven százalékot, az iskola­­vezetők egyelőre nem adnak ki szünetet. L. M. L.—Sz. Gy.—L. P. (Fotó: T. K. L.) Nehéz a közlekedés a Jászságban is Vasárnap éjjel ellenőrző körúton A megyeszékhelyen a Kommunális ü­zem valamennyi dolgo­zója és teljes gépparkja a hó eltakarításán dolgozott tegnap egész nap 3 A pénz kevés, tervezni mégis érdemes Környezetvédelmi berendezések az aprítógépgyárból Már sok-sok éve foglalkoztatja az embereket a kérdés, miként lehetne „arannyá” változtatni a mindennapok során keletke­ző értéktelen anyagot, a sze­metet. A kívülálló számára első hallásra valóban va­rázslatnak tűnik, hogyan tud egy-egy guberáló ezre­ket kibűvészkedni egy váro­­­si szeméttelep hulladékából. Márpedig van ilyen. Ha job­ban körbejárjuk a kérdést, gyorsan rájön az ember, hogy nincs is semmi különös a kijelentésben, miszerint kincs van a szemétben. S hogy ez mennyire igaz le­het, bizonyítja az is, hogy a nálunk jóval gazdagabb or­szágokban már régen intéz­ményesítették — nagy beru­házásokkal gépesítették — a „guberálást”, helyesebben mondva a szemét osztályozá­sát, feldolgozását, s azok az országok nyersanyagfelhasz­nálásuk tíz százalékát ma már ily módon fedezik. Ná­lunk ez az arány jó ha eléri a négy-öt százalékot. Pedig tíz évvel ezelőtt — egészen pontosan 1976-ban — amikor életbe lépett ha­zánkban a környezetvéde­lemről szóló törvény, annak végrehajtási utasításában többek között az is szerepelt, hogy meg kell teremteni azt az ipari hátteret, amelyik a különböző ipari és mezőgaz­dasági hulladékok ártalmat­lanítására és hasznosítására szolgáló berendezések gyár­tását segítheti. 1977-ben a KGM a jász­berényi Aprítógépgyárat je­lölte ki erre a feladatra. Nem véletlenül, hiszen a nagyüzem univerzális tech­nikai felkészültséggel és ru­galmasan változtatható ter­mékszerkezettel rendelkező egyedi nehézgépgyár volt már akkor is, és jelenleg is az. Profilját kezdetben ap­rító, őrlő, osztályozó, keve­rő és adagoló gépek alkották, majd tevékenységük az idők folyamán kibővült, s ma már forgó kemencéket, ko­hászati hengerművi beren­dezéseket és vegyipari gépe­ket is gyártanak. S hogy jó színvonalon, bizonyítja az is, hogy az elmúlt évtizedekben számos hazai és külföldi be­ruházáshoz szállítottak alap­­technológiai gépeket, beren­dezéseket, így valóban nem volt vé­letlen, hogy éppen az Aprí­tógépgyárat jelölték ki a már említett feladat megva­lósítására. Szinte azonnal el is kezdték a megfelelő tech­nológia felkutatását, az igé­nyek felmérését és a kivite­lezői kapacitások biztosítá­sát. Nehezítette a helyzetet, hogy ilyen jellegű korszerű berendezéseket sem a hazai, sem a szocialista országok­ban még nem gyártottak, így a legkézenfekvőbb megoldás­nak az látszott, hogy vala­melyik tőkés céggel közösen kezdődjön el a munka. Több partnerrel is fölvették a kapcsolatot, s végül — a gazdaságossági szempontokat figyelembe véve — az oszt­rák Purator cég ajánlatai látszottak a legkedvezőbb­nek, vele közösen el is kezd­ték a jászberényiek a hulla­dékégetők gyártását. A be­rendezések kifejlesztésénél és elkészítésénél abból in­dultak ki, hogy a kórházak többnyire olaj- és gáztüze­lésre álltak át, így a koráb­ban szénnel együtt elégetett hulladékaikkal nem tudnak mit kezdeni, s így előbb­­utóbb rákényszerülnek a hulladékégető berendezések vásárlására. A laboratóriu­mi és műtői hulladékot már korábban sem lehetett sze­métbe dobni, mivel azok ve­szélyesek lehetnek a környe­zetre. Az Aprítógépgyár számítá­sa bevált, hiszen valóban