Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-22 / 93. szám

1993. április 22., csütörtök A Föld napján Mága Anna: A kutyám Pénteken, amikor mentem hazafelé, a kutyám nyavíkolt. Én csodálkoztam, hogy miért nyavíkol, aztán megláttam, hogy vérzik a lába. Mondtam apukámnak, hogy a kutya megvágta a lábát. Én bekötöttem neki, és akkor már nem nyavíkolt, és én nagyot nevettem. Anyukám mondta, hogy ne nevessek a kutyámon. Azután elmentem a kertbe, láttam barkát, ami nagyon szép volt. Nagyon örültem neki, az­után anyukám behívott enni. A biológiai sokféleség védelmében A Föld napja alkalmából számos írás jelenik meg most a sajtóban, igyekezvén felhívni olvasóinak fi­gyelmét a bolygónkat veszélyeztető környezeti problémákra. Sajnos nincs hiány témában: az ózonpajzs károsodásától a vizek nitrátosodá­­sáig, a globális felmelegedéstől a trópusi esőerdők pusztulásáig bő­séges a választék. Bizonyára elhangzik a környe­zetvédők felhívása is: Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan! Hogy ez mit jelent valójában, azt ta­lán egy példával érdemes illuszt­rálni. Nézzük meg, mit sikerült tenni itt, a Tisza-tó partján egy olyan világméretekben jelentkező gond enyhítése érdekében, mint a biológiai sokféleség megőrzésének problémája! Vadpontyok és nemespontyok A mi színeink között a piros, gyümölcseink közt az alma, azt a helyet foglalja el halaink között a ponty: a legismertebb és a legked­veltebb. Ám róla alkotott képünk ismertsége ellenére sem egységes. Múlt századi elődeink még csak az ősi, vad formáit ismerték. Eny­hén ívelt háta, aranyló pikkelyekkel vagy korhűen halpénzekkel borított vaskos testű és erős izomzatú halat képzelhettek maguk elé a ponty szó hallatán. Ma viszont a többség számára az a nemesített változat je­lenti a pontyot, amely a halboltok­ leggyakoribb áruja. Az olajbarna vagy olajzöld színekben játszó, rendkívül magas hátú, és pikkelye­ket alig-alig viselő tükörponty. Nemespontjaink - melyek kö­zött pikkelyes és pikkelytelen fajták egyaránt találhatók - évszázada tartó kiválogatás és céltudatos te­nyésztői munka eredményei. For­májukat nézve talán kevésbé tetsze­­tősek, mint vad fajtársaik, úszásban sem igen vehetik fel velük a ver­senyt, ám valamennyiükre jellemző a jó táplálékhasznosítás és a gyors súlygyarapodás. Nemesítésüknek is ezek voltak fő céljai, hiszen egyál­talán nem mindegy, hogy halaink két-, három- vagy négyéves ko­rukra érik-e el a piaci méretet. Haltenyésztő szakembereink ki­váló munkáját dicséri, hogy a ma­gyar pontyfajták világhírre tettek szert. Mesterséges szaporításuk módszere is egyre tökéletesedett - szintén hazai kutatók jóvoltából -, így gyakorlatilag korlátlan számban állt rendelkezésre vizeink benépesí­téséhez a jó minőségű nemesponty­­ivadék. Került is belőle bőségesen nemcsak a halastavakba, hanem természetes vizeinkbe is. Egyenlőtlen verseny Ismervén a nemespontyok jó tu­lajdonságait, úgy vélhetnénk, hogy betelepítsük a természetes vizekbe csak hasznos lehet, hiszen nem hogy csökkentenék, de növelik a biológiai sokféleséget. A kérdés azonban kissé bonyolultabb. A telepítések - még ha évről évre ismétlődnek is - nem okoznának gondot, ha vadpontyaink is megfe­lelően szaporodnának. De sajnos már a folyószabályozások óta gon­dok mutatkoznak