Szózat, 1922. november (4. évfolyam, 251-275. szám)
1922-11-18 / 265. szám
szerkesztőség és kiadóhivatal VI. Rózsa utca III. (Podmaniczky utca farA) IIt 1-1. Szerkesztőség II.'áet 63—52, József 64—46, kiadóhivatal: József 63—51 Fiók: (adóhivatal: IV., Városház utca 10. Tal. : 77—81. KERESZTÉNY POLITIKAAI NMPIL/IP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyedévre _ _ _ _ 560 Korosa Egy hónapra _______ 200 korosa Egyes szám .. .____11 Korosa Külföldre egy hónapra 450 korom Választások Angliában Angliában, az alkotmányos szellem szülőhazájában, most folytak le a nemzetgyűlési választások. Nemzeti ünnep volt a szavazás lapja, éppen úgy telt el, amint azt a hagyó? Hiányaihoz oly híven ragaszkodó angol nép százados szokásai diktálják. *A Londonból érkező táviratok jelentették, hogy a nép teljes komolysággal, ünnepi hangulatban járult az urnák elé. Minden szavazó annak a polgárnak magatartásával töltötte ki szavazójegyét, mint aki tudja, hogy szavazatával nagy kérdések eldöntéséhez járul hozzá. Igaz, hogy az angol politikának sorsa nemcsak azt a hatalmas néptömeget érdekli, mely büszkén vallja magát angol alattvalónak, de a világ minden nemzetét is Éppen ezért a brit szavazópolgár választócéduláival bizonyos fokig az egész világ sorsára hat. ■ A leadott szavazócédulák a konzervatív párt mellett döntöttek. A liberáls - konzervatív koalíció gondolata úgy látszik végképpen megbukott és a brit szavazópolgárság impozáns többsége egy pártra bízta a világbirodalom vezetését és ez a párt a történelmi néven konzervativnek — torynak — nevezett frakció. A Bonar Law vezetése alatt álló párt neve ugyanis históriai, éppen úgy, mint az angol liberális párté is. A brit konzervativizmus éppen nem azt jelenti, amit e név alatt nálunk érten szoktak, épp úgy, mint a liberális név alatt sem szabad azt a politikai irányzatot érteni, amit a csatornán túl, de különösen Európa keletén így neveznek. Úgy a whig, mint a tory elnevezés történelmi és ma már régen nem fejezi ki azt az irányzatot, amelyet e szavak szószerinti fordítása jelent. Ezt a két pártot nem választják el súlyosabb világnézetben különbségek. Mind a kettő szívósan ragaszkodik a brit nemzeti imperializmusnak ahhoz a kifejlesztéséhez, melynek a birodalom hatalmát köszönheti. A Lloyd George-féle liberalizmus és az unionisták konzervativizmusa között voltak ugyan bizonyos eltérések a külpolitikai kérdések tekintetében, de ezek csak az eljárási módokra vonatkoztak. Ha a két párt között komolyabb különbséget keresünk, azt talán egyedül csak gazdasági téren találhatjuk. Az angol liberalizmus a szabadkereskedelem híve, a vele szemben álló és most győzelmet aratott irányzat pedig inkább a Chamberain-féle védővámosi rendszer helyességét vallja. A mai gazdasági anarchia közepette, a gazdasági élet csaknem teljes bénultságának napjaiban nem csoda, ha az angol nép a konzervatív vezérek által képviselt védővámpolitika mellett nyilatkozott meg. Lloyd George bukása után sok jóslatot hallottunk, amelyek közül nem egy, de különösen a mi úgynevezett liberális lapjaink, a Labour Party, az angol munkáspárt feltétlen győzelmét bizonygatták. Tény az, hogy a munkáspárt megsokszorozta mandátumainak számát, de nagyon távol áll attól, hogy a brit birodalom sorsának intézését kezébe vehesse. Eltekintve attól, hogy a munkáspártba a legutóbbi időkben sok olyan neves ember lépett be, kiknek egyéni presztízse is nagyban befolyásolta a választókat, kétségtelen, hogy ez az előretörés is csak annak a körülménynek eredménye, hogy az egyes kerületekben két, sőt három polgári párti jelölt állott szemben, mígos Labour Party csak egy jelöltet állított és azt is csak az ipari vidékeken. Az angol választási törvény nem ismeri a pótválasztást. Sok helyen történt meg, hogy az Asquith-féle és a nemzeti liberális párt jelöltje együttesen csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a néhány szóval elsősorba került munkáspárti jelölt. De a mostani választások számadatai azt is igazolják, hogy az angol munkáspártot nem lehet egy néven nevezni a szociáldemokráciával. Az elméleti alap ugyan a második intenacionálé — természetesen vannak két és feles, sőt a harmadik internacionáléhoz csatlakozó hívek is —, mindazonáltal kétségtelen, hogy átszervezett angol munkásságnak, melynek számát hatmillió főre teszik, jelentékeny hányada szavazott konzervatív jelöltekre. A szociáldemokraták között fennálló nemzetközi kapcsolatokat az angol munkáspárt csak papiroson tartja. Bei bizonyította ezt annak idején, midőn a Labour Party egyik vezető embere, Wedgewood ezredes, ki a Fimmer-féle, Magyarország ellen elrendelt bojkottot a legagtározottabban ebítélte, annak ellenére, hogy pártja „formailag“ tagja az amsterdami nemzetközi egyesületnek. A statisztikai adatok szerint Anglia mint par excellence iparűző ország, választóinak hatvan százaléka az „úgynevezett“ szervezett munkások köréből került ki. Mindennél jobban bizonyítja a szervezett munkásságnak