Állami gimnázium, Szolnok, 1904
A lányész méltatása a történelmi oktatásban. »És mégis mozog !« — tört ki Galileiből az utókor hite szerint, midőn esküvel tagadta birái előtt a föld mozgásénak tanát. Mert hiába látja szemünk, hogy a földsik felületű, mozdulatlan és végtelen, hogy a nap és a többi égi testek ’keletről nyugatra megkerülik, a valóság mégis csak az, hogy a föld forog nyugatról keletre és mint aránylag kicsi bolygócsillag, őrült gyorsasággal kering velünk a nap körül. A látszat tehát néha csal. A történettudománynak szinte van ilyen látszatos igazsága, melyet a világ ősidők óta természetesnek talál, azt hiszi és állja, de az egész világ ellenkező véleménye sem tudja a Gaileihez hasonló férfiakat visszatartani attól, hogy ne hangozassák : »És mégis mozog!« Ez a látszatos igazság : az egyéniség, általában a lángeslék, a hősök, a nagy emberek régi tana. Nemde magától értetődik, hogy mindenki azt teheti, amit kar, tehát teljesen szabad akaratunk ? Nemde úgy látszik, hogy a mondák, hősénekek, legendák, ez a közelmúlt idők nagy emberei is a többieknél különbek, mintegy az istenség küldöttei, azok mesés erejével ellátva, kéesek csodákat művelni, népeket boldogítani, vagy megintani ? úgy látszik, hogy igazuk van a messiásokat váró népekek s azoknak, akik szerint a világtörténet nem más, mint nagy emberek története, akik nélkül a nemzetek semmirem mennek, akik minden haladás eszközlői, minden csapás elhitói, a népek megváltói, akik tehát nem pótolhatók. E szerint lehetséges az, amit Plató írt : »A magam vésre sóhajtom, hogy megjelenjen egy nagy jellemű ember, így széttörjön minden békét, letörölje a tábláinkat, eloszlassa úzióinkat és csodálatainkat, vesse lábainkhoz törvényeinket,elyek mind ellenkeznek a természettel, hogy emelkedjék