Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-02 / 152. szám
ZIVATAROK Részletek a 12. oldalon Falunapok a millennium jegyében Mikola István: Testünk és lelkünk egészségével is foglalkozni kell Színes programokkal várták a hét végén a millenniumi falunapok szervezői a ladányiakat. A szervezők szándékában állt jelezni: a település lakossága korra, nemre, etnikai és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül tud és akar együtt ünnepelni. JÁSZLADÁNY Szombaton délelőtt a művelődési ház előtti téren egybegyűlteket Dankó István polgármester illetve dr. Szekeres Imre országgyűlési képviselő köszöntötte. A millenniumi emlékzászlót Mikola István egészségügyi miniszter adta át a település választott vezetőjének. Mint mondta, államiságunk ezeréves évfordulóján elérkezett az idő, hogy testünk és lelkünk egészségével is foglalkozzunk. Sajnos be kell látnunk, hogy rengeteg egészségügyi problémával küzdenek az ország lakói, betegek vagyunk. Ügyelnünk kell, hogy milyen egészségi állapotban várjuk a csatlakozást. Lapunk kérdéseire válaszolva később hozzátette: egy világbanki felmérés szerint a gazdasági versenyképesség, a hosszú távú fejlődés 67 százalékban függ a humán erőforrástól. Ezért a gazdasági fejlődés szempontjából is elsődleges kérdés, hogy milyen állapotban van a lakosság. Az egészségre vigyázni nemzeti tett, s mikor helyezzünk rá a legnagyobb hangsúlyt, ha nem a millennium idején — nyilatkozta a miniszter. Az ünnepséget követően egymást váltották a kulturális műsorban szereplő csoportok, színvonalas szórakozást nyújtva a számos érdeklődőnek. Az éjszakába nyúló programok között bábszínház, bohócparádé, motoros bemutató, operetthangverseny és utcabál is szerepelt. Tegnap a ladányi búcsún gyűltek össze a helybéliek. _____________________________________________BANKA CSABA Részlet az ünnepi műsorból FOTÓ: SÁRKÖZI JÁNOS Röviden________ SZÖVETSÉG ALAKULT. Június 29-én tartották a Fogyatékosok Észak-alföldi Regionális Szövetségének alakuló közgyűlését Szolnokon. A Mozgássérültek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete és a Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete a fogyatékos emberek érdekképviselete, érdekvédelme, esélyegyelőségük megteremtése érdekében hozták létre a szövetséget. ÚJRASZENTELÉS: D. Szebik Imre evangélikus püspök vezetésével ünnepi istentisztelet keretében szentelték újra tegnap a közelmúltban felújított szolnoki evangélikus templomot. A szertartást követően díszközgyűlésnek adott otthont a megszépült épület. Csúcson az élő sertés ára Nem indokolt a hús fogyasztói árának emelkedése A megyében jelenleg a jó minőségű sertés élősúlyra vetített felvásárlási ára megközelíti a kilónkénti 400 forintot, ami azzal magyarázható, hogy keresleti piac alakult ki. Ez a magas ár azonban még nem indokolja a hús fogyasztói árának emelkedését — állítja a megyei agrárkamara szakértője. Agrárgazdaság Dr. Zöld Károly érdeklődésünkre elmondta, mivel a húsfeldolgozók keresik a jó minőségű vágósertést, a felvásárlási ár kilónként 390 forintra kúszott föl. A választási malac szintén drága, a 15-20 kilós moslékpusztítókért tízezer forintot is elkérnek. A mostani piaci helyzet hátterében az áll, hogy egy év alatt a megye sertésállománya 11 százalékkal, s ami különösen elgondolkodtató, az anyakocalétszám 17,6 százalékkal csökkent. A termelési költségek folyamatos, 15- 20 százalékos emelkedése miatt a megyei tapasztalat szerint a 20-50 sertést hizlalók felhagynak az állattartással. Mindez azt bizonyítja, hogy az ágazat szabályozó rendszere nem jól működik. A kamara szakembere úgy véli, a disznó ára nem magas, sőt éppen most kerültek helyére az árak. A sertésvertikum nyílt, a termelők érdekei nem érvényesülnek eléggé, a hasznot nagyobbrészt a kereskedelem fölözi le, miközben az állattartó pénze egy évig van lekötve, s a legnagyobb kockázatot is ő vállalja. Az állattenyésztés versenyképességének hosszú távú javítása érdekében bővíteni kellene a sertéshústermelést, ösztönözni a belső fogyasztást és növelni az exportot. Ez viszont a kiszámíthatatlan és tervezhetetlen piaci viszonyok mellett azért is nehéz, mert a szaporítás alapját képező tenyészállat-állomány alaposan megfogyatkozott - húzta alá dr. Zöld Károly. SZ. A MEGYE SERTÉSÁLLOMÁNYA (DECEMBERI ÁLLAPOT, EZER DARAB) 1998 1999 2000 sertés összesen 400,3 377,8 301,6 ebből anyakoca 29,7 28,8 25,1 BERCE-NYÁR. Az egészséges életmód volt a fő témája annak az egész napos rendezvénynek, amelyet szombaton tartottak Rákóczifalván. Képünk a kulturális programok egyikét, a helyi iskolások moderntánc-bemutatóját örökítette meg. .