Szövetkezeti Értesítő, 1928 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-07 / 1. szám

2 SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ XX. évfolyam G&tH£& étömné­s&'i. Gloffer Gyula 65 évet élt. Esztergomból szár­mazott a fővárosba, ahol mint­ mészáros hama­rosan önállósította magát. Már kora fiatalsá­gában szakmája legkiválóbbjai közé tartozott és nagy szaktudása, józan, egyenes gondolko­­zásmódja folytán rövidesen vezető állásba ke­rült. Fiatalon lett alelnöke a húsiparosok ipar­testületének, ahol szókimondó, egyenes jelle­mével igen sok barátot szerzett magának. A húsiparosok és munkások közötti harcokban mindig Koffer Gyula közvetítette a megértést és mindenkor meleg szívvel karolta föl a hús­ipari munkásság érdekeit, amely valósággal bálványozta Holler Gyulát. Mint az egyik legtekintélyesebb húsárugyár tulajdonosa, rendkívül sokat dolgozott szak­mája fejlesztésén. A Dob­ utcában volt tekin­télyes gyára, érdekes véletlen következtében a Gozsdu-udvarnak — az Általános Fogyasztási Szövetkezet első szerény központjának !— tő­szomszédságában. Szövetkezeti munkálkodásának első ered­ménye az Általános Fogyasztási Szövetkezet első mészárszékének, a kispesti 21. számú fiók­nak megnyitása volt. A második mészárszék­ben, a pestújhelyiben, már a hentesáruk előállí­­tása is megkezdődött. 1914 januárjában meg­nyílt a Knézits-utcában az első húsüzem, ké­sőbb megnagyobbítva a Csepreghy- és a Kis­faludy -utcában, hogy azután a Hű­tőházba ke­rülve, az ország egyik legnagyobb és leg­modernebb húsüzemévé fejlődjék. A sütőházban a már nagyüzemmé lett szö­vetkezeti húsüzem a háborús közellátás egyik legjelentősebb tényezője lett, többszáz munkás­sal dolgozott és a hivatalos körök a legteljesebb elismeréssel adóztak Hoffer Gyula szaktudásá­nak. Nagyrabecsü­lt tagja volt több háborús közhivatalnak is. Ma már a szövetkezeti húsüzem, amely Hof­fer Gyula zsenialitásának köszönhető elsősor­ban, nemcsak a szövetkezetnek, de a fővárosnak is egyik büszkesége. Hoffer Gyula valóban azok közé tartozott, akik örökbecsű, maradandó alkotást hagytak magu­k után. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet igaz­gatósága január 5-én tartott rendkívüli ülésén Peidl Gyula tagtárs méltatta meleg szavakkal az elhunyt érdemeit, amelynek jegyzőkönyvben való megörökítését kimondva, az igazgatóság elhatározta, hogy Hoffer tagtárs özvegyének levélben fejezi ki részvétét és sírjára koszorút helyez. (A temetésről, amely pénteken délután folyt le, lapzárlat miatt jövő számunkban szá­molunk be.) A bécsi szövetkezeti áruház, a „Stafa“, egyik legszebb látványossága az osztrák fővárosnak. A bécsi kereskedők kárörömmel hirdették az inflációs időkben, hogy a szövetkezeteknek ez a nagyszabású intézménye sem vált be, mert nem tud fölösleget fölmutatni. Igaz, hogy az ő profitjuk sem lehetett jelentős akkor, amikor a pénz értéke napról-napra romlott, de ezt már nem kiabálták ki. Most azután, hogy a gazda­sági viszonyok konszolidálódtak, az osztrák szövetkezők nagy elégtételére közli a „Stafa“ igazgatósága, hogy részvényeseinek, tehát szö­vetkezeti és közintézményeknek ugyanolyan magas osztalékot utal ki, mint a többi nagy áruház, Bisfig Arkffinél. Huszadik évfolyamába lép a mai számmal a Szövetkezeti Értesítő. Amikor útjára indult, néhány tömör szóval mondotta meg: mit akar? „Nevünk: Szövetkezeti Értesítő; szülőanyánk: az uzsorának ezerféle faja; nemzőnk: az ön­tudat; célunk: a kisemberek fölvilágosítása, rávezetése arra az útra, amelyen haladva, gondterhes megélhetésüket tű­rhetőbbé tehetik.