Új Néplap, 2021. április (32. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-01 / 76. szám
Keresse mai HIRDETÉS Pár perc alatt regisztrált KUNSZENTMÁRTON Folyamatosan tájékozódik a koronavírus elleni oltásokról Hegedűs Krisztián, a helyi Általános Művelődési Központ igazgatóhelyettese. Már kitöltötte a regisztrációt is, mely mindössze pár percet vett igénybe. Úgy véli ugyanis, hogy a járvány ellen nincs más megoldás, mint az oltás. Bízik az orvosokban. „Célszerű olyan emberek kezébe adni a döntést, akik értenek hozzá. Az új típusú oltásokat először laborokban vizsgálják” - fejtette ki véleményét. Muzeológus felesége pedagógusként dolgozik, ő már a héten felveheti az első adagot. Krisztián pedig reméli, hamarosan ő is megkapja valamelyik vakcinát. P. P. N. Beküldött fotó Ajándékot vitt a kórháznak JÁSZBERÉNY Négymillió forint értékben adományozott vásárlási utalványt Babó Gábor, a Newergies Kft. ügyvezető igazgatója a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház dolgozóinak. A cég fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, az egészségügyi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését - hangzott el az adományátadás tegnapi sajtótájékoztatóján. ► 2 Szombaton jelenünk meg JÁSZKUNSÁG Az Új Néplap legközelebbi számát az ünnep miatt nagypéntek után, április 3-án, szombaton vehetik kezükbe olvasóink. ÚN Jó reggelt! Nagy már a nyüzsgés a kertünkben kihelyezett rovarhotel körül. A csinos kis építményt még tavaly tavasszal kaptam ajándékba a lányaimtól. Sokáig üresen árválkodott, de most úgy tűnik, megtelik élettel, birtokba vették a méhek. A rovarhotel - rovartanya, bogárhotel, bogárlak, darázsgarázs vagy méhecskehotel - nemcsak mutatós darabja lehet a kertünknek, teraszunknak, hanem nagyon hasznos is. Létrehozásával jót teszünk a rovaroknak és a kert növényeinek is. Megalkotása pedig kitűnő családi program lehet. Nem kell sokat kutatni az interneten, hogy ötletet merítsünk, ha rovarhotelt szeretnénk építeni. Számtalan variáció közül választhatunk. A szükséges alapanyagot is - ágakat, fúrt lyukakkal ellátott hasított fadarabokat, nádat, tobozt, dióhéjat, köveket, lyukacsos téglát vagy cserepet - „gyerekjáték” összegyűjteni. V. P. 2021. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK • XXXII. ÉVFOLYAM, 76. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK w megyei napilap Árva kutyák esetet boldogabbá SZOLNOK Egy ideje már az NHSZ Zounok Zrt. látja el a megyeszékhely ebrendészeti feladatait, melyet azelőtt a Szolnoki Városi Állatotthon Alapítvány végzett. Az átalakításról Lits László, a társaság ügyvezető igazgatója mesélt lapunknak. Ottjártunkkor azt is megnéztük, milyen körülmények között tartják a zömmel az utcáról megmentett négylábúakat. Képünkön Keskenyné Dobos Krisztina telepvezető (jobbra), Keskeny Gábor gyepmester és Dienes Bettina állatgondozó látható Luciferrel, a menhely egyik szeretetreméltó lakójával. Fotó: Nagy Balázs ► 6 A netre költöznek Színes tojásokkal az ünnepi misék díszítették a teret JÁSZKUNSÁG A járvány miatt idén is rendhagyó módon ünnepelünk húsvétkor. Ennélfogva megyénkben is szinte mindenütt a virtuális térben kísérhetjük figyelemmel a szentmiséket, istentiszteleteket. Arra kerestük a választ, miként tartják meg a jeles alkalmakat az egyházi közösségek. A megyeszékhely Belvárosi Római Katolikus Egyházközsége arról tájékoztatott, hogy húsvétvasárnap és húsvéthétfőn délelőtt fél tízkor online szentmisét közvetítenek a plébánia honlapján és Facebookoldalán. Mindemellett nagypénteken tizenöt órakor vezetett online keresztutat sugároznak a belvárosi templomból. A vártemplom és a szandaszőlősi Szent Orbántemplom egyaránt nyitva lesz azok számára, akik keresztutat végeznének. ► 2 Már épül hazánk első úszófaluja ABÁDSZALÓK Világszerte nagy népszerűségnek örvendenek manapság a lakóhajók és az úgynevezett úszóházak is. Ennek megfelelően láttak munkához az abádszalóki Abádi Kikötőben, ahol nemrég elkezdődött hazánk első úszófalujának megépítése. Összesen tizenhét négy évszakos ház épül, mindegyik cölöpökön áll. Árvíz idején ezeken tudnak felúszni, majd az ár levonulásakor „visszaülnek” a cölöpökre, így biztonságosak. A házak négy méretben és két kivitelben készülnek, a legkisebb negyven, a legnagyobb hetvenhat négyzetméteres lesz. Ezekben a hetekben a part és a szükséges infrastruktúra kialakítása zajlik, majd a cölöpök leverése következik. A tervek szerint június végéig elkészül az első tíz épület. Újvári L. ÖCSÖD Tojásokkal díszítették a kihelyezett köcsögfát az öcsödi községháza előtti téren. Molnár András alpolgármester elmondta, a faludíszítő kezdeményezéshez a könyvtár dolgozói és lelkes helyiek is szívesen csatlakoztak. Az eredmény magáért beszél: a látványos dekoráció már messziről látszik. P. Pusztai Nóra Büszkén mutatták meg a dekorációt alkotói Fotó: Nagy Balázs Tudjon meg többet a hölgyekről a 3. oldalon! Búzás Vanda Eger Vágán Nikolett Fegyvernek Kezdődik a tanárok oltása JÁSZKUNSÁG Ma megkezdik oltani a tanárokat, illetve az óvodai és iskolai pedagógusokat. Kásler Miklós miniszter közölte, a dolgozók hetvenöt százaléka regisztrált hétfőig, közülük harminckétezren már legalább az első oltáson túl vannak. Két ütemben, kórházi oltópontokon kapják meg a vakcinát: ma, pénteken és szombaton nyolcvanezren jutnak oltóanyaghoz. Mindeközben az operatív törzs tegnapi tájékoztatóján Müller Cecília tiszti főorvos az Új Néplap kérdésre elmondta, az eddig regisztrált, mintegy másfél millió hatvanöt év feletti ember hetvennyolc százalékát oltották már be, ami azt jelzi, jó ütemben haladnak a korcsoport oltásával. ► 9 Magyar Falu Program: itt a folytatás! MAGYARORSZÁG Utak, kerékpárutak, hidak építésére és felújítására, egyházi közösségi terek fejlesztésére, valamint egyházi közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre és egyházi közösségszervező bértámogatására nyújthatják be pályázataikat tegnap óta a legfeljebb ötezer fő állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve az egyházközségek - közölte a Miniszterelnökség. A három pályázati kiírásra összesen huszonhárommilliárd forintot biztosít a kormány. A harmadik éve tartó, megyénkben is nagy sikernek örvendő program eddigi költségvetése meghaladja a hatszázmilliárd forintot. ► 8 9 070865 915047 SZERKESZTŐSÉG: Email: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 56/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban 56/516-716 MA HOLNAP 1 MV 2016 Kellemes tavasznak örülhetünk - a napos idő azonban csak holnapig tart. Szombattól lehűlés éri el térségünket, az ünnep is esősen, szelesen telhet. ► 12 A Bodog névnapot kívánunk 1 Hugo nevű olvasóinknak!