je­lentkeztek gyógyintézetek. Az érdeklődés — minden túlzás nélkül állíthatjuk — óriási volt. Igen ám, csak­hogy a hat-nyolc millió fo­rint, amibe egy hulladékége­tő került, eléggé beszűkítet­te a tényleges keresletet. Vé­gül csak azok az intézetek „maradtak talpon”, amelyek a környezetvédelmi alapból jelentős pénzügyi segítséget kaptak, így a ’70-es évek vé­gén, a ’80-as évek elején el­készültek az első berendezé­sek, amelyek ma is jó hatás­fokkal dolgoznak a szolnoki, a szigetvári, a jászberényi, valamint a budapesti Korá­nyi Kórházban. S ezzel a fel­sorolásnak vége is szakad, hiszen ezekből a hulladék­égetőkből mindössze négyet készített az az Aprítógép­­gyár, s azóta nincs megren­delése a fizetőképes kereslet hiánya miatt. A gyáriak azonban nem adták föl, s a ’80-as évek elején kifejlesztették az ipa­ri égetőberendezéseket, ame­lyek többek között a Tisza Cipőgyár, a Ferihegyi re­pülőtér, a Fűzfői Nitroké­­miai Ipartelepek, valamint a Dunántúli Kőolajipari Vál­lalat megrendelésére készül­tek. A vállalat újra törekvő és kísérletező tevékenységé­nek ékes bizonyítéka, hogy időközben egy másfajta technológiát is kipróbáltak, majd a Mut nevű osztrák céggel közösen elkészítették, s Keszthelyen üzembe he­lyezték azt a biokomposztá­ló-berendezést, amelynek se­gítségével a Balaton kommu­nális szemetét és szennyvizét trágyává alakítják át, így téve felhasználhatóvá az értéktelen hulladékokat. Ezzel az Aprítógépgyár belföldre gyártott berendezé­seinek felsorolásával végez­tünk is. Azonban nemcsak itthon, hanem külföldön is érdeklődnek a Jászberény­ben gyártott hulladékégetők iránt: a Fiat cég, a salzburgi kórház, valamint az NSZfC- beli Biebesheim város ré­szére is szállítottak ezekből. És időközben egy másfajta környezetvédelmi technoló­gia — amelynek a másodla­gos nyersanyagok hasznosí­tása a célja — kidolgozásá­ra is vállalkozott a gyár. Er­re példa, a Borsodnádasdi Lemezárugyárban nemrégi­ben üzembe helyezett olyan jászberényi berendezés, ame­lyik a horganytartalmú sala­kot feldolgozza, és segítsé­gével visszanyerhető a tiszta fém. Sajnos jelenleg környezet­­védelmi berendezéseket nem gyártanak a nagyüzemben. Persze ez nem az Aprítógép­gyáron múlik, hiszen mint elmondták, ha valamilyen megrendelés érkezne hozzá­juk, rövid időn belül föl tudnának készülni az igé­nyek kielégítésére. Az érdeklődés hiányát korántsem az érdektelenség magyarázza, nálunk is isme­rik az előrejelzést: a világ nyersanyagkészletei az ez­redfordulóra úgy kimerül­nek, hogy a felhasznált ös­­­szes nyersanyag 25—30 szá­zalékát hulladékból kell majd előteremteni. A szán­dék hazánkban is meg­van a másodlagos nyersanyagok újrahasznosítására, hiszen 1981 óta már kormányprog­ram is segíti e tevékenység bővülését. A kívánt ütemű fejlődéshez azonban nincs elég pénz, így ma kevés, a hulladékokat ismét értékes anyaggá tevő beruházás in­dul. „Környezetvédelmi programjáról” azonban a mostani nehézségek, a meg­rendelések hiánya ellenére sem moiídott le az Aprító­gépgyár. A közelmúltban a jászberényiek a Wageneder nevű osztrák céggel aláírtak egy szerződést olyan beren­dezések közös gyártására, amelyek segítségével a kom­munális szemét válogatása, osztályozása és hasznosítása is megoldhatóvá válik. N. T. Január első napjaiban kezdték el a téli nagyja­vításokat a cibakházi Vö­rös Csillag Tsz-ben. Erő- és munkagé­peket, nagy­teljesítményű lánctalpa­sokat és egyéb kisebb gépe­ket javítanak ki a tavaszi kezdésig. A munkában 30—35 fő vesz részt. (Fotó: T. Z.)

Next