“ És huszadik év küszöbén újra csak ezt is­mételhetjük meg. A Szövetkezeti Értesítő célja a fölvilágosodás terjesztése, a fogyasztótöme­gek helyzetének megjavítása. A felvilágosodás szolgálatában eltöltött tizen­kilenc esztendő még nem hozta meg a teljes győzelmet. Az­ uzsora, a kizsákmányolás, az önzés világa még nem tűnt el a feledés árnyá­ban. Ma is harcot kell folytatnunk a dolgozó nép, a fogyasztók jólétéért. Ma is küzdenün­e kell az önzés diktálta kapzsiság ellen, amely a legszegényebb, a munkás ember megélhetését teszi elviselhetetlenné, amikor nyerészkedni, meggazdagodni­­ akar a mindennapi szükséges cikkek közvetítésén. De azért eredményeket is tudunk fölmutatni a huszadik harcos év küszö­bén. Amikor a Szövetkezeti Értesítő, mint a budapesti Általános Fogyasztási Szövetkezet hivatalos közlönye tizenkilenc évvel ezelőtt elő­ször hagyta­ el a nyomdai sajtót, ennek a ma oly hatalmas szövetkezetnek ötezer tagja volt. Ma — miután 120.000 megbízhatatlan tagot tö­rölt az igazgatóság — 62.000 a tagok száma, 1909 elején az Általános Fogyasztási Szövetke­zetnek csak 10 fióküzlete volt, ma 117 van. Tizenkilenc évvel ezelőtt a szövetkezet egyhavi forgalma 50.000 korona körül volt, ma a havi forgalom ennek az összegnek közel har­mincszorosára rúg. Amikor a Szövetkezeti Ér­­tesítő megjelent, az Általános Fogyasztási Szö­vetkezetnek 30 alkalmazottja volt, ma az alkal­mazottak száma megközelíti a nyolcszázat. És a saját telkein épült üzlethelyiségek egész sora mellett hatalmas raktártelepekkel, modern gyárral és termelőüzemekkel szolgálja a szövet­kezeti fogyasztók érdekeit. A magyar vidék szövetkezeti mozgalma is csak csirádzott még akkor, amikor a Szövet­kezeti Értesítő megkezdte munkáját. Az azóta eltelt tizenkilenc esztendő alatt azonban egy­másután gyulladtak föl a szövetkezeti eszme fáklyái az ország különböző részében és ha a világháború és az azt követő gazdasági válsá­gok sora gátat nem emel minden egészéges gaz­­■­dasági mozgalom elé, ma még tekintélyesebb volna a magyar munkásság szövetkezeti moz­galma, mint amilyen így, e válságos korszak átélése után. Nem állítjuk, hogy vezető szövetkezetünk gyönyörű fejlődése, a szövetkezeti eszme tér­­foglalása egyedül a Szövetkezeti Értesítő ér­deme. De kétségtelen, hogy a szövetkezeti sajtó nélkül nem értük volna el ezeket az eredmé­nyeket, hogy akkor, ha a nyomtatott betű sza­vával nem kerestük volna föl minden héten a fogyasztók ezreit; ha nem lelkesítette, buzdí­totta volna a legválságosabb időkben is a Szö­vetkezeti Értesítő, a dolgozók, az öntudatra éb­redt fogyasztók e leghűségesebb barátja a csü­g­­gedőket, ma nem tartanánk ott, ahol tartunk. A Szövetkezeti Értesítőnek tehát joga van arra hivatkozni a huszadik évfolyam küszöbén, hogy megtette kötelességét, hogy megtette, amit ígért: a kisemberek tízezreit világosította föl és vezette arra az útra, amely tű­rhetőbbé­­ teszi megélhetésüket­.

Next