Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-13 / 85. szám

1993. április 13., kedd Gazdátlan kastély Tiszaug határában, egy szép halom tetején van a Stern család hajdani kastélya. Gyönyörű ki­látás nyílik onnan az őshonos fákkal övezett Tiszapartig futó mezőre, a másik oldalon pedig a nagy kiterjedésű szőlőtáblákra. Volt már ez a kastély terme­lőszövetkezeti központ, s lány­tábor is. Nyaranta ugyanis, amikor a szőlőben megszapo­rodtak a munkálatok, akkor tá­voli tájakról középiskolásokat alkalmaztak itt. Most csend övezi a kastély termeit, s azon tanakodnak a község vezetői, hogy kit illet a kastély tulajdonjoga. Annak ide­jén egyszerűen elkobozták régi gazdáitól az épületet, s nem „anyakönyvezték”. Most az enyészet akarja birtokba venni. Nagy kár lenne, ha sikerülne neki. Adalék Tiszaug helytörténetéhez A tiszaugi egyesített közúti és vasúti Tisza-híd méreteire jellemző, hogy hosszúsága (300 méter) megegyezik a budapesti Szabadság-híddal, szélessége 8,30 méter - írja Gellért Tibor a magyar vasútépítő katonákról szóló könyvében. 1929-től szolgálta a forgalmat 1944-ig, amikor a visszavonuló német csapatok felrobbantották . Csu­pán egy ötven méter széles mező maradt épségben belőle. A hídroncsok a hajózást is lehe­tetlenné tették. A robbantás el­zárta a Kecskemét-Kunszent­­márton-Békéscsaba közti első­rendű műutat, gátolva ezzel a Tiszántúl és a Duna-Tisza köze kapcsolatait. A vasútépítő katonák hadosz­tály-parancsnoksága 1946. március 21-én vette át a tiszaugi munkát. Az építkezés megindí­tásához szükséges faanyag ki­termelését (Szolnokon) szintén katonák végezték. A hídhoz 110 cölöpöt termeltek ki és szállítot­tak Tiszaugra. A hídroncsok ki­emeléséhez szükséges tartókat a budapesti Szabadság-híd és a dunaföldvári híd roncsaiból biz­tosították. A feladat tehát kettős volt: a roncsok kiemelése, majd a híd újjáépítése. A munkálatok során meg­mozgattak 1611 tonna hídszer­kezetet, melyből 731 tonna vasszerkezetet hasznosítani tud­tak a híd helyreállításánál. Említésre érdemes, hogy a ti­szaugi volt az első Tisza-híd, s a budapesti Szabadság-híd után országosan is a második abban a tekintetben, hogy eredeti alak­jában épült újjá. Az azóta eltelt évtizedek nem múltak el nyom­talanul a tiszaugi híd felett. Az utóbbi két évben jelentős felújí­tást végeztek rajta. A közúti közlekedést ezért az év nagy ré­szében egy hajóhíd biztosította. Archív felvételeink a felrob­bantott hidat és az újjáépítésben résztvevő katonák egy csoport­ját ábrázolják. Azt beszélik Tiszaugon Új sarjad a régi helyén Nem jogutód hanem új szövetkezet - Nem jogutód, hanem telje­sen új szövetkezet a mienk - köti a lelkemre Nagy István, a tiszaugi Tiszagyöngye Mező­­gazdasági Szövetkezet elnöke. - Harminchét taggal, tavaly no­vember 12-én alakítottuk meg. Négyszázötven hektár tartozik hozzánk. Előzetes felmérés alapján cse­lekedtünk. Felkerestük az em­bereket, s megkérdeztük tőlük, hogy bent akarják-e hagyni föl­djüket a téeszben. - Mivel nincs „örökség”, ho­gyan jutnak gépekhez, épüle­tekhez? - Reorganizációs hitelből sze­retnénk, de ez sajnos nem megy könnyen. Ígérik, hogy kapunk hitelt, de ha a gyakorlatot né­zem, akkor azt kell mondanom, hogy ez még csak szóbeszéd. - Megkezdték már a munkát? - Még az ősszel elvetettünk 225 hektár őszi búzát. A talaj­munkák is folyamatban vannak. Tavaszi árpát is vetettünk. Nap­raforgóra szerződést is kötöt­tünk. Mivel területünk kicsi és a munkafolyamatok gépesítettek, csak tizenöt embernek tudunk munkát biztosítani. Ezért sze­retnénk 48 hektár szőlőt is, mert az kézimunka igényes, de a sző­lőn még rajta van a bank jelzá­loga. Most folytatunk tárgyalá­sokat ebben az ügyben. - Milyenek a kilátásaik? - Mivel mindent hitelből kell megvásárolnunk, nehéz lesz a helyzetünk, de reménykedünk. Az oldalt írta: Simon Béla Fotó: Nagy Zsolt Páratlan intarzia A községházán van egy in­­tarzia-berakásos szép kis szek­rény. Ki tudja mikor, melyik kastélyból került oda? Meg kell hagyni, gyönyörű darab. Azt ugyan nem lehet elmondani róla, hogy páratlan a maga ne­mében, hiszen az egykor na­gyon szép összhangban álló garnitúra néhány értékes példá­nya még fellelhető a faluban. Dicséretes, hogy vannak, akik féltő gonddal megmentették és őrzik azokat, dehát bizonyára belátják, hogy a tulajdonjog voltaképpen nem őket illeti. Mit csináljanak akkor? Adját át az enyészetnek ezeket remekmű­veket? Nagy kár lenne értük. Egy mindenki által látható gyűj­teményben azonban méltó helyre kerülhetnének. S akkor talán mostani őrzőiknek sem volna túlságosan nehéz meg­válni tőlük... 