Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-06 / 284. szám

4 Szeretet­ük, vigasztaló szavuk a szívünkig ért Fájdalmunkat enyhítették A napokban a legnagyobb szívfájdalmat szenvedtük el, amikor elvesztettük hatgyerme­kes édesanyánkat. Míg élt, Tálas Gabriella doktornő éveken át szeretettel gyógyí­totta, és szinte már családtag volt nálunk. Nem számított neki, hogy vasárnap van, ha hív­tuk, rögtön jött. Megható volt, amikor a kór­házban, Ledár György és Le­­dár Péter doktor urak­ együtt­érző szavakkal vigasztaltak, pedig édesanyánk már csak egy órát töltött náluk. Sokat segített Ondovay Ti­bor plébános úr, aki fáradságot nem ismerve, mindent elinté­zett, megható, szívhez szóló be­széde, a kántor úr gyönyörű hangja a szívünkig hatolt. A megyei temetkezési válla­lat (Unitas Rt.) mezőtúri kiren­deltségének munkatársai, akik­kel eddig még nem találkoz­tunk, felajánlották segítségüket, és munkájukat tapintatosan, lel­kiismeretesen végezték. Előt­tünk emberségből jelesre vizs­gáztak. Köszönjük. Közeledik a karácsony, a sze­retet ünnepe. Figyeljünk oda egymásra, és a bajbajutottakat ne hagyjuk magukra! Segítsünk embertársainkon! A Polgár és a Jász család Mezőtúr „Saját erőnkből mi már nem tudjuk megcsináltatni az utat” Hidegburkolatot kértek Tavaly - helyszíni szemle után - megállapították az illeté­kesek, hogy a szolnoki Vitorla utca esős időben járhatatlan, s azt mondták, hogy az ott lakók­nak önerőből kellene megcsi­náltatniuk. Az Aranyos utca la­kóközössége be is nyújtotta az ezzel kapcsolatos kérelmeket, de nem történt semmi. Megemlítem, hogy az öt éve lefektetett gázvezeték betöltött árka állandóan süpped. Érthető, hiszen a helyreállításnál a mun­kagép csak bezúrta. Azóta - a ta­laj lazasága folytán - lassan jár­hatatlanná válik. A legkritiku­sabb rész, a mintegy 150 méte­res dűlőút harminc-egynéhány éve földút, noha a környék majd minden utcája már melegburko­latú! Mi ilyen luxust nem kér­tünk, csupán hidegburkolatú utat szeretnénk. Ebben az utcában - egy-két családot kivéve - idős nyugdí­jasok laknak, és örökös aggoda­lommal tölt el bennünket, mi lenne velünk, ha ne adj’ isten! a mentőnek vagy a tűzoltóautó­nak kellene bejönnie. Mert a te­herautók által feltört úton már szinte semmilyen járművel nem lehet közlekedni, eső után a gyalogjárón is bokáig ér a víz. Fagyos időben, sajnos hiába graderezték, próbálták ideigle­nesen helyreállítani az utat, rö­vid ideig használt­ csapadék után még több víz áll rajta, és süpped a talaj. Kérjük az illetékeseket, hogy amint engedi az idő, az utcánkat mihamarább hozzák rendbe, mert erre mi már sajnos önerő­ből képtelenek vagyunk. Pozsonyi Sándor , Szolnok Köszönet a segítőknek, közreműködőknek Az újság olvasói már értesül­hettek róla, hogy vidám, Mici­mackó családi sportdélutánt tar­tottunk november 27-én Újszá­­szon, a sportcsarnokban. Ezúton is tisztelettel köszönjük a jól si­került rendezvényünkhöz nyúj­tott segítséget. Községünk polgármesteri hi­vatala anyagilag a jutalmak be­szerzésében támogatott; a ke­reskedők, vállalkozók jutányos áron - esetenként térítésmente­­­sen - süteménnyel, üdítővel, gyümölccsel jár­ultak hozzá a jótékony célú rendezvény bevé­teléhez. Külön köszönjük a szülők­nek, a szülői munkaközösség tagjainak a versenyek jutalma­zásához adott gyümölcs- és zöl­ségfélét, a szervezésben, árusí­tásban nyújtott segítségüket. S a délután sikeréhez tartozik, hogy az újszászi, illetve szolnoki kö­zépiskolások és fiatalok lelke­sen elvégezték a rájuk osztott feladatokat, illetve egy szolnoki középiskolás lány felvállalta a sete-suta Micimackó jelmezes szerepét. De köszönet és tiszte­let illeti mindazokat, akik a sportnap megszervezésében, le­bonyolításában bármivel is a segítségünkre voltak. Köztük a sportcsarnok dolgozói, hiszen együtt tettünk a szebb és boldo­gabb óvodáskorért.