Új Néplap, 2021. november (32. évfolyam, 253-277. szám)

2021-11-09 / 259. szám

12 KITEKINTŐ Százharminc esztendeje épült az első füredi vashíd Tudták, hogy Szolnok mel­lett van még egy olyan város a megyében, ahol vasúti, közúti és gyaloghíd is átve­zet a Tiszán? Igaz, Tiszafü­reden az első fahidat nem a XVI., hanem jóval később, a XIX. század elején építet­ték. A legenda szerint egy különc földesúr, Pankotay Józsa György létesítette. A fahíd 1834-ben készült el, de Józsa még nagyobb sza­bású tervet is dédelgetett. TISZAFÜRED 1841. május 12-én a Nagykun Kerület képviselői puhatolózó tárgyalást kezd­tek, mivel elterjedt a híre, hogy Pankotay Józsa György tiszafüredi földbirtokos vas­utat kíván építeni Füredtől Debrecen irányába. A kerület küldöttsége azonban úgy nyi­latkozott, hogy a „Józsa Gyu­ri” által tervbe vett vasútvo­nal nem érinti a Nagykun Ke­rületet, így semmi nem lett az elképzelésből. Közben el­hunyt Józsa, de a híd tovább­ra is jelentős forgalmat bonyo­lított le. Fontosságát az is bi­zonyítja, hogy 1849-ben, a sza­badságharc idején többször is használták a harcoló katonák. A fahidak korszaka azon­ban lejárt, így történt ez Tisza­fürednél is. Egy állandó vas­­szerkezetű átkelőhely létesí­tése azonban tetemes összeg­be került. Az 1890-es években felmerült, hogy új sínpárt fek­tetnek le Tiszafüred és Füzes­abony között. Ehhez pedig új hidat kellett építeni a Tiszán, melynek költségeibe az állam is besegített. A vasúti híd ket­tős céllal készült, ugyanis vo­natmentes időszakban a köz­úti járművek is áthaladtak rajta. Az 1890-91 között épült ötnyílású, rácsos szerkezetű vashidat a hidász szakembe­rek szerint Feketeházy János tervezte. De ki volt ez a neves mér­nök, akinek a neve napjainkra feledésbe merült? Feketeházy János mérnök Vágsellyén szü­letett 1842. május 16-án, és itt is hunyt el 1927. október 31-én. Tanulmányait a bécsi, majd a zürichi műegyetemen végez­te. A kiegyezés után hazatért, és 1873-tól a MÁV igazgatósá­gának munkatársaként dol­gozott. 1922-ben szülőfalujá­ba költözött, és ott élt haláláig. Különösen a vasszerkezetek tervezése terén végzett nem­zetközi viszonylatban is szá­mottevő munkát. 1912-ig va­lamennyi MÁV-híd tervezésé­ben részt vett. Kiemelkedő al­kotásai közé tartozik a buda­pesti Ferenc József (ma Sza­badság) híd, a fiumei forgóhíd, a Keleti pályaudvar, az Ope­raház és a Fővámház (egyko­ri Marx Károly Közgazdaság­­tudományi Egyetem) tetőszer­kezete. Lósy-Schmidt Ede ku­tatásai alapján vált ismeretes­sé, hogy a szegedi Tisza-hidat is ő tervezte. Ezt a tervet hasz­nálta a világhírű francia Eif­­fel-cég, mely megépítette a hi­dat. Az 1888-ban Baross Gábor miniszter által átadott szol­noki vasúti híd tervezése is Feketeházy nevéhez fűződik. Hogy mi történt a tiszafüredi híddal? Sajnos, az 1919-es har­cok során a magyar és román csapatok intenzív tevékenysé­ge következtében ez a hidunk is megsemmisült. Később helyre­állították, sőt, 1941-ben elkezd­tek építeni egy új vasúti hidat is. A II. világháború ennek át­adását is elodázta. A külön köz­úti híd elkészítésére pedig még évtizedeket kellett várni, szer­kezetének kialakítására csak az 1960-as években került sor. Napjainkra pedig megépült egy kerékpárutat átvezető gyalog­híd, amivel teljessé vált a köz­úti, vasúti és gyalogos átkelés. Szikszai Mihály főlevéltáros t, További izgalmas hírekért látogasson el ide: SZOLJON.hu ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR (Indóház utca 23.) az ügyeletes. JÁSZBERÉNY Ma a THÖKÖLY GYÓGYSZERTÁR (Thököly utca 16.) az ügyeletes. TÖRÖKSZENTMIKLÓS Ma a FONTANA GYÓGYSZER­­TÁR (Kossuth Lajos út 125.) az ügyeletes. VÍZÁLlÁS A Kötivízig jelentése sze­rint tegnap a Tisza vízállá­sa Tiszafürednél 500 cen­timéter, duzzasztott, Kiskö­­re-felsőnél 684 centimé­ter, duzzasztott, a víz 9,4 Celsius-fokos, Kisköre-al­­sónál -133 centiméter, alig változó, Szolnoknál -106 centiméter, áradó, a víz 9,2 Celsius-fokos. A Zagy­va Jászteleknél 119 cen­timéter, áradó, a Hármas- Körös Kunszentmárton­­nál 6 centiméter, áradó. VÉRADÁS MA TISZAFÜRED KORMÁNY­HIVATAL, 8:30-12:00; TISZAFÜRED KOSSUTH LAJOS GIMNÁZIUM, 8:30-12:00; TISZASZENTIMRE VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT, 13:30-15:00. