Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-10 / 34. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 10., KEDD HÍRSÁV Egy év alatt huszonnégy foglalkozásuk volt tiszaszentimrén megtartották a helybeli Nyugdíjas Egyesület múlt évi beszámolóját a művelődési házban, amelyen mintegy hetvenheten vettek részt. A beszámolóból kiderült, hogy egy év alatt huszonnégy foglalkozást tartottak. A beszámolót zenés est követte, amelyen az abádszalóki Kiss András és zenekara húzta a talpalávalót A következő foglalkozásuk február 19-én a farsangi bál lesz. Pályáztak és nyertek Tiszainokán a tiszainokai Szőke Tisza nyugdíjasklubot tavaly nagy szerencse érte, mivel a megyéhez beküldött pályázatokon 30 ezer forintot nyertek. Ebből székeket, asztalokat vásároltak, így tették komfortosabbá a kultúrházban lévő helyiségüket. Ezen kívül még maradt egy kis pénzük, amelyen a kultúrház melletti parkba híjakat, dísz fákat, díszbokrokat vásároltak. Az ültetésbe bevonták a község idősebb iskolásait is, amely munkát közös szalonnasütés követte a parkban. Már a harmadikra készülnek Túrkevén a túrkevei városi nyugdíjasklub már a harmadik ez évi foglalkozásánál tart. Az elsőn összegezték a tavalyi esztendőt. A másodikon teadélutánt tartottak, ahová meghívták Rózsa Endrét, aki a körzet országgyűlési képviselője. A harmadik rendezvény időpontja február 20-a, amelyre Bucsáról várnak nyugdíjasokat vendégként. A Magyar Kultúra Lovagja lett fodor István jászjákóhalmi nyugdíjas, volt polgármester 1983 óta a helyi honismereti szakkör vezetője. Mindenki tudja róla: él-hal a településért, és több kisebb-nagyobb kötetben, kiadványban jelentek meg munkái az elmúlt évtizedekben. Eddigi fáradozásai eredményeképpen Budapesten a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki. HATVANON TÚL Kézen fogta a szerencse történelem Ezerötszáz kilométert gyalogolt Ausztriáig A szolnoki Ilyés János a háború befejezése előtt 1944-ben egy híján húszéves, érettségizett legény volt, akit felvettek a pilótaképző iskolába. Igen ám, de akkor már Szolnokhoz is egyre közelebb dörögtek az ukrán és a védekező német—magyar hadsereg fegyverei. D. Szabó Miklós * k * l Ráadásul sok rosszat hallott arról, hogy a felszabadítók nemcsak az értékeiktől fosztják meg a magyar családokat, de nagyon sok embert úgy elvisznek „málenkij robotra", hogy nem is hallani többet róluk. 1945 október végén levegőbe repült a Tisza-híd, jelezve: közelednek az ukrán hadosztályok. Az ifjú legény nem várta be őket, és október 26-án gyalog elindult a távoli Budapestre, a bátyjához. Újszászig elkutyagolt, majd felengedték egy 524-es gőzmozdonyra. Először Egerbe érkeztek, onnan kórházvonatot vittek a fővárosba. Velük, a sebesültekkel utazott ő is. Leszállva rögtön rájött: nem jó boltot csinált, cseberből vederbe jutott, mert mindenféle plakátok virítottak az utcán. Rajtuk szigorú szöveg: minden sor- és hadiköteles köteles jelentkezni a sorozó bizottságnál, védeni a hazát. Mert ez a háború még nem veszett el a plakátok szerint. Aki nem ezt teszi, és igazoltatják, a helyszínen felkoncolják, így nem volt mit tenni, jelentkezett ő is a süllyedő hajóra. Először bevagonírozták őket és 6 nap 6 éjszaka vitték több ezred magával, egészen a Keleti-tengerig. Bizonyos Sirach város volt a végcél, ahol meg akarták kezdeni kiképzésüket, hogy bevethessék őket Sztálin katonái ellen. Igen ám, de a front gyorsabban közeledett, mint elöljáróik hitték, ezért a mintegy 15 ezer gyerekember menekült az orosz front