ezen a téren. A pontyok legjobb ívóhelyei a tavaszi áradáskor víz alá kerülő ár­téri rétek. Ha tartósan kinn marad a víz, nemcsak az íváshoz, hanem az ivadék megerősödéséhez is eszmé­nyi feltételeket kínál. Szabályozott folyóinkon azonban olyan gyors az áradások lefutása, hogy halaink vagy le sem ívnak, vagy ha mégis, a hirtelen apadással szárazra kerülve, az ikrák zöme elpusztul. Ilyen körülmények között telje­sen természetes, hogy a rendszeres nemesponty-telepítések hatására egyre inkább csökkent a vadpon­tyok aránya. Mégpedig oly mérték­ben, hogy egyes vizeinknél már el­tűnésüktől kellett tartanunk. A változatosság: érték Persze joggal merülhet fel a kér­dés: miért lenne az baj, ha a vad­ponty kiveszne vizeinkből, hiszen ott van helyette a jobb növekedésű nemesponty? Nos, azért lenne pó­tolhatatlan veszteség mert, a neme­sített fajták csupán kis hányadát hordozzák a faj génjeinek, amelyek a látható és rejtetten meglévő tulaj­donságok hordozói. Mert igaz ugyan, hogy a nemespontyok táplá­lékhasznosítása jobb, növekedése gyorsabb, mint a vad formáké, de például a táplálékkeresés, a ragado­zók előli menekülés vagy a beteg­ségekkel szembeni ellenállóság te­kintetében messze elmaradnak mö­göttük. A vadpontyok változatos gén­készlete teszi lehetővé a faj változó és szélsőséges körülmények közötti fennmaradását, de emellett arra is módot ad, hogy egy-egy értékes tu­lajdonságukat a nemesítők átvigyék a tenyésztett fajtákba. Gondoljuk csak el, mihez nyúlhatnának kutató­ink, ha felütné a fejét egy olyan be­tegség, amellyel szemben nemes­pontyaink védtelenek, s nem lenné­nek vadpontyaink? Hogy ennek ki­csi a valószínűsége? Igaz, de 20 éve még az AIDS-re se gondoltunk . . . Génbank Vadpontjaink ugyanúgy védel­met érdemelnek, mint a hortobágyi rackajuh vagy a rideg tartású szür­kemarha. Igaz, még nincsenek oly nagy veszélyben, de ha nem gondo­lunk rájuk idejében, ez is bekövet­kezhet, s akkor már nehezebb lesz a dolgunk. Azt hiszem, határozott jelzésként kell értékelnünk, hogy egy Ausztria halait ismertető könyvben már csak a tükörponty fotóját találjuk meg a faj illusztrá­ciójaként. Ugyanakkor örömmel mondha­tom, hogy a Magyar Országos Hor­gász Szövetség is szívügyének te­kinti vadpontjaink védelmét és en­nek köszönhetően az utóbbi évek­ben már nem tükörpontyokkal, ha­nem helyi vadpontyoktól származó ivadékkal gyarapítja a Tisza-tó ha­­lállomnyát. Valójában tehát máris génbanknak tekinthető a Tisza-tó, ahol a vad formák génkészletének megőrzésével tudatosan törekszünk a biológiai sokféleség fenntartá­sára. dr.Harka Ákos Halászat és környezetvédelem Tapasztalatból tudjuk, hogy hal nélkül halott minden víz. Ilyenkor élőlényekben csak rövid ideig gazdagok, azután elszegényedik az élővilág, mert hiányzik az őket fogyasztó állatcsoport, a hal, ame­lyik a vízi életet állandóan moz­gásban tartja. A folyók szabályozása előtt a krónikák feljegyzései a Duna és a Tisza mesés halbőségéről szóltak. A mai krónikák ennek az ellenke­zőjét rögzítik. Ez azt jelenti, hogy a szabályozással nyertünk és ve­szítettünk is. Nyertünk a mező­­gazdasági termelésnek akkora te­rületet, mint amekkora egész Hol­landia. A lakosság vetését nem fenyegették évente a korábbi nagy áradások pusztításai, nőtt a terme­lés, ezzel együtt a