5 Várakozás és önfelszámolás A polgármesternő monológja Nem mondható, hogy gond­talanul, bosszúság nélkül telnek Hegedűs Jánosné tiszaugi pol­gármester napjai. Hallgassuk csak:­­ Önkrományzatunk szerette volna megvenni azt a leágazó utat, amit a híd felújításakor építettek. Volt egy vállalkozó, aki egy hajókikötőt épített volna oda és saját kishajóján szállí­totta volna az utasokat. Elhúzó­dott az ügy, s most már akkor sem boldogulnánk az 5-6 mil­liós áfa miatt, ha ingyen kap­nánk meg azt az útszakaszt. Az önkormányzat kérte a Holt-Tisza sziget tulajdonjogát. Egy külföldi vállalkozó üdülő­falut épített volna oda. Maradt minden a régiben. Egyetlen építési telket sem tudunk kialakítani. Kértük, hogy a téesz által használt ál­lami területet kapja meg az ön­­kormányzat. A mai napig nincs döntés ebben az ügyben. Hasz­nosítható vagyonhoz nem jutott az önkormányzat, csak olya­nokhoz (iskola, óvoda, orvosi rendelő), amelyek nem hozzák, hanem inkább viszik a pénzt. A telefonhálózat kiépítése sem halad. Vezetékes gáz is csak Kunszentmártonban van. Mire több községen át ide ér a vezeték (ha egyszer egyáltalán ideér), kérdés, hogy még akkor olcsóbb lesz-e a gázzal való fű­tés. Várakozunk abban a tekin­tetben is, hogy mi lesz a földdel. Azt mondták, hogy mivel új szövetkezetek alakulnak, köz­ségenként megalakíthatjuk a jiu/iUni­'j anju­ ah­­­ r Jid földkiadó bizottságokat. Újabb utasítás szerint három község­nek kellett egy közös földki­osztó bizottságot létrehozni. Úgy tűnik, a múltba tekintünk, nem a jövőbe. Várjuk azt is, hogy a kun­szentmártoni Áfész mikor akar már a helyi intéző bizottság vé­leményének meghallgatásával a falubeliek érdekének megfelelő intézkedéseket hozni. A vegyesiparcikk-, az élelmi­szerboltot és a Tüzép-telepet például egyetlen család kezébe adta. Az iparcikkboltot azóta bezárták . . . Sok baj van a Holt-Tiszával is. A horgászok panaszkodnak, hogy a tiszaalpári Halászati Szövetkezet évek óta rablógaz­dálkodást folytatott. Az önkor­mányzat tulajdonába kérte a holtágat, de az FM a vízhaszná­lati jogot meghatározatlan időre továbbra is a tiszaalpáriaknak adta. Fellebbeztünk, most vár­juk a döntést. Azt is várom - természetesen csak képletesen szólva -, hogy mikor érkezik ide az a képzelet­beli dózer, amely az ilyen kis­te­lepüléseket a földdel teszi egyenlővé. Az ugyanis, hogy a mostani állami támogatási rend­szer nem a kistelepülések érde­két szolgálja, sőt inkább elle­nükre van, az biztos. Lakosság­arányosan állapították azt meg. Nálunk meg a lakosság lét­száma a korábbi erőszakos in­tézkedések következtében egy­­harm­adával csökkent. Mivel községünk­­i lélekszáma­­ egyre csökken, az állami támogatás mértéke meg ahhoz igazodik - egy kis túlzással szólva -, előbb-utóbb önfelszámolóvá válik nemcsak Tiszaug, hanem a hozzá hasonló valamennyi kistelepülés. Tehát állunk, várunk, majd­csak lesz valahogy. Optimiz­musunkat azért nem veszítettük el. Ahol módunk nyílik rá, vitá­zunk, érvelünk, de ... Ez a tiszaparti erdőbe futó végtelen vagonsor (melynek ikerpárja képünkön nem lát­ható) nem védőgyűrűt alkot Tiszaug körül, hanem azért rostokol ott, mert kevés a szál­lításra váró árú. Ez a várakozó álláspont jellemző egyébként a községre. A pegazus elszállt - az istálló maradt Valamikor messze földön hí­res volt a Pegazus fogadó. A Bugac-Hortobágy közötti utat lóháton megtevő külföldi turis­ták is itt tértek nyugovóra. Fel­tehetően ezért kapta a Pegazus nevet. Jó étel mindig, szabad szoba ritkán állt a vendégek rendelkezésére. A fogadó könyvjóváírással került annak idején a kunszent­mártoni Áfész kezelésébe. Az meg - úgy látszik nem látott ben­ne elég fantáziát -, egy idő után eladta valakinek, az meg egy újabb, az meg egy még újabb vevőnek. A helyi önkor­mányzat nem tudja nyomon kö­vetni a volt fogadó tulajdonos váltását. A fogadó ugyanis már jó ideje bezárt. Állítólag eladtak be­lőle mindent, csak a függöny maradt az ablakokon. Az is bizonyára csak azért, hogy eltakarja a pusztuló falakat. Kár ezért a fogadóért. Az éhes vándor tovább állhat Tiszaug­­ról.

Next