­­ Az Ös­­­szevont óvodai Intézmény ne­vében: Szabóné Balogh Etelka intézményvezető óvónő Új szász Rázós „élmény” a 32-esen A közeli napokban rázós „élményben” volt részem a 32-es úton, ahol az egyik vasúti átjárónál erős útbemarásokon keresz­tül lehetett csak átjutni - gondolom, a járművek lassítása céljá­ból. Ez idáig rendben, de miért mind a két sávban? Hogy nehe­zebben lehessen gyorsítani, vagy így volt gazdaságosabb? (Fotó: Barna Sándor) A szerkesztőség postájából „Az ember látatlanul is felvonja a szemöldökét” Tiszavárkony-szőlő a senki földje? Van egy település a megye­határ szélén, amit nyugodtan nevezhetnénk senki földjének. Ez a jelző konfliktusok esetén azt jelenti, hogy itt mindenki védelemben részesülhet, a Ti­szavárkony-szőlő esetében pe­dig azt, hogy az ott élő, közel négyszáz fős lakosság ügyének intézésével senki nem törődik. A tisztességes és becsületes la­kosok közigazgatásilag Tisza­­várkony községhez tartoznak, ahonnan szinte semmi támoga­tást nem kapnak. A közelmúlt­ban (az „átkos”-ra gondolok) ez a település jobb napokat is megélt. Minimálisan lehetővé tették, hogy az itt élő emberek (és a szolnoki, tószegi, karai zártkerttulajdonosok) a meg­termelt zöldséget, gyümölcsöt a helyszínen értékesítsék. Volt gázcseretelep, ahonnan „isme­retlen tettesek” addig lopták a palackokat, míg mind elfogyott, s lehetett tüzelőolajat vásárolni. A kultúrházban olyan rendez­vények voltak, (vacsorával egybekötött táncmulatságok, szilveszterezés stb.), amelyek a helyi és környékbeli lakosok igényeit kielégítették. Ma mindezek helyett egy vegetáló kis élelmiszerbolt van. Ha az Új Néplapban elolvas­suk a Jelzálog a kultúrházakon cím alatti írást (XII. 1.), akkor az ember még látatlanban is fel­vonja a szemöldökét és elgon­dolkozik. Hát még az, aki is­meri a település áldatlan állapo­tát, és nap mint nap látja, hogy 70 éven felüli emberek a csú­szós úton (ha még útnak lehet nevezni) tolják a kerékpárjukon a gázpalackokat Jászkarajenőre, amely a telpüléstől 4 km-re van, s ott vásárolnak be; a gyerekek szintén oda járnak iskolába­­ legalább harmincan, mert Ti­­szavárkonyban a „kisiskola” használaton kívül van. Meg­döbbentő dolog, hogy miköz­ben a társadalom átalakulóban, ami állítólag magasabb kvalifi­káltságot igényelne, a kultúrhá­­zakat jelzáloggal terhelik, átad­ják a Matávnak, miközben Ti­szavárkony-szőlő területén még halvány jelei sem mutatkoznak a távbeszélő-hálózat építésének. Tessék mondani: a befizetett adókat mire használják fel? Szándékoznak-e a szőlőkben élő idős emberek gondjain eny­híteni, járhatóvá tenni az utat? Ugyanis ez az út annyira tönk­rement, hogy a rajta közlekedés balesetveszélyes. Úgy vélem, nagyobb felelős­ségérzettel kell a döntéseket megalapozni és meghozni. Ha nem ezt teszik, úgy jár a két te­lepülés is, mint az ország. Ja­vaslom, hogy az önkormányzat gondolja át a határozataikat. Mert kell a telefon, de kell sok más is ahhoz, hogy ezek a kis közösségek jól érezzék magukat a saját településükön. A többi már lelkiismeret és hivatássze­retet kérdése. Tolnai Antal Küldjön egy képet! Kisújszállási kocsigyártók A kép 1952-ben készült a Kocsigyártó Kisipari Szövetkezet dolgozóiról, a ktsz tízéves fennállása alkalmából. Kovácstanuló voltam, s az ölemben ül az a kisfiú, aki azóta nagypapa. Csíki István - Kisújszállás A