lakosság meg­élhetése, létbiztonsága, és ezzel járt együtt a szaporodása. A hátrányok közül első helyen kell említenünk a halak korábbi ívóhelyeinek elvesztését, amely több tízezer hektár volt. A szabá­lyozással ez a terület a két gát közé szorult. Az eredményét pe­dig ismerjük. A szabályozást kö­vetően a mentett területen elkez­dődött az úgynevezett másodla­gos szikesedés, ami a rendszeres elöntések megszűnésének a kö­vetkezménye. Az utóbbi évtizedekben min­den hazai folyónk és tavunk hal­bősége tovább csökkent, vagy tűnt el az ipari- és mezőgazda­­sági-, továbbá a háztartási szen­­­nyezések hatására. Az ipar - tud­juk - sok vizet igényel és sok szennyvizet termel. A termelés során a felhasznált vízben olyan anyagok maradnak oldott állapot­ban, amelyek még sokszoros hí­­gulásuk után is mérgezőek. Évek szükségesek egy folyóvíz, vagy tó megtisztulásához, hogy abba a halfajok ismét visszatelepüljenek. Erre példa a Sajó és más észak­magyarországi folyó és patak. A mezőgazdaság a műtrágya és a növényvédőszerek széleskörű alkalmazásával, az állattartó tele­pek híg trágyájának nem kellő módon történő kezelésével szennyezték és szennyezik a vi­zeket ma is. A halászat kérdéseivel nem le­het úgy foglalkozni és azokat megoldani, hogy ez ne szolgálná a környezetvédelem ügyét és ér­dekét. Szerencsére, ez utóbbi ma már nem csupán kinyilatkoztatott állami irányvonal, de a vizek vé­delmére, szennyezettségük csök­kentésére az utóbbi három évben jelentős szellemi és anyagi erőfe­szítéseket tapasztalunk. A hiva­talból e feladatot végzők mellett megnőtt a társadalmi szervezetek száma és jelentősége egyaránt. A legjobb példa erre, hogy az Or­szággyűlés Környezetvédelmi Bizottsága szinte minden fontos kérdésben kikéri a társadalmi szervezetek véleményét. A tógazdasági haltenyésztés sem feltétlenül környezetszen­­­nyező tevékenység. Az utóbbi években a kutatók kimutatták, hogy még a takarmányozott ta­vakról elfolyó víz minősége is gyakran sokkal jobb a befolyó ví­zénél. Természetesen ez nem csak azt jelenti, hogy a halastó, ha jól kezelik, feldolgozza a vízzel be­jutó tápanyagokat, az egyéb szennyezőanyagok nagy része is leülepszik, vagy megkötődik, de azt is jelenti, hogy vizeink nagyon szennyezettek. A hatékonyabb munka megkí­vánná, hogy a különböző minisz­tériumok a közös feladatok meg­oldására szellemi és anyagi erő­forrásaikat az eddigieknél jobban hangolják össze. Számos párhu­zamos tevékenység folyik kü­­lön-külön vonalon, jelentős anyagi ráfordításokkal, de nem annyi, mint amennyi kellene egy adott gond megoldásához. Ugyanezek a ráfordítások ös­­­szehangolva akár elegendőek is lehetnének. Őshonos halfajaink többségé­nek állománya olyan mértékben csökkent, hogy akár a kipusztulá­sukkal is számolni kell. Szükség volna tehát arra, hogy feltérké­pezzük azokat a menedékhelye­ket, élőhelyeket, ahol még megta­lálhatók. Az életfeltételeik megte­remtésével az élőhelyeik határait ismét ki kellene szélesíteni, hogy fennmaradásukat, túlélésüket le­hetővé tegyük. A halászat és a halgazdálkodás érdekében is fő feladat a vizek szennyezettségé­nek csökkentése. E nélkül nem lesz több a hal, nem lesz több jó horgászvíz, és sem a halász, sem a horgász halfogási esélye nem nő­het. Egy ilyen környezetvédelmi feladat ezáltal válik