Szózat, 1924. április (6. évfolyam, 76-93. szám)

1924-04-20 / 89. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. Rózsa­ utca 111. (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—52, Józsefül—46,kiadóhivatal: József 63—51 Fiókkiadóhivatal: V., Városház­ utca 10. Tel.: 77—84. VI. ÉVFOLYAM 89. SZÁM Húsvéti szám ára 4000 korona ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hónapra . ......................OO.OftO kor. Negyedévre............................OO.OUO kor Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számijuk Egyes szám ára hétköznap . .. 1600 kor. Vasárnap ................................ . 3060 kor. VASÁRNAP A BUDAPEST, 1924 ÁPRILIS 20 KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE Magyar feltámadás , a magyar nemzet sorsát szeretjük a világ Megváltójának a sorsával párhuzamba állítani. Nem azért, hogy kegyetlenül kiseb­bítsük a Megváltó isteni fenségét, hanem, mert tényleg sok közös vonást találhatunk a két szenvedő között. A szenvedés közelebb hoz egymáshoz, az öröm inkább elválaszt. A világpolitika főpapjai, a képmutatás vénei és farizeusai halálra szálták a magyar nemzetet. És a ikonéra leselkedő alacsony tö­meg teleszájjal üvöltötte felé, mint egykor a zsidóság a Megváltó felé: „Feszittessék meg!“ A zsidóságnak nemcsak a Megváltó, ha­nem a magyar nemzet megfeszittetésében is része volt. Mekkora rész, azt most nem akar­juk fejtegetni. Csak az az egy bizonyos, hogy embertelen elítéltetésünk rettentő bűnében a zsidóság Pilátusként aligha moshatná a ke­zét, hogy ártatlan az igaznak vérétől. A halálra kárhoztatott Megváltó feltá­madt a halottaiból, mert benne az igazságot feszítették keresztre. Erős a hitünk, hogy a meggyalázott és halálra szánt magyarság igazainak is lesz feltámadása. Krisztus vallá­sának erre a sarkalatos hitére sohasem volt talán nagyobb szükségünk, mint most. A val­lás örök igazságai és biztató reménységei nemcsak az egyes emberek, hanem a népek és nemzetek­ életében is örök értékek. Ezek az értékek kamatozzák az önbizalmat és a tűrő kitartást. A magyar embernek és a ma­gyar nemzetnek pedig, ha valaha volt, úgy most van igazán szüksége önbizalomra és tűrő kitartásra. Naponta elzengi ebben a szomorú hazában ezernyi alak a biztató hitvallást: „Hiszek Ma­gyarország feltámadásában!“ S hinnünk valóban kell, mert a hit az akarás maga, a hit az erő, a hit hatalom. Jézus is hitte, hir­dette, megjövendölte, akarta a feltámadását. •És mert akarta, fel is támadt valóban. Azt olvassuk a szent történetekben, hogy mikor a világ Megváltóját levették, a ke­resztről, nem törték meg testének dromtjait. Az evangéliumok elbeszélése szerint rep test­tel folytathatta tovább földi életét. A magyar nemzet csontjait bizony össze­törték. Trianon volt a véres Golgota. A béke­diktátum a dorong, mely összetörte a ma­gyar multat s a magyar jövőt. A múltakkal az életet a szép emlékezések, a jövendővel a szép reménységek szálai fűzik össze. Ezeket vagdalták el a golgatás Trianonban. Azután a missziók buzogányai törték össze a magyar önérzetet és a nemzeti lét önállóságát. Pe­dig ezek voltak a lábaink- amelyeken az új jövendő keresésének útján ms megindulhattunk volna. Kezeinket rég­i Vagdosták s rongy népek békáiba verték. Most pedig külföldi kölcsönért, vagy jóvátétel ciánén, a gerincün­ket ropogtatják össze, hogy talpra állani ne tudjunk soha. Hihetünk-e még ezek után is a magyar feltámadásban? És ha Isten kegyelméből és a magyar nép akaratából lesz is feltámadás, hihetjük-e, hogy még talpra állunk és önálló nemzeti életet élhetünk valaha, akik itthon is mindent elalkuszunk? Nincsen többé Terü­-­­letvédő Liga, nincs sok más hasonló alaku­lás, mert a magyar nemzet felbókolással nagy engedelmesen lemondott ősi birtokáról. És bűn a magyarnak visszasóhajtani az el­vesztett területeket. A Szabadság-tér négy­­ szobra lassanként nem emlékeztető lesz, ha­nem vád, hogy könnyen felejtünk. Amely nép pedig felejteni kezd, máris sorvadásnak indult és a menthetetlen elmúlás gyászos­an jóra tért. Végzetes sorsa az a mi nemzetünknek, hogy e válságos időkben nincsenek gerincs és öntudatos vezérei. Akik pedig gerincesek és öntudatosak, azok nem juthatnak