Állami Bánffy leánygimnázium, Szolnok, 1940
ERDÉLY BÁCSKA VISSZATÉRT. Amikor 22 esztendővel ezelőtt román parancsra megszólaltak a kolozsvári Szent Mihály templom harangjai, melyek a románoknak örömet, nekünk tragédiát hirdettek, a Fellegvár tövében a Szamos tükrén gondtalan táncot jártak a napsugarak. A levegőben mély öblű hullámokban szállt a templomharang bugása, és a folyó vize és a magasban úszó bárányfelhők mint régi, kedves ismerőst üdvözölték. Folyó, bárányfelhő és napsugár vidáman folytatták megszokott játékukat, belekapaszkodtak a szomorú harangszóba, és lassan felvidították, mert átadták neki az erdélyi folyók, hegyek üzenetét : „Erdély magyar föld és az is marad !“ Ezt akkor mi is mindnyájan éreztük, de a meddig? — és mikor? — kérdései, sötéten égettek bennünket. Megérjük-e, hogy újból a miénk lesz a magyar föld Erdélyben, Bácskában és a Felvidéken?! Megérjük-e, hogy Szent Mihály templomban ismét magyar himnuszt fogunk énekelni és Mátyás király szobra előtt ismét magyar őrség tiszteleg ? Hogy a bácskai fekete földben magyar eke szánt és ismét magyar magvető hinti bele az életet ? Hogy Vereckén ismét magyar katona áll őrt ? Megérjük-e ? Huszonkét év telt el azóta és a Felvidék csíkja és Kárpátalja, már 2 év óta a miénk, 1940-41 pedig visszahozta Erdély egy részét, és Bácskát is- Európai viharnak kellett jönnie, hogy idáig eljussunk. Viharnak, mely évszázados bűnöktől tisztítja meg Európát és évszázadokra jelöli meg a fejlődés és közös munka útját. A küszöbön álló új kornak jelszava : a fejlődés érdekében vállalt közös munka. A közös munka irányítása a népek vezetőinek , államfőknek, politikusoknak a dolga. Minket csak az a munka, azok a kötelességek érdekelhetnek, amelyek ránk várnak. Mert ha a jó isten is úgy akarja, hogy ezután a nagy háború után a szentistváni állameszme ismét testet öltsön, az ezeréves történelmi határok elérésével még nincs megoldva minden. A történelmi határokat meg is kell tartanunk. De megtarthatjuk-e, ha életünk megint a Trianon előtti mederben folytatódik, ha nem vesszük észre, hogy ez a 22 év sok tekintetben talán a jó Isten büntetése volt rajtunk ? Ha nem látjuk be, hogy nemcsak az európai közszellem volt egészségtelen, hanem sok volt a nemzeti bűn és nemzeti mulasztás is. A nemzet individuális lelki beállítottsága, mely talán már az ázsiai pusztákon fejlődött ki bennünk és ezeréves történelmünk hányattatásai között még csak fokozódhatott, sok történelmi csapásunk forrása volt. De vájjon csakugyan hiba volna-e? Kimondhatjuk-e, hogy a mai kollektív fejlődési folyamat a magyar nép lelki beállítottságának nem kedves? — Nem. Fejlessze ki magában