nemzeti fel­adattá és nemesedik nemzeti üg­­­gyé. Megoldása a sok sürgős kér­dés között is az elsők között kell legyen! dr.Szító András Tisza Klub, Szolnok 13 Természeti és környezeti nevelés a tiszabői Freinet-műhelyben Tiszabőn 1991 őszén alakult a Freinet-műhely. Ennek a pe­dagógiai műhelynek az egyik tanulócsportja az ötödik b. osz­tály. Ezek a gyerekek a hagyo­mányos rendszertől eltérő mó­don dolgoznak (természetesen figyelembe véve a még érvény­ben lévő tantervet). A csoport iskolaotthonos formához ha­sonló módon, a Freinet módszer segítségével dolgozik. Freinet francia pedagógus volt, aki gyakorlati és elméleti munkájával megteremtett egy jellegzetes módszert, egy új pe­dagógiai szemléletet. A szabad iskolák körébe tartozó módszer, amit Freinet a munka iskolájá­nak nevez, a gyerekek szabad önkifejezésére, öntevékenysé­gére, a kísérletező szabad mun­kára épül. A tanulók elfogadó, kényszermentes légkörben, já­tékosan, munka közben, sokrétű tevékenységen keresztül sajátí­tanak el ismereteket, ezáltal formálódik személyiségük. Az ötödik b. osztályban a természeti-környezeti nevelés­nek rendkívül jó lehetőségei vannak. Az iskola melletti ker­tes családi házban található a tanterem és a műhely. A gyere­kek a kertet önállóan gondoz­zák, művelik. A mindennapi (éppen aktuális) kerti munka a tanulás részét képezi. Csakúgy mint a teremben élő kisállatok - hörcsög, papagáj -, növények gondozása. A tananyagot a tanulók nem tantárgyakra szétbontva, hanem témakörönként hagyományos tantárgyak tananyagait egy­másra épülve - hiszen az életet is a maga teljességében éljük - összefüggéseiben sajátítják el. A tanulás során nem az ismere­tek, a lexikális tudásanyag meg­tanulása, bebiflázása a cél. A cél az, hogy a tanulók különféle megismerési formák gyakorlá­sával, az ismeretek feldolgozá­sával olyan élményeket tapasz­talatokat szerezzenek, melynek nyomán nem könnyen elfelejt­hető, betanult holt tudást kap­nak, hanem megismerve meg­tapasztalva, átélve, valóságos élmények és érzéseken keresz­tüljussanak az igazi tudáshoz! „Hallom- elfelejtem, látom- emlékezem, teszem- megértem.” (Egy régi kínai bölcs mon­dás) Fontos cél továbbá, hogy a feladatok és gyakorlatok vég­zése közben éljék meg, hogy ők és környezetük a természet ré­szeként annak nem birtoklói, kihasználói, nem csak passzív szemlélői, hanem formálói és alakítói is. A műhely munkájának ered­ményeként jelenik meg már két éve a Palacsinta című osztályúj­ság. Ez a műhelyben található, a gyerekek által használt házi nyomdában készül, amely író­gépekből, sokszorosító gépből, linónyomtató eszközökből és kézzel szedhető betűkből áll. Hagyományosnak nevezhető, hogy a műhely a Föld napjára megjelenteti a Palacsinta külön­­számát, Tisza Klub felkérésére. A különszámban a gyerekek sa­játos módon vallanak a termé­szettel való kapcsolatukról. A nyomdát nem csak az újság ké­szítésére használják. A külön­féle témakörök (projektek) fel­­dolgzásának is igen fontos esz­köze. Az idei tavasz egyik téma­köre a gyerekek szűkebb kör­nyezetének bemutatását tűzte ki céljául. A tervezet szerint kiad­ványokat, metszeteket, térképe­ket, transzparenseket készítenek és kiselőadásokat írnak Tisza­­bőről. A témát különféle téma­körökre bontva dolgozzák fel: Tiszabő története, Tiszabő