Új Néplap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-04 / 102. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK a települést TISZAROFF A közfoglalkoztatásban résztvevők egy csoportja a közterületek és parkok karbantartásával és szépítésével foglalkozik. Felvételünk az új szabadidőpark mellett örökítette meg a gereblyéző asszonyokat. (mj) Hatvan kézben gördült a bot FEGYVERNEK A hideg, szeles idő ellenére hatvan kézben görbült a bot szombaton az Alsóréti Holt-Tisza partján a Fegyverneki Horgász Egyesület által rendezett horgászversenyen. A megmérettetésen huszonhárom induló mérlegelt, összesen nyolcvan kilogramm hal akadt a horogra, ponty, csuka, törpeharcsa és keszeg. Az értékelés az országos versenyszabályzat szerint történt, így minden hal és minden kilogramm egy-egy pontot ért. Ennek alapján a legeredményesebb versenyző ifi - és gyermekkategóriában Marsi László István lett 4107 ponttal. A fiatal horgász 3,65 kilogrammos pontjával különdíjban is részesült. A felnőtt kategória legjobbja Tóth István lett 13 806 ponttal. (mre) Az utcán verekedtek össze BESENYSZÖG Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség két besenyszögi lakos ellen. A két férfi hétfő hajnalban az egyik utcában szóváltásba keveredett, majd bántalmazta egymást. A rendőrök még a helyszínen elfogták, a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták a jogsértőket - tájékoztatott Szabó Zita, a Jász-Nagyku-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. (czn) 2017. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK Már a következő kiállításra készülnek SZOLNOK A Damjanich János Múzeum restaurátorai a rövidesen megnyíló Keltáknak. Képünkön Szabó Melinda és Deák Endre restaurátorok egy vaskori kard meg Jász-Nagykun-Szolnok megyében című tárlat tárgyainak az előkészítésével foglalkoz maradt részeit vizsgálják az összeillesztést követően. Fotó: Mészáros János A napokban összesítik a mezőgazdaságot ért károkat úsztuk meg a fagyot Nem országszerte zajlik a mezőgazdaságban keletkezett fagykárok felmérése, összesítése. Megyénket elkerülte a későn jött téli idő magja, és bár korábban a gazdák bizakodók voltak, kiderült, nálunk sem úszta meg minden növény a zord időt. Kovács Berta írottszavak@gmail.com JÁSZSÁG - Jász-Nagykun-Szolnok megyében úgy a téli, mint a kissé szokatlan időpontban megjelenő tavaszi fagy károsította a szántóföldi növénykultúrákat, valamint a gyümölcsös- és szőlőültetvényeket - tájékoztatta lapunkat Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.A megyében a téli fagykárral leginkább érintett szántóföldi növénykultúra az őszi káposztarepce. Főként a viszonylagosan későn vetett, fejletlenebb táblák károsodtak. A repce megyei vetésterülete mintegy 22 000 hektárra volt tehető, ebből - felméréseink alapján - mintegy 1800-2000 hektár pusztult ki téli fagy miatt. Ez körülbelül 10 százaléka az összvetésterületnek, mely ugyan elenyészőnek tűnhet, viszont egy-egy gazdaság szempontjából komoly kárt jelenthet. Jelenleg a repceállományok teljes virágzásban vannak, a megmaradt állományok döntő része megfelelően fejlett, jó kultúrállapotú, de természetesen a ritkább tőállományú táblák is jelen vannak. Megtudtuk azt is, a téli és tavaszi fagyok a kalászos gabonákat kevésbé érintették. A kamarához a gazdálkodók felől viszonylag kevés területet érintő kifagyásról érkezett adat. Az áprilisban tapasztalt szokatlanul erős lehűlés és a több helyen észlelt éjszakai fagyok elsősorban a szőlőben és a gyümölcsösökben okozhattak károkat. A virágzásban lévő kultúrákat, illetve a terméskezdeményeket érinthette a fagykár. A megyében a problémával leginkább a cseresznye, a meggy és a spárga ültetvények érintettek, szerencsére