Szövetkezeti Értesítő, 1938 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-15 / 1. szám

2 Ki az olcsóbb Újból dühöng az élelmiszerhamisítás! Fahéjból csináltak­­csokoládétt Újpesten? Ezt a rovatot úgy látszik állan­dósíthatjuk, mert minél mé­lyebbre tekintünk a gazdasági élet dzsungeljébe, annál több olyan anyag kerül a felszínre, amelyek a legmélyebb megdöb­benést váltják ki a jobb érzésű emberekből. A közelmúltban már ismétel­ten írtunk az „olcsójánosok“ ga­rázdálkodásáról és kimutattuk, hogy milyen drágán fizettetik meg az emberi hiszékenységet, de egyben rámutattunk arra is, hogy nemcsak a legsúlyosabb Helycsonkításokkal találkozunk, de a legtöbbször egészen silány árut sóznak a jóhiszemű, vagy naiv vásárlóközönség nyakába. A nagyarányú súlycsonkítások mellett azonban, mint ismételten megállapítottuk, az élelmiszerek hamisítása is az utóbbi időben olyan nagy méreteket öltött, hogy a hatósági gépezet is kénytelen volt megmozdulni, hogy a fo­gyasztó tömegek egészségét meg­védje ezek ellen az orvtám­adá­­sok ellen. Mint hivatalos, helyről értesü­lünk, legutóbb Újpesten rendez­tek nagyarányú élelmiszerraz­ziát, mert az utóbbi időben több feljelentés érkezett a tiszti főor­vosi hivatalba, hogy Mikulás előtt lelkiismeretlen egyének hamisított csokoládét és a közegészségügyre ártalmas élelmiszereket gyártanak s azt a napi árnál olcsóbban hozzák forgalomba. A tiszti főorvos az Országos Vegy­kísérl­eti Állomás vegyé­szeivel meglepetésszerűen rajta­ütött azokban az üzemekben, ahol csokoládét készítenek. Két ilyen üzemben őrölt fahéjat és fahéjból elő­állított csokoládét találtak. Ezután a piacon az alkalmi áru­sok elárusítóhelyeit vizsgálták felül. Több árustól vajmintát vettek s a legnagyobb meglepetésre a vaj margarinnal volt meg­hamisítva. A vizsgálat során más elsőrendű közszükségleti cikket is felül­vizsgáltak é­s megállapították, hogy a forgalomba hozott áruk nagy része idegen anyagot tar­talmazott. Az árut minden egyes esetben elkobozták és közegész­ségügy elleni kihágás miatt pén­teken tizenhét alkalmi kereskedő ellen indult meg az eljárás. A tiszti főorvos elhatározta, hogy a karácsonyi ünnepek előtt az élelmiszerrazziákat többször megismétli. Sajnos, a hatósági védelem sem megelőzni, sem megszün­tetni nem képes ezeket a vissza­éléseket. Egyetlen védekezési forma, amint már ugyancsak sok­szor­­kihangsúlyoztuk, a fo­gyasztó tömegeknek szövetke­zetbe való tömörítése és a fo­gyasztásnak a közös termelé­sen keresztül való ellátása. Ugyancsak ide kívánkozik az a megdöbbentő eset is, melyet a pénzügyigazgatóság a közeli na­pokban leplezett le Pestszentlő­rincen, ahol mint a napilapok is megírták, Danninger János és Keglovics Ferenc húsiparotok­nál foglaltak le olyan csempé­szett húsárut, mely a ható­­­­sági orvosi vizsgálat megke­rülésével került forgalomba. Hogy milyen régen űzhették ezt a manipulációt, arra legjobban rámutat az a tény, hogy még a pénzügyigazgatóságnak is fel­tűnt, hogy a nagy forgalom mellett milyen kevés állat kerül orvosi vizsgálat alá. Elképzel­hető ilyen körülmények közt, hogy mennyi beteg, vagy fertő­zött állat húsa kerülhetett for­galomba, mert, hogy nem sokat törődtek ezek az urak a köz­­egészségüggyel, azt legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy a Keglovicsnál végzett házkuta­tás alkalmával a konyhaasztal alá rejtve megnyúzott borjút ta­láltak, a hús mellett pedig a hentesmester kutyája és macs­kája vígan játszadozott. Finom csemege Áltata tejcsokoládé Gyártja aSzent IstvánTápszerművsSsRI Kapható az öuzss szövetkezeti h­ázaiban? ^VETKE* % ÉRTESÍTŐ ' XXX. ÉVFOLYAM M­­ i 9 SÓ Él. Ml! Kapható az összes szö­vetkezeti fiókokban! Jaj! Megszökött a pénztárosunk a pénzzel! Ezt a felkiáltást az elmúlt ka­rácsonyi ünnepek előtt nagyon gyakran lehetett hallani. A fő­városban, meg a vidéken mű­ködő uzsoraegyletek, népies nyel­ven „spóregyletek“ pénztárosai közül úgy karácsony táján min­den évben meg szokott, egyné­hány lógni. Az idén véletlenül többen szöktek meg a reájuk bí­zott izzadságszagú pénzzel, mint más esztendőkben. A följelenté­sek özöne ment a rendőrségre és most azzal a bizonyos bottal ütik a tettesek nyomát. Közben az egyik tettes felakasztotta magát, a másik kettő itthagyta család­ját, elbujdosott. Csak ennél a háromnál a kárösszeg több mint negyvenezer­ pengő. Ezzel szemben a Törekvés Ta­karékpénztár a karácsonyi kifi­zetéseket simán, minden zökkenő nélkül bonyolította le. A karácsony előtti napokban kifizetett betevőinek közel 700.00­1 pengőt, ebből a kará­csonyi takarékbetétekre esett 165.080 pengő. Sok keserűségtől és kínos meg­lepetéstől menthetjük meg ma­gunkat, ha pénzünket akár betét, akár karácsonyi bélyeggyűjtés formájában a Törekvés Takarék­­pénztárra bízzuk. Kapható az Általános Fogyasztási Szövetkezet összes fióküzleteiben

Next