Szövetkezeti Értesítő, 1918 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-05 / 1. szám
2. oldal SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ X. évfolyam, művész, aki, nem egymagában, mint Lánczy Leó, hanem száz vagy akár ezer társával együtt tudott annyi vagyont gyűjteni, hogy 50 év múltán ilyen nagylelkű adakozó lehessen? Munka ennyi pénzt, ilyen vagyont nem szolgáltathat; munka a legjobb esetben megélhetést, a legtöbb esetben még ezt is csak nyomorúságosat adhat a mai társadalomban. Ilyen vagyonhoz egyetlen út vezet: a kizsákmányolás útja! Csak aki valami nagy vállalkozás segítségével, mint munkáltató a munkást, mint kereskedő a fogyasztót zsákmányolja ki s igy gyűjthet profitot profitra, csakis az jut abba a helyzetbe, hogy felhalmozott millióiból egyet-kettőt megint — visszaadjon. Igen, ez a helyes kifejezés: visszaadjon! Abból, amit évtizedek során elvesz, abból valamicskét visszaad. Mikor elveszi a sokat, akkor könnyek fakadnak és szenvedés csírázik a, nyomán, de ezek némák, nincs hangjuk. Mikor egy* keveset visszaad, akkor öröm ül az arcokon és elismerés virágzik feléje, zeng a hozsánna, mert ez a "hatás nem néma, de hangos, nagyon hangos... Ugyebár: a megható dolognak ez a része csakugyan tanulságos?! ... S most forduljunk el szemünkkel a Kereskedelmi Bank tájékáról s keressük fel azt az intézményt, amely hozzánk legközelebb áll, a munkások Általános Fogyasztási Szövetkezetét. Ez is vállalkozás, mint amaz, termeléssel és kereskedelmi közvetítéssel foglalkozik ez is, mint amaz. Még nem száz éves, mint amaz, még csak nem is ötven éves a működése, mint annak mostani vezetőjéé. De erőteljes és ami a fő: hatalmasan fejlődő már ma is s ötven év múltán biztosan lesz olyan nagy, mint a jubiláló elnökigazgató bankja most. Lesz-e várjon addigra sok száz milliós profitja, mint annak s lesz-e olyan vezetője, aki két és fél milliót adhat majd vissza a magáéból a társadalomnak? Nem! Mert ez az intézmény is termel és közvetít, de nem zsákmányol ki! Ennek az intézménynek is van profitja, de nem gyűjti sem magának, sem vezetőinek pénztárában, hanem — visszaadja. Mégpedig nem ötven év múltán, nemcsak egy parányi részét, nem jótékonykodó gesztussal s dicsének ellenében, hanem visszaadja, rögtön, az egészet, csendben és elismerést sem várva. Az Á. F. Sz. az idén — tehát egyetlen évben — közel háromnegyed milliót ad vissza tagjainak visszatérítés fejében: ötven év múltán és alatt mennyit fog ugyan ily módon visszaadni?! Lám, ez a megható jótékony cselekedettanulságos oldala! A lakásínség, amely már a háború előtti időkben is a társadalmi bajok legnagyobbjai közé tartozott, újra kijárt! A lakásnyomorúság — a magánspekuláció mindenkor legjobban kedvelt területe — a háború alatt egyre nagyobbodott és félő, hogy a háború után még nagyobb méreteket fog ölteni, ha az állam és a városok már most minden lehetőt el nem követnek az e téren fennálló viszonyok megjavítására. De nem kuruzslásra, szociális olajcseppekre, néhány száz vagy ezer kislakás építésével való kísérletezésre van szükség, hanem a tényleges lakásviszonyok pontos szemmel tartása mellett a modern lakáspolitikai követelményeknek megfelelő intézkedésekre Budapesten, a lakásuzsora klasszikus városában, de a vidéki városokban is az egyre fokozódó lakásnyomorúság izgatja a munkásságot. A lakáskérdés első megnyilvánulása a lakáshiány. A háború alatt Budapesten új lakás nem épült, ellenben a lakosság száma 41.000-rel szaporodott. A vagyontalan lakosság nagy része túlzsúfoltan él és a spekulációk folytán gyakran egyáltalán nem jutnak lakáshoz, aminthogy a legtöbb városban már a béke idején szükségbarakkokat kellett emelni a hajlék alá nem jutott munkáscsaládok számára. Amint a kapitalistagazdálkodás széles területén, úgy a lakáskérdés terén sem a szükséglet szabályozza a termelést, hanem a spekulánsok profitvágya, amely a lakástermelés mesterséges korlátozásával igyekszik az árakat mindig magasabbra csigázni. Bár a háború alatt az 1510 koronán aluli lakások árát emelni nem lehet, az uzsorások visszaélve helyzettel, közvetítési és egyéb díjak címen sarcolják meg a lakókat A lakással való uzsoráskodás fejlesztette ki az annyira káros ágyrajáró-rendszert és ez idézte elő a lakásoknak azt a nagyméretű zsúfoltságát és az ebből eredő egészségügyi, erkölcsi és gazdasági veszedelmeket, amelyek Budapest városát e tekintetben az első helyre emelték. A lakásínség egyik fontos oka a telekkel való spekuláció, amely egyes helyeket azért hagy kihasználatlanul, hogy a telek értéknövekedésével az árakat emelje. A lakásszükséget nagyon sokan az építési költségekre és a munkabérek emelkedésére vezették vissza, holott ma már közhely, hogy a nagyvárosok forgalmasabb részein a telkek ára 20—30 év alatt négyszer-ötször lett nagyobb, míg az építési költségek alig 20—30 százalékkal emelkedtek, de viszont ez is megtérült a telek célszerűbb kihasználását végző újabb építési móddal. A lakásbajok megszüntetésének legradikálisabb orvosszere: a lakásügy községi üzembe vétele. De addig is, amíg a népakarat segítségével ez megvalósulhat, elő kell venni azokat a reformokat, amelyek már ma is könynyen megvalósíthatók. E reformok körülbelül a következők: 1. Az összes lakások maximális bértarifájának hivatalos, megállapi-