az eddigi adatok alapján néhány tíz hektár vonatkozásában - fejtette ki a NAK megyei elnöke. Huber István fegyverneki gazdálkodó a kevésbé szerencsések közé tartozik. - A hatszáz tőke csemegeszőlőm fele már a télen elfagyott, nem bírta a mínusz 17 fok alá süllyedt hőmérsékletet, újra kell hajtatni - számolt be a földjein keletkezett károkról. - A fóliás földiepreken csak három-négy szem maradt, holott harminc-negyven szemnek kellene lennie, tehát csak tíz százaléka maradt meg. De amelyik nem volt letakarva, az most is virágzik. Rengeteg görög- és sárgadinnye-palánta is elfagyott, igaz, annak elég, ha öt fok alá süllyed a hőmérséklet. Úgy harminc százaléka ment kárba, hiába volt fólia alatt. A réti talajon vetett búza nagyon nehezen akart megindulni, nem fagyot ki, de le volt sárgulva a hidegtől. A felsőbb részeken lévő földeken ezt nem lehetett annyira észrevenni. Területenként nagyon változó a kép Nagykörűből egyelőre nem érkeztek nagyon rossz hírek, bár mint Barát József termelőtől megtudtuk, területenként elég változó a kép. A cseresznye virágában ugyan nem tapasztalt elfagyást, de a hideg tél miatt gyengébb, úgy közepes termésmennyiség várható, a minőség viszont egyelőre jónak ígérkezik. A meggy, a sárgabarack megúszta a fagyokat, a körte pedig a hideg ellenére mind mennyiségben, mind minőségben igen ígéretes. Jászberényben tartották meg a megyei tűzoltónapot Az alapításra emlékeztek JÁSZBERÉNY Évről évre Szent Flórián napjához időzítve tartják meg a megyei tűzoltónapot, ami idén kiegészült a jászberényi tűzoltóság megalapításának 140. évfordulója alkalmából megtartott megemlékezéssel is. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság rendezvény házigazdája ez alkalommal a megyei katasztrófavédelem jászberényi kirendeltsége volt. Matuska Zoltán tűzoltó ezredes, megyei igazgató hangsúlyozta, a tűzoltólét nem egyszerűen egy munka, hanem élethivatás is. Társadalmi megbecsülésben végzett feladataikat pedig összefogással képesek elvégezni. Fózer Tibor tűzoltó ezredes, a jászberényi kirendeltségének vezetője a helyi tűzoltóság 140 éves történetéről szólt. Kiemelte, idővel rengeteget változtak a körülmények, ám a tűz ellen megvívott harc ma is ugyanaz, mint ami volt a történelem során bármikor. Az ünnepség részeként számos elismerést adtak át. Berecz Zsolt Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendészeti és Közbiztonsági Díjjal jutalmazta Liszkai Zoltán tűzoltó ezredes, a Mezőtúri Kirendeltség vezetőjének munkáját. B. Cs. A tegnapi tűzoltónapon emlékeztek meg a jászberényi tűzoltóság létrehozásáról Fotó: Banka Csaba Kihirdették az eredményeket JÁSZFÉNYSZARU Ötödször hirdetett tanulmányi versenyt a Samsung Electronics Magyar (SEH) Zrt. Kettőszáz tehetséges középiskolás nevezett a megmérettetésre elektronika, fizika és matematika tantárgyakból. Az eredményhirdetést tegnap Samsung-gyárban tartották. Ahn Yoon Soon, a SEH elnöke elmondta, a televíziógyártó üzem megnyitása óta eltelt évtizedekben már több mint százmillió készüléket gyártottak a városban. Reményt fejezte ki, hogy fiatalok közül sokan valós lehetőséget látnának később munkavállalóként is a Samsungban. A dobogós helyezettek számára egy-egy televíziót adott át. Eredmények: Elektronika: 1. Monoki Tamás, Szolnoki MSZC Pálfy Vízügyi Szakgimnáziuma; 2. Szabó Gyula, SZMSZC Pálfy; 3. Gedei Dániel, Jászberényi Katolikus Középiskola Liska József Tagintézménye. Fizika: 1. Kupás Vendel Péter, Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium; 2. Veres Tamás, GYBNJG; 3. Mogyorósi Bálint, Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény. Matematika: 1. Gyarmati Zalán, LVG; 2. Kupás Vendel Péter, GYBNJG; 3. Bálint Sándor, GYBNJG. Banka Cs.