______________________________ _______________________________________________________________FOTÓ: BUGÁNY J. A nyertes: 2001. június 29. Erdős István Nagykorú 24688 (előfizetői kód) SPORT A hét végi események a 10-11. oldalon olvashatók Az önállóság tíz éve Berekfürdő Az önállóságának tizedik évfordulóját ünneplő település tegnap Varga Mihály pénzügyminisztertől átvette a millenniumi zászlót, majd felavatták Győrfi Lajos szobrászművész millenniumi emlékművét. A református templomban megtartott ökumenikus istentisztelet és az általános iskolások műsora után Varga Mihály átadta az 1992. július 1. óta Karcagtól önálló település vezetőjének, dr. Hajdú Lajos polgármesternek a kormány millenniumi zászlaját. - Abban a hitben köszönöm meg és veszem át a zászlót, hogy a magyarság nemcsak jelképekben, hanem bennünk lakozik, így a következő évezredet is meg fogja tudni ünnepelni nemzetünk — mondta a polgármester. Ezután a községháza előtti parkban emlékművet avattak. Olyan ezer esztendő van mögöttünk, amelyben a magyarság kiállta a próbákat. A most felavatandó szobor is erre utal. A turulmadár kifejezi, hogy népünk az elmúlt ezer esztendőben büszkén, bátran, akarattal és hittel tudta kiállni az idők próbáját, s mindig meg tudtuk védeni magunkat, eszméinket, gondolatainkat más hódítóktól - mondta Varga Mihály avatóbeszédében. ________________KOLMTAMAZ 8. OLDALOHI Sikertelen rekordkísérlet ______Kerékpározás____ A világon jelenleg érvényes kerékpáros sebességrekord megdöntésével próbálkozott tegnap egy szolnoki fiatalember Törökszentmiklós és Szenttamás között. Nagy György hosszú ideje a kerékpározás megszállottja. Négy évvel ezelőtt merült fel benne először az ötlet, hogy kísérletet tegyen egy új magyar kerékpáros sebességrekord felállítására. Hét hónapos intenzív felkészülés után azonban egy ennél is komolyabb célt tűzött ki maga elé: a világrekord megdöntését. Ehhez tegnap 160 kilométeres sebességre kellett volna felgyorsítania speciálisan kialakított drótszamarát, ám az áhított eredmény elérése kétszeri „nekifutásra” sem sikerült. A felvezető autó kilométerórája szerint Nagy Györgynek az első „sprint” alkalmával 140, míg a másodiknál — immár a rendőrségi traffipax hiteles mérési adatai alapján - 132 kilométeres óránkénti sebességre sikerült felgyorsítania. FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS Nőtt a segélyezettek száma Munkaügyi információ A megyei munkaügyi központ elemzőitől megtudtuk, hogy az elmúlt hónapban a munkanélküliség minden körzetben mérséklődött. A legmagasabb a kunhegyesi és a tiszafüredi térségben, sába belépők száma 2382 fő volt, ami 353-mal kevesebb, mint az előző hónapban. Csökkent az első alkalommal munkanélkülivé válók száma is. A munkanélküli ellátásban részesülők közül a járadékosok és a jövedelempótló támogatottak száma együttesen több mint 700 fővel csökkent, miközben a rendszeresen szociális segélyezettek száma 162 fővel emelkedett. A nyugdíj előtti segélyt 460 fő vette igénybe. A májusban bejelentett új üres álláshelyek száma 1987 volt, sikeres közvetítés révén 1222-en helyezkedtek el. Az úgynevezett aktív eszközök 4834 munkanélküli elhelyezkedéséhez és 1744 személy képzé________ séhez járultak hozzá. ________ A támogatott létszám összességében 6,1 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest. Közhasznú munkában 1782- en vettek részt, bértámogatással 1504-en dolgoztak. A munkatapasztalat-szerzéséhez 431 pályakezdő kapott támogatást. ______________INGJ Megyénkben az elmúlt hónapban mintegy ezer fővel tovább csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta az egy évvel ezelőtti 13,2 százalékról visszaesett 11,5 százalékra. A hónap folyamán a megyei munkaügyi központ nyilvántartá