Szövetkezeti Értesítő, 1920 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1920-01-03 / 1. szám

fő oldal SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ__________XII. évfolyam A fogyasztása szüvettiexetek lényegéről és céljairól irt múltheti vezércikkünk alól tévedésből ki­maradt az író — Anders Oerne, a svéd szövet­kezeti mozgalom egyik vezérembere — neve. Ezt a hibát most azért pótoljuk, nehogy valaki abban a tévedésben legyen, hogy az ott elmon­dottak általában a magyar szövetkezetekre is vonatkoznak. Derne szerint ugyan valamennyi fogyasztási szövetkezetnek az ott lefektetett alapelvek szerint kellene működnie, ám nálunk Magyarországon csak az Általános Fogyasztási Szövetkezet és talán még egy-két vidéki mun­kás fogyasztási szövetkezet dolgozik a külföl­dön általában elfogadott módszer szerint, m­íg az országot behálózó Hangya-féle szövetkeze­tek még ma is a részjegyre fizetik az osztalé­kot és a tagok jogai is aszerint érvényesülnek, ■ahány részjegy van a birtokukban. Természe­tesen eképen illuzárissá válik az a cél, hogy minden tag egyenlő arányban vegyen részt a szövetkezet irányításában. Aki jobban bírja pénzzel, megszerezheti magának a jogot az irá­nyításra is, hiszen több szövetkezet alapsza­bályai egyenesen előírják, hogy igazgatósági­­tag csak az lehet, akinek bizonyos számú — a rendesnél több — üzletrész van a birtokában. Amikor tehát a miénkhez hasonló demokra­tikus szervezetű szövetkezetek fölöslegük egy részéből tő­két gyűjtenek, amely tőkét azután termelőüzemek fölállítására, illetőleg a már meglévők kibővítésére használják föl, csak a tagok érdekében cselekszenek és a tagok tud­tával, mert hiszen a szövetkezet tagjainak, ille­tőleg a tagok képviselőinek hozzájárulásával történik a bevételi többlet fölhasználása. Ezeket azért tartjuk szükségesnek újra el­mondani, mert egyes szövetkezetellenes lapok az utóbbi időben nagy előszeretettel vetik föl újra azt a kérdést, hogy miért kell a szövet­kezeteknek tőkét gyűjteni? Holmi „Tisztviselő" meg más álnév mögé rejtőző cikkezők szerint a szövetkezetek sem tudják olcsóbban adni az árut, mint a kereskedők, fölösleges tehát, hogy a befolyt pénzek egy részét tőkegyűjtésre hasz­nálják föl. Elfelejtik, vagy nem akarnak rá­gondolni, hogy a tőke nélkül álló kiskereskedő mindig hátrányban van tőkeerős versenytársá­val szemben és mindig ki van téve az árválto­zásokkal járó üzleti katasztrófáknak. És most azt szeretnék, ha a szövetkezeti tagok kész­pénznek véve átlátszó aggodalmaikat, állást foglalnának a napi áron való árusítás és a szövetkezeti­ tőkegyűjtés ellen. Hogy azután egy eljövendő „krach“ maga alá temesse a kellő előrelátás nélkül fölépített intézményt. Ezt ugyan nem mondják, de a konkolyhintés annál veszedelmesebb, mennél jobban igyekez­nek elrejteni szándékaikat a kétszínű jóaka­rók. Nehogy pedig jóhiszemű tagtársaink föl­üljenek kedvező szólamaiknak, következő szá­mainkban meg­ fogjuk világítani azt a kérdést: szüksége van-e a szövetkezetnek tőkegyűjtésre vagy sem? Talán — fejtegetéseink kapcsán — a távolban aggodalmaskodók levetik az ál­arcot és bevallják, hogy nekik nem annyira a szövetkezetek léte, mint inkább nemléte volna kívánatos. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet új telefonszámai a következők: József 48—61, József 48—02, József 26—51, József 8—82, Jó­zsef 75—70, József 75—71. den elégethető­ föltüzel. Más házaknál meg kilószámra vándorol az elégethető papír, hulla­dék a szemetesládába a különben jól fölhasz­nálható szénporral együtt. Ha egyik-másik ideges asszonyka kenyerét rosszul süti ki a pék, nem gondol arra, hogy ha azt szeletekre vágva mégegyszer átsütteti, egész jó kétszersült válik belőle, hanem mér­gében elpocsékolja. A fölhasznált citrom héját a szemétbe dobja a gondatlan asszony, mig is, gondosabb megszáritja, megreszeli s mesés itt ád­ ezáltal a tésztának, főzeléknek. A minap egy szomszédasszony húslevessel kínált meg és kérdésemre elmondotta, hogy az azért oly ízle­tes, mert nyáron át minden csöpp petrezselyem­­zöldjét, minden kipréselt paradicsomhéjat meg­szűri­tett s most azzal ízesíti a levest. Ha nagynehezen hozzájut néhány kiló bur­gonyához az átlag­ háziasszony, úgy ahogy ل ап, beönti egy kosárba, vagy ha több van belőle, a pince földjére önti szét. Persze a közötte lévő romlott burgony­aszemek megrontják a többit is, a pincébe elrakott pedig kicsirázik. Aki ügyesebb, deszkadarabokat rak a kiválogatott, egészséges burgonya alá a pincében, azt egy kevés szénporral szórja be és a burgonyát ré­tegenként egy kevés hanmvtal hinti le. Hűvös, száraz és nem igen sütét helyen a burgonya így sokáig megmarad. Ezeket kell megértetni, Kálmán barátom, az asszonykának és bizonyos, hogy kevesebbet fog panaszkodni a jövőben. Amire az asszony nem gondol. Fiatal házasember Kálmán barátom, nincs tehát mit csodálkozni rajta, ha néha-néha azt panaszolja, hogy valahogy nem ismeri ki ma­gát az asszonynál. Mindig panaszkodik az édes, mindig sok a dolga, mindig takarékoskodik és­­ mindig kevés a pénze. Tőlem kér hát taná­csot Kálmán barátom, hogy miként tehetné megelégedettebbé az asszonykáját, hogyan ossza be kis jövedelmét, hogy ha már nem marad is, de jusson mindenre. Bizony én magam sem vagyok sokkal különben a dologgal, magam is az asszonyhoz megyek tanácsért, hogy meg­felelhessek Kálmán barátom kérdéseire. Egy nagy baj az a háborús háztartásban, hogy a gazdasszony ma is a régi gondatlan­­­­sággal osztja be teendőit. Reggel tüzet rak és még a késő délutáni órákba b­e is süti a konyhát — ha van mivel. Pedig ma ez sokb­a kerül s akik számolni tudnak, legalább félig megfőzik a másnapi ebédet is. Ügyes háziasszonyok né­hány főzetre való rántást készítenek, egy egész hétre való hagymát niiítanak egyszerre, ami­­által tüzelést, zsírt takarítanak meg. Másnap a szobakályhán melegítik föl a félig kész ételt, habarják föl a rántást és azzal a fával, szénnel, amellyel a konyhát sűtenék, piszkolnák, jó meleg otthont teremtenek. Vannak helyek, ahol mindig ragyog­­a lakás a tisztaságtól s a szemetes mégis csak egy kis hamut visz el naponta. A jó gazdasszony min-

Next