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK JÁSZFÉNYSZARU THYSSEN­­KRUPP HUNGARY KFT., 9:00-12:00; JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY FA­LUHÁZ, 14:00-15:30. ÁLLANDÓ LEHETŐSÉG SZOLNOK TERÜLETI VÉR­ELLÁTÓ INTÉZET (Tósze­gi út 21.). Hétfő, kedd, csü­törtök, péntek: 8:00-15:00; szerda: 10:00-17:00. Az adatok tájékoztató jellegűek! RECEPTAJÁNLÓ SOPRONI WINZER KÁPOSZTA HOZZÁVALÓK 1 kilogramm savanyú káposzta; 2 fej vöröshagyma; 2 gerezd fokhagyma; 30 dekagramm burgonya; 2 szem alma; 20 dekagramm húsos szalonna; 3 dekagramm zsír; 1/2 teáskanál köménymag; 1 liter fehérbor; 1 evőkanál pirospaprika. ELKÉSZÍTÉS A káposztát alaposan le­öblítjük. A vöröshagymát, a fokhagymát és a burgonyát meghámozzuk, majd fel­­kockázzuk. Az almát meg­hámozzuk, magházát eltá­volítjuk, és cikkekre vágjuk. A szalonnát felkockázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütő­papírral, és kikenjük zsírral. Összekeverjük a káposztát, a kétféle hagymát, a sza­lonnát, és meghintjük kö­ménymaggal. Kétszáz fo­kon negyvenöt percig süt­jük, közben időnként meg­keverjük. Hozzáadjuk a burgonyát, összekeverjük, és felönt­jük a borral. Húsz perc múl­va belekeverjük az almacik­keket is, majd meghintjük a pirospaprikával. Még tíz per­cig sütjük, majd kivesszük a sütőből, hagyjuk kissé hűlni, és már tálalhatjuk is. Ebben az időszakban megunhatatlan a káposzta Fotó: Mindmegette 2021. NOVEMBER 9., KEDD Megújult környezet fogadja a házasulni készülő párokat JÁSZÁGÓ Megújult a polgár­­mesteri hivatal házasságkö­tő, tanácskozóterme és a Jókai út a településen. A beruházá­sokat Mozsár Lászlóné polgár­­mester, Barta Ferenc alpolgár­mester, Pócs János térségi or­szággyűlési képviselő és Bor­­bás Zoltán megyei közgyűlési alelnök adták át a minap. - A polgármesteri hivatal korábbi fejlesztése során elma­radt a házasságkötő, tanácsko­zóterem felújítása. A Magyar Falu Programban közel ötmil­lió forintot nyertünk el a mun­kálatok finanszírozására - fe­lelte érdeklődésünkre Mozsár Lászlóné. A beruházás kere­tében megújult többek között az elektromos hálózat, álmen­­­nyezetet alakítottak ki, falfes­tést végeztek és kicserélték a bútorokat. Megtudtuk: a Jókai út mintegy ötszáztíz méteres szakaszát szintén támogatás­ból tették rendbe. Erre a Bel­ügyminisztérium pályázatán nyertek el több mint tizenhét­millió forintot. Illés Anita SZOLNOK Immár harmadszor rendezték meg a Szandai Tökös Fu­tást. Szombaton délelőtt a Lengyel Antal téren gyűltek össze a fu­tók, akik a közös bemelegítést követően együtt rótták a kilométe­reket a városrész utcáin. Felvételünk közvetlenül a rajt után örökí­tette meg a résztvevők egy csoportját. Fotó: Mészáros János Érdekeset látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet, 06-56/999-111 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Ady Endre út 6. Mai hírügyeletes: Kovács Berta E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Telefon 8-16 óráig: 56/999-111. A NAP IDÉZETE „Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.” Egry József festő TELEVÍZIÓ-, RÁDIÓ-, MOZI- ÉS SZÍNHÁZMŰSOR SZOLNOK TV 5:50 Napi üzenet 6:00 Hírek+ 6:30 Örökbe fogadlak 7:00 Aktuális­­ hírműsor 7:20 Napi üzenet 7:30 Szolnoksport 8:00 Podcast 9:00 ÉS - egészség- és életmódmagazin 9:30 Utánpótlás kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 11:35 Hírek+ 12:00 Képújság 17:00 Szolnoki ze­nevonat 18:00 Merre tovább? 