Je­lene, Tiszabő földrajzi környe­zete, Állatvilág, Növényzet, A Tisza, Tiszabő jövője . . . stb. Az, hogy minden tanuló az általa szabadon választott, vagy kitalált témát dolgozhatja fel - hallatlan motivációs erőt, lendü­letet ad a munkának. A tevé­kenység során a gyerekek sok­rétű tapasztalatokat szereznek, melyek készségeik fejlesztése, tudásuk gyarapítása mellett személyiségüket is formálja. A tiszabői Freinet-műhely munkája és tervei egy lehetsé­ges útját mutatják meg annak a nevelői feladatnak, amelynek célja olyan embereket nevelni a jövő számára, akik a természe­tet megismerve, megszeretve nem kihasználói, hanem felis­merve a természetes környezet jelentőségét életünkben­­ annak védőivé válnak. Imrei István Tisza Klub „Megjöttek a gólyák!” ...lelkendeznek a gyerekek. A fehér gólyák­­ tudálékoskodik kritikusan képzett társuk, utalva a pontos fajnév fontosságára. Igen, itt vannak a gólyák, s ez valahol tudatunk mélyén a ta­vasz megérkezését jelzi. Bár a tény, ha kitekintünk az ablakon, kétéséges. Vajon a budapesti, a nagyvárosi gyerekeknek mi jelzi a tavasz érkezését? A nap­tár? A tévé? Vagy talán ők is készülődnek a tavasz méltó megünneplésére, mint sok-sok diák megyénk­ben? Nyolc nagykun település vetélkedik Herman Ottó nyo­mán, környezetvédelmi verse­nyek adnak helyet a természet­­tudományok terén szerzett is­meretek bizonyítására és azok elmélyítésére. Előadássoroza­tok, kirándulások, terepgyakor­latok, kiállítások, megannyi rendezvény, tevékenység bizto­sítja a természetszeretők csa­patmunkáját. S hogy mindez ne csak kampányjellegű legyen, az előzetes kiadott feladatok bizto­sították. Az előzőekben felsorolt va­lamennyi program résztvevői a kisújszállási Arany János Álta­lános Iskola diákjai. Mindemel­lett folyamatosan vizsgálják az eső savasságát, a levegő szen­­­nyezettségét, településük ivóvi­zének, ásott kútjainak minősé­gét, s aggódva figyelik az indi­kátorok elszíneződését, mely jelzi: az eső savas, a levegő szennyezett, az ivóvíz szeren­csére egészséges. S ekkor ér­telmet nyer: taposd laposra! De meg se vedd a dobozos üdítőt, műanyag helyett papírteméket használt. De. A papír fából ké­szül, s az erdők, az oxigén, az ózonréteg... Ebben az évben nem volt hulladékgyűjtés sem, hát mégsem hasznosítják újra a papírt? Erdőt irtani könnyebb? Tudatosan számolják a vá­rosban fészkelő madarakat, jel­zik a virágos, fásított utcákat, kerékpározásra, gyalogos köz­lekedésre buzdítanak. Néhány tanuló, sikeres környezetvé­delmi pályázatának eredmé­nyeképpen Dombóváron tölti ma a Föld napját. Tapasztalat­­cserében, információáramlás­ban nem lesz hiány. Kilencen a természetkutató szakkörösök­ből eddig sikeresen vették az akadályt a nyíregyházi országos ökológiai verseny fordulóin. Ha nyár - tábor. Vándortúra a Körösök holtágainak felfedezé­sére, a Zempléni-hegység rejtett tikainak megfejtésére, s Ma­­gyarhertelend is új élményekkel vár. A természetkutató tábor he­lye évek óta Ecsegpuszta. Azok a diákok, akik mind­ezen élményekkel tarsolyukban élik hétköznapjaikat, ismeretik birtokában tudják lakóhelyük élővilágát, rájuk nem vonatko­zik a latin mondás: „Ignoranti nulla Cupido”, vagyis csak a tu­datlannak nincs vágya... S ők várnak a természet csodáira. dr. Danka Klára, Tisza Klub

Next