biztonságosabb közlekedésért Ha piros a jelzőlámpa ... Talán sokan nem tudják, hogy a 4-es számú főút Kisúj­szálláson átmenő szakaszán forgalomirányító lámpát he­lyeztek el a város központjában lévő gyalogátkelőhelynél. Vitatják a szükségességét, de sokkal többen érvelnek a biz­tonságos átjutás mellett, hiszen ezen a helyen szinte óránként iskolás gyerekek közlekednek oda-vissza. Az önkormányzat ezért is áldozott több százezer forintot a létesítésére. Feltétlenül szükséges, hogy a lámpa jelzéseit a járművezetők és a gyalogosok egyaránt ve­gyék figyelembe és tartsák be a közlekedés szabályait. Ezt azért hangsúlyozom, mert láttam, amint az egyik anyuka piros jel­zésnél vonszolta át az úttesten a fennhangon tiltakozó, hat év körüli gyermekét. Jobb lett volna, ha ehelyett megmagya­rázza az átjutás alapvető szabá­lyait. Azt, hogy meg kell nyomni a gombot, s megvárni, míg a lámpa zöldre vált, leáll a forgalom. Mert nem csak a közlekedési dolgozók feladata, hogy a szabályos közlekedésre tanítsanak, felhívják a figyel­münket. Tisztelt Embertársaim! Ugye egyetértenek velem? S ha igen, a balesetmentes közlekedésért tegyünk is többet - felelősség­gel. Farkas László Kisújszállás „Szemünk fénye” - a gyerek Mindig mély tiszteletet érzünk azok iránt, akik a „szemünk fé­nyéért”, gyermekeinkért - lehetőségeikhez képest - meg is tesznek mindent. Ennek jegyében szeretnénk köszönetet mondani a Pano­ráma Tours munkatársainak, akik a szolnoki Mátyás Király Általá­nos Iskola legapróbb táncosait, az első és második osztályosokat ingyen autóbusszal vitték (november 22-én) a Szigligeti Színház­ban rendezett Corvinka-gála próbáira, majd a csodálatos előadásra. Az 1-2. a osztályos tanítónők 1993. december 6., hétfő Expressz - ajánlva Felszámolják a céget Juhász Imréné törökszentmiklósi olvasónk vállalatánál az elmúlt években igencsak változott, zajlott az élet - de mindig süllyedő irány­ban -, miközben ő kisbabájával 1989 óta gyeden, majd gyesen van. Ugyanis a cég, a Dél-magyarországi Piért ma felszámolás alatt áll. A kismama az ilyen helyzetben várható járandóságaival kap­csolatban fordult hozzánk tájékoztatásért, s többek között ezt írta: szülése után nem sokkal kiderült, hogy kislánya sajnos asztmás, így - a gyes meghosszabbítását kérve - még otthon maradhat vele. Ami a munkáltatóját illeti: 1992-ben Törökszentmiklóson felszámolták azt a lerakatot, ahol ő is dolgozott, és a gyesen lévő kismamákat egy másik részleghez „csapták”. Az idén saj­nos ezt a munkahelyet is bezárták, őket pedig tovább„vitték”, mégpedig jó messzire, a szegedi központhoz. A nyár derekán odáig jutottak, hogy felszámolás alatt a cég, a gyesen lévő kis­mamák most Szegedről, az egészségbiztosítási pénztártól kap­ják a havi járandóságukat. Ezek után kérdezi: a gyes lejárta után vajon kitől kaphatja meg az egy évre szóló szabadság ellenértékét? Számíthat-e végkielégítésre, s ha igen, milyen mértékig? Kedves Olvasónk! A szabadság megváltása és a végkielégítés iránti követelésével a céget felszámoló pénzintézethez, a Taka­rék Részvénytársasághoz forduljon. (Címük: 1027 Budapest, Mártírok út 1.) Szabadságát pénzben kell kifizetniük, ezenkívül - ha a munkviszonyát felmondják - jár a végkielégítés. Aho­gyan levelében írta, 1987-től áll munkaviszonyban a vállalat­nál, ennek alapján kéthavi átlagkereset illeti meg. (A végkielé­­gítés mértéke: 3 év után egyhavi, 5-10 év között kéthavi sít.). Tájékoztatására közöljük még, hogy a csőd- és felszámmlási törvény 1991. évi, 49. paragrafusa kimondja, hogy a felszámo­­lás alatt álló cégnél a dolgozó munkaviszonyát