Szózat, 1923. március (5. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-28 / 71. szám

Szarkesztőcég és kiadóhivatal: VI., Rózsa-utca ill. (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 68—52, József 66—46, kiadóhivatal: József 68—51 F­iókki­adóhivatal: IV. Városház-utca la TeU: 77—84. V. ÉVFOLYAM 71. SZÁM KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE SZERDA A koroam ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre....... 1700 kor­ Egy hónapra............. 600 kor. Egyes szám................ 30 kor. Külföldre egy hónapra 1200 kor. BUDAPEST, 1923 MÁRCIUS 28 Tanulságok Irta: Eckhardt Tibor Hogy felállítsuk mai helyzetünk mérle­gét és elvonatkozva minden előítélettől, a józan ész és egészséges erkölcs szavára hall­gassunk csupán és semmi másra, keressük fel Diogenest, az antik bölcselőt. A probléma, melyet eléje tárunk, nem érdektelen: egy vi­lágháború és két forradalom tanulságait kell egy megcsonkított ország számára levonni. Hordójában felkönyökölve fogad bennünket, némán végighallgat, de végül is hajlik kérő szavunkra. Felemeli a lámpást, melynek fénye kétezer év óta sohasem homályosait el s magasan maga előtt tartva megindul biztos léptekkel a magyar éjben. A lámpás hosszú, éles barázdákat szánt a sötétben s a bölcs acélszürke, biztos szeme végigsiklik a fényes sávokon. Reflektor gyanánt jár körbe a fény és bevilágítja apránként az egész horizontot, míg felérünk a Gellérthegy tetejére. Fenn a szirten, a Citadella előtt végre megáll. Hűvös márciusi szél fúj és alulról halkan feldübörög a Város. Egyedül vagyunk. Odafenn hidegen pislognak a messzeségből a csillagok. És el­rendezvén gondolatait a bölcs, imigyen kezd el beszélni: „Sok minden hibás és elavult ebben az or­szágban s legrosszabbak pedig éppen a tör­vényei. Közjogi harcok emésztették ezt a né­pet s az utolsó néhány évtized alatt századok mulasztásait kellett pótolnia. Nem csoda, hogy törvényei elnagyolvak, külföldi minták után igazodnak és nem­ nőttek ki szervesen a nép lelkéből. Hozzá még a gyors munka a XIX. század második felére esik s világszerte ez a kor volt éppen a legszegényebb lelki kul­túrában és komoly, értékekben. Történelmi materializmus néven fogja a tudomány ezt a szellemet megbélyegezni, mely politikai ki­fejezést a liberalizmusban nyert. Az athéni suszter, Klein uralma óta az emberi lélek soha így még el nem sekélyesedett. A látszó­lagos anyagi fellendülés dacára ez a korszak csak összeomlással végződhetett, mert az anyagi boldogulásnak is csak lélek és jellem­­ező lehet az alapja. A liberális Magyarország­nak ez a fundamentuma úgyszólván hiány­zott, így nem rendelkezett elegendő ellenálló erővel, mert erő csak­ a hitből fakad. Az első komoly teherpróba tragédiává vált s a ho­mokra épült országot feldöntötte. Hogy újból feltámadt­, az szinte csodaszámba megy, de nagy biztatás egyúttal a jövőre“. „Törhetetlen életerő és kiváló tehetségek szunnyadnak a magyar népben. Az újjáéledés első percében ráeszmélt öntudatlanul, önma­gára, helyreállította a keresztény világnézet és nemzeti gondolat uralmát s visszanyerte ezzel lelki egyensúlyát. Ösztönszerű volt ez a megmozdulás és feltárt hatalmas lehetősé­geket, de hiányzott belőle a szervezettség és a felkészültség gyakorlati feladatok­­ teljesí­tésére. Azt hitte, elég az igazságot kihirdetni és az azonnal be is teljesedik. Keserű csaló­dással fizette meg e nép gyerekes hiszé­kenységét. Szóáradat hömpölygött végig az országon és azt sohasem követte komoly cse­lekedet. Az eszmék frázisokká folytak széj­jel, a hit legmélyén feltámadt a kétség , fel­bátorodva a balsikereken, egyre gyakrabban ütik fel hináros fejüket azok a szörnyek, amelyek a nemzetet egy izben már a dicstelen sír szélére sodorták“. „Tehetséges ez a nép“ — ismételte meg a bölcs, végigjártatva tekintetét a végtelenbe vesző magyar rónán — „tehetséges, de nem kormányozza senki. A legszebb nekilendülés is kárbavész, ha nincs, ki összemarkolja és megváltó cselekedetté sűrítse össze. Vékony fátyol a keresztény idealizmus s alatta sza­­j hadon tobzódik a bűnös múlt régi megszerve­­­­zettségében, ugrásra készen. S míg hangzatos­­ szólamok üres illúziókba ringatják a könniyenkivőket, az egyéni érdekeket és ide­gen célokat szolgáló régi hatalmasságok gyö­kerükben támadják meg a népies erőket“. „A vezetés nem a kitűzött irányzat meg­valósítására törekszik, hanem az adott hely­zetet végleges elintézés gyanánt fogadja el s ahelyett, hogy az újonnan jelentkező népies­­ és keresztény erőket gyámolítaná, a birto­kolt belül elhelyezett tényezők erősítését tartja szem előtt, tekintet nélkül azoknak nemzeti szempontból való hasznosságára. A gazdasági kérdések megoldatlansága és a forradalmi csökevényekkel szemben megnyil­vánuló tehetetlenség — ebből áll a magyar kérdés belpolitikai vonatkozásban. Számos súlyos része van a gazdasági problémának: a szövetkezeti gondolat kifejlesztése, tisztvi­selő- és lakáskérdés, de látok egy még fájóbb,­­ szinte gyógyíthatatlan sebet. Földművelésből él ez az ország, mégis a gazda és földmunkás magárahagyatottságánál nincsen szomorúbb példa ebben az országban. Járhatatlan utak, összegyülemlő talajvíz, rombadülő tanyák jelzik itt a tavasz ébredését. S mert k­ell­­: pénzzel fedelet építeni nem lehet, a házából kiöntött gazda mehet akár sátorba is lakni. Az állam teljes pénzügyi ereje kizárólag a nagybankok cenzúráján keresztül juthat csak el a hiteligénylőhöz. S míg a leromló korona mellett mérhetetlen haszon veti fel a nemzeti­­ céloktól jórészt távolálló nagy intézeteket, am­i nemzeti termelés kikerülhetetlenül c­sődbe jut. „Semmiféle termelés sem magya­rázza meg az uzsorakamatot s a meglévő cse­kély tőkeerő minden irányítás nélkül szabad­jára eresztve nem a termelést istápolja, ha­nem ráveti magát a spekulációra, az égig­­ hajtva fel az árakat, siettetve a korona lerom­lását és felidézve a mérhetetlen szociális nyo­­­­mort és az ezzel járó veszedelmeket. Látom az országot: valóságos játékbarlang s mert a spekuláció jövedelmezőbb, a munkának nincs semmi becsülete. Megélni hovatovább csak munka nélkül lehet s ha valaki régi megszokásból még dolgozik, múlhatatlanul a nevetségesség veszélyének teszi ki magát Ez a játék rendszerré kezd válni s ijesztő mér­tékben h­arapódzik el. Ha a kíméletlen be­avatkozás legsürgősebben el nem következik, az eredmény: a közgazdaság teljes szélhűdése semmiképen sem kerülhető már el“. „A túlhajtott önzés, nyerészkedési vágy, játékszenvedély és spekuláció sohasem látott tombolásával szemben a liberális állami gé­pezet