Állami gimnázium, Szolnok, 1904

A lányész méltatása a történelmi oktatásban.­ ­ »És mégis mozog !« — tört ki Galileiből az utókor hite szerint, midőn esküvel tagadta birái előtt a föld mozgásénak tanát. Mert hiába látja szemünk, hogy a föld­­sik felületű, moz­dulatlan és végtelen, hogy a nap és a többi égi testek ’kelet­­ről nyugatra megkerülik, a valóság mégis csak az, hogy a föld forog nyugatról keletre és mint aránylag kicsi bolygócsillag, őrült gyorsasággal kering velünk a nap körül. A látszat tehát néha csal. A történettudománynak szinte van ilyen látszatos igazsága, melyet a világ ősidők óta természetesnek talál, azt hiszi és állja, de az egész világ ellenkező véleménye sem tudja a Ga­­ileihez hasonló férfiakat visszatartani attól, hogy ne hangoz­­assák : »És mégis mozog!« Ez a látszatos igazság : az egyéniség, általában a lánges­­lék, a hősök, a nagy emberek régi tana. Nemde magától értetődik, hogy mindenki azt teheti, a­mit kar, tehát teljesen szabad akaratunk ? Nemde úgy látszik, hogy a mondák, hősénekek, legendák, ez a közelmúlt idők nagy emberei is a többieknél különbek, mintegy az istenség küldöttei, azok mesés erejével ellátva, ké­­esek csodákat művelni, népeket boldogítani, vagy meg­­intani ? úgy látszik, hogy igazuk van a messiásokat váró népek­ek s azoknak, a­kik szerint a világtörténet nem más, mint nagy emberek története, a­kik nélkül a nemzetek semmire­­m mennek, akik minden haladás eszközlői, minden csapás el­­h­itói, a népek megváltói, a­kik tehát nem pótolhatók. E szerint lehetséges az, a­mit Plató írt : »A magam vé­­sre sóhajtom, hogy megjelenjen egy nagy jellemű ember, így széttörjön minden békét, letörölje a tábláinkat, eloszlassa úzióinkat és csodálatainkat, vesse lábainkhoz törvényeinket,­elyek mind ellenkeznek a természettel, hogy emelkedjék

Next