elől. Természetesen gyalog, délnyugat felé. A hosszú gyaloglás első napja 1945. január 1jére esett, amelyet további 127 nap követett. Pihenő sose volt, naponta 25-35 kilométert kutyagoltak: hóban, fagyban, metsző szélben, felhőszakadásban, hóesésben. Közben - bár fiatalok voltak - hullottak mint a legyek a -25, -28 C-fokos télben. Főtt étel nem nagyon volt. Ő valahogy jobban bírta a megpróbáltatásokat az átlagnál. Kivéve azt az esetet, amikor a csizma feltörte a lábát, elfertőződött a sebe, és le akarták vágni a lábát. Az utolsó párszáz kilométeren fura volt a világ: az egyik oldalról a francia hadsereg, a másikról az ukránok ritkították soraikat, a levegőből pedig az angol és amerikai repülők vadásztak a hosszú menetoszlopra. Annyi Ilyés János eddig négy könyvet írt, és jelentetett meg. Az első a Háború után, a második a Történetek, amelyek 20 novellát tartalmaznak. A harvolt a veszteségük, hogy az utolsó hetekben csak éjszaka gyalogoltak, a sötétség leple alatt. 1945. május 15-én érkeztek meg Linzbe. Az ő századukból induló 128 lélekből mindössze ötvennégyen maradtak. Ott amerikai őrizetbe kerültek, majd néhány nap után sikerült meglépniük. Nem nagy haszonnal, napokig homadik Szökés becsületszóra, a negyedik: Mindenért fizetni kell. Végül, de talán nem utoljára, most készül az ötödik könyve, amelynek a címe: lyongtak a hatalmas hegyeket fedte erdőkben. Éheztek, fáztak, míg végül ő úgy döntött, feladja magát. Szerencséjére mindez olyan faluban történt, ahol az amerikai századparancsnok perfekt beszélte a magyart, lévén alföldiek a szülei, akik az első világháborút követően vándoroltak ki. A tiszt úgy bánt vele, mintha testvére lenne, és végül 1945. október 9-én verődött haza. Visszatérve Szolnokra, dolgozott a hídépítőknél, majd az Állami Biztosítónál, és onnan került nyugdíjba. Megnősült, két gyermeke született, és egy unoka is van. Időközben megözvegyült. Nagy hobbija a lottózás, itt is volt már szerencséje, hiszen 1970-ben négyes találatot ért el, amiért 47 ezer forint ütötte a markát Állítja: a szerencse egy életen át kézen fogta. És talán ma is vele van, túl a nyolcvanon... Felhők alatt, mivel huszonnyolc évig vitorlázott. A Szökés becsületszóra című kötete irodalmi nívódíjat és Aranyfóliát is kapott. Eddig már négy könyve jelent meg, most készül az ötödik műve 1945 januárjában is ilyen hideg volt, mint most! — mutatja Ilyés János Nem lehet abbahagyni Benkó József tanár úr évtizedekig szinte mindent gyűjtött; ezen szenvedélyét a díszes madártollakkal kezdte. Eddig temérdek kiállítása volt a kultúrházban, iskolában, és tervei szerint a kialakítandó faluházba is ad néhány dolgot. Vidéki kiállítást nem tervez, mert elmondása szerint rengeteg babramunka van vele. Hogy meddig csinálja még, állítása szerint amíg mozogni bír, mert ez olyan hobbi, amelyet ha egyszer elkezdett valaki, nem tudja abbahagyni. 13 JEGYZET Ott vagyok otthon tulajdonképpen az újságírói munkásságom már a puha szocializmus idején, 1969 őszén kezdtem. Mégpedig úgy, hogy akkor még Kunhegyesen dolgoztam, egészen 1977. augusztus 1- jéig. Aztán főhivatású újságíró lettem: először öt évig Tiszafüreden, majd beköltöztem családostól a megyeszékhelyre. Azóta is mindenki tudja rólam, hogy nekem Kunhegyes a világ közepe, vessen, vezényeljen bárhová a sors. Kaptam két fővárosi ajánlatot is, de el kellett volna költöznöm Gödöllőre, így nem volt szívem elhagyni a jászokat, kunokat meg a többi itt lakót, átvehettem néhány országos, szakmai elismerést, kitüntetést is, de