Szövetkezeti Értesítő, 1920 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1920-01-03 / 1. szám
fő oldal SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ__________XII. évfolyam A fogyasztása szüvettiexetek lényegéről és céljairól irt múltheti vezércikkünk alól tévedésből kimaradt az író — Anders Oerne, a svéd szövetkezeti mozgalom egyik vezérembere — neve. Ezt a hibát most azért pótoljuk, nehogy valaki abban a tévedésben legyen, hogy az ott elmondottak általában a magyar szövetkezetekre is vonatkoznak. Derne szerint ugyan valamennyi fogyasztási szövetkezetnek az ott lefektetett alapelvek szerint kellene működnie, ám nálunk Magyarországon csak az Általános Fogyasztási Szövetkezet és talán még egy-két vidéki munkás fogyasztási szövetkezet dolgozik a külföldön általában elfogadott módszer szerint, míg az országot behálózó Hangya-féle szövetkezetek még ma is a részjegyre fizetik az osztalékot és a tagok jogai is aszerint érvényesülnek, ■ahány részjegy van a birtokukban. Természetesen eképen illuzárissá válik az a cél, hogy minden tag egyenlő arányban vegyen részt a szövetkezet irányításában. Aki jobban bírja pénzzel, megszerezheti magának a jogot az irányításra is, hiszen több szövetkezet alapszabályai egyenesen előírják, hogy igazgatóságitag csak az lehet, akinek bizonyos számú — a rendesnél több — üzletrész van a birtokában. Amikor tehát a miénkhez hasonló demokratikus szervezetű szövetkezetek fölöslegük egy részéből tőkét gyűjtenek, amely tőkét azután termelőüzemek fölállítására, illetőleg a már meglévők kibővítésére használják föl, csak a tagok érdekében cselekszenek és a tagok tudtával, mert hiszen a szövetkezet tagjainak, illetőleg a tagok képviselőinek hozzájárulásával történik a bevételi többlet fölhasználása. Ezeket azért tartjuk szükségesnek újra elmondani, mert egyes szövetkezetellenes lapok az utóbbi időben nagy előszeretettel vetik föl újra azt a kérdést, hogy miért kell a szövetkezeteknek tőkét gyűjteni? Holmi „Tisztviselő" meg más álnév mögé rejtőző cikkezők szerint a szövetkezetek sem tudják olcsóbban adni az árut, mint a kereskedők, fölösleges tehát, hogy a befolyt pénzek egy részét tőkegyűjtésre használják föl. Elfelejtik, vagy nem akarnak rágondolni, hogy a tőke nélkül álló kiskereskedő mindig hátrányban van tőkeerős versenytársával szemben és mindig ki van téve az árváltozásokkal járó üzleti katasztrófáknak. És most azt szeretnék, ha a szövetkezeti tagok készpénznek véve átlátszó aggodalmaikat, állást foglalnának a napi áron való árusítás és a szövetkezeti tőkegyűjtés ellen. Hogy azután egy eljövendő „krach“ maga alá temesse a kellő előrelátás nélkül fölépített intézményt. Ezt ugyan nem mondják, de a konkolyhintés annál veszedelmesebb, mennél jobban igyekeznek elrejteni szándékaikat a kétszínű jóakarók. Nehogy pedig jóhiszemű tagtársaink fölüljenek kedvező szólamaiknak, következő számainkban meg fogjuk világítani azt a kérdést: szüksége van-e a szövetkezetnek tőkegyűjtésre vagy sem? Talán — fejtegetéseink kapcsán — a távolban aggodalmaskodók levetik az álarcot és bevallják, hogy nekik nem annyira a szövetkezetek léte, mint inkább nemléte volna kívánatos. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet új telefonszámai a következők: József 48—61, József 48—02, József 26—51, József 8—82, József 75—70, József 75—71. den elégethető föltüzel. Más házaknál meg kilószámra vándorol az elégethető papír, hulladék a szemetesládába a különben jól fölhasználható szénporral együtt. Ha egyik-másik ideges asszonyka kenyerét rosszul süti ki a pék, nem gondol arra, hogy ha azt szeletekre vágva mégegyszer átsütteti, egész jó kétszersült válik belőle, hanem mérgében elpocsékolja. A fölhasznált citrom héját a szemétbe dobja a gondatlan asszony, mig is, gondosabb megszáritja, megreszeli s mesés itt ád ezáltal a tésztának, főzeléknek. A minap egy szomszédasszony húslevessel kínált meg és kérdésemre elmondotta, hogy az azért oly ízletes, mert nyáron át minden csöpp petrezselyemzöldjét, minden kipréselt paradicsomhéjat megszűritett s most azzal ízesíti a levest. Ha nagynehezen hozzájut néhány kiló burgonyához az átlag háziasszony, úgy ahogy ل ап, beönti egy kosárba, vagy ha több van belőle, a pince földjére önti szét. Persze a közötte lévő romlott burgonyaszemek megrontják a többit is, a pincébe elrakott pedig kicsirázik. Aki ügyesebb, deszkadarabokat rak a kiválogatott, egészséges burgonya alá a pincében, azt egy kevés szénporral szórja be és a burgonyát rétegenként egy kevés hanmvtal hinti le. Hűvös, száraz és nem igen sütét helyen a burgonya így sokáig megmarad. Ezeket kell megértetni, Kálmán barátom, az asszonykának és bizonyos, hogy kevesebbet fog panaszkodni a jövőben. Amire az asszony nem gondol. Fiatal házasember Kálmán barátom, nincs tehát mit csodálkozni rajta, ha néha-néha azt panaszolja, hogy valahogy nem ismeri ki magát az asszonynál. Mindig panaszkodik az édes, mindig sok a dolga, mindig takarékoskodik és mindig kevés a pénze. Tőlem kér hát tanácsot Kálmán barátom, hogy miként tehetné megelégedettebbé az asszonykáját, hogyan ossza be kis jövedelmét, hogy ha már nem marad is, de jusson mindenre. Bizony én magam sem vagyok sokkal különben a dologgal, magam is az asszonyhoz megyek tanácsért, hogy megfelelhessek Kálmán barátom kérdéseire. Egy nagy baj az a háborús háztartásban, hogy a gazdasszony ma is a régi gondatlansággal osztja be teendőit. Reggel tüzet rak és még a késő délutáni órákba be is süti a konyhát — ha van mivel. Pedig ma ez sokba kerül s akik számolni tudnak, legalább félig megfőzik a másnapi ebédet is. Ügyes háziasszonyok néhány főzetre való rántást készítenek, egy egész hétre való hagymát niiítanak egyszerre, amiáltal tüzelést, zsírt takarítanak meg. Másnap a szobakályhán melegítik föl a félig kész ételt, habarják föl a rántást és azzal a fával, szénnel, amellyel a konyhát sűtenék, piszkolnák, jó meleg otthont teremtenek. Vannak helyek, ahol mindig ragyoga lakás a tisztaságtól s a szemetes mégis csak egy kis hamut visz el naponta. A jó gazdasszony min-