Szózat, 1923. március (5. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-28 / 71. szám
Szarkesztőcég és kiadóhivatal: VI., Rózsa-utca ill. (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 68—52, József 66—46, kiadóhivatal: József 68—51 Fiókkiadóhivatal: IV. Városház-utca la TeU: 77—84. V. ÉVFOLYAM 71. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE SZERDA A koroam ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre....... 1700 kor Egy hónapra............. 600 kor. Egyes szám................ 30 kor. Külföldre egy hónapra 1200 kor. BUDAPEST, 1923 MÁRCIUS 28 Tanulságok Irta: Eckhardt Tibor Hogy felállítsuk mai helyzetünk mérlegét és elvonatkozva minden előítélettől, a józan ész és egészséges erkölcs szavára hallgassunk csupán és semmi másra, keressük fel Diogenest, az antik bölcselőt. A probléma, melyet eléje tárunk, nem érdektelen: egy világháború és két forradalom tanulságait kell egy megcsonkított ország számára levonni. Hordójában felkönyökölve fogad bennünket, némán végighallgat, de végül is hajlik kérő szavunkra. Felemeli a lámpást, melynek fénye kétezer év óta sohasem homályosait el s magasan maga előtt tartva megindul biztos léptekkel a magyar éjben. A lámpás hosszú, éles barázdákat szánt a sötétben s a bölcs acélszürke, biztos szeme végigsiklik a fényes sávokon. Reflektor gyanánt jár körbe a fény és bevilágítja apránként az egész horizontot, míg felérünk a Gellérthegy tetejére. Fenn a szirten, a Citadella előtt végre megáll. Hűvös márciusi szél fúj és alulról halkan feldübörög a Város. Egyedül vagyunk. Odafenn hidegen pislognak a messzeségből a csillagok. És elrendezvén gondolatait a bölcs, imigyen kezd el beszélni: „Sok minden hibás és elavult ebben az országban s legrosszabbak pedig éppen a törvényei. Közjogi harcok emésztették ezt a népet s az utolsó néhány évtized alatt századok mulasztásait kellett pótolnia. Nem csoda, hogy törvényei elnagyolvak, külföldi minták után igazodnak és nem nőttek ki szervesen a nép lelkéből. Hozzá még a gyors munka a XIX. század második felére esik s világszerte ez a kor volt éppen a legszegényebb lelki kultúrában és komoly, értékekben. Történelmi materializmus néven fogja a tudomány ezt a szellemet megbélyegezni, mely politikai kifejezést a liberalizmusban nyert. Az athéni suszter, Klein uralma óta az emberi lélek soha így még el nem sekélyesedett. A látszólagos anyagi fellendülés dacára ez a korszak csak összeomlással végződhetett, mert az anyagi boldogulásnak is csak lélek és jellemező lehet az alapja. A liberális Magyarországnak ez a fundamentuma úgyszólván hiányzott, így nem rendelkezett elegendő ellenálló erővel, mert erő csak a hitből fakad. Az első komoly teherpróba tragédiává vált s a homokra épült országot feldöntötte. Hogy újból feltámadt, az szinte csodaszámba megy, de nagy biztatás egyúttal a jövőre“. „Törhetetlen életerő és kiváló tehetségek szunnyadnak a magyar népben. Az újjáéledés első percében ráeszmélt öntudatlanul, önmagára, helyreállította a keresztény világnézet és nemzeti gondolat uralmát s visszanyerte ezzel lelki egyensúlyát. Ösztönszerű volt ez a megmozdulás és feltárt hatalmas lehetőségeket, de hiányzott belőle a szervezettség és a felkészültség gyakorlati feladatok teljesítésére. Azt hitte, elég az igazságot kihirdetni és az azonnal be is teljesedik. Keserű csalódással fizette meg e nép gyerekes hiszékenységét. Szóáradat hömpölygött végig az országon és azt sohasem követte komoly cselekedet. Az eszmék frázisokká folytak széjjel, a hit legmélyén feltámadt a kétség , felbátorodva a balsikereken, egyre gyakrabban ütik fel hináros fejüket azok a szörnyek, amelyek a nemzetet egy izben már a dicstelen sír szélére sodorták“. „Tehetséges ez a nép“ — ismételte meg a bölcs, végigjártatva tekintetét a végtelenbe vesző magyar rónán — „tehetséges, de nem kormányozza senki. A legszebb nekilendülés is kárbavész, ha nincs, ki összemarkolja és megváltó cselekedetté sűrítse össze. Vékony fátyol a keresztény idealizmus s alatta szaj hadon tobzódik a bűnös múlt régi megszervezettségében, ugrásra készen. S míg hangzatos szólamok üres illúziókba ringatják a könniyenkivőket, az egyéni érdekeket és idegen célokat szolgáló régi hatalmasságok gyökerükben támadják meg a népies erőket“. „A vezetés nem a kitűzött irányzat megvalósítására törekszik, hanem az adott helyzetet végleges elintézés gyanánt fogadja el s ahelyett, hogy az újonnan jelentkező népies és keresztény erőket gyámolítaná, a birtokolt belül elhelyezett tényezők erősítését tartja szem előtt, tekintet nélkül azoknak nemzeti szempontból való hasznosságára. A gazdasági kérdések megoldatlansága és a forradalmi csökevényekkel szemben megnyilvánuló tehetetlenség — ebből áll a magyar kérdés belpolitikai vonatkozásban. Számos súlyos része van a gazdasági problémának: a szövetkezeti gondolat