18:20 Napi üzenet 18:30 Szolnoksport+ 19:00 Aktuális - hírműsor 19:30 Ládafia 20:00 Podcast 21:00 Aktu­ ális - hírműsor 21:30 Honvéd 7 - katonai magazin 22:00 Helyi járat - félkomoly kalendárium 23:00 Aktuá­lis - hírműsor 23:30-5:50 Képújság: 1111111111—^—1­0:00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5:30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9:00 Koktél - női fortély, praktikák, programok és az ön kedvencei 14:00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztá­rok, ütős dalok 17:00 Kívánságmű­sor 19:00 Aktív chartshow - an­gol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20:00-24:00 Party café - klubkedvencek és dance-dalok. MOZI SZOLNOK CINEMA CITY: Hibás Ron (12) 13:00; Venom 2. - Véron­tó (18) 13:30, 17:00; 007 - Nincs idő meghalni (16) 14:45; Vadlo­vak - Hortobágyi mese (6) 15:10; A farkas és az oroszlán (6) 15:30; Örökkévalók (12) 17:10, 20:15, 3D 14:00, 19:00; Post Mortem (16) 17:40; Elk*rtuk (16) 18:00; Utolsó éjszaka a Sohóban (16) 20:00; Dűne (16) 20:30. TISZAPART MOZI: Vad­lovak - Hortobágyi mese (6) 16:15; Magyar Passió (12) 17:45; A rózsák királynője (12) 18:00; Saját lifttel a pokolba (16 - feliratos) 18:00; Éjjeli őrjárat (18 - feliratos) 19:45; Örök­kévalók (12) 20:00; Titán (18) 20:00. JÁSZBERÉNY LEHEL FILM SZÍNHÁZ: Am­bo - A dzsungel hercegnője (12) 16:00; A művészet templomai: Pom­peji, a bűnös város (16 - feliratos) 16:15; Elk*rtuk (16) 17:30; Post Mortem (16) 18:15; Dűne (16) 19:45: Az igazság bajnokai (18) 20:15. SZOLNOK 19:00 órától A csapodár madárka (bérletszünet) című komé­diát állítja színpadra a Szigligeti Szín­ház társulata a SZÍN-MŰ-HELYBEN. SZERDA SZOLNOK TV 5:50 Napi üzenet 6:00 Hírek+ 6:30 Szolnoksport+ 7:00 Aktuális­­ hírmű­sor 7:20 Napi üzenet 7:30 Ládafia 8:00 Podcast 9:00 Merre tovább? 9:30 Utánpótlás kosárlabda-mér­kőzés közvetítése felvételről 11:00 Hírek+ 11:30 Képújság 17:00 Örök­be fogadlak 17:30 Vasúti almárium 18:00 Másként - szórakoztató mű­sor 18:20 Napi üzenet 18:30 Sztár­­portré 19:00 Aktuális - hírműsor 19:30 Kultidő - kulturális magazin 20:00 Podcast 21:00 Aktuális - hír­műsor 21:30 Aranyhal - kívánság­­műsor 22:30 Sajtóasztal - politikai véleményműsor 23:00 Aktuális­­ hírműsor 23:30-5:50 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu ixm­xmnBBHBaBB 0:00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5:30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9:00 Koktél - női fortély, praktikák, programok és az ön kedvencei 14:00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztá­rok, ütős dalok 17:00 Kívánságmű­sor 19:00 Aktív chartshow - an­gol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20:00-24:00 Party café - klubkedvencek és dance-dalok. aktivradio@aktivradio.hu MOZI SZOLNOK CINEMA CITY: Hibás Ron (12) 13:00; Venom 2. - Vérontó (18) 13:30,17:00; 007 - Nincs idő meg­halni (16) 14:45; Vadlovak - Horto­bágyi mese (6) 15:10; A farkas és az oroszlán (6) 15:30; Örökkévalók (12) 17:10,20:15,3D 14:00,19:00; Post Mortem (16) 17:40; Elk*rtuk (16) 18:00; Utolsó éjszaka a Sohóban (16) 20:00; Dűne (16) 20:30. TISZAPART MOZI: Vadlovak - Hortobágyi mese (6) 16:15; Örökkévalók (12) 17:15; Magyar Passió (12) 17:45; Saját lift­tel a pokolba (16 - feliratos) 18:00; Éjjeli őrjárat (18 - feliratos) 19:45; Titán (18) 20:00; Dűne (16) 20:15. JÁSZBERÉNY LEHELFILM-SZÍNHÁZ: Am­bo - A dzsungel hercegnője (12) 16:00; A művészet templomai: Pom­peji, a bűnös város (16 - feliratos) 16:15; Elk*rtuk (16) 17:30; Post Mortem (16) 18:15; Dűne (16) 19:45; Az igazság bajnokai (18) 20:15. SZOLNOK 19:00 órától az Ember, ember és ember (bérletszünet) című egyszemélyes darabot Mészáros Ist­ván színművész előadásában láthat­ja a közönség a SZÍN-MŰ-HELYBEN. A műsorokban időközben bekövetkezett esetle­ges változásokért felelősséget nem vállalunk!

Next