Szövetkezeti Értesítő, 1912 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-13 / 1. szám

2. oldal SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ IV. évfolyam gárdának is, a­mely a lap terjesztését egyik legkedvesebb kötelességének tekinti. Ezek első­sorban az üzletkerületi bizottságok tagjai, azután a raktárosok és segédek, valamint azok az ismeretlen tagtársak és tagtársnők, a­kik szeretettel olvassák lapunkat és ajánlják szom­szédaiknak, ismerőseiknek. Kérjük őket, ne sajnálják a fáradságot ezután sem. Mi igyekezni fogunk azt kiérdemelni. Ha agitátorai leszünk a szövetkezeti eszmének és krónikásai aj hazai és és külföldi szövetkezeti eseményeknek, tanács­adója a jó háziasszonynak. Fejleszteni­­ fogjuk közgazdaság-rovatunkat, hogy olvasóink tájéko­zódjanak ebben a mindennél fontosabb kérdés­ben. Igyekszünk tanítani, nevelni és szórakoztatni. Mindezt pedig, úgy mint a múltban, nem nagy­­képű tudálékossággal, hanem mindenkinek­ meg­­érthető módon és nyelvezettel. Munkánkat az eszme iránti szeretet fogja vezérelni, hogy olvasóink megelégedését és szeretetét kiérdemeljük, mert tudjuk, hogy csak ez vihet bennünket is, a szövetkezeti eszmét is előbbre a fejlődés útján, meg az ország dolgozó millióit —, az utolsó három­ évben nagyot haladt előre. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet tagjainak száma Buda­pesten majdnem megkétszereződött. Ami még ennél is fontosabb, a forgalma megnégyszerező­dött a lefolyt három év alatt. A vidéken is, bár szerény keretek között, több fogyasztási szövet­kezet fejt ki eredményes működést és folyton szaporodik az olyan vidéki városok száma, a­melyekben az eszme lelkes katonái igazi fogyasz­tási szövetkezetek alakítását kezdeményezik és szükségességét buzgalommal hirdetik. Azt hisszük, hogy mindebben a nagy haladás­ban van egy parányi része a Szövetkezeti Érte­sítőnek is. Ez a szerény kis lapocska hozzájárult ahoz, hogy a szövetkezeti eszme tágabb körben ismertté lett, a szövetkezeti tagok száma fel­szaporodott és a szövetkezet iránti szeretet és bizalom nagyban erősödött. E mellett az üdvös munkálkodása mellett megszerettette önmagát. Ma már sokan vannak, a­kik nem várják a figyelmeztetést, hanem maguk kérik a raktáros­tól vagy segédektől a lapot. És nem habozunk kijelenteni, ezeket tartjuk mi az igazi szövet­kezeti katonáknak, mert ezeknek nemcsak a szövetkezet nyújtotta pillanatnyi haszon iránt van érzékük, hanem azok iránt a még távol fekvő, de nagy és szép célok iránt is, a­melyek­nek megvalósítása a fogyasztási szövetkezet igazi hivatása. A Szövetkezeti Értesítő észrevétlenül belopta magát a tagtársak, különösen pedig a tagtárs­­ok szeretetébe, szívébe. Csak így vált lehetségessé, hogy a mai számtól kezdve minden második szombaton megjelenjünk. A Szövetkezeti Értesítő ezt az örvendetes nagy haladást nemcsak ön­magának tulajdonítja, hanem annak a lelkes kerefére. Karácsony meg újesztendő táján a magunk­fajta asszonyoknak bizony sok a gondja. Az apróságok már hetekkel előbb számolgatják a napokat, az estéket és még a pöttöm Julcsa is azt kérdi, hogy hányszor alszunk addig, amíg meg­jön a hajasbaba. Merthogy Julcsának hajasbaba kell karácsonyi ajándékul. A nagyobbaknak is megvan a maguk kívánsága, csakhogy azok nem mondják meg, hogy mit szeretnének leginkább, hanem a sarokban összebújva sugdolódznak és csak némelykor vetnek anyjuk felé egy-egy pillantást. Merthogy ők már felvilágosultabbak és tudják, hogy honnét jön az ajándék. Bizony sok gondot is okoz a karácsonyi ajándék össze­­válogatása, különösen akkor, ha nem futja a pénz. Lám a jómódúaknak a pénz nem okoz gondot, azok megszerezhetik azt, a­mit szemük­­szájuk kíván, de az olyan magamfajta asszonyok­nak, akik szombaton este számolva kapják kéz­hez a krajcárokat, a­mit emberük a gyárból vagy a műhelyből hoz haza, jól meg kell gon­dolni, hogy mire is adják azt ki. Ilyen helyen a játékok csak gyéren potyoghatnak a gyerekek ölébe, különösen akkor, ha a gazdaasszonynak nincsen jó beosztása. Hallani is ilyenkor sóhajtozást, de még több szitkozódást. Mert hiszen nagy­ gondot is okoz ám ebbe a drága­­világbaffa háztartás vezetése. Azaz annak a jó vezetése, úgy, hogy a számolt krajcárból jusson is, meg maradjon is. «Minden megdrágult — panaszkodnak ilyen­kor az asszonyok —, de nemcsak hogy meg­drágult, hanem jó, hogy ha kapunk a drága pénzünkért valamit. A fűszeresnél drágább lett a dió, a cukor, a mazsola, az alma, minden drágább lett.­ Persze, karácsony előtt mindenki süt, főz, fel­emelik mindennek az árát a kereskedők. Jó alkalom ez nekik. Ismerik ők a pesti asszonyo­kat. Tudják, hogy azok mindent az utolsó percre halasztanak. A bevásárlással nem sietnek. Ilyenkor azután nem kérdik, hogy mibe került hanem csak viszik — és panaszkodnak a szom­szédban. Asszonyok a szövetkezeti mozgalomban. Hogy az angol szövetkezeti mozgalom olyan óriási hatalomra tudott] szert tenni a közgazda­­sági életben, [amilyet egyetlen országiszövetke­­zeti mozgalma ,[sem tudott'elérni, azt­ nagyban előmozdította az angol nők szövetkezeti szer­vezete, a mely írásban és szóban terjesztette és terjeszti mind szélesebb rétegekben a szö­vetkezeti eszmét. A fogyasztási szövetkezetekkel ellentétben a termelőszövetkezeteket teljesen a fogyasztók

Next