kifejlesztése, tisztviselő- és lakáskérdés, de látok egy még fájóbb, szinte gyógyíthatatlan sebet. Földművelésből él ez az ország, mégis a gazda és földmunkás magárahagyatottságánál nincsen szomorúbb példa ebben az országban. Járhatatlan utak, összegyülemlő talajvíz, rombadülő tanyák jelzik itt a tavasz ébredését. S mert kell: pénzzel fedelet építeni nem lehet, a házából kiöntött gazda mehet akár sátorba is lakni. Az állam teljes pénzügyi ereje kizárólag a nagybankok cenzúráján keresztül juthat csak el a hiteligénylőhöz. S míg a leromló korona mellett mérhetetlen haszon veti fel a nemzeti céloktól jórészt távolálló nagy intézeteket, ami nemzeti termelés kikerülhetetlenül csődbe jut. „Semmiféle termelés sem magyarázza meg az uzsorakamatot s a meglévő csekély tőkeerő minden irányítás nélkül szabadjára eresztve nem a termelést istápolja, hanem ráveti magát a spekulációra, az égig hajtva fel az árakat, siettetve a korona leromlását és felidézve a mérhetetlen szociális nyomort és az ezzel járó veszedelmeket. Látom az országot: valóságos játékbarlang s mert a spekuláció jövedelmezőbb, a munkának nincs semmi becsülete. Megélni hovatovább csak munka nélkül lehet s ha valaki régi megszokásból még dolgozik, múlhatatlanul a nevetségesség veszélyének teszi ki magát Ez a játék rendszerré kezd válni s ijesztő mértékben harapódzik el. Ha a kíméletlen beavatkozás legsürgősebben el nem következik, az eredmény: a közgazdaság teljes szélhűdése semmiképen sem kerülhető már el“. „A túlhajtott önzés, nyerészkedési vágy, játékszenvedély és spekuláció sohasem látott tombolásával szemben a liberális állami gépezet teljesen tehetetlen s kibúvó gyanánt kapaszkodik bele a törvények fogyatékosságába. F törvények más gazdasági helyzetből, lelkivilágból és társadalmi körülményekből fakadván, jórészt alkalmatlanok a világháború és forradalmak által teremtett beteg helyzet orvoslására. A XIX. századbeli törvényhozó nem láthatta előre az elkövetkező forradalmat és kommunizmust sem s igy nem gondoskodott ilyen lehetőségeknek idejében való meggátlása felöl.A szociális forradalom és osztályharc a törvénykönyv hiányai mögé bújva háborítatlanul éli igy tovább világát, szervezkedik a politikai életben és sajtóban s a „jogrend“ nevében minden védekezést hatálytalanná tesz. Az erkölcsi rendnek ma legfőbb ellensége a tökéletlen jogrend, mely jó arra, hogy konzerválja a forradalmat s a gazdasági felfordulás bekövetkezését siettesse, de konszolidációt teremteni sohasem lesz képes, mert amíg él és hat a forradalom, addig, ha egészséges ez a nemzet, mindig élni fog az ellenforradalom is. Csak kormányzati eréllyel lehet letörni a forradalmat s a tűrhetetlen gazdasági visszaéléseket. S csak akkor fog megszűnni az ellenforradalom, csak akkor következhet be a lelki leszerelés, a közmegnyugvás, a konszolidáció. A konszolidációt nem a zavaró tünetek elkésett orvoslása, hanem a mélyebben fekvő okok gyökeres gyógyítása hozhatja meg csupán. A jobboldali szélsőségeket csak az a férfi küszöbölheti ki, aki leszámolt előbb már a baloldali felforgatással, egy férfi . . .“ A bölcs, kit szenvedélye egyre jobban elragadott, átérezvén egy jobbsorsra érdemes, vergődő nemzet minden baját, itt visszatorpan, hangja elakad, tétován néz körül, szárnyaszegetten. A kétezeréves feladat itt áll ismét előtte megoldatlanul, inkább, mint valaha. Meglóbálja lámpását, bevilágít messze a vigasztalan éjbe, egy zúgó városé hegyek, zónák felett és megindul visszafelé lehajtott fővel az ösvényen és reményvesztetten ismételgeti önmagát: „az a férfi, hol van hát az a férfi! . . gróf Szapáry egy oláh ügynök vádaskodásáról .gj.vai ijonnonod jelentik. egy jsagger neve tófű. román propaganda szolgálatában álló, állítólag amerikai újságíró, nemrégiben magyarellenes cikket írt a „Pall Mall“ című lapba. A cikk a kisantantnak régóta ismert magyarellenes gondolkodását követi. Gróf Szápáry László londoni magyar követünk a támadásra ugyancsak a „Pall Mall“-ban hosszabb nyilatkozatot tett közzé. Gróf Szápáry mindenekelőtt utalt Baggernak arra a valótlan állítására, hogy Károlyit bolsevista cselszövények taszították le a kormányról. Károlyi szabad akaratából adta át a kormány gyeplőjét a bolsevisták egy kis csoportjának, amely üdekor még hűvösön ült. Azt a vakmerő és alaptalan állítást, hogy Magyarországon állítólag titkos katonai szervezetek vannak, a szöv Uségközi katonai ellenőrző bizottság, a nagykövetek tanácsának katonai szakértői és a népszövetségi liga kellőképpen megcáfolta. Bagger cikkének egyéb támadásaira és személyes természetű sertéseire azok az előkelő angolok, akik Magyarországot az utóbbi időben beutazták, kellőképpen megadták a választ. Ezek az angolok úgy a magyar nép, mint az államfő iránt kifejezték nemcsak rokonérzésüket, hanem csodálatukat. Olyan tény ez, amely Bagger támadásait kellő értékre szállítja le.