hangulatát az a körülmény, hogy a háromfelé osztott polgári pártok képviselőivel szemben a szakszervezetekbe tömörített munkásság a mandátumoknak alig húsz százalékát nyerte el. Ez persze csak Angliában lehetséges, ahol a szakszervezetek nem politizálnak, ahol nincs vörös terror, ahol Henderson, az angol munkásság fővezére is kijelentette, hogy a párt idegenkedik minden erőszakos akciótól. Ha a választási statisztika számadatait nézzük, sajátságos megállapításra jutunk. Az angol választások bebizonyították, hogy a középpártok, épp úgy, mint az angol liberális párt is, felőrlődik. Az angol nép óriási többsége, mint hangsúlyozták, az ipari munkásság jelentékeny tömege is, arra a pártra adta szavazatát, mely a legpregnánsabbam fejezi ki a brit nemzeti és imperiális gondolatot, tehát a konzervatív pártra. A nagy angol lapok is hangsúlyozzák, hogy a munkástömegeik szavazata is inkább a szélső irányzatokra esett, mint a Heindiersom vezetése alatt álló mérsékelt jelöltekre. Ez a jelenség ismétlődött meg a német választásokon és megnyilatkozott az utolsó napok olaszországi eseményeiben is. Az utolsó évek története világosan bizonyítja, hogy a néptömegek a mellé az irányzat mellé állanak, mely a leghatározottabban jelöli ki politikai céljait; a legvilágosabban tűzi ki útját! így történt ez az angol választásokon is, ahol a szavazóközönség imponáló többsége a brit nemzeti imperializmus határozott képviselői közül, a „konzervatívnak“ nevezett párt zászlaja alatt csoportosult. A liberálisok adósságai fejében el akarják venni a főváros egész vagyonát Wolff Károly válasza, Vázsonyi támadására A keresztény községi párt pénteken este rendkívül népes pártértekezleten vitatta meg a ma sokat emlegetett közüzemi pótléknak ügyét, amely miatt a liberális sajtó már hosszú hetek óta állandóan támadja a főváros tanácsát és a keresztény községi pártot- Az ülésen jelen volt Buzáth János alpolgármester, Borvendég Géza főjegyző és Lamotte Károly tanácsjegyző is, akik a párt tagjaival megismertették a közüzemi pótlékról szóló előterjesztést. Napirend előtt Petrovácz Gyula indítványára a párt egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy Sipőcz Jenő polgármestert, aki szombaton névnapját ünnepeli, ez alkalomból üdvözlik és a párt szeretetéről és ragaszkodásáról biztosítják. A közüzemi pótlékokról szóló javaslat ismertetése után Wolff Károly mutatott rá hosszabb beszédben arra, hogy a keresztény községi párt, amelyet a liberális oldalról állandóan támadnak a vízdíjak és ezzel kapcsolatban a közüzemi pótlék fölemelése miatt, nem oka a drágításnak. — Ez a drágulás — mondotta Wolff — nem egyéb, mint egyszerű szénkérdés. A vizdij ötszáz százalékos drágulását tisztán csak a szénnek 170 koronáról 900 koronára való emelkedése okozta. Erélyesen követeljük, hogy gondoskodjék a kormány és a nemzetgyűlés a szénkartel radikális megrendszabályozásáról! Nem fogjuk eltűrni, hogy a szénbányák azokat a sok százmilliós befektetéseket, amelyeket telepeiken most eszközölnek, egészben a mi agyonsanyargatott generációnkkal fizettessék meg. Nem tűrhetjük, hogy a szénbányák a mi zsebünkből negyedmilliárdos kastélyokat ajándékozzanak igazgatóiknak! (Viharos helyeslés.) Véget kell vetni a szénkartel monopolisztikus garázdálkodásának! — A szénárak emelkedése által diktált közüzemi pótlék emelést úgy igyekeztünk megoldani, hogy a kisembereket lehetően kíméljük. (Helyeslés.) Wolff Károly ezután válaszolt azokra a támadásokra, amelyek az utóbbi napokban a liberális párt egyik vezetője részéről érték a keresztény községi pártot . Az alkotás és a felelősségteljes kormányzás mindig nehezebb, mint a kritizálás. Kívülről kritizálni nagyon könnyű, de minden kritika, amely nem objektív, rosszindulatú támadás. Az a rezsim, amely előttünk uralkodott a városházán, most folyton ilyen rosszindulatú támadásokat intéz a mi gazdálkodásunk ellen, rámutatva az ő múltbeli „gyönyörű alkotásaira“. Megfeledkezik azonban arról, hogy rámutasson ezeknek az alkotásoknak árnyoldalaira. — A mai rezsimnek és a múlt rezsimnek gazdálkodását összehasonlítani egy példával tudom. Két család gazdálkodását állítom egymással szembe. Az egyik családban az asszonyt a kereseti viszonyoknak megfelelően, szerényen, de egyszerű tisztességgel öltöztetik, a másik családban az asszonyt teleaggatják kölcsönpénzekből szerzett brilliánsokkal és ékszerekkel, amíg végre jönnek a hitelezők és lerángatják az asszonyról a brilliánsokat is. Kérdem, melyik a helyesebb gazdálkodás? — Könnyű volt pompázó palotákat, ragyogó fürdőket és márványtermeket építeni idegen kölcsönökből. De kérdem, miért nem helyezték ezt a várost olyan helyzetbe, hogy ezeket az értékeket meg is tudja tartani? Minden akció végső eredményében leli kritikáját. A kritika most itt van. Itt vannak a hitelezők, akiknek pénzéből a múlt rezsim nagyszerű alkotásai teremtődtek és meg akarják fosztani a fővárost egész vagyonától. A főváros közönségének öt- ét a 1ó korona