felmondásal kell megszüntetni. E törvény azt is előírja, hogy a vállalat értékesített vagyon­tárgyaiból elsődlegesen a bér jellegű követeléseket (így a sza­badság megváltása, végkielégítés .. .) kell kifizetni, és csak az­után jöhet számításba az egyéb tartozás, hitel kiegyenlítése. Bizalmát köszönjük, és jó egészséget, kislányának mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk. Üdvözlettel:­­ 1^/h 'll Több emberséget kérünk November 25-én jelent meg A További gond című olvasói levél, melyhez szeretnék né­hány gondolatot fűzni. Támogatom a parkoló bőví­tését, mert az a meglátásom, hi­ába rakják ki a parkolni tilos táblákat, bizonyos napokon - főképp hétvégeken - már szinte lehetetlen a szolnoki Nagysán­dor József úton és környékén közlekedni. Ezenkívül sajnos az a tapasztalatom, hogy olykor a közterület-felügyelők sem áll­nak hivatásuk magaslatán, sőt előfordult, hogy emberségből elégtelenre vizsgáztak. Pl. no­vember 26-án 1000 Ft-ra bírsá­goltak egy olyan kocsitulajdo­­nost, aki éjszaka vidékről érke­zett haza a közelmúltban meg­özvegyült édesanyjához. S mi­vel ez a kocsi az én lakáson előtt állt, arra hívtam fel a két úr figyelmét, hogy hét végén kel­lene ellenőrizniük, am­ikor az egész utcában egymást érik a kocsik. Ezúton is arra kérem az ille­tékeseket, hogy a lakótelep nyugalma, biztonsága, garázsa­ink megközelítése érdekében ta­láljanak valami elfogadható megoldást. Talán a pártoló bő­vítése lehetne az. Komáromi K.-né Az igazság ládájából „Táj magyar ecsettel, télesti csendélet” - fejeződik be az az írás, amit az Új Néplap novem­ber 30-i számában, Rémálom az első utcában címmel olvashat­tunk. Hozzászólásomat talán kezdhetném azzal, hogy „egy család magyar módra”, mert va­jon ki nem ismer ehhez hasonló történetet. Sajnos egyre inkább azt ta­pasztalhatjuk, láthatjuk, hogy a hűség, a becsület, az egymás iránti tisztelet elhalványulóban, sőt mind kevésbé van együtt. A szülők olykor egymást túllici­tálva vásárolnak a gyereknek - ezzel bizonyítandó, ki szereti jobban. Természetesen először is videót kap, mert amíg azzal szórakozik, nem kell vele ját­szani, együtt tanulni, ki-ki me­het a saját dolgára (haverokhoz, kocsmákba, jobb esetben a munkába temetkezik a szülő, csak megszabaduljon az állandó „zaklatástól”). Aztán a gyerek - látva a szülők közötti széthúzást­­ egyre ravaszabb lesz, a maga malmára tereli a vizet: „Az anyu többet szokott adni”, vagy „az apu ilyenkor nem engedi, hogy iskolába menjek ..és még sorolhatnám. Előtte zajlik minden, amit a két szülő egy­más fejére zúdít, így nem smeri a tiszteletet; szélsőséges eetben a másik elleni harc eszköze lesz. Aztán a szétlazult családban, ahol már senkinek sem ő, és mindenki máshol remél öömöt (csak a gyerek nem tud mene­­külni még), a harc ádázabbá vá­lik, amiben csakis a gyeek a vesztes. Mert rá már senki sem figyel. Következménye, hogy amint majd teheti, elmegy ott­honról, aztán könnyen fel­s­ip­­panthatja valamely gaféri, akadhat ivócimbora... Véül azt tapasztalja, hogy a hallá­sokra odafigyelnek, és ezzel szép lassan bezárul a kör, vál­­sággá válik, miben nem hisztek sokan: „Az apák bűneit a fiúk­ban bosszulom meg heted izg­ién.” Ugye ismerős a történt: ha nem a saját családunkból, akkor a szomszédéból, a mun­­katárséból vagy máshonnan. Persze nem mindenki viszi utcára a szennyesét, ahogyan ezt az említett cikkben olvasha­­tuk. Van, aki ide dugja, van, aki oda, de az igazság ládájából minduntalan kibuggyal egy-egy darab, akárhogy szorít­ják is rá a tetőt! K. L. Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next