Kunhegyes eddig valahogy mindig ki maradt közülük. Oda birka vacsorákra, rendezvényekre hívtak. Szó se róla, oda is szívesen mentem. Ezért meg is lepett, amikor megtudtam: az idén nekem ítélte Kunhegyesen egy szakmai zsűri a Pro Cultura Kunhegyes elismerést. A város életét, lakóit, a kultúra sajátosságait, érdekességeit bemutató cikkeimért. Mert ezek azóta is szüntelenül folynak a tollam alól, holott már a szüleim is kiköltöztek a temetőbe. Ennek ellenére gyermekkorom, fiatalságom színhelyére ma, nyugdíjasán is szívesen megyek, holott szeretteim, ismerőseim zömét már a temetőben találom. Bevallom, meglepett a kedves díj, de jól is esett, ami még nekem hátra van: azon dolgozom, hogy megszolgáljam. Azzal, hogy mint kezdő táncos a kályhához, vissza-visszatérek a kunhegyesi témákhoz. Mivel álmomban is sokszor járok Hegyesen, igaza lehet híres pszichológus barátomnak, dr. Hájer Gyulának: „Azért, mert ott vagy otthon...” MIKLÓS A Tiszazug legnagyobb gyűjtője az egykori matektanár szenvedély Bélyegekből nyolcvanhat, levelezőlapokból hetvenkét tele albuma van eddig A Tiszakürtön lakó Benkó József tanár úr haját már részben megritkították, részben hófehérre meszelték az eddigi telek. Az ötvenes évek első felében az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Többször elmehetett volna alkalmazott matematikusnak nagyvárosba, de a lakás visszahúzta, így itt tanította végig a helyi iskolában munkáséveit 1993-ig, nyugdíjba vonulásáig. — Azt mondják, szigorú voltam, de azért buktatni nagyon ritkán buktattam. Mert úgy voltam vele, aki nem kedveli ezt a tárgyat, aligha lesz belőle matekos. Viszont lehet még jó nyelvész, jogász, magyaros, remek szakember - állítja. Egyébként Benkó tanár úr másról is nevezetes, hiszen jó néhány hobbi végigkísérte, sőt kíséri az életét. Az egyik a rádióamatőrség. Diákjai nem egy országos elsőséget szereztek, sőt, nemzetközi versenyek díjazottjai is. Egyik rádióamatőr tanulója a Dél-Cook szigetekkel is kapcsolatba került, amelyek valahol velünk átellenben, a Föld túlsó oldalán leledzenek. Ő pedig a temérdek arab emíren, uralkodón kívül egyszer Fa Nándorral is kapcsolatot teremtett, aki éppen világkörüli vitorlásán szelte a habokat. A másik érdekessége, hogy a tanár úr híres bortermelő. Szó se róla, szereti a vizet is, mert abban mosakszik... Temérdek oklevél, serleg bizonyítja, hogy ezen a téren sem nyeretlen kezdő. Mára már úgy van vele: kiöregedett a bortermelésből, helyette ott az 52 éves fia meg a harmadik generációs Benkó-legény, akiből a jelek szerint, akár a nagyapjából, matematikus lesz. Ami a gyűjteményeit illeti, az sokrétű. A garázs a földtől a mennyezetig tele polccal, és rajta sörösdobozok, sörösüvegek garmada. Aztán 1988 óta az országban megjelent kártyanaptárak többségéből nála is megtalálható sok tízezer. Benn, a kamra- Ezek egy tabló díszei: balra az 1956-os kiadványok, jobbra középkori dénárok 1300-tól a gyűjtő, Benkó József kezében ban katonás sorban, kötetbe szedve 24 ezer sör- és borcímke kelleti magát. A képes levelezőlapok megközelítő számát sem tudja, csak azt, hogy 72 album dugig tele velük. A bélyeggyűjteménye sem semmi, hiszen ismert numizmatikus. Szinte minden történelmi korból rengeteget szedett össze. Az már csak hab a tortán, hogy minden olyan emlékérme megvan, amelyik Jász-Nagykun-Szolnok megyével kapcsolatos. Állítólag gyűjteményét az unokák öröklik. Már csak az interneten bővíti nem akármilyen mennyiségű kincseit. Amelyek gyűjtését egykoron madártollakkal kezdte. ■