Szolnoki Grátisz, 2015 (19. évfolyam, 1-41. szám)
2015-03-27 / 9. szám
A Szolnok Tv Zrt támogatásával. Szolnok VERSENGTEK. Regionális Koncz Dezső tanulmányi versenyt rendezett szerdán a szolnoki székhelyű Liget Úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Az eseményen nyolc iskola értelmileg akadályozott tanulói vettek részt. Ismét Utazás Kiállítás! A Szolnoki Utazás Kiállítás és Vásár immáron a 17. alkalommal nyitja meg kapuit a megyeszékhelyen, de első alkalommal az Aba-Novák Kulturális Központ tavaly ősszel megnyílt Agóra épületében. Az ANAKK és a Tourinform Szolnok szervezésében idén március 27-én (11-18 óráig) és 28-án (10-18 óráig) kerül sor az idegenforgalmi show-ra - az ünnepélyes és hivatalos megnyitó március 28-án 11 órától kezdődik a szabadtéri színpadon. Jakus Beáta, a Tourinform Szolnok irodavezetője elmondta, Jász-Nagykun- Szolnok megye legjelentősebb turisztikai rendezvénye minden évben több ezer látogatót vonz - a látogatók részére a kiállítás idén is ingyenes! Belföldről a Balaton, Észak-Magyarország, az Észak- Alföld, a Dél-Alföld és a Tisza-tó térsége mutatkozik be. A hazai kiállítók mellett külföldről Ciprus és Szlovákia idegenforgalmi kínálata kerül ezúttal terítékre, illetve Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyéi: Máramarosból, Kárpátaljáról és a Vajdaságból érkeznek turisztikai partnerek. Pénteken délelőtt szakmai programokkal nyit a kiállítás, majd este 19-től 24 óráig a Turizmus Parti: Retrock Est veszi kezdetét. Mindkét napon egyaránt kézműves vásár, szombaton helyi termékek vására, színpadi, valamint kerékpáros programok, húsvéti játszóház és nyereményjátékok várják az érdeklődőket! Átvette kultúranapi elismerését Masahiro Még januárban, a magyar kultúra napja alkalmából rangos gálát rendeztek az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Az ünnepi eseményen a kultúra, a művészet és a sport területén kiemelkedő tevékenységet nyújtó személyeket ismert el a város. A kitüntetettek közül Kaposvári Gyula-díjat kapott a Jászkun Fotóklub, valamint Izaki Masahiro, aki akkor nem tartózkodott Magyarországon. Szolnok fő-zeneigazgatója így e hét elején vehette át az elismerést a zenekar Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartott bérletes előadásán. Izaki Masahiro hetedik esztendeje művészeti vezetője és vezető karmestere a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnak. A japán származású művészt 1995-ben ismerhette meg a hazai közönség, amikor a Magyar Televízió VIII. Nemzetközi Karmesterversenyén első helyezést ért el. A versenyt követően Magyarországon szinte az összes jelentős zenekart vezényelte már. Amint azt Szalay Ferenc polgármester a díj átadásakor elmondta, Izaki Masahiro Szolnokon végzett művészeti munkája jelentős és meghatározó változást hozott a Szolnoki Szimfonikus Zenekar életében. Kiemelkedő szakmai tudása, személyisége és emberi hozzáállása a hivatásos szimfonikus zenekarok sorába emelte az együttest. Izaki Masahiro, a zenekar és a menedzsment közös munkájának eredményeként a Szolnoki Szimfonikus Zenekar 2009-ben I. kategóriás minősítést ért el, jelenleg kiemelt minősítésű szimfonikus zenekar. E tevékenysége révén a Szolnoki Szimfonikus Zenekar több alkalommal koncertezett Japánban, öregbítve ezzel Szolnok hírnevét, s népszerűsítve a magyar komolyzenei kultúrát. Izaki Masahirót Szalay Ferenc polgármester méltatta a város nevében Köszöntötték az állami elismerteket A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából számos olyan személy kapott állami elismerést, aki a megyénkben él és/vagy dolgozik. Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere és dr. Bozó Andrea, a Szolnoki Járási Hivatal vezetője megyénk azon jeles személyiségeit köszöntötte (név szerint alább feltüntetve, ábécérendben) az elmúlt héten a szolnoki városházán, akik magas állami kitüntetésben részesültek. Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott Domokos Gyula, a Karcagi Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségének vezetője, a munkaügyi igazgatás területén folyamatosan kiemelkedő munkája, továbbá példamutató szakmai felkészültsége és lelkiismeretes munkavégzése elismeréseként. Közlekedésért Érdemérem szakmai érmet vehetett át Dorogi Attila, a kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének igazgatója a közlekedés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként. Farkas József megyei rendőrfőkapitányt a belügyminiszter javaslatára dr. Áder János köztársasági elnök dandártábornokká léptette elő. A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Gúth Ferenc, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola címzetes igazgatója, a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola címzetes docense, magas színvonalú munkájáért. Kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Győri Péter Benjamin, a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye esperese, a Szolnoki Evangélikus Egyházközség lelkésze. Több évtizedes, a gazdálkodók körében is elismert kiemelkedő szakmai munkájáért Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Holló László, a kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója. Jenei Gyula író, költő, szerkesztő, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium tanára magas színvonalú munkájáért Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. Juhász Gyuláné, a „Munkalehetőség a Jövőért” Szolnok Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a közigazgatás területén végzett magas szakmai színvonalú munkája, valamint szerteágazó kulturális-közéleti tevékenységéért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat elismerést kapott. Jászai Maridíjban részesült Kiss József, a szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője, rendező, dramaturg, drámaíró, kiemelkedő rendezői és dramaturgiai tevékenysége elismeréseként. Dr. Kriston Bodnár Károly, a kormányhivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának igazgatóhelyettese magas szintű, kiváló munkája elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült. Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka a Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje, valamint eddig végzett eredményes munkájáért a Tiszti Szolgálati Jel babérkoszorúval ékesített fokozata elismerésben részesült. Molnár István törzszászlós, a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis Szállítóhelikopter Zászlóalj beosztott zászlósa kiemelkedő és eredményes munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt katonai tagozat elismerésben részesült. A földmérés területén végzett több mint három és fél évtizedes kiemelkedő munkája, széles körű közéleti tevékenysége elismeréseként Fasching Antal-díjat vehetett át Rácz Kálmán, a kormányhivatal földhivatalának hivatalvezetője. Dr. Pazsa Jelena, a kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének osztályvezető megyei tisztiorvosa a lakosság egészségügyi állapotának javítása, az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése érdekében kifejtett kiemelkedő színvonalú szakmai munkájáért Pro Sanitate díjat kapott. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült dr. Rudner Ervin, a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa az állampolgárok gyógyítása érdekében tett kimagasló erőfeszítései, valamint az egészségügyben eltöltött több mint három évtizedes szakmai tevékenysége miatt. Dr. Szakali Erzsébet, a kormányhivatal főigazgatója a közigazgatás területén végzett több mint 40 éves kiemelkedő közszolgálati munkájáért, a területi közigazgatás elmúlt évek során megvalósult, történelmileg meghatározó fejlesztése érdekében tett kimagasló érdemei elismeréséül Magyary Zoltán-díjat kapott. Szalayné Farkas Julianna, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Gyermekvédő Intézet és Gyermekotthon igazgatója 32 éve tevékenykedik a gyermekvédelmi gondoskodás területén, ahol szakmai munkájában széles körű tapasztalatait a korszerű szemlélettel és humánummal ötvözi. Elkötelezett, folyamatosan megújuló és az állami gondoskodásban élő gyermekek érdekében a civil szektorral együttműködő tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott. Szintén Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át dr. Tóth Sándor, a kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának osztályvezető főállatorvosa, az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági érdekek koordinációját biztosító kiemelkedő hatósági munkája elismeréseként. Bár az ünnepségen nem tudott részt venni, de szintén elismerést kapott: Mága Zoltán hegedűművész (Pro Caritatedíj), Kautzky Armand színművész (Jászai Mari-díj), dr. Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. cégvezetője (Magyar Érdemrend Tisztikereszt), dr. Ócsai Antal jászberényi Szent Erzsébet Kórház orvosigazgató-helyettese (Pro Sanitate-díj). A Szolnoki Református Egyház kegyelettel őriz egy régi festményt, amiről a múlt századforduló divatja szerint öltözött, határozott tekintetű férfi néz a szemlélőre. Ő Csekey István református lelkész, a szolnoki gyülekezet első újkori rendes lelkipásztora, s egyben a ma látható, impozáns, Tisza-parti református templom építtetője. Csekey István 1860-ban született Zengővárkonyban és 1911-ben hunyt el Szolnokon. Életéről viszonylag kevés adat található, melyeket dr. Vörös János, a szolnoki egyház néhai presbitere, és Kósa Károly helytörténész gyűjtött egybe. Ezek szerint korábban Drávaszabolcson, majd Cegléden szolgált lelkipásztorként, városunkban pedig 1887-től haláláig látta el, Bagossy Károly főgondnok mellett, a lelkipásztori tisztet. Családjában hagyományos hivatás lehetett a lelkipásztori szolgálat, mivel a református egyháztörténet több hasonló nevű lelkészt tart számon. Az Alföld nagy kálvinista tömbjén kívül létező gyülekezet, melynek élére került, tizenhatodik századi alapítását, majd a Rákóczi korban megélt rövid felvirágzását követően sokáig nem létezett. Csak a 19. század derekán éledt újjá, elsősorban a városba költöző vasutasok révén, akik korábbi lakhelyükön is a református egyház tagjai voltak. 1867-ben SZOLNOK MÚLTJÁRÓL Apa és fia, templomépítő és polihisztor - a két Csekey István vált leányegyházzá, majd 1887-ben anyaegyházzá, Csekey István szolnoki lelkésszé történt választásáig a tószegi, majd az abonyi lelkész látta el az időközben 800 főre duzzadt egyház szolgálatát egy igen szerény épületben. Az egykori lakóházból átalakított istenháza a későbbi Nemzeti Szálloda telkén állt, ahol egyre szűkösebben fértek el a hívek. Először 1885-ben gondoltak egy méltóbb templom építésére, aminek megvalósítása Csekey Istvánra várt. Az ő vezetése alatt készült el 1894-re az egyházkerület révén kapott telken a mára városunk képét gazdagító neogót épület Sztehlo Ottó tervei alapján. Csekey István haláláig ebben az isten házában szolgálta az Urat és gyülekezetét. Már szolnoki szolgálata idején, 1889-ben született meg fia, a városunknak szintén nevet szerző ifjabb Csekey István. Az ő életútját dr. Nemes András főorvos foglalta össze A kiséri harangszót Szolnokon is hallom című könyvében. A neves alkotmányjogász a szolnoki középiskolát elvégezve további tanulmányait a kolozsvári, a strasbourgi, a heidelbergi és a berlini egyetemen végezte, majd 1913-ban megszerezte jogtudományi doktorátusát, de már 1912-től tanított a kecskeméti jogakadémián. 1919- ben a budapesti egyetem magántanára, 1923-tól az észtországi Tartuban, utána Kolozsvárott, Szegeden és végül Pécsett lett egyetemi tanár, európai hírű alkotmányjogász. Megszervezte és nyolc évig igazgatta a Tartui Magyar Tudományos Intézetet, emellett nagy érdemei vannak a finnugor kapcsolatok kiépítésében is. Többek között könyvet írt a finn és az észt jogrendszerről. Tudósként több nemzetközi és hazai jogi, irodalmi és külügyi társaságnak volt a tagja, esetenként vezetője. Pécs belvárosában ma emléktábla hirdeti az 1963- ban elhunyt tudós emlékét, és nevét viselő utca is található a városban. Idősebb Csekey István Szolnokon, fia Pécsett nyugszik. SZATHMÁRY ISTVÁN Csekey István lelkipásztor arcképe