vezérke­déshez. Lassanként aztán kivész a nép lelké­ből is az akarás és a pálya belenyugvás ké­nyelmesebb állapotába ringatja magát. Meg­alkuvás által pedig legföljebb a meglévő éle­tet lehet megtartani, de új élet és feltámadás csak gerinces akarások magvetéséből sarjad ki. A megalkuvás mindig a gerinctelens­ég útitársa volt, a megújhodás, a feltámadás mindig a réginek a sírjából tör elő. Mi, akik hiszünk a magyar feltámadás­ban, kemény cson­tú, gerinces magyar lelkek makacs kitartására és meg nem alkuvó aka­rására alapozzuk ezt a mi hitünket. Mi tud­juk, hogy nem azok hozzák meg a magyar feltámadást, akik a ma életéért a holnap lé­tét is el tudják alkudni, hanem azok, akik a ma életét a holnapért el is tudják dobni. És mi hisszük, hogy ilyen lelkű ezrek és száz­ezrek is élnek még a megalkuvás igájába tört e magyar földön, azért hiszünk mi ma- s kacsul a magyar feltámadásban! AZ ABDÓI SZENT BESZÉD Irta: BÁRD MIKLÓS Részlet a „Köd“ cím­ű­ verses regényből, racily a kopimilltirizm­us alatt játszik. Arurmdy Zsolt százados tv . Toldás árlista, dobi duók alicsz­tije a háborúiban, Budapestr­ől Erdősak­dóra, a Treza.bogba menekülnek, s ott­­szervezik a­, ellenforradatuvat. Eme működésük­­nek kimagasló momentuma sic, erdösardói pa­p beszéde, az összesereglett híveikhez. — Hely­isem: az ak­dói. Templom-tér;­­idő: 1­91!) május ideje. A híveik közt jelem vian Arday Marika, Artándy Zsolt maronyasszonyja és Artán­di Zsolt­nak dlaő házasságaiból származott hat éves fia. Magasság! — feléd szárnyalunk, Hogy fölsegitsük a röptűkbe fáradt, Feléd vergődő dadogó imákat, Zúgták a hangok, — majd dörgő futammal Misét bevég­ző hágó áhítattal, Elhallgatott az orgona . . . • Mint kis folyó, ha nagyba torkola, Ömlött a mise népe szét a téren, S a künn szorullak süni tömegében, Szétfolyva, várták szóra a papot. ■ 'A templom ajtóban mely zárt, nyitott, Sugárzón mint a május tiszta reggel, Állt Marcika, kéz kézben a gyerekkel. Vigyázva, nehogy kéziből kisikolva Az izgő-mozgó fürge kis gyíkocska, Kit csábított a messze zöld, a térség. Lehajtott fejjel, s szaporáié« léptét, Jött kifelé a jiap, — s a napsugárba, A templom magias lépeseién megéilva, A csontem­berke szinte kimagaslott. — „Kár“ — súgta Zsoltnak Tó­­riát, — _J hogy tarlóit, S nem szép figurás ember a pajtánk.'*. — A beszéd lassan indult, . . . ,,Mi Urunk! Kezd, ránk virradt e szűzi szép vasárnap. De szűk nekünk am a te kis lakásod, S én lelkemen terhével a beszédnek, Isii templomod szent küszöbéb­e lépek, Hogy szavalni megleljenek igékkel: ■ A fakadó erdők leheletével, Hogy kifakadjak mint e fák fakadnak, S a gonosznak ne hagyjak diadalmat Ez általad megszentelt­ iveken.“ Mint kéve láng lobbant meg hirtelen A belső tűz a pap aszkéta arcán, S úgy égo rajt’, — úgy sziporkázott kigyulván, Mint alkonyok­ a barna bombán. — ..Mert kapuidat döngetik Uram! S én kijöttem, hogy megátkozzam őket, Az Ur kapuit döngetőket­. Hogy botra kapjak a mi sújtson. És átokra, mely sustorogjon, S hogy öntestemmel védjem ezt az ajtót!“ — Belül a templom ajtón, súgva ejt szót Egy kis Tamáska: „Marika anyám, A Szózat mai száma 40 oldal Erősebb ez a pap bácsi talán , Mint Zsolt apám és a nagy Tóbiás!“ — ..Tekintsetek szét... Ihol híradás Az uj tavaszról.... Nézzétek a fákat, Rügyet, csipkézve bontanak az ágak, A föld ki­zöldült, s én a megvigasztalt Pásztor, — terítve láttam mér a® asztalt, Melynél, mit gondban rám bízott az Ur, .Vészben leromlott nyájam Kijárni, S hogy kihajtnék, elvégezem magamba. Ekkor egy hang ütött meg,... halig«.... halig*.. ^ v Kaján, vonító, üszkös hanggomboly. rfTM Megrendült bele ez a szent a-kol. p- ; t' S cii alig állva, s messze hallgatózva f Riadtam föl a Mindenüttvalóra, F -Uram­, mi készül, — újabb vérivásk­ — , •­­ Halljátok ezt?... Oh undok vinnyogás! A világ csecsén lógva, s azt kiélve. Az emberfarkas-külykü­k szörnyű éhe Vonit az égre!­­...Hal!««!... haliga! Tataira jön a beste falka, S én fölkiáltok: Uram r égi pásztor, t­i Kapj botra, mert a javaid javából­­ , Vesz harmadat a kárhozat; Oh, mentsd meg Uram a te nyájadat, Az emberfarkasok véres fogától!“ ' „Anyácskám, — oldjuk el Talpast a láncról“ Pisszent meg Zsoltka remegő ajakkal.

Next