Szövetkezeti Értesítő, 1928 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1928-01-07 / 1. szám
2 SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ XX. évfolyam G&tH£& étömnés&'i. Gloffer Gyula 65 évet élt. Esztergomból származott a fővárosba, ahol mint mészáros hamarosan önállósította magát. Már kora fiatalságában szakmája legkiválóbbjai közé tartozott és nagy szaktudása, józan, egyenes gondolkozásmódja folytán rövidesen vezető állásba került. Fiatalon lett alelnöke a húsiparosok ipartestületének, ahol szókimondó, egyenes jellemével igen sok barátot szerzett magának. A húsiparosok és munkások közötti harcokban mindig Koffer Gyula közvetítette a megértést és mindenkor meleg szívvel karolta föl a húsipari munkásság érdekeit, amely valósággal bálványozta Holler Gyulát. Mint az egyik legtekintélyesebb húsárugyár tulajdonosa, rendkívül sokat dolgozott szakmája fejlesztésén. A Dob utcában volt tekintélyes gyára, érdekes véletlen következtében a Gozsdu-udvarnak — az Általános Fogyasztási Szövetkezet első szerény központjának !— tőszomszédságában. Szövetkezeti munkálkodásának első eredménye az Általános Fogyasztási Szövetkezet első mészárszékének, a kispesti 21. számú fióknak megnyitása volt. A második mészárszékben, a pestújhelyiben, már a hentesáruk előállítása is megkezdődött. 1914 januárjában megnyílt a Knézits-utcában az első húsüzem, később megnagyobbítva a Csepreghy- és a Kisfaludy -utcában, hogy azután a Hűtőházba kerülve, az ország egyik legnagyobb és legmodernebb húsüzemévé fejlődjék. A sütőházban a már nagyüzemmé lett szövetkezeti húsüzem a háborús közellátás egyik legjelentősebb tényezője lett, többszáz munkással dolgozott és a hivatalos körök a legteljesebb elismeréssel adóztak Hoffer Gyula szaktudásának. Nagyrabecsült tagja volt több háborús közhivatalnak is. Ma már a szövetkezeti húsüzem, amely Hoffer Gyula zsenialitásának köszönhető elsősorban, nemcsak a szövetkezetnek, de a fővárosnak is egyik büszkesége. Hoffer Gyula valóban azok közé tartozott, akik örökbecsű, maradandó alkotást hagytak maguk után. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet igazgatósága január 5-én tartott rendkívüli ülésén Peidl Gyula tagtárs méltatta meleg szavakkal az elhunyt érdemeit, amelynek jegyzőkönyvben való megörökítését kimondva, az igazgatóság elhatározta, hogy Hoffer tagtárs özvegyének levélben fejezi ki részvétét és sírjára koszorút helyez. (A temetésről, amely pénteken délután folyt le, lapzárlat miatt jövő számunkban számolunk be.) A bécsi szövetkezeti áruház, a „Stafa“, egyik legszebb látványossága az osztrák fővárosnak. A bécsi kereskedők kárörömmel hirdették az inflációs időkben, hogy a szövetkezeteknek ez a nagyszabású intézménye sem vált be, mert nem tud fölösleget fölmutatni. Igaz, hogy az ő profitjuk sem lehetett jelentős akkor, amikor a pénz értéke napról-napra romlott, de ezt már nem kiabálták ki. Most azután, hogy a gazdasági viszonyok konszolidálódtak, az osztrák szövetkezők nagy elégtételére közli a „Stafa“ igazgatósága, hogy részvényeseinek, tehát szövetkezeti és közintézményeknek ugyanolyan magas osztalékot utal ki, mint a többi nagy áruház, Bisfig Arkffinél. Huszadik évfolyamába lép a mai számmal a Szövetkezeti Értesítő. Amikor útjára indult, néhány tömör szóval mondotta meg: mit akar? „Nevünk: Szövetkezeti Értesítő; szülőanyánk: az uzsorának ezerféle faja; nemzőnk: az öntudat; célunk: a kisemberek fölvilágosítása, rávezetése arra az útra, amelyen haladva, gondterhes megélhetésüket tűrhetőbbé tehetik.“ És huszadik év küszöbén újra csak ezt ismételhetjük meg. A Szövetkezeti Értesítő célja a fölvilágosodás terjesztése, a fogyasztótömegek helyzetének megjavítása. A felvilágosodás szolgálatában eltöltött tizenkilenc esztendő még nem hozta meg a teljes győzelmet. Az uzsora, a kizsákmányolás, az önzés világa még nem tűnt el a feledés árnyában. Ma is harcot kell folytatnunk a dolgozó nép, a fogyasztók jólétéért. Ma is küzdenüne kell az önzés diktálta kapzsiság ellen, amely a legszegényebb, a munkás ember megélhetését teszi elviselhetetlenné, amikor nyerészkedni, meggazdagodni akar a mindennapi szükséges cikkek közvetítésén. De azért eredményeket is tudunk fölmutatni a huszadik harcos év küszöbén. Amikor a Szövetkezeti Értesítő, mint a budapesti Általános Fogyasztási Szövetkezet hivatalos közlönye tizenkilenc évvel ezelőtt először hagyta el a nyomdai sajtót, ennek a ma oly hatalmas szövetkezetnek ötezer tagja volt. Ma — miután 120.000 megbízhatatlan tagot törölt az igazgatóság — 62.000 a tagok száma, 1909 elején az Általános Fogyasztási Szövetkezetnek csak 10 fióküzlete volt, ma 117 van. Tizenkilenc évvel ezelőtt a szövetkezet egyhavi forgalma 50.000 korona körül volt, ma a havi forgalom ennek az összegnek közel harmincszorosára rúg. Amikor a Szövetkezeti Értesítő megjelent, az Általános Fogyasztási Szövetkezetnek 30 alkalmazottja volt, ma az alkalmazottak száma megközelíti a nyolcszázat. És a saját telkein épült üzlethelyiségek egész sora mellett hatalmas raktártelepekkel, modern gyárral és termelőüzemekkel szolgálja a szövetkezeti fogyasztók érdekeit. A magyar vidék szövetkezeti mozgalma is csak csirádzott még akkor, amikor a Szövetkezeti Értesítő megkezdte munkáját. Az azóta eltelt tizenkilenc esztendő alatt azonban egymásután gyulladtak föl a szövetkezeti eszme fáklyái az ország különböző részében és ha a világháború és az azt követő gazdasági válságok sora gátat nem emel minden egészéges gaz■dasági mozgalom elé, ma még tekintélyesebb volna a magyar munkásság szövetkezeti mozgalma, mint amilyen így, e válságos korszak átélése után. Nem állítjuk, hogy vezető szövetkezetünk gyönyörű fejlődése, a szövetkezeti eszme térfoglalása egyedül a Szövetkezeti Értesítő érdeme. De kétségtelen, hogy a szövetkezeti sajtó nélkül nem értük volna el ezeket az eredményeket, hogy akkor, ha a nyomtatott betű szavával nem kerestük volna föl minden héten a fogyasztók ezreit; ha nem lelkesítette, buzdította volna a legválságosabb időkben is a Szövetkezeti Értesítő, a dolgozók, az öntudatra ébredt fogyasztók e leghűségesebb barátja a csüggedőket, ma nem tartanánk ott, ahol tartunk. A Szövetkezeti Értesítőnek tehát joga van arra hivatkozni a huszadik évfolyam küszöbén, hogy megtette kötelességét, hogy megtette, amit ígért: a kisemberek tízezreit világosította föl és vezette arra az útra, amely tűrhetőbbé teszi megélhetésüket.