teljesen tehetetlen s kibúvó gyanánt ka­­­paszkodik bele a törvények fogyatékosságába. F­ törvények más gazdasági helyzetből, lelki­világból és társadalmi körülményekből fa­kadván, jórészt alkalmatlanok a világháború és forradalmak által teremtett beteg helyzet orvoslására. A XIX. századbeli törvényhozó nem láthatta előre az elkövetkező forradal­mat és kommunizmust sem s igy nem gon­doskodott ilyen lehetőségeknek idejében való meggátlása felöl.A szociális forradalom és osz­tályharc a törvénykönyv hiányai mögé bújva háborítatlanul éli igy tovább világát, szervez­kedik a politikai életben és sajtóban s a „jog­­rend“ nevében minden védekezést hatályta­lanná tesz. Az erkölcsi rendnek ma legfőbb ellensége a tökéletlen jogrend, mely jó arra, hogy konzerválja a forradalmat s a gazda­sági felfordulás bekövetkezését siettesse, de konszolidációt teremteni sohasem lesz képes, mert amíg él és hat a forradalom, addig, ha egészséges ez a nemzet, mindig élni fog az el­lenforradalom is. Csak kormányzati eréllyel lehet letörni a forradalmat s a tűrhetetlen gazdasági visszaéléseket. S csak akkor fog megszűnni az ellenforradalom, csak akkor következhet be a lelki leszerelés, a közmeg­nyugvás, a konszolidáció. A konszolidációt nem a zavaró tünetek elkésett orvoslása, ha­nem a mélyebben fekvő okok gyökeres gyó­gyítása hozhatja meg csupán. A jobboldali szélsőségeket csak az a férfi küszöbölheti ki, aki leszámolt előbb már a baloldali felforgat­­ással, egy férfi . . .“ A bölcs, kit szenvedélye egyre jobban el­ragadott, átérezvén egy jobbsorsra érdemes, vergődő nemzet minden baját, itt visszator­pan, hangja elakad, tétován néz körül, szárnyaszegetten. A kétezeréves feladat itt áll ismét előtte megoldatlanul, inkább, mint valaha. Meglóbálja lámpását, bevilágít messze a vigasztalan éjbe, egy zúgó városé hegyek, zónák felett és megindul visszafelé lehajtott fővel az ösvényen és reményvesztet­ten ismételgeti önmagát: „az a férfi, hol van hát az a férfi! . . gróf Szapáry egy oláh ügynök vádaskodásáról .gj.vai ijonnonod­ jelentik. egy jsagger neve­ tófű. román propaganda szolgálatában álló, ál­lítólag amerikai újságíró, nemrégiben magyar­­ellenes cikket írt a „Pall Mall“ című lapba. A cikk a kisantantnak régóta ismert magyarelle­nes gondolkodását követi. Gróf Szápáry László londoni magyar követünk a támadásra ugyancsak a „Pall Mall“-ban hosszabb nyilat­kozatot tett közzé. Gróf Szápáry mindenekelőtt utalt Baggernak arra a valótlan­­ állítására, hogy Károlyit bolsevista cselszövények taszí­tották le a kormányról. Károlyi szabad akara­tából adta át a kormány gyeplőjét a bolsevisták egy kis csoportjának, amely üdekor még hűvö­sön ült. Azt a vakmerő és alaptalan állítást, hogy Magyarországon állítólag titkos katonai szervezetek vannak, a szö­v­ Uségközi katonai ellenőrző bizottság, a nagykövetek tanácsának katonai szakértői és a népszövetségi liga kellő­képpen megcáfolta. Bagger cikkének egyéb tá­madásaira és személyes természetű sertéseire azok az előkelő angolok, akik Magyarországot az utóbbi időben beutazták, kellőképpen meg­adták a választ. Ezek az angolok úgy a magyar nép, mint az államfő iránt kifejezték nemcsak rokonérzésüket, hanem csodálatukat. Olyan tény ez, amely Bagger támadásait kellő értékre szállítja le.

Next